“Azt hitted, viccelnek, de mikor rájöttél, hogy véresen komolyan gondolják, már késő volt.” – HND
Többen érdeklődtek, hogy mikor fogom folytatni a blogomat? A “Klíma-Lolita” cikk harmadik részével tudatosan vártam, mert újabb és újabb érdekesnek tűnő, adott esetben akár groteszk események, összefüggések derültek ki az önjelölt klíma-rettegővel és a hozzátartozó nagy létszámú “tanácsadói” csapattal kapcsolatban. Az sem volt meglepetés, hogy a világot térdre kényszerítő pandemiát, továbbá az USA-t megbénító – lassan már – polgárháborúsnak nevezhető zavargásokat Greta Thunberg, illetve az őt irányító szervezetek előbb-utóbb össze fogják kapcsolni a – szintén – mesterségesen szított klímahisztériával.
Nehéz józannak maradni a jelenlegi helyzetben. Nehéz a kavargó gondolatokat a megszokott tárgyilagos formában előadni. Még nehezebb volt a majdnem három hónapig tartó lockdown-t, ahogy a lakhelyemen a kijárási tilalmat nevezték, túlélni. Az emberi interakció hiánya, illetve annak a virtuális térre történő redukálása megfojtja a kreativitást, elveszi a kedvet a megszerzett tudás továbbadásától is. Túléltem, s csak egy picit betegedtem bele, csak annyira, hogy a jobb kezemet nem tudtam használni, ami írásnál mégis hátrányos helyzet.
Régi tervem volt, hogy korábbi, sikeres, más portálokon megjelent cikkeimet ide átmentem, mert nem vesztettek el semmit aktualitásukból, dacára, hogy ezeket 2017-2018 között írtam. Természetesen néhány, napi politikával kapcsolatos téma mára már kevésbé húsba vágó. Mégis, a korábban megfogalmazott, egyes társadalmi jelenségeket elemző írások újabb publikálása segíthet bizonyos, a világban történő folyamatok, összefüggések más aspektusból történő megítéléséhez.
Technikai okok miatt sajnos nem megoldható egy külön archívumot nyitni itt a régebbi publikációimnak, viszont minden retro-szövegnél jelezni fogom az eredeti megjelenés helyét és dátumát. Természetesen nem egy adagban képzelem el a korábbi cikkek közlését, sőt olyan is előfordulhat majd, hogy egykori és új anyagok fognak váltakozni. Miért ne?
Az év tulajdonképpen most kezdődik, mert a nagyon várt 2020 első félidejében kissé ijesztő volt. Még jobban taszít az a mainstream szlogen, mely szerint az életünk már soha nem lehet majd olyan, mint eddig. Ezzel riogat a média és a nemzetközi politszimulánsok népes hada. Mert rettegni jó, az egyszerű polgárokat rettegésben tartani még jobb. Gondolják ők. A valamitől félő, nota bene rettegő emberek könnyebben fogadnak el olyan intézkedéseket, amelyeket normális pszichikai állapotukban fejüket rázva utasítanának el.
Javíthatatlan optimistaként nem vagyok hajlandó egy stabilabb kötél után nézni, megmenekülendő így a beígért borzalmaktól. Ehelyett inkább írok néha, olykor régi szövegeket rakok ide, akkor is, ha tudom, a világ nem megváltoztatható. Erről a sziszifuszi tevékenységről legkésőbb tizenhat évesen leszoktam.
Majd meglátjuk…
Szerző: HeroesNeverDie
Featured picture: querdenker.de

Várjuk a folytatást ! 😉
KedvelésKedvelés