HND: A klíma-hisztéria vajákosai

Olyan korban élünk, amelyben a kritikus embereket, horribile dictu kényelmetlen kérdéseket feszegető tudósokat, orvosokat, de bizony publicistákat is drákói szigorral próbálnak elhallgattatni. Olyan korban élünk, amikor egyébként nyilvánosan hozzáférhető fejlesztési-kutatási anyagokat szélesebb publikum számára megismertető emberek hatalmas munkával összeállított videóit például percekkel a megjelenés után törlik, vagy tartalmát csökkentik. A nemzetközi tech-óriások nem ismernek határokat, nyelvi, vagy nemzeti különbözőségeket sem. Aki eltér a kiadott útiránytól, függetlenül a lakhelyétöl amúgy, az könnyen találhatja magát egy egzisztenciálisan veszélyeztetett helyzetben. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy érdemes-e a megkezdett munkát folytatni, vagy egyszerűbb lenne mégis inkább hallgatni, a megszerzett információkat magunknak megtartani és megpróbálni túlélni. Az eszközök ma már szofisztikáltak: a delikvenseket nem verik félhülyére egy sötét pincében, hanem a társadalmi létezésüket korlátozzák be a digitális ellehetetlenítés eszközeivel.

Egy egészen bizarr témát próbáltam feldolgozni, amikor “kényszerszünetet” kellett beiktatnom. Hogy lesz-e valaha erőm, lehetőségem a publikációt befejezni, nem feltétlenül tőlem függ. Nem véletlenül hozom ismét nyilvánosságra ezt az eredetileg 2017-ben írt tanulmányomat, mert szorosan kapcsolódik a világot megváltoztatni szándékozók ágendájába. Úgy tűnik, és nem csak nekem, hogy a vírus és az összes létező és nem létező mutációja miatt már begyakorolt lezárások csak főpróbái voltak a “klíma vészhelyzet” miatti korlátozásoknak, illetve a szállítási láncok és az egész világgazdaság összeomlásának. “Káoszból születik a rend” – avagy “Ordo ab chao” volt a jelszó bizonyos kőműveseknél is, akik szabadnak vallották magukat.

A cikk Trump elnökségének első évében, de még Greta Thunberg megjelenése előtt született. Akkor még nem is sejthettük, hogy az oltásfetisiszta szoftverárus aluminium részecskék segítségével a napsugárzást akarná lecsökkenteni a Föld légkörébe fújt anyagokkal. A PR-profik és a nemzetközi zöldre pingált oligarchia pin-up-girl-jéről ITT és ITT írtam, de a harmadik rész már nem készült el Thunberg kisasszony ideiglenes visszavonulása miatt. Most ismét előkerült és naponta riogatja híveit Klaus Schwab és Bill Gates-el szinkronban, a várható klíma Apokalipszist vizionálva, természeti csapásoknak feltüntetve a – minden bizonnyal – geoengineering-nek is köszönhető időjárási anomáliákat. Ez egy külön dolgozatot érdemlő téma. A tanulmányban kifejtett alaptények azonban nem változtak és lényegesnek tartom megismertetni egy szélesebb közönséggel, mert a téma égetően aktuális lett és lesz az általános néphülyítési kampányban.

1. rész

– Vádlott, álljon fel kérem! Neve?

– Széndioxid.

– A vád Ön ellen: klímagyilkosság. Megértette a vádat?

– Nem kérem. Ártatlan vagyok. (HND)

Mindenki emlékszik a bohókásan aranyos berlini jegesmedve kölyökre, Knutra? A világhírű kis állat népszerűségének tetőpontján jelentek meg az első, szívszorongató képek a rohamosan kihalni készülő jegesmacikról, ahogy néhány példány magányosan sodródik a maradék jégtáblákon, miközben szomorúan merengve néz a nagy, vizes messzeségbe, az egykori Arktisz felolvadt helyén. Hát ki ne morzsolgatott volna el néhány közepes nagyságú krokodilkönnyet a szemzugában?

Ki lenne olyan szívtelen, hogy ne érezne lelkiismeretfurdalást a saját kegyetlensége miatt, hiszen ő, igen, egyedül csakis ő, a telhetetlen ember, aki autót vezet, télen fűt és mindenféle elektromos kütyüt használ, tehet arról, hogy ezek a jámbor állatok maholnap kipusztulnak. Az oka, mondták magukat szakértőnek nevező egyének (Polar Bear Specialist Group), a klíma felmelegedése, elsősorban a széndioxid miatt. Mielőtt a kedves Olvasót kétségbe ejteném, a jegesmacik köszönik, jól vannak. Az 1950-60-as években kb. 5000 példány élt az északi sarkon, de mióta a vadászatukat megtiltották, szorgalmasan szaporodtak és ennek köszönhetően ma már 30000 feletti a számuk. Hogy a propagandisták miért tettek közzé híreket a csökkenő populációról? Mert számolás helyett megsaccolták a lehetséges állatokat, kihagyva 5 (öt) tipikus területet, ahol nagyobb létszámban élnek jegesmedvék. Ezt a módszert kvalitatív feltélelezésnek nevezték el.

A széndioxid, leánykori nevén CO2 karrierje kezdetén a még mindenki által – remélhetőleg – megtanult létfontosságú molekula volt, mára azonban az emberiség első számú fő ellenségévé vált. Bizony elképesztő, s erre nem lehet mást mondani. Nézzük meg, mit is csinál valójában ez a széndioxid, ami újabban az Apokalipszis éllovasának tekintendő, és amitől meg kell védeni a Planétát, kerül, amibe kerül. Ha beledöglünk is. Nem akarom tudományos részletekkel untatni a kedves Olvasót, de mégsem árt tudni, hogy az atmoszféra, ami leegyszerűsítve kb. 100 km magasságig veszi körbe a földet, széndioxid tartalma 0,038% és ebből az egész emberiség által produkált CO2 összesen 3, azaz három százalékot tesz ki. Nem kell ahhoz tudósnak lenni, hogy érezzük, mennyire abszurd a 0,038% 3%-át Planétánk egyes számú közellenségének kikiáltani.

Előrebocsátom azt, hogy a környezetvédelem, a levegő és a vizek tisztasága, a nyersanyagok takarékos felhasználása mindannyiunk elsődleges érdeke és minden egyes államnak kötelessége (lenne) ezt kormányszinten megvalósítani, ill. ellenőrizni, de a klíma-hisztéria nem erről szól. A kitalált rémtörténetekkel, a mediális horrorvíziókkal azonban csak az emberek félelme nő indokolatlanul és a cél valójában ez.

dpa.com
Fotó: dpa.com

A széndioxid egy színtelen, szagtalan gáz, de mégis szinte mindig bőszen pöfékelő gyárkéményekkel, vagy gátlástalanul füstölő kipufogócsövekkel ábrázolják, ha megint riogatni kell a népet, mert ezek a képek beégnek a retinánkba, amit az agyunk rögtön a rossz dolgok fiókjába raktároz el. Hiába tudjuk, hogy a növényeknek és az egész természetnek szüksége van a széndioxidra és bio-kertészek ezt a gázt vezetik be az üvegházaikba, hogy jobb, egészségesebb és több termésnek örülhessenek. Azt is tudjuk, hogy amikor a XIX. században az iparosodás elkezdődött, a gabona és egyéb haszonnövények hozama 60-70%-al megnőtt, párhuzamosan a széndioxid mennyiségének növekedésével.

Amivel probléma van a környezet és nem a világ klímájának szempontjából, azok az egyéb (szilárd) anyagok, amiket a gyárak, vagy a régebbi típusú autók, vagy a fáradt olajjal közlekedő tengerjárók bocsátanak ki. Mennyivel egyszerűbb és főleg hatásosabb azonban szájvédővel mászkáló kínaiakat bemutatni, mint nevén nevezni a szmog okát! Mennyivel egyszerűbb üvegház-elméletről beszélni, mint elmagyarázni a newtoni törvényt, ami szerint ez nem lehetséges, mert semmilyen test sem képes saját erőből felmelegedni egy hideg közegben (Föld és világűr). Valamint egy gáz sem képes lezárni a földet védő légtömeget, ezért nem is melegedhet fel a klíma ilyen okból. Ez egyébként egy XIX. századi feltételezés volt, amit pár évtizede újra előbányásztak. A mezőgazdaságban használatos üvegházban azonban nincs levegőcsere, ezért hűl le kicsit lassabban éjjel, mint a környezete.

Az üvegház tehát egy zárt rendszer, míg Földünk és az azt körülvevő atmoszféra, amelynek nincs határa a kozmoszhoz, egy nyitott rendszer és mi is részei vagyunk annak. Az már szinte poénnak is rossz, hogy ez a kis mocsadék CO2 molekula, amely nagy hirtelen minden emberi nyomor okozójává avanzsált és állítólag a Föld magasabb légterében űzi alattomos pusztítását, fajsúlyát tekintve majdnem dupla olyan nehéz, mint maga a levegő és ezért jelentős része földközelben marad, a növények nagy megelégedésére. A szatellita vizsgálatok szerint már csak nyomokban található meg kb. 33 km magasságban.

A kb. 4,5 milliárd éves Planéta “életében” állandó a változás, a jégkorszakokat melegebb periódusok váltották fel, amelyekben a levegő CO2 tartalma is változó volt, minden emberi behatás nélkül. A földtörténeti úgy nevezett karbonkorszakban a levegő széndioxid tartalma tizenhatszorosa volt a mainak, Földünket ellepték a növények és ennek köszönhetőek a mai olaj és szénkészletek.

2. rész

“Ha így folytatjuk tovább és nem alkalmazunk még időben szigorú megelőző rendszabályokat, akkor várhatóan 2000 előtt világszerte éhínséget, káoszt, háborúkat és százezrek halálát okozza majd a Föld kihűlése” – írta 1976-ban Lowell Ponte, amerikai író, publicista (The Cooling), amit a nemzetközi sajtó hálásan átvett.

Mi történt azóta? Mi változott meg olyan hirtelen, hogy számtalan nemzetközileg elismert tudós ezer és ezer vizsgálatára támaszkodó ténye, miszerint a Föld egy újabb jégkorszak felé közeledik, ami nem zár ki ideiglenes melegebb klimatikus időszakokat és ezek a korszakok nem egy emberöltő, ám millió évek dimenzióját jelentik elsősorban a naptevékenységgel összefüggésben, az szinte egyik napról a másikra elvesztette hitelét? “Cherchez la femme” – keresd a nőt, mondja a francia. Keresd a pénzt – mondhatnánk, amikor a klíma-hisztéria hátterét vizsgáljuk.

Hallotta már valaki Maurice Strong (1929-2015) nevét? Nem csoda, ha nem, holott a világ egyik legbefolyásosabb embere volt életében. Kanadai milliárdos, hatalmas vállalatok igazgatói tanácsának tagja, különböző ENSZ szervezetek, konferenciák elnöke, vagy elnökségi tagja, Kofi Annan főtanácsadója és majdnem ENSZ főtitkár is, ha… De vegyük sorjába! Minden csalásnak megvannak a háttéremberei, akik adott esetben akár egy XIX. századi téveszmét is képesek felhasználni a szinte korlátlan pénz-nyomtatás lehetőségének érdekében. Ötletként az egyébként kiváló svéd tudós, Svante Arrhenius téves feltételezése az üvegház effektusról szolgált, amit a beavatott szűk körön kívül senki nem ismert volna. Azonban ezt a tézist egy befolyásos, a legfontosabb nemzetközi szervezetben és a legnagyobb konszerneknél bejáratos, exkluzív kapcsolatokkal rendelkező személy, Maurice Strong karolta fel és szívós munkával (illetve ki tudja hogyan?) meggyőzött mérvadó politikusokat, nemzetközileg releváns médiumokat, valamint egyes tudományos szervezetek grémiumait is az elmélet/feltételezés egyedüli és kizárólagos helyességéről.

A tudományban eddig nem volt egyedüli és kizárólagos “helyesség”, de a jelenleg érvényes doktrína kerülni akarja a tudományos vitákat. Teljesen függetlenül a tartalomtól.

Maurice “Mo” Strong, ahogy a munkatársai az egykori kínai pártelnök Mao Ce Tung (mai átírásban Mao Zedong) nevére asszociálva hívták, nem csak a korábbi kanadai miniszterelnök, a mostani apja, Trudeau kabinettjét állította gyakorlatilag össze, hanem az ENSZ minden egyes, a környezettel foglalkozó konferenciáját is szervezte, vezette. Nem azért választották erre a posztra, mert annyira kitűnt volna olajfeldolgozó cégek elnökeként, mint környezetvédelmi aktivista, hanem a kapcsolatai voltak lényegesek a nemzetközi ágendák szempontjából. Gyakorlatilag neki köszönhető a Kyoto-Egyezmény legfontosabb eredménye, a széndioxid kibocsátáshoz kötődö kötvényekkel való nemzetközi kereskedelem létrehozása, ami valamikor a világ legnagyobb csalásaként fog a történelemkönyvekbe bevonulni. Strong, aki Mao Kínáját tekintette példaképének és mindkét Koreában is jó kapcsolatai voltak, valamint egy világvallás megteremtésére törekedett, olyan rendszert hozott létre a modernizált bűnbocsánat adásvételével, amely eddig példa nélküli az emberiség történelmében. Ezzel az üzlettel szinte minden résztvevő jól jár, kivéve az egyszerű polgárokat, fogyasztókat és a kisvállalkozásokat, azaz az emberiség többségét. Tulajdonképpen neki, mint abszolút favorit, kellett volna Kofi Annan posztját megörökölnie, ha nem keveredik bele egy homályos ügybe, az ENSZ és Irak közötti “Élelmiszer olajért” program miatt. Az FBI nyomozása elől menekült 2005-ben Pekingbe, ahol egy évig kivárta, míg a hullámok elcsitultak. Itt sem maradt tétlen és jó barátjával, George Sorossal, pár száz millió dollárt invesztáltak egy Chery nevű, verhetetlenül olcsó, kínai kis autónak az USA-ba való exportjába. A baj csak ott volt, hogy ez a márka a General Motors/Daewoo egyik modelljének lekoppintott változata volt, aminek aztán kínos pereskedés lett a vége. Annyi befolyása azonban még megmaradt, hogy egy általa preferált, addig szinte ismeretlen koreai politikus kerülhessen be az ENSZ főtitkári székébe.

Ebben az időszakban már működött a CO2 kötvények kereskedelme, de még nem az elképzelt haszonnal. Leegyszerűsítve a lényeget: a nagy mennyiségben károsnak tekintett gázokat kibocsátó cégek megvehetik egy bizonyos összegért a jó lelkiismeretüket, tehát a kötvényt, majd változatlanul annyit füstölnek a levegőbe, mint korábban. Az extra költséget természetesen áthárítják a fogyasztókra. A környezetbarátnak kikiáltott tevékenységek viszont kapnak egy pozitív kötvényt (provízióért persze), amit el lehet adni a rossz fiúknak (szintén provízióért), megkönnyíteni azok lelkiismeretét. Erre meg kellett szervezni az infrastruktúrákat is, mint a kötvények börzéjét, valamint különböző hedge fund jellegű cégek érdekeltségét is. A leghíresebb a Chicago Climate Exchange volt, amelynek elnöki tanácsában – egészen véletlenül – Maurice Strong is helyet kapott és amelyről a hatalmas, de valódi következmények nélküli botrányban (2010-ben) kiderült a dollár milliárdok magán zsebekbe való átirányítása. Ezt az állítólagosan privát kézben lévő egyletet jelentősen befolyásolta egy Al Gore nevű úriember, valamint Barack Hussein Obama, akkor még amerikai elnök, mindketten prominens misszionáriusai “Az emberiség által okozott klímaváltozás, valamint a széndioxid (állítólagos) káros hatása a Föld légkörére” nevű dogmának. Túl nagy halakról volt szó tehát, hogy bármilyen nagyobb konzekvenciája lehetett volna a Chicago Climate Exchange bedőlésének.

Fotó: johnlund.com
Fotó: johnlund.com

Al Gore, aki nem csak könyvet íratott és filmet készíttetett a szerinte legkésőbb 2014-ben bekövetkező klimatikus Apokalipszisről, valójában egy saját széndioxid kötvényeket áruló céggel is rendelkezik. Valamint a már említett George Soros bizalmát is élvezi, aki néhány száz millió dollárral segítette Gore propagandáját, ill. cégét. Nos, Bill Clinton, egykori amerikai elnök helyettese, Al Gore, saját magát is kivonja a rossz lelkiismeret alól, amikor házának egy amerikai kisváros energiafogyasztásához hasonlítható pazarlását a saját cégénél kiváltott CO2 certifikátokkal mentesíti. Akkor ezek szerint minden rendben van? Aki nagyon gazdag, vagy amelyik konszern megengedheti magának, az megveszi a megüdvözülést, amit egyébként az egyszerű polgárok, akik közlekednek, fűtenek, főznek, illetve a kisebb vállalkozások, amelyeknek ilyesmire nincs pénzük, de a megdrágult energiára, nyersanyagokra szükségük van, fizetnek nekik?

A fordulópont 2007-ben volt, amikor elkezdték kvázi üldözni az akkor még globális felmelegedésként deklarált klíma-hitvallás ellen fellépő tudósokat, óceánológusokat, fizikusokat, akik kétségbe vonták az ENSZ IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change) riportjait, amelyek elsősorban számítógépes szimulációkon alapulnak. Ráadásul – immáron bebizonyítottan – helytelen kiindulási adatokat használva és nem figyelembe véve a világ klímáját erősen befolyásoló levegő víztartalmat, mint – a szerintük – kiszámíthatatlanul viselkedő tényezőt, illetve a naptevékenység és kozmikus sugárzás okozta változásokat. Ezek a renitens tudósok, világszerte tíz és tízezren, örülhetnek, ha csak a kutatási pénzeiket csökkentik le, vonják el tőlük, vagy látványosan kigúnyolják őket, mint az “olajipar bérenceit” (aki valójában Maurice Strong volt!). Rosszabb esetben halálos fenyegetéseket kapnak, ami azóta többjüket a klímával kapcsolatos kutatásaik feladására, de legalább mégsem a dogmával való megalkuvásra késztetett.

Az évek folyamán kialakult egy klíma-arisztokrácia, amely vándorcirkuszként járja a világot, konferenciáról konferenciára lihegve, többnyire magánrepülőgéppel, a földön luxus limuzinokkal közlekedve konzultál arról, hogy az egyszerű nép hogyan korlátozza saját energiafogyasztását, milyen külön adókat, újabb tiltásokat lehetne a kárukra bevezetni. Legutóbb (2017-ben / HND) 1700 magánrepülőgép érkezett a svájci Davos-ban megtartott világgazdasági konferenciára, ami nagyrészt a klímaváltozás kezelését taglalta.

3. rész

A bajok akkor kezdődnek el, amikor az ember Istent akar játszani… (HND)

“Kedves polgárok, hozzá kell szoknotok ahhoz, hogy a terror a nagyvárosi élettel együtt jár. Egy koncerten, sporteseményen nagy eséllyel felrobbanhattok, sétányon, karácsonyi vásáron teherautó alá kerülhettek, vagy az utcán leszúrhatnak, esetleg csordában megerőszakolhatnak. Nincs abszolút biztonság! Azt viszont megígérjük nektek, hogy 2100-ig megmentjük a klímát és a világ átlaghőmérsékletét fél fokkal lecsökkentjük. Mi ezt megoldjuk!” – valahogy így lehetne pár szóban összefoglalni az elmúlt hetek, hónapok híreinek lényegét.

Már az egykori szovjet vezérek, Lenin és Sztálin is arról álmodoztak, hogy az új, szocialista ember majd alattvalójává teszi a Földet, a természetet. Ki tudja hány száz évre lesz szükség az általuk okozott károk helyreállítására? Ma már a Föld nem elég, maga a Teremtés megvédése a cél, nyilatkozta a német kancellárnő, miután Trump, amerikai elnök a párizsi klímaegyezmény felülvizsgálatát követelte és nem kilépett belőle, ahogy ezt a mainstream média megpróbálta elhitetni. “A Teremtés védelmében szükségünk van erre a párizsi megállapodásra. Ebben minket semmi nem tud és nem fog megállítani!” (Angela Merkel). Az emberiség nagyzási hóbortra való hajlama már több katasztrófát okozott a történelem folyamán.

Az idén, 2021-ben derült ki a világot megmenteni készülő örök kancellárnőről, hogy bizony 1992-ben, amikor még kezdő – család nélküli – családügyi miniszter volt Kohl kancellár kabinetjében, Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum korlátlan ura felvette Merkelt a “Global Leaders For Tomorrow” nevű szervezetébe, amely a korábban már említett “Young Global Leaders” elődje volt. Schwab aktivista-képző inkubátorában tehát nem csak a német zöld khmer kancellárjelöltje, a plagizátor és hazudozó, képességektől mentes Annalena Baerbock, továbbá a bank alkalmazottból egészségügyi miniszterré avanzsált, szintén szerény intellektusú Jens Spahn nevelkedtek, hanem a Németországot a csőd szélére vezető jelenlegi kancellár is. Akik a Schwab-féle körbe tartoznak, azok nem buk(hat)nak el, teljesen mindegy, milyen károkat okoznak.

Mennyit érnek ezek a klímaegyezmények? Mi a jelentősége egy papírnak, amit ugyan rengetegen aláírtak, de semmilyen kötelező, számonkérhető szabállyal nem rendelkezik? Maximum néhány ködös önkorlátozási ígérettel és pár nagyon is lényeges kivétellel, mint pl. Kína és India, a két leggyorsabban iparosodó ország kőszéntermelési és felhasználási privilégiumával, azaz 2020-ig további szénerőművek építése, ill. az indiai széntermelés megduplázása eddig az időpontig. Már a kyotói megállapodás előírásait is egyedül csak Új Zéland követte, bele is rokkant volna a gazdasága, ha idejében nem változtatott volna irányt. Milyen szerződés az, amely nem szankcionálja annak megszegését? Annak idején Bush elnök, ill. az USA nem fogadta el a kyotói jegyzőkönyvet, mégis már évtizedek óta sokkal szigorúbb környezetvédelmi szabályok voltak és vannak Amerikában, mint az öreg kontinensen. 

Obama, a klíma-vallás egyik felkent apostola, látványosan aláírta a párizsi klímaegyezményt, viszont nem adta át ratifikálásra a Kongresszusnak, tehát semmilyen érvényes szerződés nincs, amit az Egyesült Államoknak figyelembe kéne vennie. Ez valahogy mindig elfelejtődik, ha a szalagcímeket nézzük. Trump elnök nem hajlandó további 100 milliárd dollárt az egyéb, a harmadik világ megsegélyezésére fordított összeg mellett a “Green Climate Fund” nevű, bank-szerű intézménybe befizetni, miközben mások abból inkább csak kivesznek. És voilá! A klíma-hisztéria megtalálta a saját Luciferjét az új amerikai elnök személyében. Hátborzongató mémek tömegei járták körbe az internetet. “Klímagyilkos Trump!” integetett az olvasók szemébe már messziről a mérvadó nemzetközi sajtó címlapjairól. A világ körül magángépekkel repkedő klíma-arisztokrácia kórusban fejezte ki megrökönyödését, majd drámai színekben ecsetelte a közeledő világvégét… Azért itt-ott volt néhány józanabb hang is, elsősorban valódi tudósok részéről, akik felhívták a figyelmet arra, hogy talán az egész, feltevéseken és tendenciózusan gyártott téves számításokon alapuló rendszert kellene végre felülvizsgálni és a valódi környezeti problémákkal foglalkozni.

Az egyedüli biztos tényező a változás, és Földünk klímája mindig is változott, már az ember megjelenése előtt is. Az emberiség eléggé kicsi porszem a klíma szempontjából (gondoljunk csak a vulkánok hatására pl.), de túl harácsoló fajzat a természetes források kiaknázásában, pazarlásában. A túlnépesedés és ennek az élelmiszerrel való ellátása, a fosszilis energiával való rablógazdálkodás, a fogyasztói társadalom kényszere újabb és újabb, sokszor szükségtelen dolgok megszerzésére, a több milliárdos lakosságú, feltörekvő ázsiai és afrikai országok éhsége a civilizáció státuszszimbólumai iránt, a fáradt olaj használata a tengerjáró hajóknál és az elképzelhetetlen mennyiségű műanyag szemét az óceánokban… Nos, ezek azok a tényezők, amelyek Planétánk élhetőségét és kapacitását lassan limitálják. 

Az ú. n. klímaegyezmények fügefalevélként szolgálnak a valódi és égető problémák eltakarására: az őserdők szisztematikus kipusztítása a monokulturális, géntechnikailag modifikált takarmány szója és a pálmaolaj túldimenzionált termelése érdekében, amely utóbbi mint bio olaj Európában kerül elégetésre, miközben helyi állatokat pusztítanak el a viszont nem látásra és a Föld oxigéntermelő erdőit tüntetik el. A szélturbinák telepítésére is megszámlálhatatlan négyzetkilométernyi erdőt irtanak ki és betonoznak be. Eközben a már említett “Green Climate Fund” bármilyen, lehetőleg Európán kívüli országban megvalósítandó mégoly hagymázas ötletre is ad pénzt, ha azt az igénylő kellőképpen környezetvédőnek hiteti el. Így történhetett meg az, hogy Ugandában pl. lucfenyő telepítésre adtak anyagi segítséget, figyelmen kívül hagyva, hogy ennek megvalósításához az érintett falvakban élő embereket hatalmas költséggel idegen helyekre kellett áttelepíteni.

Hogy mennyire álszent és képmutató ez a ránk kényszerített és többek között Maurice “Mo” Strong, Al Gore, George Soros és pénzéhes tudósaik ill. propagandistáik által kialakított ál-vallás, már maga a dikció is mutatja: először globális klímamelegedésről volt szó és aki ezt tagadni merte, az kvázi eretneknek számított és társadalmi kárhozatra ítéltetett. Vitának és kritikának nincs helye! Közben kiderült, hogy az Antarktisz jégtömege az utóbbi években jelentősen megnőtt, aminek hatását egyébként mi, itt a déli Hemiszférában jó ideje érezzük, továbbá a tengerfenékről felszálló metángáz is éppen nem a feltételezett “üvegház” effektust, hanem pont az ellenkezőjét, egy bizonyos fokú lehűlést eredményez. Ezért suttyomban átkeresztelték az egész cirkuszt klímaváltozásnak, ergo lehet továbbra is embereket megfélemlíteni, újabb előírásokat kiagyalni, jó pénzért konferenciákat, előadásokat tartani és a bűn és bűnhődést ad abszurdummá degradáló kötvényekkel kereskedni. Bármi történjék a közelebbi és távolabbi jövőben tehát, a hisztéria vajákosai mindig a nyerő oldalon lesznek. Az egykori emberkísérlet, amit többen szocializmusnak neveztek, most a hátsó ajtón tör be a klímamentés diktatúrájának képében.

Valahogy kikerült a köztudatból a világ klímáját valóban nagymértékben befolyásoló csendes óceáni El Niño és a La Niña természeti jelenség, amit tudósok és meteorológusok mind a mai napig vizsgálnak. Arról sem olvashatott a nagyérdemű, hogy Naprendszerünk néhány bolygója az űrszondák és műholdak adatai szerint pár fokot melegedett az utóbbi időkben, véletlenül éppen akkor, amikor a Föld is. Talán mégis van némi köze a Napnak az általános klímához, netán a bolygók keringési pályájának apró változása is közrejátszik? A fanatikus klímahívők nem szeretik ezt a tézist, mert azt még ők is belátják, hogy a Napot nem lehetne olyan egyszerűen megregulázni.

Tények, amiket bizonyítani lehet, nem kerülnek a szélesebb közönség elé, ezeket – online – szaklapokból kell kibányászni. Nemrég jött a hír, hogy az amerikai Yellowstone Park vulkánja, amely kitörése az eddigi statisztikák szerint lassan esedékes, napok óta kisebb földrengéseket okoz a környezetében. Egy ilyen kitörésnek szinte elképzelhetetlen légköri következményei lesznek, nem csak az amerikai kontinensen. Nem baj, gondolhatja az önjelölt klímamegmentő, majd akkor a vulkánokat fogjuk betiltani.

Fotó: earthtimes.org
Fotó: earthtimes.org

Epilógus

Az események felgyorsultak. A covid mizéria mellé ismét gőzerővel hergelik az embereket a klíma-karasztrófa elméletével, aminek az alátámasztására a különböző országokban előforduló áradások pusztításait használják fel. Mélységesen hallgatnak viszont a Dubai-ban előidézett mesterséges eső csinálásról az elmúlt napokban, ami – enyhén szólva – kudarcba fulladt, vagy “túl jól” sikerült. Arról sem látunk tudósítást, pedig a Világgazdasági Fórum oldalán olvashatjuk, hogy Kína az időjárás befolyásolására fordított eddigi pár száz millió dolláros évi költségvetését egy milliárd dollárra növeli.

A “káosz” harmadik komponense a rejtélyesnek tűnő számítógépes hibák halmozódása világszerte, amely hatalmas cégek digitális rendszereit állította le napokra. Ez a “hirtelen megnövekedett” cyber támadás sorozat szerves része lehet a 2021. júliusában megrendezett “Cyber Polygon” szimulációnak.

Remélem, kedves Olvasó, még találkoz(hat)unk…

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: guidetoiceland.imgix.net

HND: Nincs menekvés?

Ezt, a költőinek szánt kérdést tettem fel majdnem két évvel ezelőtt, abban a reményben, hogy közös erővel esetleg pozitív választ adhatunk rá. Írásaimban elsősorban olyan nemzetközi eseményekkel, társadalmi kérdésekkel foglalkozom, amelyek a hazai médiafogyasztókat csak ritkán, vagy megszűrt formában érik el, ha egyáltalán említésre kerülnek.

Pedig minden itt zajlik az orrunk előtt, csak éppen szinte észrevehetetlenül, a széles körű tájékoztatás teljes hiánya miatt. A sokszor emlegetett “Új Világrend” (New World Order / NWO) bevezetésére felesküdött társadalommérnökök felgyorsították tempójukat. A káosz és a félelemkeltés kufárai eredményeket akarnak látni és 2020. ebben döntő jelentőségű évszám lehet. A következő időszakban ezt a témát fogom körbejárni, de kezdjük az elején.

“Még egyik előttünk élő generáció sem láthatta ennyire félreérthetetlenül tisztán, mi is az igazi tét: hazánk és ősi hagyományaink, igen, egész emberiességünk, emberi mivoltunk megsemmisítése a cél. A téboly elszabadulása, a hazugságok lavinája zúdul ránk. Az európai embereket és azok évezredes természetes életkörülményeit elpusztító pszichopaták vigyorognak ránk szégyentelenül, immáron maszkjukat letépve… de mi nem adhatjuk fel!” – egy magyar származású, németül publikáló ismerősöm facebookos bejegyzése nyomán.

A széles közvélemény megkerülésével, hozzáférhetően*, de mégis szinte titokban jelent meg még 2011-ben egy kiadvány, amely Angela Merkel kedvenc könyvei közé tartozik és pár évvel később kiderült, hogy a könyvben leírt tézisek, amelyeket diszkréten “Dialógusok Jövő Vízió 2050” cím alá rejtettek el szerzői, gyakorlatilag egy ideje a megvalósulás fázisába kerültek. (*A szöveg többszörös eltüntetése után, ma már ismét látható, hiszen a korábbi hevesebb érdeklődés abbamaradt.)

A Németországot túszul ejtett újkori matriarchátus képviselői és a velük kooperáló feminista férfiak, akik egyébként a másképpen gondolkodókkal minden jellegű dialógust elutasítanak, az adófizetők által hizlalt, eddig sose hallott ál-intézetekben vizionáltak egy új, komplett totalitárius jövőképet, amely mintha Soros és a vele szinkronban társadalommérnökösködők laboratóriumában született volna.

A “Hosszútávú Fejlődés Tanácsa” nevű kormányközeli munkacsoport által kiadott hátborzongató víziók egyik alapvető megállapítása, hogy

“2050-re már eltűnik a migrációs háttér kifejezés, mert addigra az emberek annyira összekeveredtek, hogy tulajdonképpen mindenki valamilyen migrációs háttérrel fog rendelkezni.”

A továbbiakban:

“2050-ben egy olyan világban fogunk élni, amely nem ismeri az államhatárokat, útlevélre sem lesz szükség a szabad mozgáshoz. A hagyományos család nem létezik többé. Az emberek nagy családi közösségekben fognak élni, anélkül, hogy egymással feltétlenül rokonságban lennének. A gyerekeket több, különböző szexuális hátterű szülő-résztvevő fogja felügyelni. A szeretés egyenlősége – függetlenül melyik nemhez tartozva – minden szinten kötelező érvényű lesz. Ezért a házasság intézménye megszűnik.”

Az egyik legmorbidabb vízió azonban már valóban a globalista oligarchák világkormányzatra törekvő, régóta dédelgetett álmának rövid leirata:

“Költségvetési pénzeket (büdzséket) globálisan fognak megítélni. Így a pénzeket nemzetközileg osztják majd el.”

Hogy kinek a pénzét, arról nem szól a fáma, ami különösen érdekes abból a szempontból, hogy a vizonáriusok az egész világon egyenlő, munka nélkül megszerezhető, alanyi jogú alapjövedelmet vezetnének be. Nézzük azonban tovább:

“Az egyes ipari országokat érintő születési számok csökkenése nem tekintendő hátránynak. Ellenkezőleg. Szükségesnek érezzük, hogy a jóléti társadalmak túl nagy ‘ökológiai lábnyomuk’ miatt zsugorodjanak. A (globális) társadalomban a népek keveredése folyik. Az emberiség magát világpolgárnak látja.”

Európára kivetítve a következőket olvashatjuk 2050-re:

“Mi már európainak tekintjük magunkat, csak nagyon kevesek fejében maradt meg a német, angol, francia besorolás. Nemzeteink gyerekei már kizárólag azt tanulják, hogy ők Európa államban élnek. Melyik országban? Az már lényegtelenné vált.”

vizióták (vizionáris idióták) szerint legkésőbb 2040-ig megszűnik a készpénz, mert:

“Az információk (bankszámlák, identitás, egészségügyi adatok és biztosítási információk) központi tárolása, valamint az összes életterületet magába foglaló hálózati összeköttetés a készpénzfizetést feleslegessé teszi.”

Itt jegyzem meg, hogy az emberi testbe beültethető mikrochipek már tartalmazzák ezeket az információkat és ez nem utópia, hanem egyes országokban egy ideje alkalmazott eljárás. Ez az egyének totális ellenőrzését jelenti, ami egyúttal a büntethetőséget is magában hordozza, amennyiben valaki például nem az elvárásoknak megfelelően viselkedik és mondjuk a saját bankszámlájához való hozzáférést teszik lehetetlenné. Nem kívánt személyek kívülről, a beültetett chipen keresztül történő likvidálása sem lenne ezáltal lehetetlen, de ez egy másik történet…

Utópia? Összeesküvési elmélet? Nem. Az “Új Világrend” (New World Order / NWO) terve, egy német kormányzat-közeli tanács anno 2011-ben közzétett jövőképe, infantilis pátosszal, giccsbe hajló hurrá-optimizmussal megírt pamfletje. Biztos csak a csalóka véletlen műve, hogy Merkel kedvenc olvasmánya szinte egy az egyben hasonlít a Rockefeller Alapítvány, szintén gyerekded stílusban közreadott tanulmányához.

Javasolnám a Gyurcsány párt, a DK, a Momentum, Párbeszéd és hasonló polit-szimulánsok az Európai Egyesült Államok megvalósítását szuggeráló beszédeit a fentiek alapján értelmezni.

Angela Merkel már 2009. november 9-én a “Falling Walls” (leomló falak) nevű konferencián beszélt a nemzeti hatáskörök multilaterális szervezetek részére történő leadásáról:

“A falak legyőzésének egyik legérdekfeszítőbb kérdése, hogy a nemzetállamok készek-e és képesek-e kompetenciáikat nemzetközi szervezetek javára leadni, kerül amibe kerül […]?”

A terv nem új, de megvalósítása mostanra körvonalazódik. Az emberi természettől idegen, az emberiség látványosan különböző mentális és gazdasági fejlettségét komplett figyelmen kívül hagyó társadalmi mérnökök törekvése a népek, nemzetek leigázására. A terv egy készpénz nélküli, multikulti-gender, a bölcsőtől a sírig ellenőrzött világot kényszerítene az egész Planétára.

Nem kommunizmus és nem fasizmus, hanem a kettő veszélyes elegye, kissé átszabott, modernizált kiadásban. Ez az ideológia gyakorlatilag a láthatatlan elit, a nemzetközi, elsősorban az anglo-amerikai oligarchia, a vezető gondolat-gyárak (think tanks) és a magukat filantrópnak címkéző nemzetközi alapítványok összefonódásának terméke. Az általuk kiválasztott, egy ideje már mediálisan “megalkotott” vezető személyiségek, mint például a Clinton házaspár, Obama, Merkel, Macron látható elitként való hatalomba helyezése tulajdonképpen egy formális aktus lenne, ha a demokrácia maradványai még itt-ott nem működnének hagyományosan, tehát a nép, igen, a még létező nemzetek népei nem húznák át időnként számításaikat (lásd USA, vagy Magyarország).

Káoszból jövő? Forrás: demlicay.net

“A politikai uniót csak egy krízis segítségével tudjuk elérni.” – Wolfgang Schäuble, a német CDU szürke eminenciása, volt pénzügyminiszter, jelenleg a német Bundestag (Parlament) elnöke

A sokak által megálmodott “világkormány” egyik alappillére egy nemzetek nélküli, egyesült európai kontinens. Az ötlet nem új – ennek terveit két legendás figura alkotta, akik még életükben hatalmas befolyásra tettek szert és haláluk után is szellemükben folytatódik tovább az úgynevezett “európai integráció”, amely diszkrét megnevezése a tagállamok szuverenitásának lepésről lépésre történő felszámolásának.

Az egyikük, gróf Richard Coudenhove-Kalergi (1894-1972) Pán-Európa terve 1922-ben került a köztudatba, majd egy 1924-ben megjelent könyvében propagálta azt, és ezzel hasonló törekvésekre, illetve egyetértő támogatásra lelt az USA-ban. Olyannyira, hogy Louis Rotschild indítványára a pénzmágnás, Max Warburg hatszázezer aranymárkát bocsájtott rendelkezésére az ötlet megvalósításának első lépéseihez. Kalergi 1925-ben megjelent írásában a Praktikus idealizmusban taglalja elméletét a demokráciáról, mint – szerinte – egy sajnálatos közjátékról. Kifejtve továbbá, hogy a vérvonali arisztokrácia irányító szerepét a jövőben egy szellemi arisztokrácia (elit) fogja átvenni. Nos, hogy Kalergi milyen szellemi elitről álmodott, nem tudjuk pontosan, de a mai vezető európai figurákat még barokkos túlzással sem lehet annak nevezni.

Az Európai Kalergi Társaság két évenként ítéli oda a Kalergi-díjat arra érdemesnek tartott politikusoknak. Érdemes megnézni a díjazottak listáját, ígérem, lesz köztük meglepetés is!

Az európai egyesülési terv másik legbefolyásosabb alakja, aki szintén egész életében anglo-amerikai pénzügyi és politikai hatás alatt állt, a francia Jean Monnet (1888-1979) volt, aki nem csak kontinensek között utazgató politikusként, hanem invesztment bankárként is működött egy ideig. Ebben a szerepében ugyanúgy, ahogy több amerikai vezető bankház is, élénk kereskedelmi kapcsolatokat tartott fent a hitleri Németországgal. Monnet egyik leghíresebb tézisét a német Focus magazin közölte 2010-ben:

“Európa országait egy szupra-államba kell beolvasztani, anélkül, hogy a lakosság megértené, mi is történik valójában. Ezt feltétlenül lépésenként kell megvalósítani, minden egyes alkalommal gazdasági ürügyek kapcsán.”

Ez a kijelentés kísértetiesen hasonlít Jean-Claude Juncker, a non pluszultra “elit”, az egykori EU-mindenható sokat idézett mondására (Der Spiegel, 1999):

“Mi elhatározunk valamit, amit aztán elhelyezünk a köztudatban és várunk egy darabig, hogy mi fog történni. Ha nincs nagy kiabálás, ha nincsenek lázadások, mert a többség nem is érti, mit határoztunk el, akkor folytatjuk – lepésről, lépésre, amíg már nincs visszaút.”

Egy egyesített, masszív anglo-amerikai politikai és pénzügyi befolyás alatt álló Európa lenne a modellje az elképzelt “Világkormányzat”-nak, gyakorlatilag annak első és legfontosabb lépcsőfoka. Az anglo-amerikai befolyás nem feltétlenül az éppen aktuális elnök, kormány hatalmát jelenti.

A második világháború után sok vezető, nemzetközileg elismert értelmiségi is hitt a világ ideálisnak tűnő központi irányításában, amely az 1948-as “Világpolgár Mozgalom” létrehozásában manifesztálódott, felkérve a frissen megalakult ENSZ-közgyűlést egy világ-alkotmány létrehozására, amely egyúttal a világbékét garantálná.

Az ENSZ – felépítése miatt is (biztonsági tanács, vétójogok) – képtelen lenne jelenleg átvenni egy világkormány szerepét. De a második világháború után létrejött, az USA által dominált multilaterális szerződések és intézmények ebbe az irányba mutatnak, mint pl.: az IMF, a Világbank, a NATO, a Világkereskedelmi Szervezet és így tovább. Itt kajánkodni akarok, mert ahogy Orbán Viktor kihajította az IMF-t, az hatalmas bátorságra és leginkább bölcs előrelátásra vallott. Mind a mai napig olvashatóak a ballib megmondók kesergései emiatt, mélységesen hallgatva arról a pici, ámde annál jelentősebb tényről, hogy az IMF állítólagos alacsony kamatai MINDIG szociális megszorításokhoz kötöttek! Mondjuk például a nyugdíjak húsz-harminc százalékos csökkentéséhez, hogy csak egyet említsek a sok közül.

Nos, a legújabbkori történelem bemutatta az uniformizált világra, az anglo-amerikai gazdasági és politikai hegemóniára való törekvések igazi célját: az egyes nemzetek erodálását célzó geostratégiai tervek megvalósítását, akár gazdasági úton, akár fegyveres beavatkozással. A képlet egyébként mindig ugyanaz és nagyon egyszerű: olcsó nyersanyag és/vagy olcsó munkaerő kiaknázása egy, a világ össznépességéhez viszonyított relatív kis létszámú vezető, pénzügyi elit javára. James Paul Warburg, a Council on Foreign Relations tagja, Franklin D. Roosevelt, amerikai elnök pénzügyi tanácsadója mondta az amerikai szenátus előtt 1950-ben:

“Lesz egy világkormányzatunk, akár tetszik Önöknek, akár nem. Vagy behódolás, vagy szerződések útján.”

A David Rockefeller által alapított Council on Foreign Relations nevű agytröszt, amely az Egyesült Államok külpolitikájának meghatározó tényezője és amelynek George Soros is tagja, gyakorlatilag minden komolyabb nemzetközi tevékenység mozgatórugója. A geostratégiai játszmákhoz szorosan hozzátartozik egyébként a helyi háborúk, zavargások, vagy szimpla kizsákmányolás által generált tömeges migrációs mozgás is, amelynek kárvallottai elsősorban a fejlődő országok, mint befogadók is és újabban az európai kontinens államai. Ez minden bizonnyal a tervezett gyökértelenséghez, valamint összeolvadáshoz, a népek random összekeveredéséhez vezet.

Rockefeller, aki a Bilderberg-csoport egyik vezető személyisége volt, már az 1991-es Baden-Badenban megrendezett Bilderberg-konferencia után közölte, megdicsérve a nemzetközi médiát:

“… hogy Önök, ígéretükhöz híven, majdnem negyven évig diszkrétek voltak. Ha a nyilvánosság fényszórójában álltunk volna, nem lettünk volna képesek a világra vonatkozó tervünket kifejleszteni. A világ azonban mostanra már sokkal kifinomultabb és készen áll arra, hogy a világkormányzás irányába meneteljen. Egy intellektuális elit és a nemzetközi bankok szupranacionális szuverenitását mindenképpen előnyben kell részesíteni a korábbi századokban gyakorolt nemzetállami önrendelkezéssel szemben.”

David Rockefeller, Forrás: twitter.com

Csakhogy Rockefeller nem csak a diszkrét újságírókat dicsérte, hanem már ő is egy nagy krízisről vizionált:

“Egy globális transzformáció küszöbén állunk. Minden, amire szükségünk van, egy nagyobb krízis és a nemzetek el fogják fogadni az Új Világrendet.”

Láthatjuk, hogy a német politikus, Schäuble csak epigonkodott, ugyanúgy mint Angela Merkel, aki a 2020-as, Davosban megtartott Világgazdasági Fórumon egy “nagy transzformációról” beszélt.

A német újraegyesítés ára, az euró bevezetése ugyanezt a célt szolgálta. Mindenki tisztában volt azzal, hogy különböző gazdasági struktúrájú, különböző fejlettségű, gazdasági erejű országok összevonása egy európai – majdnem – egységes valuta használatára eleve halva született ötlet. Az euró bevezetése óta gyakorlatilag folyamatosan krízisben van.

Mit is mondott Wolfgang Schäuble? “Szükség van egy krízisre…”? Mióta az EU dilettánsai, bocsánat… elitje a szupra-állam létrehozásán barkácsol, egyik krízis éri a másikat! Banki krízis, euró krízis, migrációs krízis, s ezek nem befejezettnek tekinthető válságok.

Ahhoz képest újabb krízisek jelentkeztek a horizonton: a sokat emlegetett “klíma-krízis” aspergeres, így jobban eladható, változatban és ez már nem csak európai hatású apokaliptikus vízió. Hogy a rettegési dózis fokozódjon, egy világjárványnak kikiáltott vírusfertőzés ejtette túszul és bénította le a világ országait és gazdaságait 2020-ban. S nem mosatlan denevérlevesről és annak következményeiről van szó, az már egy ideje világos, erről majd később fogok néhány érdekességet publikálni.

A három, az egész világot érintő súlyos válság egyidejű szinten tartása lenne a Nagy Transzformáció kezdete?

A következő időszakban erre fogom keresni a válaszokat, ha a Jóisten is megsegít. Annak idején azt hittem, hogy a migrációs krízis fogja azt a kritikus szintet elérni, amely a digitálisan ellenőrzött rabszolgaság bevezetésének startja lesz. Kevesebb, mint két év bebizonyította: tévedtem.

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: gettyimages.com

A PolgárPortálon ITT megjelent cikkeim felhasználásával, amelyeket a PS is szemlézett, s ami sajnálatos módon ma már a PolgárPortál egykori (bukott) főszerkesztőjének nevén látható, bár a #HND kereső opció alatt, ezért nem linkelem ide. Az ex-főszerkesztőnek sose volt erőssége a copyright © figyelembevétele.

Kiegészítés egy korábbi cikkemhez: amerikai források alapján napokban kiderült, hogy az osztrák politikust, Strache-t megbuktató újságírók mindketten az Open Society Foundation, azaz a Soros-alapítvánnyal szoros kapcsolatban álló személyek. Ki hitte volna? – #HND

HND: A Sátán markában

A filantróp növendék, Alexander Soros “szoknyás” képe járta be a napokban a magyar közösségi médiát. Nyilvánvaló, hogy a “szivárványos napok” apropóján került elő ez a twitteres kép, amely még 2020. januárjában jelent meg az illető közösségi oldalain. Lehet nevetgélni, lehet szörnyülködni a fotón, kinek-kinek ízlése, vérmérséklete szerint. Csakhogy, a kép háttere egészen más, ahogy az a “szoknya” sem azt jelenti, amire első nekifutásban sokan gondolnak.

A Soros-ivadék a burmai (myanmari) férfiak nemzeti viseletében pózolt, aminek a neve longyi [loundzsi]. Ez a ruházat a környező országokban is régóta népszerűvé vált.

Forrás: elevenmyanmar.com Alexander Soros’ social media page shows his meeting with education minister Dr Myo Thein Gyi (A. S. közösségi média oladala az oktatásügyi miniszterrel történt találkozását mutatja)

A januári twitter-bejegyzésből értesülhetett a nagyérdemű, hogy a Nyílt Társadalom Alapítány fiatal helytartója visszatért “dolgozni” Myanmarba, ami egyúttal visszatérést jelent “lungi”-jához (amerikai átiratban). Nos, hogy mit is ért az általa munkának nevezett tevékenységen, arról már korábban is írtam. A fennmaradásáért, a nemzeti önrendelkezési jogáért küzdő nép a Sátán és az NGO-k markában. A “szoknyás” kép valójában erről (is) szól.

Amikor George Soros nyilvánosan “aggódni” kezd egy ország jövőjéért, akkor nem árt az összes vészjelzőt bekapcsolni. Így történt ez 2020-ban, a svájci Davos-ban megtartott Világgazdasági Konferencián is, ahol – többek között – a kelet-ázsiai Myanmar (Burma) sorsát taglalta és egyben drámaian ecsetelte a kínai gazdasági befolyás negatív hatását az országra. Gondolhatjuk, hogy nem véletlenül utazott a messzi országba a fia, pontosan egy héttel, tehát még időben, Xi Jinping, a kínai elnök hivatalos látogatása előtt. Sokadjára figyelhetjük meg, hogy a pénz-oligarcha és újabban a trónörököse is, ki-bejárhatnak a különböző országok, ill. nemzetközi szervezetek, mint az EU, vezetőinél. Tanulságos cikket közölt Soros junior megjelenéséről a myanmari eleven.com online portál, angolul.

A mesés és titokzatos Myanmar/Burma jelenlegi konfliktusainak megértéséhez érdemes visszatekinteni az ország újkori történetébe.

Sunrise landscape view with silhouettes of old temples, Bagan, Myanmar. (Martin M303) Forrás: cdn.theatlantic.com (napfelkelte a templomvárosban, Pagan/Bagan-ban, Myanmar)

Nem is olyan régen még majdnem mindenki buddhista akart lenni a fejlett nyugati világban. A hollywoodi sztároktól kezdve az egyszerű panellakókig ezrek és ezrek keresték a csakrájukat, miközben meditálva zümmögték az “om” transzcendentális hangját, várva a megvilágosodásra. A Dalai Lámát, mint alternatív megváltót, rocksztárként ünnepelték világszerte, aki a békét, a gyengédséget, az emberi jóságot és a lelki tisztaságot jelképezte. Karma, újjászületés, nirvána – ennyi elég is volt a közfogyasztásra alkalmas buddhizmus-light divatjának elterjedésére. S valóban, akármelyik ágát vizsgáljuk ennek a sokrétű filozófiának, amit a távol-keleti szerzetesek egy életen át tanulmányoznak, az alaphang végül is a békére, megnyugvásra való törekvés.

Aztán hirtelen mintha megváltozott volna valami.

A világsajtó egy ideje látszólagos megdöbbenéssel címlapozott egy addig majdnem feledésbe merült országról, a katonai diktatúrából 2011-ben éppen ébredező Myanmar (Burma) harcos és állítólag vérszomjas buddhista szerzeteseiről. A diktatúra évtizedeiben csak annyi információ jutott ki ebből a titokzatos, legendákkal tarkított országból, hogy a demokratikus aktivistanő, Aung San Suu Kyi tizenöt évig házi-őrizetben volt és a magát haladónak nevező világ eközben mindenféle díjakkal tisztelte meg munkásságát: a Nobel-díjtól kezdve az amerikai Szabadság Kitüntetésig, gyakorlatilag minden létező emberjogista plecsnit neki ítéltek és az ír rockzenekar, a U2 frontemberével, a professzionális világmegváltóval, Bonoval az élén még egy dalt is dedikált neki (Walk on), ami minden bizonnyal már egy lovaggá ütéssel is felér.

Nos, a mainstream egykori idolja már elég régóta politikai vezető pozícióban dolgozik országa és népe felvirágoztatására, de mostanság nem tülekednek érte a prominens sztárok. Aung San Suu Kyi ugyanis nem ítélte el a szegény, üldözött és kisemmizett “rohingya” nép elleni “atrocitásokat”, amikkel időközönként tele van a nemzetközi sajtó.

Kik ezek a “rohingyák”? Az újságolvasó maximum annyit tud róluk, hogy szegényeket elüldözték Myanmarból és különböző lélekvesztőkön megpróbáltak Ausztráliába eljutni, amely egy ideje nem hajlandó hajón érkezett migránsokat felvenni, ezért Nauru szigetére vontatja őket. Bangladesh viszont a bengáli öbölben található Thengar Char nevű szigetre telepítené le a “menekülteket”, akiket a “buddhista terror” fenyeget. Valóban? 

A buddhista erőszakmentesség tana eléggé pragmatikus, ami azt jelenti, hogy amíg lehet, nem szabad erőszakot alkalmazni, de végveszélyben nincs más út. 

Ha megnézzük a mai kelet, dél-kelet ázsiai országok egy részét, feltűnik, hogy a korábbi buddhista, hinduista országok jelentős része muszlim vallásúvá vált az idők folyamán, elsősorban az angol, valamint holland gyarmatosítás jóvoltából. A távol-keleti országok évek óta véres küzdelmekkel próbálják magukat megvédeni az egyre előretörő iszlámosítás ellen. Nem volt ez másképp Burmában sem, ahova az angolok telepítettek be Bengáliából (Kelet Pakisztánból, amiből Bangladesh lett) muszlimokat.

A többi ázsiai országban a kikötői városokból arab hajókon érkezőktől terjedt az ige (Indonézia, ami momentán a világ legnépesebb muszlim országa és Malájzia) olyan sikerrel, hogy ma már mindkét ország dominánsan szigorú muszlim országgá vált, hijabbal, kövezéssel, saria törvényekkel.

A maradék hindu népesség Bali szigetén, a turistaparadicsomban, lassan kisebbséggé válik. Nincs ez másképp Sri Lankán (Ceylon) sem, ahol a korábbi szingaléz, tamil konfliktusok mellett lassan, de biztosan egy muszlim probléma is növekszik. Ennek egyik drámai manifesztációja a 2019-es húsvéti merénylet volt Sri Lankán. Azt ma már csak a hírekből tudjuk, hogy pl. Afganisztán is buddhista ország volt valaha és ennek utolsó nyomait, a Bamyan-Buddha szobrokat a talibán 2001-ben robbantotta fel. Thaiföld és a Fülöp szigetek is keményen küzdenek az iszlám befolyás ellen.

Visszatérve Burmába, a “rohingya nép” nem csak az angolok miatt települhetett be, hanem a függetlenség óta százezrével jöttek be illegálisan Bangladeshből, rögtön külön jogokat követelve maguknak, lenézve a helybélieket, akik csak földművelők voltak. Mecseteikben az imámok felszólították a férfiakat a helyi nők, gyerekek megerőszakolására, megölésére.

Rendkívül szívszorongató eseteket említett Rick Heizman, amerikai publicista, a SCRIBD-en megjelent tudósításaiban, aki évekig élt a helyszínen és felesége is az ú. n. rakhine buddhista kultúrából, az egykori mesés Arakan (Myanmar) birodalomból származott. Heizman részletesen foglalkozik a Human Rights Watch (milyen meglepő, hogy ez is egy Soros “aktivista” szervezet…) dicstelenül hazug, aljas szereplésével a világ közvéleménye előtt*, amelyben a buddhista őslakosságot és kétségbeesésükben a muszlim terror ellen fellépő szerzeteseket démonizálva, akár kitalált szatellita felvételre is hivatkozva próbálja a világgal elhitetni, hogy a szerencsétlen rohingya erőszakolók és gyilkosok a valódi áldozatok. (*Lassan már megszokottá válik, hogy a jeles filantróp NGO-inak viselt dolgairól tanúskodó linkek “kitörlődnek”, így történt a HRW dokumentumokkal is – HND). Rick Heizman összes létező közösségi média oldalát megszüntették, saját online portálját lekapcsolták, s csak a SCRIBD-en megjelent anyagok láthatóak. Még.

2017-ben megjelent a német zöldek egyik prominens képviselőjének  aki egyúttal az “LMBT + sok betű” mozgalom szószólója  felhívása a német kormány felé. A nevét csak a kezdőbetűkkel jelzem, mert több ezer eurós bírsággal jár, ha a feljelentgetős figura, aki amúgy a tolerancia, szabadság és emberi jogok felkent harcosa hátterét bárki, nálam híresebb személyek is akár, taglalják. Ez az úriember, nevezzük mondjuk V. B.-nek, az 1980-as években könyvet írva követelte a gyerekek és a felnőttek közötti egyetértésen alapuló szex legalizálását, amelyet ma már tagad (13 ezer euró a bírság, ha valaki ezt emlegeti!). Az illetőt 2016. márciusában a berlini rendőrség véletlenül elkapta, amikor nem csekély mennyiségű chrystal meth nevű szintetikus droggal a zsebében egy díler lakását elhagyta, nem messze a berlini kiskorúak strichjétől. Ahogy ilyenkor újabban szokás, történetünk hőse eléggé puhára esett, sőt, parlamenti mandátumát sem kellett leadnia. A chrystal meth egyébként a berlini soknemű party-nép alapanyaga, amivel a legkegyetlenebb aberrációkat is el lehet viselni – állítólag.

Ott tartottunk tehát, hogy ez az aktívan politizáló szubjektum felszólította a német kormányt nagyszámú “rohingya menekült” Németországba, tehát egyúttal Európába, történő direkt beszállítására, különgépekkel (!), megmenekítve őket ezáltal a “vérszomjas buddhisták” genocídiumától, azaz “népirtásától”. Az merő véletlen, hogy Soros már 2015-ben a holokauszt áldozataihoz (sic!) hasonlította a “rohingya népet”, és az is, hogy az illusztris zöld politszimuláns jó ismerőse a Soros-klánnak…

Angela Merkel, aki mint tudjuk, 2017-es csúfos választási kudarca dacára még mindig “világkancellárnő”, sőt egy ideje a szabad világ vezetője, rögtön felszólította a Nobel-díjas myanmari ikonikus politikusnőt, Aung San Suu Kyi-t  aki már nem volt annyira médiakedvenc, mint házi-őrizete idején  a “rohingyák” elleni atrocitásoktól való elhatárolódásra, miközben 60 millió eurót utalt át Bangladesh-nek, a menekültek megsegítésére. Ausztrália, amely viszont semmiképpen nem akar befogadást, s inkább egy távolabbi szigeten parkoltatja őket, fejenként 20 ezer dollárt ajánlott fel a “rohingyáknak”, ha visszatérnek Myanmarba (Burmába).

Kik ezek a “rohingyák” és mit akarnak? Ahogy említettem, az angol gyarmatosítás jóvoltából, 1891 óta szivárogtak be bengáli muszlim telepesek Burmába, három nagyobb hullámban, amely beszivárgás a későbbi műállam, Bangladesh (egykori Bengália, a világ legsűrűbben lakott országainak egyike) túlnépesedési hozadékaként egészen az 1990-es évekig folytatódott, illegálisan. Ez eleve ellentmond az általuk terjesztett legendának, miszerint a korábbi Arakan, jelenleg Rakhine (Rakhaing) tartomány mindig is az ő országuk lett volna. Először az 1960-as években nevezték magukat “rohingyáknak” a burmai kormány ellen lázadó muszlim telepesek (tehát rakhine-inek, Rakhinéből származónak) és a világsajtó csak az 1990-es évektől vette át ezt, a muszlim rebellisek által kreált meghatározást.

Olyan, hogy “rohingya nép”, nem létezik, ugyanúgy, ahogy “palesztin nép” sem. Ez utóbbit gyakorlatilag a német balliberális “Der Spiegel” magazinnak köszönhetjük, amely 1968-ban Jasszer Arafattal, a később Nobel-díjjal kitüntetett terroristával készített interjút a PLO, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet Kuwaitban (!) történt megalapítása után. Ebben az interjúban beszélt először Arafat az “arab nemzetről”, amely definitív mind a mai napig nem létezik, valamint a történelmi Palesztina területén található, vándorló arab törzsekről, mint “palesztin lakosokról”. Ugyanúgy, ahogy etnikailag sem a “rohingya”, sem a “palesztin nép” nem tekinthető önálló népcsoportnak, még kevésbé nemzetnek, mindkettő hatalmas propagandával, kívülről, tehát külföldről jövő segítséggel próbálja igazolni területi igényeit egy másik országgal szemben. A közelmúlt történelmének fintora, hogy pontosan azok az erők, amelyek a nemzeteket, a nemzeti öntudatot és ezzel egyidejűleg a népeket védő határokat akarják szisztematikusan lerombolni, azok eszkábálnak össze immáron egy másik, nem létező etnikumot! Ami nem csak egy újonnan kreált népet jelent, hanem annak területi igényeit is magában foglalja az általuk kiszemelt és benépesített országgal, országrésszel szemben. Az már teljesen véletlen megint, hogy a “béke vallása” a főszereplője e két folyamatnak. Újkori nép-gyártás...

Burma/Myanmar döntő többségében buddhista lakossága évtizedeken keresztül szenvedett a bengáli muszlim terror alatt, miközben látták és ismerték a környező dél-kelet ázsiai országok sorsát az iszlamizáció következtében. Egy ideje reagálnak, mert egy buddhista, a világ leghumánusabb, legszelídebb vallásának követője csak mint ultima ratio, azaz végszükség esetén alkalmaz erőszakot.

Myanmar lakói reagálnak a természetüktől idegen, brutálisan magas népszaporulatra, felgyújtott falvaikra, megerőszakolt asszonyaikra, gyerekeikre, lefejezett, szétbaltázott fejű szerzeteseikre és – ismétlem – gyerekeikre. Az állítólag “vérengző szerzetesek”, akiket ráadásul nacionalistáknak cimkéznek (jé, tényleg???), valamint az egyszerű burmai nép kiválóan együtt tudott és tud élni az ország második legnagyobb vallási csoportjával, a keresztényekkel, illetve a hinduistákkal. Ha a buddhisták – nagy hirtelen – olyan erőszakos, vérre szomjazók lennének, akik nem tűrnek meg másokat maguk mellett, akkor miért pont a keresztényeket, vagy a diaszpórában előforduló hindukat tolerálják? Miért tudnak évszázadok óta békésen velük együtt élni, miközben a magukat újabban “rohingyáknak” nevezőkkel ez lehetetlen?

Akik százezres nagyságrendben menekültek Myanmarból és akikről a világsajtó könnyzacskókat birizgáló képeket közölt szinte naponta, minden bizonnyal nem bűnösök – egyenként. Összességében azonban nem lehet kinyomozni, ki és kiket mészárolt le, kik azok, akik a legnagyobb büntetést is megérdemelnék. Egy régi kultúrájú nép nem akar a továbbiakban a betolakodók atrocitásaival együtt élni.

A konfliktus háttérben nagypályások játszanak, akik a “rebelliseket” ellátják fegyverrel, logisztikai eszközökkel. Itt kerül a képbe a Soros-klán, amely tíz millió dollárral támogatta a “rohingya” szervezeteket és aki 100 (száz!) NGO-t pénzel Myanmarban. Soros egyébként már 2003. óta jelen van az országban, ami akkor még bőven katonai diktatúra volt. Ugyanúgy, ahogy az apartheid idején is Dél-Afrikában.

A Google-ban számtalan rohingya érdekvédelmi szervezet található világszerte és az őket támogató országok listája is hosszú. A síró kisgyerekek, félvak öregasszonyok és a vízi lélekvesztőkről közölt drasztikus propaganda képek pontosan azt a célt szolgálják, hogy egy nem létező nép keserveit a világ közvéleményének eladják és újabb, még kevésbé integrálható muszlim bevándorlókat a fejlett országok nyakába sózzanak.

Forrás: deutschewelle.de A cikkhez való képet szándékosan választottam ki, harsány, klikkre vadászó illusztráció helyett. Elsősorban olvasóimat akarom védeni a Google-n található propaganda, vagy a brutális valóságot ábrázoló fotók ellen. Bárki megnézheti ezeket, ha a célszavakat: “Myanmar, rohingya, buddhist monk” beírja. Az általam közölt kép pikantériája, hogy ezt a német “Deutsche Welle”, világszerte fogható rádióállomása tette közzé, “Rohingyák ellen heccelő buddhista szerzetesek” címmel. 

Közismert, hogy filantrópék egyik jól bevált módszere, az általuk kiszemelt ország / országok nemzetiségi, nyelvi, vallási konfliktusait szervezeteik segítségével kiélezni, káoszt, alkalmasint akár fegyveres összetűzést, polgárháborút provokálni.

Már 2003-ban ismertetett az amerikai privát gondolatgyár, a “Council on Foreign Relations” egy Burmára vonatkozó tervet, amelyben társadalmi változásokat követeltek az országtól. A gondolatgyár alapítója David Rockefeller, tagjai között található George Soros és az elmaradhatatlan Henry Kissinger. Ahhoz képest, hogy ez egy magánszervezet, befolyása az amerikai külpolitikára, így a külügyminisztérium döntéseire is, számunkra elképzelhetetlenül hatalmas.

A sok látható és láthatatlan beavatkozásnak azonban korántsem emberjogista háttere van, hanem, mint már annyiszor, kőkemény gazdasági érdekek versenyét figyelhetjük meg. A sokat szenvedett Rakhine (Arakan) állam partjánál 2004-ben hatalmas szénhidrogén és földgáz területet fedeztek fel. Kína, amely addig is sokat invesztált Burmába, kőolaj és földgázvezetékeket épített az ásványi kincs kiaknázására, továbbá egy különleges gazdasági övezet létrehozásán szorgoskodik.

Csak halkan jegyezném meg, hogy függetlenül a kínai vezetésről alkotott véleménytől, a délkelet- és kelet-ázsiai országokban tapasztalható kínai gazdasági befolyás a hasonló kulturális és történelmi hagyományok alapján sokkal logikusabbnak tűnik, mint az ezekre az országokra egyáltalán nem jellemző “nyitott társadalom”.

A globalista felfogás szerint azonban a túl nagy kínai gazdasági befolyást akadályozni kell és ilyesmire kiválóan alkalmas például az etnikai konfliktusok további hergelése. Erről a feledhetetlen Lovas István – Isten nyugosztalja! – tudósított a német nyelvű Epochtimes portál cikke alapján. Az eredeti cikket, német nyelven, ITT olvashatjuk.

Amikor a Soros-palánta 2020. januárjában, longyi-ban pózolva a myanmari munkájáról tudósított, akkor minden bizonnyal erre a tevékenységre gondolt.

Kedves Olvasó, gondolom, Ön is látja már, hogy nem a “szoknya” volt a képen a főprobléma.

Forrás: thutatravel.com Monywa / Myanmar

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: Myanmar-visa-feautured outlookindia.com

A publikáció korábbi cikkeim ITT és ITT felhasználásával készült.