Címke: Kongó

HND: Ki(k)nek a mércéje?

Ez a téma – sajnos – ismét aktuálissá vált, vagy talán mindig is az volt – HND

Úgy érzem egyre többen vagyunk, akiket nem csak zavar, hanem valójában megdöbbent a különböző vélemények higgadt megvitatásának lehetetlensége, az értelmes és ezáltal a konstruktív vitakultúra egyre gyorsuló, a társadalom szinte minden szintjét érintő leépülése, ami nem egy kizárólagos magyar jelenség. Másfél évtizedes internetes pályafutásom alatt figyelem az emberek reakcióit az egyszerű felhasználótól a közszereplőkig, állítólagos értelmiségiektől a valódi szellemi nagyságokig és a különböző beállítottságú politikusokig. A legtöbbjük, és ez elsősorban baloldali, magukat újabban “liberálisnak” tituláló, de alapvetően neo-marxista személyek azok, akik nem győznek a másképpen gondolkodóknak naponta “nevelő célzatú” programokat kitalálni, hogy az a másik mit csináljon, mit mondjon, hogyan gondolkozzon.

Szinte nem múlik el olyan hét, amikor legalább öten ne szólnának be nekem valahol (vérmérséklettől függően), hogy “ne osszam külföldről az észt”. Ez a leggyakoribb, immáron halálosan unalmas, de legalább még udvarias verzió, sok-sok felkiáltó jellel a végén. Talán a nyomaték kedvéért. Érdekes, ez a felszólítás kizárólag olyanoktól érkezik a megnyilvánulásaimra, akik örömükben bukfencet vetnek, ha pl. a brüsszeli EU valamiért megrója Magyarországot, vagy egy amerikai tőzsdespekuláns (ami definitív NEM antiszemita kifejezés) próbálja meg minden eszközzel a magyar társadalom többségi akaratából működő kormányt szabotálni. “Ne ugasson bele a mi dolgainkba!” – kiabálják nekem virtuálisan, adott esetben akár csupa nagy betűvel, ha valahol leírom személyes véleményemet. Pontosan azok egyébként, akik nyilvános fórumokon szinkronban borzalkodnak a szólás- és sajtószabadság diktatórikus megszüntetéséről (sic!) kis hazánkban, lájkok után kuncsorogva a nagyérdeműtől. Ki(k)nek a mércéje ez?

Évekkel ezelőtt teszteltem egy ilyen oldalt és viccből egy nekik tetsző kommentárt írtam, hatalmas sikert aratva ezzel, amire a vezérvélemény a következőképpen reagált: “milyen szégyen az, hogy már ilyen messze is ennyire rossz hírünk van, az egész világ rajtunk röhög”… Fárasztóan előre kiszámítható, egyszerű lelkekre valló reakció. Nem írom ide a mondat szerzőjének a nevét, aki egykori televíziós népszerűségéből próbál ma inkább kevesebb, mint több sikerrel politikai karriert barkácsolni magának Gyurcsány táskahordozójaként. Ugyanez az illető cenzúrázott ki, amikor néhány tagadhatatlan tényt soroltam fel arról a bizonyos spekulánsról, akit annyira magasztal, illetve az európai parlamentben Magyarországot kiosztó, amúgy saját bevallása szerint is pederaszta, francia zöld párti képviselőről közölt eredeti videót is törölte, megjegyezve, “ez nem tartozik ide”…

Ki(k)nek a mércéje az, amikor az ethnomazochizmusban fetrengők mindent gyűlölettel kezelnek, ami magyar? Akik a saját hazájuk polgárait “genetikusan alattvalónak” titulálják és ezért még tapsot is kapnak bizonyos körökben, mondjuk például azoktól, akik képesek mindent elkövetni hazájuk nemzetközi fórumokon való bemocskolására.

Ki(k)nek a mércéje az, hogy aki távolból, mind a mai napig magyar állampolgárként szereti a hazáját és azért nota bene aggódik, annak legszívesebben virtuális szájkosarat rendelnének el, miközben egy magyar történelmet és irodalmat nem ismerő, brüsszeli aparátcsik rosszindulattól fortyogó beszédén orgiasztikusan élvezkednek, továbbá a hazánkat démonizáló szöveg pontjait csámcsogó élvezettel hetekig elemezgetik? 

Tény azonban, hogy amivel mi magyarok felnőttünk és ami a többség gondolatvilágát erősen befolyásolta, az a mi évszázados harcunk az Oszmán Birodalom ellen, majd a 150 éves nemzeti tragédia, szinte teljesen ismeretlen Európa nyugati felében. A déli harangszó jelentését is csak kevesen tudják. A bécsi csata az, amit egyedül tanítanak ebből az időszakból és lassan már azt sem, mert a történelemtanítás egyre jobban marginalizálódik a sok “kompetencia” között.

Még valami kimaradt a nyugat-európai oktatásból: Belgium szerepe a gyarmatosításban. Belgium, ez a művileg összetákolt, korábban önállóan nem létező kis ország, amit Franciaország és Hollandia közé találtak ki, megteremtve ezáltal egy örökös darázsfészket a vallonok és flamandok között. Egy saját történelem nélküli mesterséges állam, ami nem véletlenül lett az EU központja, holott saját magát sem képes kormányozni az intrikák, korrupció és a mind a mai napig teljességében fel nem tárt pedofil botrány (Marc Dutroux) színhelye. A legenda szerint Antwerpent egy óriás terrorizálta, majd a legyőzője a kezeit levágta és a Schelde folyóba dobta. Ezek a levágott kézfejek később csokoládéként és kekszként csináltak karriert.

Forrás: antwerpse_handjes_width340 xpats_com

Afrikában erre másképpen emlékeznek. Lipót belga király, aki filantrópnak (!) nevezte magát és önjelölt tudományos felfedezőként, illetve az afrikai népek jótevőjeként az International African Society (Nemzetközi Afrikai Társaság) égisze alatt magán gyarmattá tette a Kongó medencét és annak lakosait, a kaucsuktermelés és gyémántbányászat nemzetközi kiaknázására. Ismerős címszavak? Se a francia, se az angol gyarmatosítók nem hagytak olyan pusztítást, mint a “filantróp”, azaz az emberbarát II. Lipót, aki amúgy Afrikába soha be nem tette a lábát. Becslések szerint 10 millió helyi lakost mészároltak le zsoldosai. Híven a levágott kezek hagyományához, aki a munkatáborokban nem érte el a kiszabott termelési kvótát, annak a kezét levágták, mondván “ezekre még a puskagolyót sem érdemes elvesztegetni”. Kosarakban szállították a felügyelőknek a levágott kezeket… Se gyerekeket, se nőket nem kíméltek. Az európai történelem könyvekben ez nem szerepel, ahogy azt is kevesen tudják, hogy a mai belga királyi család még mindig abból tengeti szerénynek nem mondható életét, ami a magángyarmat a belga államnak történt eladásából származott. 

Fotó: word press.com, Dark History. A kép egy Nsala Wala nevű bennszülöttet ábrázol, aki a helyi misszionáriusokhoz vitt egy kis csomagot és akiről Alice Harris, a misszionáriusoknál dolgozó nő csinált egy fotót. A csomagban Nsala Wala kislányának a belgák által levágott keze és a lába látható.

Ebben az időszakban, a “büdöslábú ázsiai horda, Európa páriája”, ahogy a mai libretardált önrasszisták  magyar honfitársaikat emlegetni szokták, néhány nagy tudású képviselőjével szintén jelen volt Afrikában. A leghíresebb közülük gróf Teleki Sámuel, akiről többek között egy vulkánt neveztek el és aki rengeteg növényt, néhány, addig ismeretlen állatot fedezett fel. A gyarmatosítás után felszabadult országok nagyon gyorsan átkeresztelték az európai hódítókról elnevezett területeket. Egyetlen kivétellel: a magyar kutatók által felfedezett helyek neve mind a mai napig megmaradt! Mert a “genetikailag idegengyűlölő” magyarok bizony tisztelettel és érdeklődéssel kezelték az őslakosságot, a magyar Afrika kutatók nemes tradíciójában.

A magyar ember alapvetően vendégszerető és egyúttal érdeklődő mások kultúrája iránt. Nekünk nem kell akármilyen valakik mércéje szerint megtanulni más emberek, más életformák nyögvenyelős álszeretetét. Harminckét évi világjárásom megtanított arra, hogy a magyarok, akárhová viszi őket sorsuk, tisztelettel beilleszkednek az adott társadalomba, miközben a szívük és a lelkük magyar marad. Elvárják azonban azt a jogot, hogy otthon, a saját hazájukban eldönthessék, kivel és hogyan akarnak együtt élni. Ez ennyire egyszerű. Ez a mi mércénk.

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: https://goossens-chocolatier.com/wp-content/gallery/belgium-chocolates-banner/antwerp_hands.jpg

A cikk eredetileg 2017. június 1-én, a PolgárPortálon jelent meg.

HND: A doktor úr

https://www.welt.de/img/politik/ausland/mobile199180339/2541620157-ci23x11-w780/Friedensnobelpreistraeger-Mukwege-2.jpg

„A nemi erőszak sohasem szexről, hanem a másik feletti hatalomról szól.” – általánosan elfogadott tény.

Végtelenül örültem 2018. októberében, amikor a Nobel-díj Bizottság – talán korábbi hibáit belátva – végre olyan embereknek adta át megosztva ezt a renoméjában erősen megtépázott díjat, akik valóban megérdemlik a nemzetközi elismerést, hírnevet. Egyikük Dr. Denis Mukwege, kongói orvos volt. Nem tagadom, picit büszke voltam magamra, hiszen kis hazánkban először én számoltam be eme kiváló személyiség szinte kilátástalannak tűnő harcáról az évtizedek óta tartó kongói belső háború áldozatainak megmentéséért. (A lementett változat ITT.)

Az egykor jobb napokat látott, a liberális-konzervatív pályát régen elhagyó német lap, a “Die Welt” számolt be Dr. Denis Mukwege munkásságáról. Figyelemre méltó a cikk – manapság – meglepő nyíltsága, sőt, bizonyos áthallásokat is fel lehet fedezni a sorok között, megnevezve az eddig kimondhatatlant: a tömeges nemi erőszak az egyik leghatékonyabb háborús fegyver.

Az orvos egy evangélikus lelkipásztor fiaként kezdett el foglalkozni hazája egészségügyi nyomorával, ezért először gyermekorvosnak készült, majd a szülő nők gyakori halandóságát figyelve mégis a nőgyógyászat mellett döntött. A Demokratikus Kongói Köztársaság délkeleti részében, Bukavu városban nyitotta meg saját alapitású kórházát 1999-ben. A Panzi Klinika ma már világhíres. A nyitás óta itt több, mint ötvenezer nőt operált a doktor úr és csapata. Mukwege doktor ma világszerte a legismertebb specialistája a genitális roncsolások operációjának. Talán a rengeteg horror, amit évtizedes munkája során látott, talán az a mélységes, szívből jövő emberség, amely a doktor úr tevékenységének motorja, teszi őt az afrikai kontinens egyik legkarizmatikusabb egyéniségévé.

Az idén nyáron a franciaországi Caen-ben volt lehetősége néhány újságirónak Mukwege doktorral beszélgetni. A két évtizedes, saját kórházában látott tapasztalatait igy foglalta össze:

„Amikor munkámat elkezdtem, akkor még az áldozatok életkora tizenöt és nyolcvan év között volt. Ma már csecsemőket erőszakolnak és csonkítanak meg. A legfiatalabb kisbaba, akit operáltam, hat hónapos volt. A kegyetlenség határtalan és megdöbbentő.”

Két évtizednyi sebészi munka után megállapitható, hogy a tömeges erőszakolásokat

„ … előre megfontoltan, szisztematikusan, kollektíven és nyilvánosan megrendezve hajtják végre. Máskülönben, előzetes tervezés nélkül lehetetlen lenne egy falu háromszáz női lakosát megerőszakolni.”

Két évtizede okoznak káoszt fegyveres ú. n. rebellisek Kongóban, akik a nők, gyerekek tömeges megerőszakolását stratégiájuk részeként alkalmazzák a különböző falvak lakosságának a kiírtására, az ott lakókat menekülésre kényszerítve.

„Itt korántsem etnikai konfliktusokról van szó, hanem területszerzési harcról.”

-mondta a doktor úr.

A régió rendkivül gazdag ásványi anyagokban, elsősorban a koltán megszerzése, amelyet az okos telefonokban és a laptopokban alkalmaznak, ad okot a harcokra és ebben a dicstelen újrafelosztási háborúban az asszonyok, gyerekek teste vált katonai célponttá.

Az ország természeti adottságaiban ugyan gazdag, de a lakosság a világ legszegényebbjei közé tartozik. A modern világ gyakran státusz szimbólummá vált eszközeihez sokszor kis gyerekek termelik ki iszonyú körülmények között a ritka fémet, olyanok, akik akár szexuális abúzus áldozatai is lehetnek.

Dr. Denis Mukwege úgy vélte, hogy az ő munkája, amely ma már az orvosi mellett az áldozatok szociális rehabilitásával is kiegészült, nem fog sokat változtatni a problémán, mert szerinte

„ … hiányzik a nemzetközi közösség akarata a konfliktus, az erőszak befejezésére. Aki tudatosan becsukja a dráma elöl a szemét, az is bűnössé válik.”

Az orvos, akit elsősorban a felebaráti szeretet vezérel, Nobel-díját a háborús konfliktusok női áldozatainak ajánlotta fel, akik naponta konfrontálódnak az erőszakkal. Egyúttal megpróbálja ismertségét felhasználni különböző nemzetközi fórumokon, megértetni a világgal és vezetőivel, hogy a háborús konfliktusban alkalmazott rendszerszintűvé vált tömeges szexuális erőszak egyes népek, népcsoportok kihalását célozza meg.

Kongóban a nyilvánosan megszégyenített nőt a férje eltaszítja, majd nincs más választása, mint egy nagyobb városba menni, ahol a környezetéből kiszakított, s páriává lett asszony túlélése nem biztositott. Így teszik tönkre a természetesen kialakult szociális struktúrát. A legtöbb nő egy életen át küszködik később különböző vírus- és gombafertőzésekkel.

A másik hatalmas problémát a nemi erőszakból született gyermekek jelentik, akiket Kongóban „kígyófiókának” hivnak és akik gyökerek, család nélkül kvázi „időzitett bombaként” vegetálnak a társadalomban. Ez a jelenség szinte minden ilyen jellegű országban hasonló.

Amikor az orvost a kisbabák megerőszakolásáról kérdezték, csendesen magyarázta el tapasztalatait:

„A csecsemőkbe botokat, fegyvereket, kést, vagy izzó tárgyat vezetnek be. A felületi sérülések mellett a záróizom roncsolódik, és/vagy a bélrendszert a genitáliáktól elválasztó gát robban fel.”

Sokat kérdeztem magamtól, hogyan lehet egy emberi lény ilyen kegyetlenségre képes, – mondta Mukwege. Még orvosok is, akik életükben már sok mindent láttak, az áldozatok sérüléseit megpillantva traumatizálódtak és ők is pszichológiai kezelésben részesültek.

Az ötgyermekes orvos ellen 2012-ben egy merényletet hajtottak végre, amelyet egy biztonsági őr áldozatvállalása miatt túlélt. Amikor azt kérdezték, hogyan tudja optimizmusát mégis megőrizni, válasza nagyon egyszerű volt:

„Az általam kezelt nők példáját követem. Sokan testileg összetörten, megroncsolva jönnek a kórházba, de az élni akarásuk töretlen.”

Nagyvonalakban erről szól az idézett cikk. A sorok között én azt is kiolvastam, hogy egy ideje, ráadásul az ENSZ és az EU aktív támogatásával egy másfajta területszerzési akció is folyik az európai kontinens kárára. Ez még ugyan nem igazi háború, de a megerőszakolt, s akár megölt nők és gyerekek tízezrei, mint járulékos kár, collateral damage PC-nyelven, már áldozatául estek a „rendszerszintűvé vált tömeges szexuális erőszaknak”. Nem, nem csak Kongóból jönnek számolatlanul, ellenőrizhetetlen hátterű, hasonló körülmények között szocializálódott fiatal férfiak.

Mindeközben a világ hangadói, a mainstream már egy mentálisan többszörösen sérült, különbözö NGO-k és pénzemberek által kvázi kitalált, világvégét pánikoló klíma-aktivista kislányt ünnepel, mint a Nobel-díj következő  várományosát.

Szerző: HeroesNeverDie

%d blogger ezt szereti: