HND: A klíma-hisztéria vajákosai

Olyan korban élünk, amelyben a kritikus embereket, horribile dictu kényelmetlen kérdéseket feszegető tudósokat, orvosokat, de bizony publicistákat is drákói szigorral próbálnak elhallgattatni. Olyan korban élünk, amikor egyébként nyilvánosan hozzáférhető fejlesztési-kutatási anyagokat szélesebb publikum számára megismertető emberek hatalmas munkával összeállított videóit például percekkel a megjelenés után törlik, vagy tartalmát csökkentik. A nemzetközi tech-óriások nem ismernek határokat, nyelvi, vagy nemzeti különbözőségeket sem. Aki eltér a kiadott útiránytól, függetlenül a lakhelyétöl amúgy, az könnyen találhatja magát egy egzisztenciálisan veszélyeztetett helyzetben. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy érdemes-e a megkezdett munkát folytatni, vagy egyszerűbb lenne mégis inkább hallgatni, a megszerzett információkat magunknak megtartani és megpróbálni túlélni. Az eszközök ma már szofisztikáltak: a delikvenseket nem verik félhülyére egy sötét pincében, hanem a társadalmi létezésüket korlátozzák be a digitális ellehetetlenítés eszközeivel.

Egy egészen bizarr témát próbáltam feldolgozni, amikor “kényszerszünetet” kellett beiktatnom. Hogy lesz-e valaha erőm, lehetőségem a publikációt befejezni, nem feltétlenül tőlem függ. Nem véletlenül hozom ismét nyilvánosságra ezt az eredetileg 2017-ben írt tanulmányomat, mert szorosan kapcsolódik a világot megváltoztatni szándékozók ágendájába. Úgy tűnik, és nem csak nekem, hogy a vírus és az összes létező és nem létező mutációja miatt már begyakorolt lezárások csak főpróbái voltak a “klíma vészhelyzet” miatti korlátozásoknak, illetve a szállítási láncok és az egész világgazdaság összeomlásának. “Káoszból születik a rend” – avagy “Ordo ab chao” volt a jelszó bizonyos kőműveseknél is, akik szabadnak vallották magukat.

A cikk Trump elnökségének első évében, de még Greta Thunberg megjelenése előtt született. Akkor még nem is sejthettük, hogy az oltásfetisiszta szoftverárus aluminium részecskék segítségével a napsugárzást akarná lecsökkenteni a Föld légkörébe fújt anyagokkal. A PR-profik és a nemzetközi zöldre pingált oligarchia pin-up-girl-jéről ITT és ITT írtam, de a harmadik rész már nem készült el Thunberg kisasszony ideiglenes visszavonulása miatt. Most ismét előkerült és naponta riogatja híveit Klaus Schwab és Bill Gates-el szinkronban, a várható klíma Apokalipszist vizionálva, természeti csapásoknak feltüntetve a – minden bizonnyal – geoengineering-nek is köszönhető időjárási anomáliákat. Ez egy külön dolgozatot érdemlő téma. A tanulmányban kifejtett alaptények azonban nem változtak és lényegesnek tartom megismertetni egy szélesebb közönséggel, mert a téma égetően aktuális lett és lesz az általános néphülyítési kampányban.

1. rész

– Vádlott, álljon fel kérem! Neve?

– Széndioxid.

– A vád Ön ellen: klímagyilkosság. Megértette a vádat?

– Nem kérem. Ártatlan vagyok. (HND)

Mindenki emlékszik a bohókásan aranyos berlini jegesmedve kölyökre, Knutra? A világhírű kis állat népszerűségének tetőpontján jelentek meg az első, szívszorongató képek a rohamosan kihalni készülő jegesmacikról, ahogy néhány példány magányosan sodródik a maradék jégtáblákon, miközben szomorúan merengve néz a nagy, vizes messzeségbe, az egykori Arktisz felolvadt helyén. Hát ki ne morzsolgatott volna el néhány közepes nagyságú krokodilkönnyet a szemzugában?

Ki lenne olyan szívtelen, hogy ne érezne lelkiismeretfurdalást a saját kegyetlensége miatt, hiszen ő, igen, egyedül csakis ő, a telhetetlen ember, aki autót vezet, télen fűt és mindenféle elektromos kütyüt használ, tehet arról, hogy ezek a jámbor állatok maholnap kipusztulnak. Az oka, mondták magukat szakértőnek nevező egyének (Polar Bear Specialist Group), a klíma felmelegedése, elsősorban a széndioxid miatt. Mielőtt a kedves Olvasót kétségbe ejteném, a jegesmacik köszönik, jól vannak. Az 1950-60-as években kb. 5000 példány élt az északi sarkon, de mióta a vadászatukat megtiltották, szorgalmasan szaporodtak és ennek köszönhetően ma már 30000 feletti a számuk. Hogy a propagandisták miért tettek közzé híreket a csökkenő populációról? Mert számolás helyett megsaccolták a lehetséges állatokat, kihagyva 5 (öt) tipikus területet, ahol nagyobb létszámban élnek jegesmedvék. Ezt a módszert kvalitatív feltélelezésnek nevezték el.

A széndioxid, leánykori nevén CO2 karrierje kezdetén a még mindenki által – remélhetőleg – megtanult létfontosságú molekula volt, mára azonban az emberiség első számú fő ellenségévé vált. Bizony elképesztő, s erre nem lehet mást mondani. Nézzük meg, mit is csinál valójában ez a széndioxid, ami újabban az Apokalipszis éllovasának tekintendő, és amitől meg kell védeni a Planétát, kerül, amibe kerül. Ha beledöglünk is. Nem akarom tudományos részletekkel untatni a kedves Olvasót, de mégsem árt tudni, hogy az atmoszféra, ami leegyszerűsítve kb. 100 km magasságig veszi körbe a földet, széndioxid tartalma 0,038% és ebből az egész emberiség által produkált CO2 összesen 3, azaz három százalékot tesz ki. Nem kell ahhoz tudósnak lenni, hogy érezzük, mennyire abszurd a 0,038% 3%-át Planétánk egyes számú közellenségének kikiáltani.

Előrebocsátom azt, hogy a környezetvédelem, a levegő és a vizek tisztasága, a nyersanyagok takarékos felhasználása mindannyiunk elsődleges érdeke és minden egyes államnak kötelessége (lenne) ezt kormányszinten megvalósítani, ill. ellenőrizni, de a klíma-hisztéria nem erről szól. A kitalált rémtörténetekkel, a mediális horrorvíziókkal azonban csak az emberek félelme nő indokolatlanul és a cél valójában ez.

dpa.com
Fotó: dpa.com

A széndioxid egy színtelen, szagtalan gáz, de mégis szinte mindig bőszen pöfékelő gyárkéményekkel, vagy gátlástalanul füstölő kipufogócsövekkel ábrázolják, ha megint riogatni kell a népet, mert ezek a képek beégnek a retinánkba, amit az agyunk rögtön a rossz dolgok fiókjába raktároz el. Hiába tudjuk, hogy a növényeknek és az egész természetnek szüksége van a széndioxidra és bio-kertészek ezt a gázt vezetik be az üvegházaikba, hogy jobb, egészségesebb és több termésnek örülhessenek. Azt is tudjuk, hogy amikor a XIX. században az iparosodás elkezdődött, a gabona és egyéb haszonnövények hozama 60-70%-al megnőtt, párhuzamosan a széndioxid mennyiségének növekedésével.

Amivel probléma van a környezet és nem a világ klímájának szempontjából, azok az egyéb (szilárd) anyagok, amiket a gyárak, vagy a régebbi típusú autók, vagy a fáradt olajjal közlekedő tengerjárók bocsátanak ki. Mennyivel egyszerűbb és főleg hatásosabb azonban szájvédővel mászkáló kínaiakat bemutatni, mint nevén nevezni a szmog okát! Mennyivel egyszerűbb üvegház-elméletről beszélni, mint elmagyarázni a newtoni törvényt, ami szerint ez nem lehetséges, mert semmilyen test sem képes saját erőből felmelegedni egy hideg közegben (Föld és világűr). Valamint egy gáz sem képes lezárni a földet védő légtömeget, ezért nem is melegedhet fel a klíma ilyen okból. Ez egyébként egy XIX. századi feltételezés volt, amit pár évtizede újra előbányásztak. A mezőgazdaságban használatos üvegházban azonban nincs levegőcsere, ezért hűl le kicsit lassabban éjjel, mint a környezete.

Az üvegház tehát egy zárt rendszer, míg Földünk és az azt körülvevő atmoszféra, amelynek nincs határa a kozmoszhoz, egy nyitott rendszer és mi is részei vagyunk annak. Az már szinte poénnak is rossz, hogy ez a kis mocsadék CO2 molekula, amely nagy hirtelen minden emberi nyomor okozójává avanzsált és állítólag a Föld magasabb légterében űzi alattomos pusztítását, fajsúlyát tekintve majdnem dupla olyan nehéz, mint maga a levegő és ezért jelentős része földközelben marad, a növények nagy megelégedésére. A szatellita vizsgálatok szerint már csak nyomokban található meg kb. 33 km magasságban.

A kb. 4,5 milliárd éves Planéta “életében” állandó a változás, a jégkorszakokat melegebb periódusok váltották fel, amelyekben a levegő CO2 tartalma is változó volt, minden emberi behatás nélkül. A földtörténeti úgy nevezett karbonkorszakban a levegő széndioxid tartalma tizenhatszorosa volt a mainak, Földünket ellepték a növények és ennek köszönhetőek a mai olaj és szénkészletek.

2. rész

“Ha így folytatjuk tovább és nem alkalmazunk még időben szigorú megelőző rendszabályokat, akkor várhatóan 2000 előtt világszerte éhínséget, káoszt, háborúkat és százezrek halálát okozza majd a Föld kihűlése” – írta 1976-ban Lowell Ponte, amerikai író, publicista (The Cooling), amit a nemzetközi sajtó hálásan átvett.

Mi történt azóta? Mi változott meg olyan hirtelen, hogy számtalan nemzetközileg elismert tudós ezer és ezer vizsgálatára támaszkodó ténye, miszerint a Föld egy újabb jégkorszak felé közeledik, ami nem zár ki ideiglenes melegebb klimatikus időszakokat és ezek a korszakok nem egy emberöltő, ám millió évek dimenzióját jelentik elsősorban a naptevékenységgel összefüggésben, az szinte egyik napról a másikra elvesztette hitelét? “Cherchez la femme” – keresd a nőt, mondja a francia. Keresd a pénzt – mondhatnánk, amikor a klíma-hisztéria hátterét vizsgáljuk.

Hallotta már valaki Maurice Strong (1929-2015) nevét? Nem csoda, ha nem, holott a világ egyik legbefolyásosabb embere volt életében. Kanadai milliárdos, hatalmas vállalatok igazgatói tanácsának tagja, különböző ENSZ szervezetek, konferenciák elnöke, vagy elnökségi tagja, Kofi Annan főtanácsadója és majdnem ENSZ főtitkár is, ha… De vegyük sorjába! Minden csalásnak megvannak a háttéremberei, akik adott esetben akár egy XIX. századi téveszmét is képesek felhasználni a szinte korlátlan pénz-nyomtatás lehetőségének érdekében. Ötletként az egyébként kiváló svéd tudós, Svante Arrhenius téves feltételezése az üvegház effektusról szolgált, amit a beavatott szűk körön kívül senki nem ismert volna. Azonban ezt a tézist egy befolyásos, a legfontosabb nemzetközi szervezetben és a legnagyobb konszerneknél bejáratos, exkluzív kapcsolatokkal rendelkező személy, Maurice Strong karolta fel és szívós munkával (illetve ki tudja hogyan?) meggyőzött mérvadó politikusokat, nemzetközileg releváns médiumokat, valamint egyes tudományos szervezetek grémiumait is az elmélet/feltételezés egyedüli és kizárólagos helyességéről.

A tudományban eddig nem volt egyedüli és kizárólagos “helyesség”, de a jelenleg érvényes doktrína kerülni akarja a tudományos vitákat. Teljesen függetlenül a tartalomtól.

Maurice “Mo” Strong, ahogy a munkatársai az egykori kínai pártelnök Mao Ce Tung (mai átírásban Mao Zedong) nevére asszociálva hívták, nem csak a korábbi kanadai miniszterelnök, a mostani apja, Trudeau kabinettjét állította gyakorlatilag össze, hanem az ENSZ minden egyes, a környezettel foglalkozó konferenciáját is szervezte, vezette. Nem azért választották erre a posztra, mert annyira kitűnt volna olajfeldolgozó cégek elnökeként, mint környezetvédelmi aktivista, hanem a kapcsolatai voltak lényegesek a nemzetközi ágendák szempontjából. Gyakorlatilag neki köszönhető a Kyoto-Egyezmény legfontosabb eredménye, a széndioxid kibocsátáshoz kötődö kötvényekkel való nemzetközi kereskedelem létrehozása, ami valamikor a világ legnagyobb csalásaként fog a történelemkönyvekbe bevonulni. Strong, aki Mao Kínáját tekintette példaképének és mindkét Koreában is jó kapcsolatai voltak, valamint egy világvallás megteremtésére törekedett, olyan rendszert hozott létre a modernizált bűnbocsánat adásvételével, amely eddig példa nélküli az emberiség történelmében. Ezzel az üzlettel szinte minden résztvevő jól jár, kivéve az egyszerű polgárokat, fogyasztókat és a kisvállalkozásokat, azaz az emberiség többségét. Tulajdonképpen neki, mint abszolút favorit, kellett volna Kofi Annan posztját megörökölnie, ha nem keveredik bele egy homályos ügybe, az ENSZ és Irak közötti “Élelmiszer olajért” program miatt. Az FBI nyomozása elől menekült 2005-ben Pekingbe, ahol egy évig kivárta, míg a hullámok elcsitultak. Itt sem maradt tétlen és jó barátjával, George Sorossal, pár száz millió dollárt invesztáltak egy Chery nevű, verhetetlenül olcsó, kínai kis autónak az USA-ba való exportjába. A baj csak ott volt, hogy ez a márka a General Motors/Daewoo egyik modelljének lekoppintott változata volt, aminek aztán kínos pereskedés lett a vége. Annyi befolyása azonban még megmaradt, hogy egy általa preferált, addig szinte ismeretlen koreai politikus kerülhessen be az ENSZ főtitkári székébe.

Ebben az időszakban már működött a CO2 kötvények kereskedelme, de még nem az elképzelt haszonnal. Leegyszerűsítve a lényeget: a nagy mennyiségben károsnak tekintett gázokat kibocsátó cégek megvehetik egy bizonyos összegért a jó lelkiismeretüket, tehát a kötvényt, majd változatlanul annyit füstölnek a levegőbe, mint korábban. Az extra költséget természetesen áthárítják a fogyasztókra. A környezetbarátnak kikiáltott tevékenységek viszont kapnak egy pozitív kötvényt (provízióért persze), amit el lehet adni a rossz fiúknak (szintén provízióért), megkönnyíteni azok lelkiismeretét. Erre meg kellett szervezni az infrastruktúrákat is, mint a kötvények börzéjét, valamint különböző hedge fund jellegű cégek érdekeltségét is. A leghíresebb a Chicago Climate Exchange volt, amelynek elnöki tanácsában – egészen véletlenül – Maurice Strong is helyet kapott és amelyről a hatalmas, de valódi következmények nélküli botrányban (2010-ben) kiderült a dollár milliárdok magán zsebekbe való átirányítása. Ezt az állítólagosan privát kézben lévő egyletet jelentősen befolyásolta egy Al Gore nevű úriember, valamint Barack Hussein Obama, akkor még amerikai elnök, mindketten prominens misszionáriusai “Az emberiség által okozott klímaváltozás, valamint a széndioxid (állítólagos) káros hatása a Föld légkörére” nevű dogmának. Túl nagy halakról volt szó tehát, hogy bármilyen nagyobb konzekvenciája lehetett volna a Chicago Climate Exchange bedőlésének.

Fotó: johnlund.com
Fotó: johnlund.com

Al Gore, aki nem csak könyvet íratott és filmet készíttetett a szerinte legkésőbb 2014-ben bekövetkező klimatikus Apokalipszisről, valójában egy saját széndioxid kötvényeket áruló céggel is rendelkezik. Valamint a már említett George Soros bizalmát is élvezi, aki néhány száz millió dollárral segítette Gore propagandáját, ill. cégét. Nos, Bill Clinton, egykori amerikai elnök helyettese, Al Gore, saját magát is kivonja a rossz lelkiismeret alól, amikor házának egy amerikai kisváros energiafogyasztásához hasonlítható pazarlását a saját cégénél kiváltott CO2 certifikátokkal mentesíti. Akkor ezek szerint minden rendben van? Aki nagyon gazdag, vagy amelyik konszern megengedheti magának, az megveszi a megüdvözülést, amit egyébként az egyszerű polgárok, akik közlekednek, fűtenek, főznek, illetve a kisebb vállalkozások, amelyeknek ilyesmire nincs pénzük, de a megdrágult energiára, nyersanyagokra szükségük van, fizetnek nekik?

A fordulópont 2007-ben volt, amikor elkezdték kvázi üldözni az akkor még globális felmelegedésként deklarált klíma-hitvallás ellen fellépő tudósokat, óceánológusokat, fizikusokat, akik kétségbe vonták az ENSZ IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change) riportjait, amelyek elsősorban számítógépes szimulációkon alapulnak. Ráadásul – immáron bebizonyítottan – helytelen kiindulási adatokat használva és nem figyelembe véve a világ klímáját erősen befolyásoló levegő víztartalmat, mint – a szerintük – kiszámíthatatlanul viselkedő tényezőt, illetve a naptevékenység és kozmikus sugárzás okozta változásokat. Ezek a renitens tudósok, világszerte tíz és tízezren, örülhetnek, ha csak a kutatási pénzeiket csökkentik le, vonják el tőlük, vagy látványosan kigúnyolják őket, mint az “olajipar bérenceit” (aki valójában Maurice Strong volt!). Rosszabb esetben halálos fenyegetéseket kapnak, ami azóta többjüket a klímával kapcsolatos kutatásaik feladására, de legalább mégsem a dogmával való megalkuvásra késztetett.

Az évek folyamán kialakult egy klíma-arisztokrácia, amely vándorcirkuszként járja a világot, konferenciáról konferenciára lihegve, többnyire magánrepülőgéppel, a földön luxus limuzinokkal közlekedve konzultál arról, hogy az egyszerű nép hogyan korlátozza saját energiafogyasztását, milyen külön adókat, újabb tiltásokat lehetne a kárukra bevezetni. Legutóbb (2017-ben / HND) 1700 magánrepülőgép érkezett a svájci Davos-ban megtartott világgazdasági konferenciára, ami nagyrészt a klímaváltozás kezelését taglalta.

3. rész

A bajok akkor kezdődnek el, amikor az ember Istent akar játszani… (HND)

“Kedves polgárok, hozzá kell szoknotok ahhoz, hogy a terror a nagyvárosi élettel együtt jár. Egy koncerten, sporteseményen nagy eséllyel felrobbanhattok, sétányon, karácsonyi vásáron teherautó alá kerülhettek, vagy az utcán leszúrhatnak, esetleg csordában megerőszakolhatnak. Nincs abszolút biztonság! Azt viszont megígérjük nektek, hogy 2100-ig megmentjük a klímát és a világ átlaghőmérsékletét fél fokkal lecsökkentjük. Mi ezt megoldjuk!” – valahogy így lehetne pár szóban összefoglalni az elmúlt hetek, hónapok híreinek lényegét.

Már az egykori szovjet vezérek, Lenin és Sztálin is arról álmodoztak, hogy az új, szocialista ember majd alattvalójává teszi a Földet, a természetet. Ki tudja hány száz évre lesz szükség az általuk okozott károk helyreállítására? Ma már a Föld nem elég, maga a Teremtés megvédése a cél, nyilatkozta a német kancellárnő, miután Trump, amerikai elnök a párizsi klímaegyezmény felülvizsgálatát követelte és nem kilépett belőle, ahogy ezt a mainstream média megpróbálta elhitetni. “A Teremtés védelmében szükségünk van erre a párizsi megállapodásra. Ebben minket semmi nem tud és nem fog megállítani!” (Angela Merkel). Az emberiség nagyzási hóbortra való hajlama már több katasztrófát okozott a történelem folyamán.

Az idén, 2021-ben derült ki a világot megmenteni készülő örök kancellárnőről, hogy bizony 1992-ben, amikor még kezdő – család nélküli – családügyi miniszter volt Kohl kancellár kabinetjében, Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum korlátlan ura felvette Merkelt a “Global Leaders For Tomorrow” nevű szervezetébe, amely a korábban már említett “Young Global Leaders” elődje volt. Schwab aktivista-képző inkubátorában tehát nem csak a német zöld khmer kancellárjelöltje, a plagizátor és hazudozó, képességektől mentes Annalena Baerbock, továbbá a bank alkalmazottból egészségügyi miniszterré avanzsált, szintén szerény intellektusú Jens Spahn nevelkedtek, hanem a Németországot a csőd szélére vezető jelenlegi kancellár is. Akik a Schwab-féle körbe tartoznak, azok nem buk(hat)nak el, teljesen mindegy, milyen károkat okoznak.

Mennyit érnek ezek a klímaegyezmények? Mi a jelentősége egy papírnak, amit ugyan rengetegen aláírtak, de semmilyen kötelező, számonkérhető szabállyal nem rendelkezik? Maximum néhány ködös önkorlátozási ígérettel és pár nagyon is lényeges kivétellel, mint pl. Kína és India, a két leggyorsabban iparosodó ország kőszéntermelési és felhasználási privilégiumával, azaz 2020-ig további szénerőművek építése, ill. az indiai széntermelés megduplázása eddig az időpontig. Már a kyotói megállapodás előírásait is egyedül csak Új Zéland követte, bele is rokkant volna a gazdasága, ha idejében nem változtatott volna irányt. Milyen szerződés az, amely nem szankcionálja annak megszegését? Annak idején Bush elnök, ill. az USA nem fogadta el a kyotói jegyzőkönyvet, mégis már évtizedek óta sokkal szigorúbb környezetvédelmi szabályok voltak és vannak Amerikában, mint az öreg kontinensen. 

Obama, a klíma-vallás egyik felkent apostola, látványosan aláírta a párizsi klímaegyezményt, viszont nem adta át ratifikálásra a Kongresszusnak, tehát semmilyen érvényes szerződés nincs, amit az Egyesült Államoknak figyelembe kéne vennie. Ez valahogy mindig elfelejtődik, ha a szalagcímeket nézzük. Trump elnök nem hajlandó további 100 milliárd dollárt az egyéb, a harmadik világ megsegélyezésére fordított összeg mellett a “Green Climate Fund” nevű, bank-szerű intézménybe befizetni, miközben mások abból inkább csak kivesznek. És voilá! A klíma-hisztéria megtalálta a saját Luciferjét az új amerikai elnök személyében. Hátborzongató mémek tömegei járták körbe az internetet. “Klímagyilkos Trump!” integetett az olvasók szemébe már messziről a mérvadó nemzetközi sajtó címlapjairól. A világ körül magángépekkel repkedő klíma-arisztokrácia kórusban fejezte ki megrökönyödését, majd drámai színekben ecsetelte a közeledő világvégét… Azért itt-ott volt néhány józanabb hang is, elsősorban valódi tudósok részéről, akik felhívták a figyelmet arra, hogy talán az egész, feltevéseken és tendenciózusan gyártott téves számításokon alapuló rendszert kellene végre felülvizsgálni és a valódi környezeti problémákkal foglalkozni.

Az egyedüli biztos tényező a változás, és Földünk klímája mindig is változott, már az ember megjelenése előtt is. Az emberiség eléggé kicsi porszem a klíma szempontjából (gondoljunk csak a vulkánok hatására pl.), de túl harácsoló fajzat a természetes források kiaknázásában, pazarlásában. A túlnépesedés és ennek az élelmiszerrel való ellátása, a fosszilis energiával való rablógazdálkodás, a fogyasztói társadalom kényszere újabb és újabb, sokszor szükségtelen dolgok megszerzésére, a több milliárdos lakosságú, feltörekvő ázsiai és afrikai országok éhsége a civilizáció státuszszimbólumai iránt, a fáradt olaj használata a tengerjáró hajóknál és az elképzelhetetlen mennyiségű műanyag szemét az óceánokban… Nos, ezek azok a tényezők, amelyek Planétánk élhetőségét és kapacitását lassan limitálják. 

Az ú. n. klímaegyezmények fügefalevélként szolgálnak a valódi és égető problémák eltakarására: az őserdők szisztematikus kipusztítása a monokulturális, géntechnikailag modifikált takarmány szója és a pálmaolaj túldimenzionált termelése érdekében, amely utóbbi mint bio olaj Európában kerül elégetésre, miközben helyi állatokat pusztítanak el a viszont nem látásra és a Föld oxigéntermelő erdőit tüntetik el. A szélturbinák telepítésére is megszámlálhatatlan négyzetkilométernyi erdőt irtanak ki és betonoznak be. Eközben a már említett “Green Climate Fund” bármilyen, lehetőleg Európán kívüli országban megvalósítandó mégoly hagymázas ötletre is ad pénzt, ha azt az igénylő kellőképpen környezetvédőnek hiteti el. Így történhetett meg az, hogy Ugandában pl. lucfenyő telepítésre adtak anyagi segítséget, figyelmen kívül hagyva, hogy ennek megvalósításához az érintett falvakban élő embereket hatalmas költséggel idegen helyekre kellett áttelepíteni.

Hogy mennyire álszent és képmutató ez a ránk kényszerített és többek között Maurice “Mo” Strong, Al Gore, George Soros és pénzéhes tudósaik ill. propagandistáik által kialakított ál-vallás, már maga a dikció is mutatja: először globális klímamelegedésről volt szó és aki ezt tagadni merte, az kvázi eretneknek számított és társadalmi kárhozatra ítéltetett. Vitának és kritikának nincs helye! Közben kiderült, hogy az Antarktisz jégtömege az utóbbi években jelentősen megnőtt, aminek hatását egyébként mi, itt a déli Hemiszférában jó ideje érezzük, továbbá a tengerfenékről felszálló metángáz is éppen nem a feltételezett “üvegház” effektust, hanem pont az ellenkezőjét, egy bizonyos fokú lehűlést eredményez. Ezért suttyomban átkeresztelték az egész cirkuszt klímaváltozásnak, ergo lehet továbbra is embereket megfélemlíteni, újabb előírásokat kiagyalni, jó pénzért konferenciákat, előadásokat tartani és a bűn és bűnhődést ad abszurdummá degradáló kötvényekkel kereskedni. Bármi történjék a közelebbi és távolabbi jövőben tehát, a hisztéria vajákosai mindig a nyerő oldalon lesznek. Az egykori emberkísérlet, amit többen szocializmusnak neveztek, most a hátsó ajtón tör be a klímamentés diktatúrájának képében.

Valahogy kikerült a köztudatból a világ klímáját valóban nagymértékben befolyásoló csendes óceáni El Niño és a La Niña természeti jelenség, amit tudósok és meteorológusok mind a mai napig vizsgálnak. Arról sem olvashatott a nagyérdemű, hogy Naprendszerünk néhány bolygója az űrszondák és műholdak adatai szerint pár fokot melegedett az utóbbi időkben, véletlenül éppen akkor, amikor a Föld is. Talán mégis van némi köze a Napnak az általános klímához, netán a bolygók keringési pályájának apró változása is közrejátszik? A fanatikus klímahívők nem szeretik ezt a tézist, mert azt még ők is belátják, hogy a Napot nem lehetne olyan egyszerűen megregulázni.

Tények, amiket bizonyítani lehet, nem kerülnek a szélesebb közönség elé, ezeket – online – szaklapokból kell kibányászni. Nemrég jött a hír, hogy az amerikai Yellowstone Park vulkánja, amely kitörése az eddigi statisztikák szerint lassan esedékes, napok óta kisebb földrengéseket okoz a környezetében. Egy ilyen kitörésnek szinte elképzelhetetlen légköri következményei lesznek, nem csak az amerikai kontinensen. Nem baj, gondolhatja az önjelölt klímamegmentő, majd akkor a vulkánokat fogjuk betiltani.

Fotó: earthtimes.org
Fotó: earthtimes.org

Epilógus

Az események felgyorsultak. A covid mizéria mellé ismét gőzerővel hergelik az embereket a klíma-karasztrófa elméletével, aminek az alátámasztására a különböző országokban előforduló áradások pusztításait használják fel. Mélységesen hallgatnak viszont a Dubai-ban előidézett mesterséges eső csinálásról az elmúlt napokban, ami – enyhén szólva – kudarcba fulladt, vagy “túl jól” sikerült. Arról sem látunk tudósítást, pedig a Világgazdasági Fórum oldalán olvashatjuk, hogy Kína az időjárás befolyásolására fordított eddigi pár száz millió dolláros évi költségvetését egy milliárd dollárra növeli.

A “káosz” harmadik komponense a rejtélyesnek tűnő számítógépes hibák halmozódása világszerte, amely hatalmas cégek digitális rendszereit állította le napokra. Ez a “hirtelen megnövekedett” cyber támadás sorozat szerves része lehet a 2021. júliusában megrendezett “Cyber Polygon” szimulációnak.

Remélem, kedves Olvasó, még találkoz(hat)unk…

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: guidetoiceland.imgix.net

HND: A néphülyítés ötven árnyalata – 2. rész

“Az igazságot sokan nem szeretik, de ez az igazságot nem érdekli” – HND

Moralizáló háttérzajokban eddig sem volt hiány. Valaki akadt mindig, aki fenyegetően kihegyezett mutatóujjával megcélozta a gyanútlan szemlélődőt és fejére olvasta, hogy a világon történő disznóságokért csakis ő, az egyszerű polgár a felelős. Ki más? A gyarló kisember miatt lesz perceken belül klímakatasztrófa és az elszabadult vírus is egy természeti csapás, ami minden bizonnyal a “kisember” rombolási kedvének következménye. Vagy mégsem?

A nemzetközi hallgatási spirál

Még jóval a “mesék hülye gyerekeknek” címszó alatt előadott vírus-kiszabadulási teóriák előtt jelezte 2019. december 31-én Tajvan, a független, demokratikus szigetország külügyminisztere a WHO és Kína felé, hogy egy emberről emberre terjedő pneumóniás, azaz tüdőt megtámadó betegség járványa alakulhatott ki Wuhanban. Ezen a napon a szigeten bevezették a Wuhanból érkező repülőgépek fedélzeti ellenőrzését. A WHO tekintetes igazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus nemhogy nem vette figyelembe a figyelmeztetést, hanem el is hallgatta azt. A kínai hatóságok pedig azokat az orvosokat hallgattatták el hetekig, akik beszélni mertek a vírus emberről emberre történő terjedéséről. Egyedül az USA reagált segítőkészen.

Hány hagymázas elméletet kellett meghallgatni a vírus származási helyéről? “Mosatlan denevérlevestől” kezdve a kontaminált fagyasztott élelmiszerig, a legkülönbözőbb variációkkal etette a közönséget a nemzetközi mainstream média és a Kínával szorosan kooperáló, haladár politikusok serege, valamint a nemzetek felett álló WHO, követve a Kínai Kommunista Párt narratíváját.

A kis országok, amelyek megpróbálnak mindenkivel békés kapcsolatokat ápolni, de a világpolitika alakításában méretük miatt mégsem tudnak hatékonyan részt venni, csak egy célt láttak maguk előtt: minden körülmények között, gyakorlatilag bármi áron megvédeni a saját lakosságukat a veszélytől. Magyarország kormánya is így tett, akár elég rugalmas eljárási módszereket bevetve.

A nemzetközi néphülyítési kartellben élenjáró Németország belügyminisztériuma két nap alatt egy – ma már – “pánik-papír” néven elhíresült tanulmányt készített, amelyben halottak millióit emlegették, mert komputer modelleken valakik mindezt kiszámolták. Különös hangsúlyt helyeztek arra, hogy kis gyerekeket kell “megdolgozni” az emberiség egyik legősibb félelmével, a fulladásos halál lehetőségének felmutatásával a nagyszüleikkel, szüleikkel kapcsolatban. Ebben hivatkoztak a kizárólag kínai tanulmányokra támaszkodó “aszimptómatikus fertőzés” lehetőségére, azaz, hogy egészéges emberek, jelen esetben gyerekek is vírushordozók lehetnek, akik a kórokozót továbbadhatják.

A minisztérium egy magas szintű munkatársa kötelességének érezte a hirtelenjében összetákolt papírt egy – még – független, csak az olvasók adományaiból működő szerkesztőség részére eljuttatni (a cikk az alsó piros linkre kattintva látható lesz). A következmény: a hivatalnokot kirúgták. A másik következmény viszont az volt, hogy ország-világ megtudhatta, a papír készítésénél nem elsősorban szakemberek, hanem a szoros kínai kapcsolatokkal rendelkező politológus, Dr. Maximilian Mayer és egy maoista elveket éltető nyelvész, Otto Kolbl (Kölbl) működött közre, öt közgazdász és egy szociológus mellett. Hogy ők milyen kirívó szakmai képességekkel rendelkeztek a világ egyik vezető országa gigantikus védekezési tervének kidolgozásában, az Horst Seehofer, a megalkuvásairól elhíresült belügyér titka maradt.

Azok az orvosok, virológusok, járványügyi szakemberek, kutatók, akik egy szélesebb szakmai vitát követeltek a védekezés, megelőzés érdekében, azok hangját elég gyorsan elhallgattatták. Az egyedüli elfogadott véleményt Merkel házi virológusa nyilváníthatta ki, aki már a “sertés influenza” idején is csődöt mondott, hatalmas kárt okozva ezzel a gazdaságnak, s aki nem más, mint Christian Drosten, a berlini Charité klinika professzora. A másik korifeus a Robert Koch Járványügyi Intézet igazgatója, aki állatorvos.

A vírus mellett a hallgatási spirál is egyre jobban terjedt, hiszen mindenki félt a szakmai, egzisztenciális következményektől.

A gyógyszerek és a vakcina előállításának ellentmondásos háttere

Sokat olvashattunk a vírus elleni védekezés és a betegség kezelésének nemzetközi versenyéről, amelyben hazánk kutatói kimagasló szerepet játszanak. Kis ország ide, vagy oda.

Kiragadnám viszont a hydroxychloroquine (HCQ) esetét, ami szintén jellemző volt a vírus politikai célokra történő felhasználására.

A járvány elején kiderült, hogy egy jól bevált, elsősorban malária elleni gyógyszer cink és esetleg más, influenza elleni szer kombinációjával elég jó eredményeket lehet elérni a kevésbé súlyos, vagy még a fertőzöttség elején álló pácienseknél. Trump, akkori amerikai elnök is említette a szer pozitív hatását, amivel egy lavinát indított el a HCQ ellen. Mémek tömege jelent meg az elnökről, amelyeken klór tartalmú tisztitószert iszik, dicsér, ajánl – a teljes program tehát, miközben a közösségi mediában intelligencia allergiában szenvedő “tényellenőrök” okádtak a HCQ ellen. Pillanatok alatt számtalan “tanulmány” jelent meg a neten a káros hatásokról és Ausztrália betiltotta a HCQ alkalmazását.

Harvey A. Rish, az amerikai Yale egyetem orvosi intézetének professzora, több tudományos tanulmány szerzője vette védelmébe a kezelést és leplezte le a háttérben munkálkodó összeesküvést (németül, angol linkekkel ITT olvasható).

A sokszor lenézett fejlődő országok, amelyek különösen szenvedtek a lockdown miatt, nem tényellenőrködtek, hanem megragadták a lehetőséget és az ilyen, általában trópusi országokban rendelkezésre álló malária elleni, olcsó HCQ-t használták betegeik kezelésére, 8o-85 százalékos gyógyulási sikert elérve az egyes államokban. Ezt onnét is tudom, mert ilyen országban élek. Arra természetesen még csak véletlenül sem mernék gondolni, hogy a rég bevált HCQ-val nem lehetne csilliárdokat keresni és talán emiatt ebrudalták ki a lehetséges gyógyító szerek közül…

A különböző vakcinák megjelenése is teljesen átpolitizált volt. Kezdve az EU botrányosan félre sikerült beszerzésétől és elosztásától, a klasszikus oltások kiforrott technikája alapján előállított orosz és kínai vakcinák szégyenletes mocskolásán keresztül az abszurd “vakcina nacionalizmus” szó kitalálásáig, volt itt minden. Míg Merkel kancellár a januári Világgazdasági Fórum virtuális konferenciáján a fejlett országoktól azt követelte, hogy ne legyenek önzők és juttassanak elég vakcinát a szegényebb világ-régiókba, kiderült, hogy nincs elég genetikai eljárással készült oltóanyag, vagy esetleg csak az év végére várhatóak. A magát a Planéta megmentőjének aposztrofáló Merkel minden bizonnyal elfelejtette azt az apró tényt, hogy a fejlődő országok annál nagyobb bajban lesznek, minél tovább tart a “gazdag” országok lezárása. Arról nem is beszélve, hogy nem mindenütt áll rendelkezésre egy állandó -70° fokot produkálni képes infrastruktúra.

A józan ész, ami lassan kihalófélben van, azt javasolná, hogy a vírus származási országában elállított oltás lehet a legmegfelelőbb a tömeges alkalmazásra. Egy, a hagyományos eljárás szerint készült vakcinán nem kell annyit kísérletezni, tesztelni, mint a teljesen új technológiával gyártott anyagok esetében. Ezért is tartom mérhetetlenül aljasnak azt a politikai töltetű ellenpropagandát az orosz és a kínai szerek ellen, amellyel emberek életével, félelmével játszanak, pusztán hatalmi érdekek miatt. Sebes Gábor tárgyilagosan informatív, kiváló cikke a Pesti Srácok felületén részletesen bemutatja az oltások körüli huzavona hátterét.

A BioNTech cég furcsa üzleti praktikái

Mesébe illik a BioNTech cég alapítójának, az integráció példaképe, Uğur Şahin, török származású orvos esete a vakcinával. Előre szólok, hogy a német médiában gyakorlatilag egyetlen mondat sem hangzik el Karikó Katalin munkásságáról. Kizárólag az azóta már mindenféle plecsnikkel kidekorált Uğur Şahin zsenialitásáról írnak, aki – a nyilatkozatai alapján – a saját ötletének adja elő az oltás esszenciális lényegét. Lássuk!

A már említett 2021-es Világgazdasági Fórum Konferenciáján Merkel beszédében kikottyantotta, hogy egy évvel azelőtt, tehát 2020. januárjában közölte vele a BioNTech alapítója, hogy átállítja cégét a vakcina gyártásra. Abban az időszakban tehát, amikor a kínai hatóságok először ismerték be a koronavírus létezését, miközben a német egészségügyi miniszter, Spahn lazaságra intett és a maszkviselést feleslegesnek tartotta. Abban az időszakban, amikor a német mainstream média “jobboldali összeesküvési elméletnek” bélyegezte meg a betegség veszélyességére utaló információkat. A Robert Koch Intézet elképzelhetetlennek tartotta, hogy a járvány Németországot érintse.

Még furcsább volt a BioNTech 2019. évre szóló gazdasági kimutatása. A cég alapítása óta 2019-ig összesen 404 millió euró veszteséget termelt, különösebb gyógyszer, vagy bármilyen gyógyászati alapanyag gyártása nélkül. A BioNTech a rákkutatásban volt aktív, s az nem ritka, hogy először rengeteg pénz fekszik a kutatásban. Az viszont kevésbé gyakori, ha egy ilyen cégnek nincs más terméke, amivel például a kutatásait finanszírozza.

2019-ben az amerikai tőzsdére (Nasdaq) került a cég és alapítója rögtön 980 százalékkal (!) emelte meg saját javadalmazását, illetve a felügyelő bizottság tagjai is hatalmas honorárium többletet kaptak. Felvett továbbá még egy elnököt és megbízta a nemzetközi hírű Ernst + Young tanácsadó céget a BioNTech gazdasági ügyeinek felügyeletével. Hasonlóan alakult a szintén német érdekeltségű CureVac cég sorsa, amelynek eddig még nem sikerült oltóanyagot produkálnia.

Gondolom, hatalmas véletlen lehet, hogy Uğur Şahin, akinek a cége addig semmilyen gyógyszert nem produkált, már 2020. januárjában, látnoki képességekkel megáldva, átállt a vakcinakutatásra, akkor, amikor még mindenki legyintett a Kínából érkező hírekre. Az évezred gazdasági döntése!

Az, hogy a Világgazdasági Fórum már 2019-ben kiadott egy “feltételezett” világ-pandémia globális kezelésére vonatkozó útmutatást, szinkronban a korábbi cikksorozatomban említett 2010-es Rockefeller szcenárióval, az is csak a sok-sok véletlen egyik komponense. Már gondolatban sem merülhet fel, hogy ugyan miért is pont 2019. őszén utazott a német kancellár Wuhanba céget avatni és előadást tartani, amikor már a kínai kutatók körében szórványos megbetegedések előfordultak, mint lassan-lassan kiderül.

Miért származhat laborból a vírus?

Kínai kutatók 2013-ban előállítottak egy hibrid vírust, mégpedig a madárinfluenza H5N1 és a közönséges influenza, a H1N1 genetikailag módosított keverékét. Erről annyit kell tudni, hogy a madárinfluenza nem terjed emberről emberre és csak olyanok kapják el, akik közvetlenül és szoros kapcsolatban állnak madarakkal. Fertőzés esetén viszont a H5N1 az esetek több, mint felében halálos kimenetelű.

A közönséges H1N1 influenza vírus viszont enyhébb lefolyású, de könnyen fertőz emberek között, viszont az esetek kilencven százalékában nem halálos.

A kínai kutatók annak rendje és módja szerint nagy büszkén nyilvánosságra hozták eredményeiket a tudományos szaklapokban, ami hatalmas botrányt okozott a nemzetközi tudóstársadalomban. Olyannyira, hogy még a civil mainstream médiában is olvashattunk a felháborodásról. A nyugati kutatók felszólították kínai kollégáikat, hogy ne “játszadozzanak” ilyen kísérletekkel, ismervén az ottani laboratóriumok hiányos biztonsági rendszerét.

A dolog odáig fajult, hogy egy akkor még teljesen ismeretlen rapper “Pandemic” címmel egy videót tett fel a közismert videómegosztó oldalra, amit gyakorlatilag 2020-ig senki sem nézett meg. Tavaly óta azonban majdnem másfél millióan látták a filmet.

DR CREEP – PANDEMIC FEAT. LONE NINJA (MONTAGE MUSIC VIDEO) CUTZ BY DJ MADHANDZ / PROD. BY BLAQ MASQ

Anélkül, hogy bármilyen tudományos ismertetésekbe keverednék, laikusként is tudom, hogy 2017. óta ismét engedélyezték a kísérletezőknek az úgy nevezett “gain-of-function” eljárás alkalmazását, ami röviden azt jelenti, hogy a vírust genetikai úton egy többlet tulajdonsággal látják el. A fenti példa alapján, a kínai kutatók az emberre elvben nem ragályos, de fertőzés esetén potenciálisan gyilkos H5N1 vírust kiegészítették az emberről emberre fertőződés lehetőségével. Aki manapság vírust manipulál, az pontosan ismeri a manipuláció leleplezésére alkalmazott eljárásokat és el tudja tüntetni az árulkodó jeleket.

Ahogy az első részben is írtam: “a vírus egy optimalizált képességgel rendelkezik az emberi tüdő sejtjeit az ACE2 vagy a CD147 nevű receptorokon keresztül megfertőzni.”

A SARS Cov-19 minden valószínűség szerint nem lehet állati eredetű, mint ahogy az elején el akarták hitetni a világ közvéleményével, mert egy állatról emberre került vírusnak hosszú időre van szüksége az új környezetet megszokni. Minden vírus mutál és minél több embert fertőz meg, annál több mutációra van alkalma. Ezért is változtatnak minden évben az influenza elleni oltások receptúráján. Csakhogy! A világot jelenleg megbénító korona vírus túl gyorsan mutál és az új fajták agresszívebbek lesznek, ami szokatlan ebben a műfajban és ez is egyik jele lehet annak, hogy a SARS Covid-19 egy laboratóriumi kísérlet eredménye. Az agresszivitás egyik fontos ismérve, hogy már fiatal, egészséges embereket is megtámad, ami korábban nem volt jellemző az alapvírusra.

A legnagyobb tragédia mégis a betegség szerveket, érfalakat károsító hatása és esetleges hosszútávú következményei.

Az sem újdonság, hogy vírusok, baktériumok kikerülhetnek az erre specializálódott laboratóriumokból. Ilyen még az USA-ban is elő szokott fordulni, dacára a világ leghatékonyabb biztonsági rendszereinek.

Ami nagyobb aggodalomra ad okot, az az a tény, hogy ilyen, gyakorlatilag bio-fegyverekkel kísérletező intézetek gomba módra szaporodnak világszerte. Talán Bill Gates, a szoftver árusból oltási specialistává (sic!) avanzsált “filantróp” is erre gondolhatott alapítványa évadnyitó beszédében, amikor további súlyos pandémiákkal riogatta a nagyérdeműt.

Egyre több tudós szegi meg a hallgatási spirált és teszi közzé azokat a tudományosan megalapozott bizonyítékokat, amelyek a SARS Cov-19 labor eredetére utalnak. Mint keselyük ugranak rá az ilyenekre a média kompetencia titánjai, akik inkvizítori módszerekkel próbálják a renegát szakembereket ellehetetleníteni. Az egyikük Dr. Roland Wiesendanger, a hamburgi egyetem professzora, aki egy tanulmányt publikált korona témában. A vele folytatott interjú ITT olvasható.

Javaslom továbbá a Neokohn magyar nyelvű cikkének figyelmes tanulmányozását is.

A járvány lelki és társadalmi hatása

Egy éve szenved szinte az egész világ a bezártság, a korlátozások miatt. Milliók és milliók vesztették el egzisztenciájukat. Egész iparágak, de különösen a nemzetközi turizmus sínylette meg a szabad mozgás korlátozását. Olyan országok, amelyek lakossága az idegenforgalom jóvoltából szerény jólétet teremtett magának, most kénytelenek a küszöbükön toporgó IMF politikai feltételekhez kötött kölcsöneit igénybe venni. Akik hezitálnak, azok az országok esetleg “véletlen balesetek” szenvedő alanyaivá válhatnak, amelyeket a média és NGO-k segítségével hatalmas botrány-lufivá fújhatnak fel.

Az idős emberek kényszer-izolálása különlegesen tragikus, hiszen ők ezáltal elveszthetik az életkedvüket is, ami az immunrendszerüket, egyéb betegségeiket negatívan befolyásolja, s ezáltal még esélyesebbek lehetnek a vírus támadására. Nem akarom felidézni a szívszorongató képeket a műanyag zsákba bugyolált gyerekekről és nagyszülökről, azt hiszem sokan láttunk ilyen fotókat.

Sehol sem hozták egyelőre nyilvánosságra, de kiszivárgott becslések szerint elsősorban a nagyvárosokban több száz százalékkal nőtt az öngyilkosságok száma. Nem csak a magány, hanem az egzisztencia elvesztése is rengeteg embert kényszeríthetett ilyen jóvátehetetlen döntésre. A temetések résztvevőinek korlátozása, vagy a haldokló hozzátartozó meglátogatásának a tilalma is melegágya a különböző lelkitraumáknak, világszerte.

Az különösen megdöbbentő volt, hogy szigorú szabályok közé kényszerített polgárok tehetetlenül nézték azokat, akik az amerikai nagyvárosokat felgyújtották, az üzleteket kirabolták, mert megtehették a kijárási korlátozások ellenére, fittyet hányva az egészségügyi rendelkezésekre. A járványra való hivatkozással kikényszerített, az USA-ban szokatlan, tömeges levélszavazás, aminek az “eredménye” történelmi jelentőségű, már csak a cseresznye volt a habostortán.

Nem volt elég 2019-ben a Greta Thunberg tolásával kiprovokált klíma-pánik. A magukat az Univerzum urainak képzelő Schwab-maffia tagjai, a Világgazdasági Fórum munkatársai egy videót készítettek azzal az üzenettel, hogy a kihalt városok, a leállított gyárak és repülőterek, a nyüzsgő élet gyakorlati beszüntetése milyen “áldásos” hatással volt a környezetre. Jól hangzik, csak nem igaz. Statisztikailag sem. A cinizmusában überelhetetlen videót azonban rövid idő alatt le kellett szedniük, olyan tömeges, nemzetközi felháborodást okoztak vele.

World Economic Forum Deleted Video: “Lockdowns are improving cities around the world”

Amennyiben a fenti videó is törlésre kerülne, ebben a cikkben látható lementett formában.

Amikor a krónikás egy égbekiáltó botrányba botlott

Kutatásaim során véletlenül akadtam rá egy blogra, amitől elállt a lélegzetem. A történet rövid és egyszerű, de valahogy kétségbeejtően jellemző is.

Valahol Észak-Németországban egy, évtizedek óta trópusi betegségekkel, vírusokkal foglalkozó, híres, idősebb orvos-professzor, aki kutató cége eladása után milliárdossá vált és már csak a saját magánlaboratóriumában dolgozik, egy oltóanyagot állított elő, amely csak antigént, azaz egy specifikus fehérjét tartalmaz, ami bekerülve az emberi szervezetbe antitesteket produkál (ugyanúgy, mint a többi vakcina), erősítve az emberi immunrendszert.

A különbség az eddig ismert oltásokhoz képest, hogy itt nem alkalmaznak deaktivált vírusokat, sem genetikailag módosított fehérjéket, ezáltal mellékhatások sem várhatóak. Nem kíván különleges hűtést sem. A fagyasztott szárítási technikával készült antigénekből, egy útmutatás alapján, kevés eszközzel gyakorlatilag más orvosok is előállíthatnak vakcinát. Az anyag hatásosságát egyébként a fent említett vírus-guru, Drosten professzor is igazolta.

A feltaláló, Dr. Winfried Stöcker tudatosan nem jelentett be rá szabadalmat, mert könnyen hozzáférhetővé és főleg mindenki számára elérhetővé akarta tenni az oltást. Az első adagot saját magán próbálta ki, majd a családját, illetve száz, önkéntesen jelentkező munkatársát oltotta be, 97 százalékos antitest termelési rátával, mint a későbbi tesztek alapján beigazolódott.

Az oltás 2020. szeptember óta bevizsgálásra kész. Azaz kész lenne, ha nem szólt volna közbe a nagy német bürokrácia, ha nem jelentették volna fel legalább tízszer különböző ürügyek alapján és ha nem vádolták volna meg valamilyen múltból előkotort állítólagosan “rasszista” szöveggel, ami ugyan pont az ellenkezője az állításnak, de a merkelisztáni alternatív valóságban egy külföldieket inspirálni szándékozó írást is félremagyaráznak, amennyiben azzal valakit mószerolni lehet.

A professzor urat azonban nem olyan fából faragták, hogy szellemileg mélységesen alultáplált hivatalnokok, újságírók elbátortalanítsák. Volt egy “B” terve is, így az egész oltás receptjét megjelentette nyilvánosan a saját blogján. Időközben a nem éppen konzervatív elhajlásról ismert Spiegel Tv is készített vele egy filmet, amit közel egy millióan láttak. A blogon és a videó kommentárszekciójában ezrek és ezrek ajánlkoznak fel önkéntes tesztelésre. Orvoskollégák szolidaritásukról biztosítják az idős tudóst, akinek egyetlen vágya, hogy segíthessen!

Az, hogy Németország gazdagságát ilyen és hasonló innovatív elmék alapozták meg valaha, az ma már a genderizált, a zsenialitást, valódi tudást mélyen megvető középszerűség elbutult közegében nem számít.

Miért bíznak benne? Mert saját magán próbálta ki először, majd a családján (nemzetközileg közismert oltás-fetisiszták állítólag sem magukat, sem a családjukat nem olttatják be). Mert nem akar pénzt keresni a felfedezésével, hiszen milliárdosként van neki elég. Mert az évek óta vele dolgozó munkatársak is megbíztak benne és önként jelentkeztek az oltásra, miután pontosan tudták miből készült. Mert nem tartozik a gyógyszerlobbi tagjai közé, sem semmilyen multinacionális szervezethez. Mert esetleg olcsón és gyorsan, tömeges bevetésre alkalmas megoldást lehetne találni a vírus ártalmatlanítására, amelynek mutációira is talált már egyszerű, de hatékony megoldást.

Az eredeti cikk, amibe véletlenül botlottam bele ITT látható.

Dr. Winfried Stöcker saját blogján közzétett vakcina-leírás ITT tanulmányozható.

A róla készített film:

Tudom, hogy a kétrészes cikk nagyon hosszú, de a korona mizéria is az. Egy évig tartó gyűjtés és kutatás eredményeit kívántam Önökkel megosztani. Van még két linkem, amelyek már inkább szakembereknek adhatnak hasznos információt, ezért kérem, hogy aki teheti, juttassa el az érdekelteknek, hátha még nem ismerik. Köszönöm. Az első link ITT és a másik pedig ITT található.

Utóirat: Szerzőként tisztában vagyok a vírus veszélyességével és az oltás szükségességével. Laikusként, de a józan ész alapján a klasszikus úton előállított kínai, vagy orosz termékek pártján állok, mert azok technikája a legkiforrottabb. Utazásaim miatt régóta rendelkezem nemzetközi oltási igazolvánnyal.

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: foreignpolicy.com

HND: Minden világok legjobbika – 4. rész

A bajok akkor kezdődnek el, amikor az ember Istent akar játszani – írtam néhány évvel ezelőtt. Globális világunkban azonban már jó néhány messiás-komplexussal megvert, többé-kevésbé ismert közszereplővel van dolgunk, akik a fejükbe vették, hogy a maguk által kiagyalt torz képre akarják formálni az emberiséget, kerül, amibe kerül. Akkor is, ha az emberiségnek esze ágában sem lenne radikálisan megváltozni. Korunk egyik tragédiája, hogy ezek a – magukat valamiféle “Megváltónak” képzelő – figurák szorosan együttműködnek a maradék 99 százalék ellen.

A Világgazdasági Fórum weboldalán olyan hangzatos szlogenekkel találkozik a gyanútlan érdeklődő, melyek szerint a Fórum egy platformot képez a gazdaság, politika, entellektüelek és egyéb vezetők között a globális kulcsfontosságú kérdések megvitatására. Az ötven éve ápolt és szépen, lassan kiépített partnerség végső célja azonban a demokrácia megszüntetése, helyette globális gazdasági szempontok alapján kiválasztott, senki által meg nem választott irányító elit beültetése vezető pozíciókba. Ezek a vezetők nem a közjót, hanem a gazdaság érdekeit szolgálják.

A fasizmus huszadik századi – eredeti – verziója az állam és a gazdaság fúzióját jelentette (Olaszország, Németország).

A kommunizmus a gazdaság állami átvételét akarta megvalósítani, elvben a nép érdekében, gyakorlatban azonban ott is egy kiválasztott nómenklatúra profitált a rendszerből.

A 21. századi fasizmus viszont az államot akarja felhasználni a világot irányító egy százalék uralmának biztosítása érdekében, a biomasszának tekintett emberiség minél kevesebb beleszólásával. A covid pandémia csak egy eszköznek látszik az átalakítási folyamat felgyorsítására.

A járvány egy eddig soha nem látott vagyonelosztást eredményezett alulról felfelé, miután a lezárások miatt a különböző országok gazdaságai gyakorlatilag megbénultak. A középosztály, a kis és közepes vállalkozások, minden ország gazdasági gerince amúgy, millió számra mentek tönkre világszerte. Ez egyúttal a klasszikus kapitalizmus, az egyéni vállalkozások végét is jelenti a globális korporációk javára.

Az Egyesült Államok gazdasága, amely Trump elnök politikájának jóvoltából statisztikai rekordokat döntögetve regenerálódott a korábbi pangásból, gyakorlatilag a csőd szélén áll és ehhez nagyban hozzájárultak a mesterségesen szított, hónapokig tartó faji zavargások is.

Az természetesen – szintén – teljesen véletlen, hogy Joe Biden elnöki kampányának mottója “Build Back Better” (építsd vissza jobban) volt, ami nem más, mint a Schwab által forszírozott “The Great Reset” (nagy újraindítás).

Forrás. reuters.com Biden és Schwab a 2016-os Fórumon

A világjárvány egyértelmű nyertesei a nagy tech-cégek, mint Amazon, Google, Facebook, Netflix, Twitter és így tovább, valamint a gyógyszeripar, illetve Kína.

Előre bocsájtom, hogy nagy tisztelője vagyok a klasszikus ázsiai kultúráknak. Az egyéni szabadságot masszívan korlátozó kommunista, vagy bármilyen más diktatúrának viszont nem.

A Kínai Kommunista Párt egyik feltétlen barátja a nyugati világ – jelenleg – legbefolyásosabb ideológusa, Klaus Schwab. Harminc éve látja vendégül Davosban a kínai pártvezetőket és oligarchákat. Fia, Oliver Schwab, a Fórum pekingi irodájának vezetője, akinek felesége kínai. Nem véletlen, hogy a pandémia kínai kezelését, a bevezetett drasztikusan szigorú intézkedéseket a WHO igazgatójával, Tedros Adhanom Ghebreyesus-al kórusban éljenezte. A WHO igazgatója annak idején Kína nyomására kerülhetett pozíciójába, dacára a múltja miatti hatalmas ellenállásnak.

Egy különleges szövetség alakult ki a szemünk láttára a covid-válság apropóján: a nagy, multinacionális korporációk és a kínai kommunista vezetés közös nevezője a polgárok állandó megfigyelése, biometrikus-digitális rendszerbe foglalása és a Kínában már alkalmazott “társadalmi kredit” (social credit) bevezetése. Ez utóbbi minden diktatúra álma, melyben a polgárok legtöbb, akár legapróbb aktivitásait is digitálisan követve kívülről határozzák meg azok részvételi lehetőségét a társadalmi életben. “Aki nem lép egyszerre…”

A sorozat ugyan nem elsősorban a covid-19 járványról, hanem annak eszközként való felhasználásáról szól, de nem árt egy rövid áttekintést adni a történtekről:

  • 2015-ben az USA járványügyi guruja, Dr. Fauci, aki Obama, Trump és most Biden alatt is ebben a pozícióban tevékenykedik, a sűrűn lakott kínai Wuhanban található laboratóriumba telepítette ki a denevéreken folytatott korona vírusokkal történő kísérletezést, ami egyébként a bio-fegyver kategóriába esett. A történtekről angol nyelven ITT és ITT olvashatunk.
  • 2019-ben New York városában megtartották a már korábban említett Event 201 nevű pandémia-szimulációs gyakorlatot, amelyről felvételek készültek és az érintettek honlapján megtekinthető, és aminek célját – vigyázat! – tavaly áprilisban egy BBC interjúban az egyik főszervező, Bill Gates letagadta!
  • Miközben Kína a világ első, eddig soha nem látott nagyságrendű lezárását (lockdown) vezette be Wuhanban, majd Hubei körzetben és egyúttal nemzetközi újságírókat utasított ki az országból, februárban megjelent az első tanulmány arról a feltevésről, hogy az új fajta korona vírus esetleg laborból származhat. Német és angol nyelven ITT találjuk a tanulmány ismertetését, amit nem sokkal később el is tüntettek, már csak a cikkben látható részletek léteznek. Ezek szerint a vírus egy biológiai fegyver és a HIV vírus mesterséges úton modifikált változata lehet.
  • A világ szinte összes országa bezárkózott, a nemzetközi kereskedelem megbénult. Ekkor derült ki a globalizáció első, embereket veszélyeztető hátránya: a maszkok, védőruhák, orvosi eszközök hiánycikké váltak, mert szinte mindenki Kínából szerezte be ezeket és ilyen mennyiségre – nagy hirtelen – nem volt egyetlen ország sem felkészülve.
  • Miközben a világ nagyrészt a bezártság miatt szenvedett, megjelentek az első képek a “vírust legyőző” Kínáról, ahol az emberek gondtalanul ünnepeltek. Eközben az USA nagyvárosai lángoltak, az elnökválasztási kampányban rasszizmussal vádolták Trumpot, aki nem volt hajlandó abbahagyni a “kína-vírus” fogalom használatát. Ezt a kifejezést most Biden betiltotta.
  • Klaus Schwab és haverjai a kínai út helyességét ismételgették minden eléjük tolt mikrofonba, miközben mindenki a nagy megváltásra, a vakcinára várakozott.
  • A globalizáció és a világkormányzás kezdeteinek, azaz az “összeurópai összefogás” jegyében Angela Merkel, német kancellár utasította a saját, illetve a francia, holland és spanyol egészségügyi minisztereket (!), hogy nemzeti beszerzés helyett adják át az oltás megrendelésének tisztségét az EU részére. A kormánybarát német Bild Zeitung szerint Merkel és von der Leyen külön kívánsága volt, hogy a miniszterek alázatos hangnemben (!) írják meg kérésüket. Már előre kitervelték a nagy közös európai oltás ünnepélyes megkezdését. Mint tudjuk, másképpen történt. Nem akarom külön kihangsúlyozni, de én szóltam von der Leyennel kapcsolatban…
  • Az amerikai elnök beiktatása után, hogy, hogy nem, az addig tömeges tesztelésekre felszólító WHO megváltoztatta a véleményét a PCR tesztek megbízhatóságáról. Egyre másra jelennek meg, igen, most már a hazai sajtóban is, hogy a vírus valóban labor eredetű lehet és esetleg emberi hanyagság miatt kerülhetett ki a világba. Magyarul ITT, németül ITT és ITT tájékozódhatunk. Az utóbbi linkben több, mint 150 covid tartalmú tudományos cikk listáját is megtaláljuk, akit érdekel.

Az emberek alig várják már a bezártság végét. Számolják a napokat abban reménykedve, hogy visszakapják korábbi életüket.

A hátunk mögött azonban a társadalmat átépíteni akaró önjelölt elit más sorsot talált ki nekünk, amit az “új normalitás”, “globális kormányzás”, “bio-biztonság”, “új zöld egyezmény” és a “4. ipari forradalom” (4IR) címszavak alatt akar ránk kényszeríteni.

Sokszor látok olyan véleményeket, hogy majd a természet “megoldja” a nagyzási hóbortban szenvedő vénemberek társadalmat romboló ámokfutását. Csakhogy az évtizedek alatt kiépített szervezeteik, jól fizetett és mélységesen indoktrinált személyzetük ma már önjáró. Létezésük, tevékenységük teljesen függetlenné vált az alapító személyes jelenlététől.

A sorozatnak vége, de a téma megmarad. Az ellenállásra nem sok lehetőséget látok, kivéve, ha képesek vagyunk egy sokoldalúan képzett, magabiztos és valóban jól informált, kritikus szellemű fiatal generációt a megalomániás öreg fantaszták ellen mozgósítani. Olyan fiatalokat, akik tudása és az emberségbe vetett hite némi esélyt adhat a fasisztoid techno-horror megállítására.

A technika lehet áldás, de ha az összes tevekénységünkről lemondva kiszolgáltatjuk magunkat neki, akkor rabszolgák leszünk. Rabszolgák, sok-sok szép, minket folyton ellenőrző kütyüvel.

A sorozat első része ITT, a második ITT és a harmadik ITT olvasható.

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: klartextforum.ch

HND: A PEDOkrácia hatalma

Előszó:

Mélységesen megdöbbentem, amikor a hazai média mélységesen megdöbbent a több évtizededdel az elkövetés után nyilvánosságra hozott híren, mely szerint egy Helmut Kentler nevű, egykori német szociálpedagógus professzor (bármit is jelentsen a megnevezés) viselt dolgai miatt szörnyülködött utólag a nemzetközi sajtó. Pedig nem is olyan régen, 2017. október-novemberében publikáltam egy sorozatot, amiben részletesen foglalkoztam Kentler tevékenységével a legutolsó részben, s amely kb. húszezres olvasói nézettséget ért el.

A sorozat apropója az akkor fellángoló #metoo mozgalom volt, amelynek kirobbantását a magukat emancipált feministáknak aposztrofáló színésznők kezdeményezték Harvey Weinstein, a nagy hatalmú filmproducer ellen. Nos, nem hinném, hogy elsősorban a nőket kellene megvédeni az ilyen weinsteinek ellen, bár az agressziót, erőszakot, a hatalommal való visszaélést minden körülmények között fel kell tárni és a jog adta lehetőségekkel küzdeni kell az anomáliák ellen. Azonnal, s nem húsz, harminc év múlva.

Az igazi áldozatok azonban nem azok a nők, akik különböző előnyök és / vagy a karrierjük érdekében bármire, akár szexuális szolgáltatásra is képesek. Egy magát erősnek tituláló, modern nő nem áldozat, nem ő szorul védelemre, hanem a gyerekek. Az önvédelemre képtelen, ártatlan, kiszolgáltatott gyerekek sorsára hívtam fel a figyelmet ebben a sorozatban, amelyet most egyben olvashat az érdeklődő. A korábbi szöveget aktualizáltam a legfrissebb információkkal, amelyek más szerzők jóvoltából nem csak hasonló következtetésekre jutottak, mint én, hanem az eddig megismert tényeket még részletesebben taglalják.

A korábbi cikkben található linkek egy része már nem látható, azaz a kollektív emlékezetből “kitörlődtek”. Néhány helyen azonban tudatosan meghagytam ezeket a linkeket, nem helyettesítettem be másokkal. Legyenek ezek a netes “tisztogatási igyekezet” mementói.

Első rész

Forrás: 4.bp.blogspot.com

Ha az álszentségnek lenne mértékegysége, akkor azt Hollywood és Washington kombinációban mérhetnénk. Az utóbbi időben megtudhattuk azt a sokkoló és a meglepetés erejével ható tényt, miszerint létezik egy olyan objektum, amit korábban szereposztó díványnak hívtak. Nocsak! A hagyományosan liberális show-biz és a vele évtizedek óta összefonódott demokrata politikai elit szinkronban tiltakozott, miközben forró krumpliként ejtették az egykori legendás hírű szerep- és pénzosztót, a politikai korrektség élharcosát, mindenki darling-ját.

Híres sztárok és névtelen színésznőjelöltek majdnem sorszámot húzva pityeregték el a médiában rettenetes megpróbáltatásaikat, akkor is, ha ezek akár húsz évvel ezelőtt történtek. A nem oly rég még választási pénzadományokért lihegő politikusok, akik donációért bárkit legjobb barátjuknak fogadnak, a lebukás utáni mosakodás közben moralin-savba mártóztak. Mindenki tudta és tudja, mi folyik a zárt ajtók mögött. A lényegről egyikük sem beszélt, pedig sosem volt titok. Egy olyan, magát kultúrának címkéző mocsár kialakulásáért felelős a hollywoodi álomgyár a velük bratyizó politikusok támogatásával, amely nem csak ember, hanem lassan már emberiségellenes is.

Ha akartuk, ha nem, anno szinte mindenütt Harvey Weinstein nem éppen szimpatikus fizimiskáját láttuk színésznők és modellek, vagy akár valaha legjobb cimborái társaságában, pedig végső fokon ő csak egy peches figura volt ebben a játszmában. Valakinek útjában lehetett és ezért ő kapta a kiátkozás-cunamit. Weinstein példája figyelmeztetés is lehet más, sokkal nagyobb disznóságokat elkövetők számára. Rengeteg teória született azokban a napokban, de úgy tűnik, a háttér egészen más. Talán emlékszik még valaki Donald Trump választási ígéretére, miszerint elnökként majd “kiszárítja a mocsarat” (“Drain the swamp!”). Nem csak a washingtoni lobbisták és politikusok közötti, velejéig korrupt összefonódásokra gondolt, hanem arra a leírhatatlanul erős és befolyásos pedofil szervezetre is, amely az amerikai politikát és szórakoztatóipart évtizedek óta túszul ejtette. S ez a pedofil szervezet globális, azaz a világ fejlettnek tekintett országaiban mindenütt megtalálható a legfelső, legbefolyásosabb körökben. A kevésbé fejlett országok ez irányú hajlamairól később. Egyetlen egy mainstream sajtóorgánum sem említette, hogy Trump eddigi tevékenysége során már több mint ezer embert – eddig “kis halakat” – tartóztattak le. Azt is csak a neten bányászó krónikások láthatták, hogy a Clinton Alapítvány összerogyásakor egy gyerekkereskedő hálózatot számoltak fel Haitiban, a világ egyik legnyomorultabb országában, amelyet a Clinton Alapítvány sikeresen szétrabolt a 2010-es földrengés után, eltulajdonítva a milliárdos nagyságrendű adományokat. (Mindkét link, amelyet a bekezdésben használtam, “eltűnt”, maradjon így – HND).

Amikor 2015-ben az amerikai Legfelsőbb Bíróság Obama elnök intenzív támogatásával legalizálta a homoszexuális házasságot, nem telt el egy hét sem és a különböző pedofil szervezetek patkányként bújtak elő addigi sötét búvóhelyeikről, követelve jogaik tiszteletben tartását. Az egyik ilyen és egyben a legbefolyásosabb szervezet a NAMBLA (North American Man-Boy Love Association – észak amerikai férfi-fiú szerelmi szervezet), amelynek egyik legismertebb szponzora egy bizonyos filantrópot játszó, híres-hírhedt tőzsdespekuláns, akit megemlíteni változatlanul NEM antiszemitizmus és akinek budapesti egyetemén (?) többek között gender-elméletet tanítanak társadalmi nemek tanulmánya címszó alatt. A NAMBLA jelszava megalapítása, azaz 1978 óta: “Szex 8 éves kor előtt, utána már késő”. Ma már ott tart a magát haladónak és fejlettnek nevező világ, hogy nőnek öltözött pasik bármikor molesztálhatnak kislányokat a gender-semlegesnek deklarált vécékben.

Hollywood, akarom mondani Pedowood krémje hatalmas vehemenciával vetette bele magát a “nyitott társadalom” ágendájába, hiszen az annyira modern és sikkes. Gondolom, a neves divattervezők kölcsön kapott ruháiban fellépő sztároknak minden bizonnyal nem kellett megijedni egy transzgender kukkolótól mondjuk egy Oscar-díj átadása után, ha kimentek luxus formára átszabott orrocskáikat “púderezni” a női mellékhelyiségbe, ami az egyébként prűd amerikaiaknál korábban szimplán csak a vécé meglátogatását jelentette. Legalább ott nem lepődtek meg. Régóta beszélnek egykori gyerekszínészek az álomgyár gyermekségüket megrontó hatásairól. Corey Feldman, Elijah Wood, hogy a leghíresebbek közül néhányat említsek, részletesen beszámoltak az őket ért pedofil molesztálásokról.

A zeneiparból is lehetne néhány példát sorolni, de sokkal megrázóbb, hogy akik a show-bizben uralkodó tarthatatlan állapotokat akarták volna feltárni, ma már halottak. Azt mondták, öngyilkosok lettek. Valamiért szinte mindig ajtókilincsre (!!!) akasztották fel magukat… Erejük, sikerük teljében, egy közérdekű téma kutatása közben: Chris Cornell (Soundgarden) és barátja Chester Bennington (Linkin Park), aki – nem sokkal később – Cornell születésnapján lett öngyilkos… Az, hogy a közös ügyüknek a hasonlóan hirtelen és megmagyarázhatatlan halálukhoz bármi köze lenne, az álhír. Mondja azokat az álhíreket terjesztő média, amely a washingtoni és a hollywoodi, valamint a globális pedofil szervezet meglétét is az álhírek (fake news) címkéje alá sorolja.

Talán sose fogjuk megtudni a teljes igazságot. Túl sokan haltak meg eddig, akiknek nem jött még el az idejük… Azóta még több áldozata volt a nyilvánosság előtt kimondott tényeknek. Félek, hogy nem ezek a közismert emberek lesznek az utolsó halottak. Ez a link egy – sokaknak – döbbenetes videósorozat egyik legfontosabb része, magyar feliratokkal, amelyet konzekvensen eltüntetnek. A cikk végén közölni fogom annak a videótárnak a címét, ahol az ismert videó megosztóhelyről törölt filmeket tárolják, hiszen a tapasztalatok sajnos azt mutatják, hogy a kényelmetlen anyagokat nagyon gyorsan száműzik erről a platformról.

Jó ideje szintén álhírként sorolták be a neten az úgynevezett “Pizzagate” eseményeit is, amelyek elsősorban John Podestához köthetőek, aki Bill Clinton alatt a Fehér Ház személyzeti főnöke, majd Obama elnökségi bevezetésének szervezője, továbbá Hillary Clinton választási menedzsere és egy progresszív gondolatgyár, a “Center for American Progress” főnöke volt. Nem számítanak a nyomasztóan egyértelmű bizonyítékok, amiket pl. Julian Assange, a Wikileaks alapítója produkált. Álhírnek tekintik a videókon rögzített tényeket, valamint Podesta és a hollywoodi créme de la créme sátánista kultikus “vacsoráit”, egy Marina Abramovic nevű, performansz művésznek kihirdetett egyén kannibalisztikus szeánszait is.

Második rész

Forrás: facebook.com / PaulJosephWatson / photos (PJW oldalát azóta letiltották)

“Minket, a közönséget nem érdekli a színészek politikai véleménye. Azért fizetjük őket, hogy szórakoztassanak bennünket.”  Lassan szállóigévé vált hozzászólás egy ismeretlen amerikai Facebook kommentelőtől.

Az 1960-as évek úgynevezett “szexuális forradalma” Hollywood nélkül nem lehetett volna világszerte olyan sikeres. Ez volt a kezdete az “anything goes”, magyarul: “minden, ami tetszik” életelvnek, amely az azt követő évtizedeket jellemezte és részben jellemzi mind a mai napig. Az immáron nagypapa korú mogulok és sztárok, akik vehemensen terjesztették ezt a felfogást és nem csak terjesztették, hanem saját maguk – megkérdőjelezhető – példájával elöl jártak, a 21. századra azonban már folyékonyan beszélik a politikai korrekt nyelvet és ezért ideológiai mázzal kenték be korábbi szabadelvűségüket. Az “anything goes” mára szelektívvé vált, csak bizonyos körökre érvényes és azokra is csak addig, amíg kvázi lefekszenek a rendszernek, együttműködnek vele. Aki kilóg valamiért a pol-korrekt ketrecből, azt kiköpik. Kórusban.

Az amerikai elnökválasztás kampányidőszakában előkotort húsz éves hangfelvétel, amely Trumpot (akkor még elnökjelöltet) akarta kompromittálni, tulajdonképpen az 1970-es 80-as évek “sex, drugs and rock ‘n’ roll” korszakának lenyomata: Trump arról beszélt, mennyire egyszerűen lehetett megkapni a sztárok és a celebek világában bárkit. Fiatal nők és lányok, akiket simán groupie-nak neveztek, ezresével, tízezresével álltak sorban, hogy akár csak pár percet zavartalanul tölthessenek el híres és pénzes “rossz fiúkkal”. Többen még némi saját celebritást és ideiglenes megélhetést is elértek, ha pár napig egy neves rocksztárt, vagy filmszínészt boldogítottak. Akkor is, ha bármilyen erőszakot eleve elítélendőnek tartok, azok a hölgyek, akik szerep, vagy karrier reményében eladták magukat az ilyen Weinstein-féléknek és évtizedek után most hisztiznek, nem tudnak szolidaritásra késztetni és bátornak sem tartom őket. A ’80-as évek hollywoodi bestseller írónője, Jackie Collins (1937-2015), aki valóban hatalmas háttérismerettel rendelkezett, számtalan könyvet írt a témáról, sokszor említve a masszív pedofil befolyást is. Ponyvairodalom? Minden bizonnyal. De éppen az ilyen pletykaszintű írások sejtetik meg a valóság sokkal brutálisabb körvonalait.

Donald Trumpot a nagy “leleplezés” után már csak nőfaló fenevadként emlegette a befolyásos média, élén Clintonnéval, akinek férje nem csak szenátorként, hanem már megválasztott elnökként is különböző szexbotrányok főszereplője volt. Tagadhatatlan bizonyítékok léteznek arról, hogy a pedofília miatt elítélt Jeffrey Epstein milliárdos Karib-tengeri magánszigetén, “Little St. James”-en, közeli barátja, Bill Clinton, 2002 – 2005 között huszonhatszor, de felesége is hat alkalommal, privát repülővel megjelent. Ezen a szigeten számtalan fiatal, általában kiskorú lányt tartottak fogva, akiket a magas rangú vendégek kiszolgálására kényszerítettek. Később Epsteint ismét letartóztatták, majd rendkívül bizarr, máig tisztázatlan körülmények között öngyilkos lett szigorúan őrzött cellájában. Barátnője, a patinás nevet viselő Ghislaine Maxwell nemrég került a hatóságok kezére és állítólag hajlandó részletes vallomást tenni. Reméljük, nem lesz a közelében egy öngyilkosságra csábító ajtókilincs…

Az amerikai Fox News annak idején részletesen beszámolt a nyomozásról. Közvetlenül a választás előtt azonban Obama igazságügy-minisztériuma visszarendelte a New York-i rendőrséget, amely sajtótájékoztatót akart tartani az addigi eredményekről, letartóztatásokról. Az amerikai Breitbart portál részletesen tudósított erről. Itt kell megjegyezni, hogy a portál alapítója, az amerikai konzervatív újságírás fenegyereke, a felejthetetlenül humoros, vitriolos tollú Andrew Breitbart már 2012-ben foglalkozott a Clinton család hivatali gurujával és a “pizzagate” néven elterjedt pedofil-botrány feltételezhető főszereplőjével, John Podestával. Breitbart 2004-ben Mark Ebner társszerzőjeként, a Hollywood, Interrupted című könyvében ismertette meg olvasóit olyan hollywoodi anomáliákkal, mint a droghasználat, prostitúció, a szcientológia és a celebek kapcsolatával, valamint a sztárkultusz társadalmi hatásaival. A könyv óriási sikert aratott, ám korántsem “ponyva” kategóriában. Miután Breitbart nyilvánosan egy hatalmas leleplezési történetet jelentett be 2012-ben, március elején holtan esett össze az utcán. Szívroham. Minden más jellegű okoskodás, az kizárólag összeesküvési elmélet.

Donald Trump, az állítólagosan szexista elnök ellen nők milliói vonultak utcára női nemi szervet imitáló jelmezben és sapkában 2017 januárjában. Többek között azok a színésznők harsogtak ellene, akik pár évtized után hirtelen rájöttek, hogy a liberális Harvey Weinstein valamikor molesztálta őket. Robert De Niro nyilvánosan motherf*-nek nevezte az Egyesült Államok elnökét. Az a De Niro, akinek a New York-i TriBeCa negyedben található “Tribeca Grill” nevű promi éttermébe járt rendszeresen cimborája Weinstein, de soha sem feleségével, hanem rendkívül fiatal, nagyon csinos színésznőjelöltekkel. Michael Moore, a visszataszítóan túlsúlyos filmrendező, akinek a 2018-ra tervezett anti-Trump filmje veszélyben volt, mert addigi jó barátja, Weinstein lebukott, hisztérikusan követelte a januári női felvonuláson az öreg, fehér, zsigerileg erőszakos férfiak hatalmának megszüntetését. Sajátságos módon, miután ő is látványosan belerúgott producerébe, Weinsteinbe, utána ismét az érdeklődés középpontjába került. Tizenöt korábbi női alkalmazottja vádolta Michael Moore-t szexuális inzultussal, ezek közül négyen még annak idején kiskorúak voltak (Fox News). Ennek semmilyen következménye nem volt.

A “minden, ami tetszik” (anything goes) filozófia egyik terméke Marina Abramovic – mert művésznek és főleg nőnek nem nevezném a hollywoodi sznobéria kedvencét -, akinek performanszain a már említett John Podesta és hasonlóan befolyásos politikusok mellett, az “álomgyár” és az egész szórakoztatóipar A-listás prominensei vesznek/vettek részt. Megdöbbentő módon a Youtube portálon számtalan videót lehet megtekinteni Abramovic működéséről, akinek sátánista, pornográfiát szimuláló, még edzett internetes kutatókat is megviselő akciói közönségeként kedvenc színészünket, vagy énekesünket ismerhetjük fel. A “Spirit Cooking” szeánsz, amit talán spirituális főzésként lehetne lefordítani, minden egyes jelképe, étele (?), dekorációja túl szexualizált, pedofil és kannibalisztikus kódokkal átszőtt, a jó ízlés és a humanizmus elleni bűntény. A “művészetéhez” felhasznált anyagok között szerepel vér (menstruációs is), sperma, anyatej… A belépőket 25 és 100 ezer dollár között árulják és a celebek sorban állnak érte. Jó okkal nem közöltem ehhez linket, mert vállalhatatlan volt. Akit mégis érdekelne, az említett portálon Spirit Cooking | Marina Abramovic Cannibal Ritual címen megtalálja, más, hasonló dokumentációkkal együtt (figyelmeztetés még egyszer: rendkívül zavaró tartalom!). Sátánista rítusokért azonban nem kell túl messzire menni. A svájci Szent Gotthárd alagút ünnepélyes megnyitóján, 2016. júniusában, az Európai Unió “elitje”, élükön Merkel kancellárral egy több órás, okkult, magát művészetnek nevező, szintén agyon szexualizált, sátánista kódoktól hemzsegő megnyitó ünnepséget élvezhetett.

Az “anything goes” túlfutotta önmagát. Újabb és újabb ingerek kellenek a dekadenciában elfáradt, normál, hétköznapi impulzusokra már reagálni képtelen, az átlagemberektől fényévnyi távolságra katapultált véleményformálóknak, akár politikus-szimulánsként, akár gazdasági, vagy művészeti téren eliteskedő szűk rétegnek. Megjegyzem, ugyanez vonatkozik a túltolt gender-őrület és példaképeik, a celebek aberrációinak követőire is, akik már fiatal korukban menthetetlenül kiégettek, normálisnak tekinthető emberi kapcsolatokra, reakciókra alkalmatlanok.

2017. márciusában közölte az Epochtimes német nyelvű kiadása Clif High, a Web Bot Project megalkotójának, egy amerikai információ-analitikusnak véleményét, amelyben a tudós közölte, hogy az eddigi, a hallgatásra és eltussolásra épült rendszer, amely a mainstream média segítségével mostanáig működött, bukni fog. (Ez a cikk ma már szintén nem található meg az Epochtimes oldalán – HND). Szerinte az embereknek világszerte elegük van az álszent megmondókból, akik magukat az erkölcs megkérdőjelezhetetlen bástyájaként jelölve, elefántcsont tornyaikból diktálni akarják az egyszerű nép életvitelét, miközben leírhatatlan bűnöket követnek el, elsősorban gyerekek ellen. High utalt Clintonék lánya, Chelsea könyvére, amelyben a sorok közt kiolvasható a “fékek és ellensúlyok” királynőjének programja: 

“A terv az volt, hogy a (klasszikus) társadalmi szerződést olyan irányba tolják el, ami kedvez a pedofília és kannibalizmus elfogadtatására az elitek számára.” 

Ne feledjük: Clintonné élharcosa annak a mozgalomnak, amelyik a kisbabák abortálását a kilencedik hónapban, tehát közvetlenül a születés előtt is megengedhetőnek tartja, mondván nekik még “nincsenek társadalmi jogaik”. Ezt a gyalázatos bűntényt azóta legalizálták néhány amerikai szövetségi államban.

Itt kell megemlíteni Obama egykori helyettesét, Joe Bident, aki nem csak Ukrajnában és Kínában keveredett eddig büntetlenül megúszott korrupciós botrányokba, hanem évek óta közismert volt kislányok kamerák előtti tapizgatásáról, hajuk szagolgatásáról. Nem kell ahhoz angolul tudni, hogy megértsük az érintett kislányok bizarr, szabadulni akaró testbeszédét! Tizenegy kínosan kínzó percben láthatjuk, hogy ki valójában az a személy, aki 2020-ban az Egyesült Államok elnöki székére pályázik az amerikai Demokrata Párt színeiben.

A következő részben a gender-őrület kis gyerekek korai szexualizációjára való kihatásáról, az európai pedofil hallgatási kartell hátteréről, valamint az éppen nagyvonalúan Európába importált “egzotikus kultúrák” gyerekmegrontó szokásairól olvashatnak.

Harmadik rész

Forrás: HubPages.com Human Trafficking

“Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel” – Dante Alighieri, Isteni színjáték / A Pokol kapuja (fordította: Babits Mihály)

Kutatásaim során gyakran jutottak eszembe ezek a szavak, miközben egyre mélyebbre kellett az emberi szenny, az ember kreálta pokol bugyraiba leszállni. Ráadásul a kártyavárként összeomló “álomgyár” és a témához kapcsolódó újabb adatok, tényfeltáró cikkek tömege – azon túl, hogy némileg megedzik a krónikást – végső fokon a magát elitnek címkéző nemzetközi réteg évtizedekig eltussolt és elhallgatott kriminális energiájának robbanásszerű tudatosulását jelzik a közvéleményben. A pénz, a hírnév, a hatalom úgy látszik nem elég. Még többet akartak és akarnak: a gyerekeket.

A szexuális forradalom, az anything goes elv atyjának mind a mai napig az amerikai zoológust (!) és autodidakta szexológust Alfred Charles Kinsey-t (1894-1956) tartják. Az ő, Kinsey-Report néven híressé vált tanulmányait ünnepli a magát haladónak titulált értelmiség. Kinsey, aki masszív szado-mazo devianciában szenvedett és aki, ha homoszexualitása kiélésére már a saját munkatársai kevésnek bizonyultak, sokszor napokra eltűnt a chicagói híres-hírhedt homo-közösség anonym világában. Tanulmányai elkészítéséhez nagyjából kétezer különböző korú kisgyereken kísérletezett embertelen módszerekkel, beleértve öt hónapos kisbabákat is, alkalmanként elítélt pedofilok, szexuális pszichopaták bevonásával:

Kinsey-Report: 34. táblázat, 180. oldal

A Kinsey-Reportot egyébként a Rockefeller Alapítvány finanszírozta a fogamzásgátlás elterjesztése érdekében, ami elsősorban a katolikus és a fekete amerikai polgárokat vette célba és hatalmas propagandakampányának köszönhetően nem csak az USA-ban, hanem az egész világon közismertté vált. A Kinsey-elv szerint gyerekek már egész korán, sőt, már születésük előtt is szexuális lények és ezért képesek ehhez kapcsolódó tevékenységekre. Támogatói között volt Dr. John Money, egy nyíltan pedofíliát igenlő orvos, a transzgender-sebészet úttörője. Rengeteg leleplező cikk és több tényfeltáró dokumentumfilm jelent meg Kinsey kriminális, a pedo- és a homo-lobby érdekeit kiszolgáló tevékenységéről. Mégis, a szexuális nevelésben tevékenykedő – állítólagos – szakértők döntő többsége mind a mai napig Kinsey nyomdokain halad.

A ’60-as évek végén került Németországban az érdeklődés középpontjába Helmut Kentler, pszichológus és a szociálpedagógia professzora, aki elkötelezett homoszexuálisként három örökbefogadott fiával élt együtt. Kentler, akit az új generációs német szexuálpedagógusok mentoruknak tekintenek, elsősorban a fiatalok szociális emancipációjának tematikájával foglalkozott a német Evangélikus Egyház különböző intézményeiben, szervezeteiben, az evangélikus oktatási intézetek modernizálásának érdekében. A berlini szenátus tanácsadójaként a ’60-as évek végén végrehajtott kísérletében több tizenhárom-tizenöt éves utcagyereket, akiket “másodlagosan gyengeelméjűnek” stigmatizált, korábban pedofíliáért elítélt férfiakhoz közvetített ki szállásért, ellátásért, a berlini hatóságok anyagi támogatásával. A kísérlet célja a gyerekek reszocializációja lett volna, annak hallgatólagos tudomásul vételével, hogy ezeket a gyerekeket a pedofil férfiak szükségleteinek kielégítésére szolgáltatták ki, ráadásul az adófizetők pénzén.

Ez a kísérlet, ami gyakorlatilag bűncselekménynek számított, csak 2015-ben került napvilágra, bár igazán nagy botrány mégsem lett belőle. A német Evangélikus Egyház egyes képviselői, a ’80-as években megalakult Zöldek néhány prominens tagja (pl. Daniel Cohn-Bendit), valamint az akkor már csíráiban előforduló gender-elmélet előharcosai, mint pl. Uwe Sielert – szintén vállaltan homoszexuális, pederaszta szociálpedagógus, aki Kentlert mentorának és atyai jó barátjának tekintette – a klasszikus családmodellt, a heteroszexualitást és a generációk közötti korhatárokat vették célba, mint leépítendő, szerintük nem természetes állapotot. Kentler és a hozzá hasonló, magukat tudósnak nevező személyek évtizedek óta próbálták és próbálják a társadalommal és persze az állami szervekkel elhitetni, hogy a pedofília egy normális szexuális önkifejezési mód, azaz másság, amely, ha nem alkalmaz erőszakot, akkor a gyerekek javára válhat azok “szexuális felszabadításában”…

Ugyanúgy hirdették és mind a mai napig hirdetik a szülők és gyerekek közötti szexuális kapcsolat létjogosultságát, amely Kentler elmélete szerint politizálható is (sic!), mert ez aktívan elősegítené az emancipált társadalom kialakulását. A ’90-es években Kentlert bírósági szakértőként alkalmazták pedofíliával kapcsolatos perekben, amelyekben az ő közreműködésével minden (!) vádlottat felmentettek.

Itt csak a jéghegy csúcsát és annak is egy piciny darabkáját lehet bemutatni, felvillantva néhány, már évtizedek óta tartó folyamatot, amely a nyugati társadalmak belső szétzilálására, az egyének és elsősorban a gyerekek ellen elkövetett “társadalmi mérnökösködésre” irányuló, egy új, állítólagosan emancipált, de végső fokon már korán kiégett, gyökértelen, önmagát reflektálni nem tudó, közösségi életre képtelen, közösségi eszméket (család, haza, nép) tagadó szinguláris, saját nemükben is kételkedő egyedek kvázi nagyipari kitermeléséről van szó.

Egyedek, akik millió számra követnek média által kreált sztárokat, akik elhiszik, hogy hároméves kisgyerekek óvodai kuckójában, a “meztelenkedve simogatás” a kölykök felszabadulását eredményezi. Akik helyeslik tizenkét éves tinik iskolai oktatását az LMBT+sok betűs szervezetek képviselői által, propagálva az análszex előnyeit. Azok, akik elhiszik, hogy hatvan-hetven “társadalmi nem” létezik és férfiak is szülhetnek, miközben igenlik a terhesség kilencedik hónapjában történő megszakítását, valamint az anyából kiszakított kisbabák testrészeinek kereskedelmét gazdag fogyasztók “örökifjúságának” megőrzésére, kozmetikai és szervbeültetési célokra.

Lehetne még írni a BBC egykori sztárjáról, Jimmy Savile posztumusz botrányáról, amely az angol felső tízezer alapjait rázta meg, vagy Sir Edward Heath, egykori brit miniszterelnök pedofil múltjáról. Aki megpróbált némi világosságot vinni a sötétségbe, Liz MacKean, korábban invesztigatív újságírónő, ötvenkét évesen, “furcsa körülmények között” 2017. októberében meghalt, mint ahogy a csupán harminchét éves Jill Dando is, 1999-ben, a további áldozatokat fentebb említettem. Mindannyian a vezető körök eltussolt pedofil, sátánista szokásairól tudósítottak – volna.

A belga Marc Dutroux ügy máig javarészt felderítetlen. Egy személyes ismerősöm, korábban híres német újságírónő, aki harminc évig küzdött azért, hogy végre valaki vizsgálatot indítson egy észak-német nagyvárosban prominens bírók, politikusok, ügyészek között dívó – állítólagos – szakrális gyermekabúzus, illetve azok rituális lemészárlása ügyében, később szociális segélyen tengődve, kitaszítottként, haláláig három agyvérzéssel küszködött. A holland tv egyik sikeres show-műsorát (Dr. Phil TV-show) eltüntették, miután leleplezett egy pedofil csoportot. A norvég leleplezések sem kerültek nagy dobra, senki sem #metoo-zott eleddig. Ki beszél arról, ha prominensek bevallják, hogy kisgyerekek vérével fiatalítják a sajátjukat? Ez ma már bevett társadalmi szokás, ha valaki elég pénzzel rendelkezik és igénye is van rá.

Az ilyesfajta, “cseppben a tenger” jellegű információk tükrében lassan érthetővé válik a magát haladó-progresszív réteg szimpátiája a mostanság szorgalmasan Európába importált, pedofíliát igenlő és gyakorló tömegek irányába. Azok, akik a katolikus papok gyermekmegrontását kórusban kiabálva – joggal – elítélték, a német evangélikusok bizonyos részének szereplésénél és a most en gros beutazó muszlimoknál mélyen hallgatnak. Ellentétben a katolikus vallással, amely a pedofíliát és a családon belüli szexuális viszonyt ellenzi, mi több bünteti is, a mohamedánoknál nem tilos, hiszen maga a próféta szolgált példával, ami mind a mai napig érvényes. Mohamed, aki egy hat-hétéves, ʿĀʾiša bint Abī Bakr nevű kislányt vett feleségül, majd amikor a leány kilenc-tízéves lett, vitette vele véghez a házassági kötelességet. Nem véletlen, hogy a legelmaradottabb, legfanatikusabb muszlim országokban a házassági határ nőknél még valahol a gyerekkor környékén van. Minden bizonnyal többen olvastak már arról a jemeni öregemberről, aki pár éves “menyasszonyát” először késsel vágta fel, hogy be tudjon hatolni, majd a kis gyerek elvérzett a “nászéjszakán”. Hallott valaki ekkor haladó feministákat, gender és egyéb “tudósokat” kiabálni az emberi és női jogokról? Én nem! 

A jelenlegi német és újabban svéd törvények szerint a külföldön – még az úgynevezett “menekülés” előtt – megkötött gyerekházasságok a befogadó országban érvényesek! A gyámhatóság semmit sem tehet. Külön figyelmet érdemel az egyik legnagyobb bevándorló kontingens, az afgán és pakisztáni, akik több százezres nagyságrendben élnek ma már Európában. Ezekben az országokban tradicionálisan idősebb, gazdagabb férfiak szórakoztatására fiatal kisfiúkat, lehetőleg utcagyerekeket beöltöztetnek lányruhába, sokszor kisminkelik őket és a gyerekek táncolnak nekik, de nem csak azt teszik. “Bacha bazi” a neve ennek a jeles szokásnak. Obama idején az Afganisztánban állomásozó katonáknak parancsban adták, hogy békén kell hagyni ezt a helyi folklórként kezelt “népszokást”. Dr. Udo Ulfkotte is tájékoztatott erről a témáról utolsó írásainak egyikében, amelyet összekötött német politikusok igencsak gyakori afganisztáni jelenlétével. Nem sokkal azután a szívébe ültetett pacemaker felmondta a szolgálatot.

Forrás: crime-against-children / downtoearth.org

Már nem merem megkérdezni, vajon akarunk-e ilyen “kultúrát” Magyarországon, vagy akár Európában? Azt sem kérdezem, kell-e feltétlenül a CEU-n kívül gender-ideológiát oktató szak további magyar egyetemeken? Amikor egy híres amerikai pop-sztár (Katy Perry) valamelyik francia rádiónak tett nyilatkozatában az emberi hús evésének előnyeit ecsetelte 2017-ben, valamint megnéztem, hogy a már pár éve ismert emberi bőr használati tárgyként (Human Leather/co.uk) való feldolgozásával foglalkozó exkluzív angol cég honlapja működik-e még és a válasz igen volt (pénztárcák, övek, cipők, yachtok bőrborítása több tíz- és százezer euróért) – akkor feladtam a további kutatást.

A cikk megírása, a terjedelmes anyag emberi fogyasztásra alkalmas feldolgozása annak idején szinte megbetegített, pedig én vagyok az egészséges. Talán éppen ezért. Aki a – most már teljesen törölt eredeti – videósorozatot összeállította, Janet Ossebaard, hasonlóan járt.

Utószó:

A pedofília elsősorban kisfiúkat érint, általában homoszexuális adottságú férfiak zsákmányaként és ezt nem én találtam ki. Kislányokat célzó megrontás legtöbbször családon belül történik, vagy kereskedelmi célból, továbbá vallási fanatizmustól elvakult ösztönlények által elkövetett bűncselekményként. Az általános felfogással ellentétben nők is lehetnek pedofilok. Vagy élettársként segítenek gyerekek megrontásában, vagy önállóan cselekszenek, de semmivel sem különbek hímnemű társaiknál.

Többen kérdezték, miért írok álnéven? Nos, azok az információk, amelyeket a magyar közönség számára megpróbálok közelebb hozni, sokszor ártalmasak lehetnek a krónikás egészségére … Az egyik kedves olvasó korábban kérdezte, hogyan lehet ilyen cikkeket multiplikálni? A válaszom: osztani, terjeszteni, felvilágosítani. Évente több százezer, vagy akár több millió gyerek tűnik el világszerte. Részletes adatokat senki nem ismer, hiszen ezeket a számokat csak megbecsülni lehet.

Ne hallgassunk többé!

2020. július 9-én hívta fel a figyelmet a Pesti Srácok a “Párbeszéd” nevű anarchista politikai formáció legújabb mocskolódására, miszerint a hazai politikai élet legkiválóbb vezetői lennének felelősek egy, az SZDSZ hagyatékaként átvett, pedofil botrányba keveredett diplomata ügyében. Az a “Párbeszéd”, amely a jelenlegi budapesti főpolgármester-imitátor mérhetetlen támogatottságú pártja, s amelynek hangadó tagjai pontosan azt az önjelölt globális elitet támogatják és éltetik, amelyikről a cikkemben beszámoltam.

Ne hallgassunk többé!

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: Human trafficking / HubPages.com

A cikkben említett, újra és újra törölt videók az eredeti angol nyelvű formában ITT tekinthetőek meg.

Alternatív ITT is megtalálhatóak Janet Ossebaard átmentett videói.

A sorozat eredetileg a PolgárPortálon jelent meg ITT.