Címke: metoo

Előszó:

Mélységesen megdöbbentem, amikor a hazai média mélységesen megdöbbent a több évtizededdel az elkövetés után nyilvánosságra hozott híren, mely szerint egy Helmut Kentler nevű, egykori német szociálpedagógus professzor (bármit is jelentsen a megnevezés) viselt dolgai miatt szörnyülködött utólag a nemzetközi sajtó. Pedig nem is olyan régen, 2017. október-novemberében publikáltam egy sorozatot, amiben részletesen foglalkoztam Kentler tevékenységével a legutolsó részben, s amely kb. húszezres olvasói nézettséget ért el.

A sorozat apropója az akkor fellángoló #metoo mozgalom volt, amelynek kirobbantását a magukat emancipált feministáknak aposztrofáló színésznők kezdeményezték Harvey Weinstein, a nagy hatalmú filmproducer ellen. Nos, nem hinném, hogy elsősorban a nőket kellene megvédeni az ilyen weinsteinek ellen, bár az agressziót, erőszakot, a hatalommal való visszaélést minden körülmények között fel kell tárni és a jog adta lehetőségekkel küzdeni kell az anomáliák ellen. Azonnal, s nem húsz, harminc év múlva.

Az igazi áldozatok azonban nem azok a nők, akik különböző előnyök és / vagy a karrierjük érdekében bármire, akár szexuális szolgáltatásra is képesek. Egy magát erősnek tituláló, modern nő nem áldozat, nem ő szorul védelemre, hanem a gyerekek. Az önvédelemre képtelen, ártatlan, kiszolgáltatott gyerekek sorsára hívtam fel a figyelmet ebben a sorozatban, amelyet most egyben olvashat az érdeklődő. A korábbi szöveget aktualizáltam a legfrissebb információkkal, amelyek más szerzők jóvoltából nem csak hasonló következtetésekre jutottak, mint én, hanem az eddig megismert tényeket még részletesebben taglalják.

A korábbi cikkben található linkek egy része már nem látható, azaz a kollektív emlékezetből “kitörlődtek”. Néhány helyen azonban tudatosan meghagytam ezeket a linkeket, nem helyettesítettem be másokkal. Legyenek ezek a netes “tisztogatási igyekezet” mementói.

Első rész

Ha az álszentségnek lenne mértékegysége, akkor azt Hollywood és Washington kombinációban mérhetnénk. Az utóbbi időben megtudhattuk azt a sokkoló és a meglepetés erejével ható tényt, miszerint létezik egy olyan objektum, amit korábban szereposztó díványnak hívtak. Nocsak! A hagyományosan liberális show-biz és a vele évtizedek óta összefonódott demokrata politikai elit szinkronban tiltakozott, miközben forró krumpliként ejtették az egykori legendás hírű szerep- és pénzosztót, a politikai korrektség élharcosát, mindenki darling-ját.

Híres sztárok és névtelen színésznőjelöltek majdnem sorszámot húzva pityeregték el a médiában rettenetes megpróbáltatásaikat, akkor is, ha ezek akár húsz évvel ezelőtt történtek. A nem oly rég még választási pénzadományokért lihegő politikusok, akik donációért bárkit legjobb barátjuknak fogadnak, a lebukás utáni mosakodás közben moralin-savba mártóztak. Mindenki tudta és tudja, mi folyik a zárt ajtók mögött. A lényegről egyikük sem beszélt, pedig sosem volt titok. Egy olyan, magát kultúrának címkéző mocsár kialakulásáért felelős a hollywoodi álomgyár a velük bratyizó politikusok támogatásával, amely nem csak ember, hanem lassan már emberiségellenes is.

Ha akartuk, ha nem, anno szinte mindenütt Harvey Weinstein nem éppen szimpatikus fizimiskáját láttuk színésznők és modellek, vagy akár valaha legjobb cimborái társaságában, pedig végső fokon ő csak egy peches figura volt ebben a játszmában. Valakinek útjában lehetett és ezért ő kapta a kiátkozás-cunamit. Weinstein példája figyelmeztetés is lehet más, sokkal nagyobb disznóságokat elkövetők számára. Rengeteg teória született azokban a napokban, de úgy tűnik, a háttér egészen más. Talán emlékszik még valaki Donald Trump választási ígéretére, miszerint elnökként majd “kiszárítja a mocsarat” (“Drain the swamp!”). Nem csak a washingtoni lobbisták és politikusok közötti, velejéig korrupt összefonódásokra gondolt, hanem arra a leírhatatlanul erős és befolyásos pedofil szervezetre is, amely az amerikai politikát és szórakoztatóipart évtizedek óta túszul ejtette. S ez a pedofil szervezet globális, azaz a világ fejlettnek tekintett országaiban mindenütt megtalálható a legfelső, legbefolyásosabb körökben. A kevésbé fejlett országok ez irányú hajlamairól később. Egyetlen egy mainstream sajtóorgánum sem említette, hogy Trump eddigi tevékenysége során már több mint ezer embert – eddig “kis halakat” – tartóztattak le. Azt is csak a neten bányászó krónikások láthatták, hogy a Clinton Alapítvány összerogyásakor egy gyerekkereskedő hálózatot számoltak fel Haitiban, a világ egyik legnyomorultabb országában, amelyet a Clinton Alapítvány sikeresen szétrabolt a 2010-es földrengés után, eltulajdonítva a milliárdos nagyságrendű adományokat. (Mindkét link, amelyet a bekezdésben használtam, “eltűnt”, maradjon így – HND).

Amikor 2015-ben az amerikai Legfelsőbb Bíróság Obama elnök intenzív támogatásával legalizálta a homoszexuális házasságot, nem telt el egy hét sem és a különböző pedofil szervezetek patkányként bújtak elő addigi sötét búvóhelyeikről, követelve jogaik tiszteletben tartását. Az egyik ilyen és egyben a legbefolyásosabb szervezet a NAMBLA (North American Man-Boy Love Association – észak amerikai férfi-fiú szerelmi szervezet), amelynek egyik legismertebb szponzora egy bizonyos filantrópot játszó, híres-hírhedt tőzsdespekuláns, akit megemlíteni változatlanul NEM antiszemitizmus és akinek budapesti egyetemén (?) többek között gender-elméletet tanítanak társadalmi nemek tanulmánya címszó alatt. A NAMBLA jelszava megalapítása, azaz 1978 óta: “Szex 8 éves kor előtt, utána már késő”. Ma már ott tart a magát haladónak és fejlettnek nevező világ, hogy nőnek öltözött pasik bármikor molesztálhatnak kislányokat a gender-semlegesnek deklarált vécékben.

Hollywood, akarom mondani Pedowood krémje hatalmas vehemenciával vetette bele magát a “nyitott társadalom” ágendájába, hiszen az annyira modern és sikkes. Gondolom, a neves divattervezők kölcsön kapott ruháiban fellépő sztároknak minden bizonnyal nem kellett megijedni egy transzgender kukkolótól mondjuk egy Oscar-díj átadása után, ha kimentek luxus formára átszabott orrocskáikat “púderezni” a női mellékhelyiségbe, ami az egyébként prűd amerikaiaknál korábban szimplán csak a vécé meglátogatását jelentette. Legalább ott nem lepődtek meg. Régóta beszélnek egykori gyerekszínészek az álomgyár gyermekségüket megrontó hatásairól. Corey Feldman, Elijah Wood, hogy a leghíresebbek közül néhányat említsek, részletesen beszámoltak az őket ért pedofil molesztálásokról.

A zeneiparból is lehetne néhány példát sorolni, de sokkal megrázóbb, hogy akik a show-bizben uralkodó tarthatatlan állapotokat akarták volna feltárni, ma már halottak. Azt mondták, öngyilkosok lettek. Valamiért szinte mindig ajtókilincsre (!!!) akasztották fel magukat… Erejük, sikerük teljében, egy közérdekű téma kutatása közben: Chris Cornell (Soundgarden) és barátja Chester Bennington (Linkin Park), aki – nem sokkal később – Cornell születésnapján lett öngyilkos… Az, hogy a közös ügyüknek a hasonlóan hirtelen és megmagyarázhatatlan halálukhoz bármi köze lenne, az álhír. Mondja azokat az álhíreket terjesztő média, amely a washingtoni és a hollywoodi, valamint a globális pedofil szervezet meglétét is az álhírek (fake news) címkéje alá sorolja.

Talán sose fogjuk megtudni a teljes igazságot. Túl sokan haltak meg eddig, akiknek nem jött még el az idejük… Azóta még több áldozata volt a nyilvánosság előtt kimondott tényeknek. Félek, hogy nem ezek a közismert emberek lesznek az utolsó halottak. Ez a link egy – sokaknak – döbbenetes videósorozat egyik legfontosabb része, magyar feliratokkal, amelyet konzekvensen eltüntetnek. A cikk végén közölni fogom annak a videótárnak a címét, ahol az ismert videó megosztóhelyről törölt filmeket tárolják, hiszen a tapasztalatok sajnos azt mutatják, hogy a kényelmetlen anyagokat nagyon gyorsan száműzik erről a platformról.

Jó ideje szintén álhírként sorolták be a neten az úgynevezett “Pizzagate” eseményeit is, amelyek elsősorban John Podestához köthetőek, aki Bill Clinton alatt a Fehér Ház személyzeti főnöke, majd Obama elnökségi bevezetésének szervezője, továbbá Hillary Clinton választási menedzsere és egy progresszív gondolatgyár, a “Center for American Progress” főnöke volt. Nem számítanak a nyomasztóan egyértelmű bizonyítékok, amiket pl. Julian Assange, a Wikileaks alapítója produkált. Álhírnek tekintik a videókon rögzített tényeket, valamint Podesta és a hollywoodi créme de la créme sátánista kultikus “vacsoráit”, egy Marina Abramovic nevű, performansz művésznek kihirdetett egyén kannibalisztikus szeánszait is.

Második rész

“Minket, a közönséget nem érdekli a színészek politikai véleménye. Azért fizetjük őket, hogy szórakoztassanak bennünket.” – Lassan szállóigévé vált hozzászólás egy ismeretlen amerikai Facebook kommentelőtől.

Az 1960-as évek úgynevezett “szexuális forradalma” Hollywood nélkül nem lehetett volna világszerte olyan sikeres. Ez volt a kezdete az “anything goes”, magyarul: “minden, ami tetszik” életelvnek, amely az azt követő évtizedeket jellemezte és részben jellemzi mind a mai napig. Az immáron nagypapa korú mogulok és sztárok, akik vehemensen terjesztették ezt a felfogást és nem csak terjesztették, hanem saját maguk – megkérdőjelezhető – példájával elöl jártak, a 21. századra azonban már folyékonyan beszélik a politikai korrekt nyelvet és ezért ideológiai mázzal kenték be korábbi szabadelvűségüket. Az “anything goes” mára szelektívvé vált, csak bizonyos körökre érvényes és azokra is csak addig, amíg kvázi lefekszenek a rendszernek, együttműködnek vele. Aki kilóg valamiért a pol-korrekt ketrecből, azt kiköpik. Kórusban.

Az amerikai elnökválasztás kampányidőszakában előkotort húsz éves hangfelvétel, amely Trumpot (akkor még elnökjelöltet) akarta kompromittálni, tulajdonképpen az 1970-es 80-as évek “sex, drugs and rock ‘n’ roll” korszakának lenyomata: Trump arról beszélt, mennyire egyszerűen lehetett megkapni a sztárok és a celebek világában bárkit. Fiatal nők és lányok, akiket simán groupie-nak neveztek, ezresével, tízezresével álltak sorban, hogy akár csak pár percet zavartalanul tölthessenek el híres és pénzes “rossz fiúkkal”. Többen még némi saját celebritást és ideiglenes megélhetést is elértek, ha pár napig egy neves rocksztárt, vagy filmszínészt boldogítottak. Akkor is, ha bármilyen erőszakot eleve elítélendőnek tartok, azok a hölgyek, akik szerep, vagy karrier reményében eladták magukat az ilyen Weinstein-féléknek és évtizedek után most hisztiznek, nem tudnak szolidaritásra késztetni és bátornak sem tartom őket. A ’80-as évek hollywoodi bestseller írónője, Jackie Collins (1937-2015), aki valóban hatalmas háttérismerettel rendelkezett, számtalan könyvet írt a témáról, sokszor említve a masszív pedofil befolyást is. Ponyvairodalom? Minden bizonnyal. De éppen az ilyen pletykaszintű írások sejtetik meg a valóság sokkal brutálisabb körvonalait.

Donald Trumpot a nagy “leleplezés” után már csak nőfaló fenevadként emlegette a befolyásos média, élén Clintonnéval, akinek férje nem csak szenátorként, hanem már megválasztott elnökként is különböző szexbotrányok főszereplője volt. Tagadhatatlan bizonyítékok léteznek arról, hogy a pedofília miatt elítélt Jeffrey Epstein milliárdos Karib-tengeri magánszigetén, “Little St. James”-en, közeli barátja, Bill Clinton, 2002 – 2005 között huszonhatszor, de felesége is hat alkalommal, privát repülővel megjelent. Ezen a szigeten számtalan fiatal, általában kiskorú lányt tartottak fogva, akiket a magas rangú vendégek kiszolgálására kényszerítettek. Később Epsteint ismét letartóztatták, majd rendkívül bizarr, máig tisztázatlan körülmények között öngyilkos lett szigorúan őrzött cellájában. Barátnője, a patinás nevet viselő Ghislaine Maxwell nemrég került a hatóságok kezére és állítólag hajlandó részletes vallomást tenni. Reméljük, nem lesz a közelében egy öngyilkosságra csábító ajtókilincs…

Az amerikai Fox News annak idején részletesen beszámolt a nyomozásról. Közvetlenül a választás előtt azonban Obama igazságügy-minisztériuma visszarendelte a New York-i rendőrséget, amely sajtótájékoztatót akart tartani az addigi eredményekről, letartóztatásokról. Az amerikai Breitbart portál részletesen tudósított erről. Itt kell megjegyezni, hogy a portál alapítója, az amerikai konzervatív újságírás fenegyereke, a felejthetetlenül humoros, vitriolos tollú Andrew Breitbart már 2012-ben foglalkozott a Clinton család hivatali gurujával és a “pizzagate” néven elterjedt pedofil-botrány feltételezhető főszereplőjével, John Podestával. Breitbart 2004-ben Mark Ebner társszerzőjeként, a Hollywood, Interrupted című könyvében ismertette meg olvasóit olyan hollywoodi anomáliákkal, mint a droghasználat, prostitúció, a szcientológia és a celebek kapcsolatával, valamint a sztárkultusz társadalmi hatásaival. A könyv óriási sikert aratott, ám korántsem “ponyva” kategóriában. Miután Breitbart nyilvánosan egy hatalmas leleplezési történetet jelentett be 2012-ben, március elején holtan esett össze az utcán. Szívroham. Minden más jellegű okoskodás, az kizárólag összeesküvési elmélet.

Donald Trump, az állítólagosan szexista elnök ellen nők milliói vonultak utcára női nemi szervet imitáló jelmezben és sapkában 2017 januárjában. Többek között azok a színésznők harsogtak ellene, akik pár évtized után hirtelen rájöttek, hogy a liberális Harvey Weinstein valamikor molesztálta őket. Robert De Niro nyilvánosan motherf*-nek nevezte az Egyesült Államok elnökét. Az a De Niro, akinek a New York-i TriBeCa negyedben található “Tribeca Grill” nevű promi éttermébe járt rendszeresen cimborája Weinstein, de soha sem feleségével, hanem rendkívül fiatal, nagyon csinos színésznőjelöltekkel. Michael Moore, a visszataszítóan túlsúlyos filmrendező, akinek a 2018-ra tervezett anti-Trump filmje veszélyben volt, mert addigi jó barátja, Weinstein lebukott, hisztérikusan követelte a januári női felvonuláson az öreg, fehér, zsigerileg erőszakos férfiak hatalmának megszüntetését. Sajátságos módon, miután ő is látványosan belerúgott producerébe, Weinsteinbe, utána ismét az érdeklődés középpontjába került. Tizenöt korábbi női alkalmazottja vádolta Michael Moore-t szexuális inzultussal, ezek közül négyen még annak idején kiskorúak voltak (Fox News). Ennek semmilyen következménye nem volt.

A “minden, ami tetszik” (anything goes) filozófia egyik terméke Marina Abramovic – mert művésznek és főleg nőnek nem nevezném a hollywoodi sznobéria kedvencét -, akinek performanszain a már említett John Podesta és hasonlóan befolyásos politikusok mellett, az “álomgyár” és az egész szórakoztatóipar A-listás prominensei vesznek/vettek részt. Megdöbbentő módon a Youtube portálon számtalan videót lehet megtekinteni Abramovic működéséről, akinek sátánista, pornográfiát szimuláló, még edzett internetes kutatókat is megviselő akciói közönségeként kedvenc színészünket, vagy énekesünket ismerhetjük fel. A “Spirit Cooking” szeánsz, amit talán spirituális főzésként lehetne lefordítani, minden egyes jelképe, étele (?), dekorációja túl szexualizált, pedofil és kannibalisztikus kódokkal átszőtt, a jó ízlés és a humanizmus elleni bűntény. A “művészetéhez” felhasznált anyagok között szerepel vér (menstruációs is), sperma, anyatej… A belépőket 25 és 100 ezer dollár között árulják és a celebek sorban állnak érte. Jó okkal nem közöltem ehhez linket, mert vállalhatatlan volt. Akit mégis érdekelne, az említett portálon Spirit Cooking | Marina Abramovic Cannibal Ritual címen megtalálja, más, hasonló dokumentációkkal együtt (figyelmeztetés még egyszer: rendkívül zavaró tartalom!). Sátánista rítusokért azonban nem kell túl messzire menni. A svájci Szent Gotthárd alagút ünnepélyes megnyitóján, 2016. júniusában, az Európai Unió “elitje”, élükön Merkel kancellárral egy több órás, okkult, magát művészetnek nevező, szintén agyon szexualizált, sátánista kódoktól hemzsegő megnyitó ünnepséget élvezhetett.

Az “anything goes” túlfutotta önmagát. Újabb és újabb ingerek kellenek a dekadenciában elfáradt, normál, hétköznapi impulzusokra már reagálni képtelen, az átlagemberektől fényévnyi távolságra katapultált véleményformálóknak, akár politikus-szimulánsként, akár gazdasági, vagy művészeti téren eliteskedő szűk rétegnek. Megjegyzem, ugyanez vonatkozik a túltolt gender-őrület és példaképeik, a celebek aberrációinak követőire is, akik már fiatal korukban menthetetlenül kiégettek, normálisnak tekinthető emberi kapcsolatokra, reakciókra alkalmatlanok.

2017. márciusában közölte az Epochtimes német nyelvű kiadása Clif High, a Web Bot Project megalkotójának, egy amerikai információ-analitikusnak véleményét, amelyben a tudós közölte, hogy az eddigi, a hallgatásra és eltussolásra épült rendszer, amely a mainstream média segítségével mostanáig működött, bukni fog. (Ez a cikk ma már szintén nem található meg az Epochtimes oldalán – HND). Szerinte az embereknek világszerte elegük van az álszent megmondókból, akik magukat az erkölcs megkérdőjelezhetetlen bástyájaként jelölve, elefántcsont tornyaikból diktálni akarják az egyszerű nép életvitelét, miközben leírhatatlan bűnöket követnek el, elsősorban gyerekek ellen. High utalt Clintonék lánya, Chelsea könyvére, amelyben a sorok közt kiolvasható a “fékek és ellensúlyok” királynőjének programja: 

“A terv az volt, hogy a (klasszikus) társadalmi szerződést olyan irányba tolják el, ami kedvez a pedofília és kannibalizmus elfogadtatására az elitek számára.” 

Ne feledjük: Clintonné élharcosa annak a mozgalomnak, amelyik a kisbabák abortálását a kilencedik hónapban, tehát közvetlenül a születés előtt is megengedhetőnek tartja, mondván nekik még “nincsenek társadalmi jogaik”. Ezt a gyalázatos bűntényt azóta legalizálták néhány amerikai szövetségi államban.

Itt kell megemlíteni Obama egykori helyettesét, Joe Biden–t, aki nem csak Ukrajnában és Kínában keveredett eddig büntetlenül megúszott korrupciós botrányokba, hanem évek óta közismert volt kislányok kamerák előtti tapizgatásáról, hajuk szagolgatásáról. Nem kell ahhoz angolul tudni, hogy megértsük az érintett kislányok bizarr, szabadulni akaró testbeszédét! Tizenegy kínosan kínzó percben láthatjuk, hogy ki valójában az a személy, aki 2020-ban az Egyesült Államok elnöki székére pályázik az amerikai Demokrata Párt színeiben.

A következő részben a gender-őrület kis gyerekek korai szexualizációjára való kihatásáról, az európai pedofil hallgatási kartell hátteréről, valamint az éppen nagyvonalúan Európába importált “egzotikus kultúrák” gyerekmegrontó szokásairól olvashatnak.

Harmadik rész

“Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel” – Dante Alighieri, Isteni színjáték / A Pokol kapuja (fordította: Babits Mihály)

Kutatásaim során gyakran jutottak eszembe ezek a szavak, miközben egyre mélyebbre kellett az emberi szenny, az ember kreálta pokol bugyraiba leszállni. Ráadásul a kártyavárként összeomló “álomgyár” és a témához kapcsolódó újabb adatok, tényfeltáró cikkek tömege – azon túl, hogy némileg megedzik a krónikást – végső fokon a magát elitnek címkéző nemzetközi réteg évtizedekig eltussolt és elhallgatott kriminális energiájának robbanásszerű tudatosulását jelzik a közvéleményben. A pénz, a hírnév, a hatalom úgy látszik nem elég. Még többet akartak és akarnak: a gyerekeket.

A szexuális forradalom, az anything goes elv atyjának mind a mai napig az amerikai zoológust (!) és autodidakta szexológust Alfred Charles Kinsey-t (1894-1956) tartják. Az ő, Kinsey-Report néven híressé vált tanulmányait ünnepli a magát haladónak titulált értelmiség. Kinsey, aki masszív szado-mazo devianciában szenvedett és aki, ha homoszexualitása kiélésére már a saját munkatársai kevésnek bizonyultak, sokszor napokra eltűnt a chicagói híres-hírhedt homo-közösség anonym világában. Tanulmányai elkészítéséhez nagyjából kétezer különböző korú kisgyereken kísérletezett embertelen módszerekkel, beleértve öt hónapos kisbabákat is, alkalmanként elítélt pedofilok, szexuális pszichopaták bevonásával:

A Kinsey-Reportot egyébként a Rockefeller Alapítvány finanszírozta a fogamzásgátlás elterjesztése érdekében, ami elsősorban a katolikus és a fekete amerikai polgárokat vette célba és hatalmas propagandakampányának köszönhetően nem csak az USA-ban, hanem az egész világon közismertté vált. A Kinsey-elv szerint gyerekek már egész korán, sőt, már születésük előtt is szexuális lények és ezért képesek ehhez kapcsolódó tevékenységekre. Támogatói között volt Dr. John Money, egy nyíltan pedofíliát igenlő orvos, a transzgender-sebészet úttörője. Rengeteg leleplező cikk és több tényfeltáró dokumentumfilm jelent meg Kinsey kriminális, a pedo- és a homo-lobby érdekeit kiszolgáló tevékenységéről. Mégis, a szexuális nevelésben tevékenykedő – állítólagos – szakértők döntő többsége mind a mai napig Kinsey nyomdokain halad.

A ’60-as évek végén került Németországban az érdeklődés középpontjába Helmut Kentler, pszichológus és a szociálpedagógia professzora, aki elkötelezett homoszexuálisként három örökbefogadott fiával élt együtt. Kentler, akit az új generációs német szexuálpedagógusok mentoruknak tekintenek, elsősorban a fiatalok szociális emancipációjának tematikájával foglalkozott a német Evangélikus Egyház különböző intézményeiben, szervezeteiben, az evangélikus oktatási intézetek modernizálásának érdekében. A berlini szenátus tanácsadójaként a ’60-as évek végén végrehajtott kísérletében több tizenhárom-tizenöt éves utcagyereket, akiket “másodlagosan gyengeelméjűnek” stigmatizált, korábban pedofíliáért elítélt férfiakhoz közvetített ki szállásért, ellátásért, a berlini hatóságok anyagi támogatásával. A kísérlet célja a gyerekek reszocializációja lett volna, annak hallgatólagos tudomásul vételével, hogy ezeket a gyerekeket a pedofil férfiak szükségleteinek kielégítésére szolgáltatták ki, ráadásul az adófizetők pénzén.

Ez a kísérlet, ami gyakorlatilag bűncselekménynek számított, csak 2015-ben került napvilágra, bár igazán nagy botrány mégsem lett belőle. A német Evangélikus Egyház egyes képviselői, a ’80-as években megalakult Zöldek néhány prominens tagja (pl. Daniel Cohn-Bendit), valamint az akkor már csíráiban előforduló gender-elmélet előharcosai, mint pl. Uwe Sielert – szintén vállaltan homoszexuális, pederaszta szociálpedagógus, aki Kentlert mentorának és atyai jó barátjának tekintette – a klasszikus családmodellt, a heteroszexualitást és a generációk közötti korhatárokat vették célba, mint leépítendő, szerintük nem természetes állapotot. Kentler és a hozzá hasonló, magukat tudósnak nevező személyek évtizedek óta próbálták és próbálják a társadalommal és persze az állami szervekkel elhitetni, hogy a pedofília egy normális szexuális önkifejezési mód, azaz másság, amely, ha nem alkalmaz erőszakot, akkor a gyerekek javára válhat azok “szexuális felszabadításában”…

Ugyanúgy hirdették és mind a mai napig hirdetik a szülők és gyerekek közötti szexuális kapcsolat létjogosultságát, amely Kentler elmélete szerint politizálható is (sic!), mert ez aktívan elősegítené az emancipált társadalom kialakulását. A ’90-es években Kentlert bírósági szakértőként alkalmazták pedofíliával kapcsolatos perekben, amelyekben az ő közreműködésével minden (!) vádlottat felmentettek.

Itt csak a jéghegy csúcsát és annak is egy piciny darabkáját lehet bemutatni, felvillantva néhány, már évtizedek óta tartó folyamatot, amely a nyugati társadalmak belső szétzilálására, az egyének és elsősorban a gyerekek ellen elkövetett “társadalmi mérnökösködésre” irányuló, egy új, állítólagosan emancipált, de végső fokon már korán kiégett, gyökértelen, önmagát reflektálni nem tudó, közösségi életre képtelen, közösségi eszméket (család, haza, nép) tagadó szinguláris, saját nemükben is kételkedő egyedek kvázi nagyipari kitermeléséről van szó.

Egyedek, akik millió számra követnek média által kreált sztárokat, akik elhiszik, hogy hároméves kisgyerekek óvodai kuckójában, a “meztelenkedve simogatás” a kölykök felszabadulását eredményezi. Akik helyeslik tizenkét éves tinik iskolai oktatását az LMBT+sok betűs szervezetek képviselői által, propagálva az análszex előnyeit. Azok, akik elhiszik, hogy hatvan-hetven “társadalmi nem” létezik és férfiak is szülhetnek, miközben igenlik a terhesség kilencedik hónapjában történő megszakítását, valamint az anyából kiszakított kisbabák testrészeinek kereskedelmét gazdag fogyasztók “örökifjúságának” megőrzésére, kozmetikai és szervbeültetési célokra.

Lehetne még írni a BBC egykori sztárjáról, Jimmy Savile posztumusz botrányáról, amely az angol felső tízezer alapjait rázta meg, vagy Sir Edward Heath, egykori brit miniszterelnök pedofil múltjáról. Aki megpróbált némi világosságot vinni a sötétségbe, Liz MacKean, korábban invesztigatív újságírónő, ötvenkét évesen, “furcsa körülmények között” 2017. októberében meghalt, mint ahogy a csupán harminchét éves Jill Dando is, 1999-ben, a további áldozatokat fentebb említettem. Mindannyian a vezető körök eltussolt pedofil, sátánista szokásairól tudósítottak – volna.

A belga Marc Dutroux ügy máig javarészt felderítetlen. Egy személyes ismerősöm, korábban ismert német újságírónő, aki harminc éve küzd azért, hogy végre valaki vizsgálatot indítson egy észak-német nagyvárosban prominens bírók, politikusok, ügyészek között dívó – állítólagos – szakrális gyermekabúzus, illetve azok rituális lemészárlása ügyében, szociális segélyen tengődve, kitaszítottként, három agyvérzés után küszködik, de még nem adta fel. A holland tv egyik sikeres show-műsorát (Dr. Phil TV-show) eltüntették, miután leleplezett egy pedofil csoportot. A norvég leleplezések sem kerültek nagy dobra, senki sem #metoo-zott eleddig. Ki beszél arról, ha prominensek bevallják, hogy kisgyerekek vérével fiatalítják a sajátjukat? Ez ma már bevett társadalmi szokás, ha valaki elég pénzzel rendelkezik és igénye is van rá.

Az ilyesfajta, “cseppben a tenger” jellegű információk tükrében lassan érthetővé válik a magát haladó-progresszív réteg szimpátiája a mostanság szorgalmasan Európába importált, pedofíliát igenlő és gyakorló tömegek irányába. Azok, akik a katolikus papok gyermekmegrontását kórusban kiabálva – joggal – elítélték, a német evangélikusok bizonyos részének szereplésénél és a most en gros beutazó muszlimoknál mélyen hallgatnak. Ellentétben a katolikus vallással, amely a pedofíliát és a családon belüli szexuális viszonyt ellenzi, mi több bünteti is, a mohamedánoknál nem tilos, hiszen maga a próféta szolgált példával, ami mind a mai napig érvényes. Mohamed, aki egy hat-hétéves, ʿĀʾiša bint Abī Bakr nevű kislányt vett feleségül, majd amikor a leány kilenc-tízéves lett, vitette vele véghez a házassági kötelességet. Nem véletlen, hogy a legelmaradottabb, legfanatikusabb muszlim országokban a házassági határ nőknél még valahol a gyerekkor környékén van. Minden bizonnyal többen olvastak már arról a jemeni öregemberről, aki pár éves “menyasszonyát” először késsel vágta fel, hogy be tudjon hatolni, majd a kis gyerek elvérzett a “nászéjszakán”. Hallott valaki ekkor haladó feministákat, gender és egyéb “tudósokat” kiabálni az emberi és női jogokról? Én nem! 

A jelenlegi német és újabban svéd törvények szerint a külföldön – még az úgynevezett “menekülés” előtt – megkötött gyerekházasságok a befogadó országban érvényesek! A gyámhatóság semmit sem tehet. Külön figyelmet érdemel az egyik legnagyobb bevándorló kontingens, az afgán és pakisztáni, akik több százezres nagyságrendben élnek ma már Európában. Ezekben az országokban tradicionálisan idősebb, gazdagabb férfiak szórakoztatására fiatal kisfiúkat, lehetőleg utcagyerekeket beöltöztetnek lányruhába, sokszor kisminkelik őket és a gyerekek táncolnak nekik, de nem csak azt teszik. “Bacha bazi” a neve ennek a jeles szokásnak. Obama idején az Afganisztánban állomásozó katonáknak parancsban adták, hogy békén kell hagyni ezt a helyi folklórként kezelt “népszokást”. Dr. Udo Ulfkotte is tájékoztatott erről a témáról utolsó írásainak egyikében, amelyet összekötött német politikusok igencsak gyakori afganisztáni jelenlétével. Nem sokkal azután a szívébe ültetett pacemaker felmondta a szolgálatot.

Már nem merem megkérdezni, vajon akarunk-e ilyen “kultúrát” Magyarországon, vagy akár Európában? Azt sem kérdezem, kell-e feltétlenül a CEU-n kívül gender-ideológiát oktató szak további magyar egyetemeken? Amikor egy híres amerikai pop-sztár (Katy Perry) valamelyik francia rádiónak tett nyilatkozatában az emberi hús evésének előnyeit ecsetelte 2017-ben, valamint megnéztem, hogy a már pár éve ismert emberi bőr használati tárgyként (Human Leather/co.uk) való feldolgozásával foglalkozó exkluzív angol cég honlapja működik-e még és a válasz igen volt (pénztárcák, övek, cipők, yachtok bőrborítása több tíz- és százezer euróért) – akkor feladtam a további kutatást.

A cikk megírása, a terjedelmes anyag emberi fogyasztásra alkalmas feldolgozása annak idején szinte megbetegített, pedig én vagyok az egészséges. Talán éppen ezért. Aki a – most már teljesen törölt eredeti – videósorozatot összeállította, Janet Ossebaard, hasonlóan járt.

Utószó:

A pedofília elsősorban kisfiúkat érint, általában homoszexuális adottságú férfiak zsákmányaként és ezt nem én találtam ki. Kislányokat célzó megrontás legtöbbször családon belül történik, vagy kereskedelmi célból, továbbá vallási fanatizmustól elvakult ösztönlények által elkövetett bűncselekményként. Az általános felfogással ellentétben nők is lehetnek pedofilok. Vagy élettársként segítenek gyerekek megrontásában, vagy önállóan cselekszenek, de semmivel sem különbek hímnemű társaiknál.

Többen kérdezték, miért írok álnéven? Nos, azok az információk, amelyeket a magyar közönség számára megpróbálok közelebb hozni, sokszor ártalmasak lehetnek a krónikás egészségére … Az egyik kedves olvasó korábban kérdezte, hogyan lehet ilyen cikkeket multiplikálni? A válaszom: osztani, terjeszteni, felvilágosítani. Évente több százezer, vagy akár több millió gyerek tűnik el világszerte. Részletes adatokat senki nem ismer, hiszen ezeket a számokat csak megbecsülni lehet.

Ne hallgassunk többé!

2020. július 9-én hívta fel a figyelmet a Pesti Srácok a “Párbeszéd” nevű anarchista politikai formáció legújabb mocskolódására, miszerint a hazai politikai élet legkiválóbb vezetői lennének felelősek egy, az SZDSZ hagyatékaként átvett, pedofil botrányba keveredett diplomata ügyében. Az a “Párbeszéd”, amely a jelenlegi budapesti főpolgármester-imitátor mérhetetlen támogatottságú pártja, s amelynek hangadó tagjai pontosan azt az önjelölt globális elitet támogatják és éltetik, amelyikről a cikkemben beszámoltam.

Ne hallgassunk többé!

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: Human trafficking / HubPages.com

A cikkben említett, újra és újra törölt videók az eredeti angol nyelvű formában ITT tekinthetőek meg.

Alternatív ITT is megtalálhatóak Janet Ossebaard átmentett videói.

A sorozat eredetileg a PolgárPortálon jelent meg ITT.