Címke: CIA

HND: Ötcsillagos jogállam

Mint tudjuk, kis hazánkat folyton valaki kioktatja a “jogállamiságról”, bár azt még senki sem mesélte el konkrétan, hogy mit is ért alatta. Azt is tapasztalhatjuk, hogy egyes cselekedetek, események bezzegországoknál tökéletesen fedik a jogállamiság kényes kritériumait, míg kis hazánkat sorra bűnbakként kezelik a legkisseb eltérések alapján is, amelyek az EU, vagy az USA éppen aktuális követelményeinek (a szóhasználat nem véletlen!) nem felelnek meg. Úgy gondolom tehát, érdemes közelebbről is megvizsgálni egy igazi, mondhatnánk ötcsillagos jogállam gyakorlatát.

Ehhez ismét külső segítséget vettem igénybe, a blogon már többször említett Martin Sonneborn, német politikus az X-en (korábban Twitter) 2024. február 4-én megjelent szövegével. A szerzőről részletes ismertetést ITT olvashatunk.

A szöveg eredeti címe “Hazugokról, csalókról, tolvajokról” lenne, de ez ne riasszon vissza senkit! Végül is tudásszomjunk végtelen és most már tényleg ideje lenne megtanulni, hogy mit jelent az a bizonyos jogállamiság, mit kérnek rajtunk számon szinte naponta:

Ha Önt nem érdekli, hogy kormányát (és talán Önt is odakint a készülékein) az amerikai titkosszolgálat illegális programok segítségével figyeli, vagy ha még azt is gondolja, hogy ez teljesen rendben van – elvégre a parlamentjeinkben tapasztalható nyilvánvaló bűnözési arányt tekintve egyszer tényleg helyénvaló lenne az ilyen felügyelet -, akkor nem is kell tovább olvasnia.

Tegnapelőtt 40 év börtönbüntetésre ítélte a New York-i szövetségi bíróság Joshua Schulte-t, a CIA támadó kiberműveletekkel foglalkozó részlegének, a Center for Cyber Intelligence (CCI) egykori alkalmazottját. Schulte a gyanú szerint 2016-ban 2 milliárd oldalnyi “szigorúan titkos” CIA-adatot lopott el, jelentős részben olyan hatásos kódnevekkel ellátva, mint a “Brutal Kangaroo”, az “AngerQuake” vagy a “McNugget”, és egy évvel később továbbította azokat a WikiLeaks-nek. Ez a (WikiLeaks által “Vault 7” néven ismert) kiszivárogtatás tárta a nyilvánosság elé, hogy a CIA a digitális korban is képes egy olyan gyakorlatra, amiről eddig is feltételeztük, hogy módjában áll: hajmeresztő hacker-műveletekre és globális kémkedésre.

A szóban forgó programok egy sor olyan személyre szabott technikát tartalmaznak, amelyekkel a CIA nemcsak a wifi-hálózatokat és a webböngészőket tudja kompromittálni, hanem a Skype-ot is fel tudja törni, le tudja győzni a vírusirtó szoftvereket vagy a messenger-szolgáltatások titkosítását, és a digitális végberendezéseket (Apple és Android) lehallgató eszközzé tudja alakítani. Azt is tudja, hogyan lehet hozzáférni az “intelligens” televíziókhoz, a félig intelligens háztartási gépekhez és a teljesen ostoba hűtő, fűtő, keverő, szárító, világító, fújó és porszívó készülékekhez. Még a modern autók kormányrendszeréhez is (hoppá!).

A Vault 7 nem csak azt mutatta ki, hogy a CIA a világ legnagyobb szállítója a csúnya malware-eknek (vírusoknak!), hanem azt is, hogy képes digitális “bizonyítékokat” hamisítani, amelyekkel a CIA könnyen ráfoghatja saját (rosszindulatú) hacker műveleteit valamelyik “ellenfelére” (úgynevezett “fekete propaganda”). Nyugodtan feltételezhető, hogy mindazt, amivel az amerikai kormány valaha is megvádolt más államokat bizonyos kibertámadásokkal kapcsolatban, sokkal nagyobb mértékben a saját ügynöksége hajtotta végre.

A Vault 7 nyilvánosságra hozataláról a WikiLeaks a következőket írta:

“A forrás nyilatkozatában olyan politikai kérdéseket vázol fel, amelyeket véleménye szerint sürgősen meg kell vitatni a nyilvánosság előtt, többek között azt, hogy a CIA hackelési képességei túlmutatnak-e az átruházott hatáskörén, valamint az ügynökség nyilvános felügyeletének problémáját. A forrás nyilvános vitát akar kezdeményezni a kiberfegyverek biztonságáról, létrehozásáról, bevetéséről, elterjedéséről és demokratikus ellenőrzéséről”.

A Joshua Schulte elleni hosszadalmas eljárás kanyargósan alakult, és – akárcsak a CIA által a bejelentők és újságírók kriminalizálása érdekében folytatott más bírósági ügyek – számos olyan megkérdőjelezhető részletet és gyenge érvet tartalmaz, amelyeket nem szeretnénk itt elmesélni, és nem ajánljuk senkinek éjszakai olvasásra: túlságosan megingatná a jogrendszerbe vetett bizalmat. Csak ennyit: miközben a CIA semmi áron nem akarja, hogy a legkínosabb adatszivárgása büntetlenül maradjon, Schulte fenntartja ártatlanságát. A neki tulajdonított bűncselekményekkel kapcsolatos kétségek objektíve olyan nagyok voltak, hogy az esküdtszék már 2020-ban sem tudott megegyezni a CIA által összebarkácsolt vádpontokban, így az első tárgyalás 2020-ban teljes egészében összeomlott (“mistrial”).

Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy ki vagy mi is valójában a CIA. Bár ez az eredetileg csak információgyűjtéssel, elemzéssel és előrejelzéssel foglalkozó szolgálat – a 17 amerikai hírszerző ügynökség közül a legrégebbi – jogilag semmiképpen sem áll a törvények felett.

Fennállásának évtizedei alatt elsősorban jogosulatlan és törvénytelen magatartásával hívta fel magára a figyelmet: illegális adatgyűjtéssel (pl. amerikai állampolgárok százezreinek magánadatai), illegális vallatási módszerekkel (pl. waterboarding), Idegen területen végrehajtott illegális műveletekkel, köztük illegális felforgatási kísérletekkel és illegális puccsokkal (legutóbb feltehetően Pakisztánban). Nincs elég hely a felsorolásra, de a Google-ban (még talán) megtalálható. Továbbá illegális merényletkísérletek és gyilkosságok (pl. Patrice Lumumba 1961-ben), illegális kínzások (pl. Guantanamo-n és Abu Ghraib-ban), illegális kutatási programok pl. MK-ULTRA az amerikai hadsereg hatékonyságának tesztelésére, az elme manipulálására és az elme ellenőrzésére. Illegális kábító-es gyógyszerkísérletek (pl. vegyi anyagokkal, drogokkal, LSD-vel, meszkalinnal, angyalporral) gyanútlan kórházi betegeken és (fekete) börtönlakókon, valamint illegális együttműködés teljesen illegális terrorista hálózatokkal (pl. Al-Qaida). (A szerző nem említette a színes forradalmakra specializálódott részleget, pedig az talán a legtöbbször bevetésre kerülő és igen gyakran sikeres szervezetük. Az MK Ultra programról szóló cikk az én választásom – HND).

Ha önök úgy gondolják, hogy egy ilyen szimpatikus szervezetnek joga van továbbra is büntetlenül semmibe venni mindent, ami az útjába áll, akkor minden rendben van. És ha Önök úgy gondolják, hogy egy gazdag bűnlajstrommal rendelkező külföldi kormányzati szervezetnek természetesen szabad, vagy egyáltalán jogosult arra, hogy a világ minden csúnya bűnöző kormánya (kivéve a sajátját) után szisztematikusan, tiltott eszközökkel kémkedjen, akkor nyugodtan megnyugodhatnak. Végül, ha még mindig úgy gondolja, hogy visszaeső törvényszegőknek joguk van arra, hogy felhalmozott bűncselekményeiket a demokrácia kora előtti sötétkamrák titkosságában, minden nyilvános ellenőrzés ellenére kövessék el, akkor itt nem tudunk Önnek segíteni.

A WikiLeaks, Assange és mi természetesen reménytelenül elavultak vagyunk a CIA-hoz képest. Mi ragaszkodunk a demokrácia nagyon régimódi eszméjéhez, amely szerint Önöknek odakint joguk van tudni, hogy az Önök által hatalomra juttatott kormányok (és az alszervezetek, illetve szolgálatok zavaros másodlagos apparátusa) mit csinálnak az Önök nevében egész nap – különösen, ha a gyakorlatuk esetleg illegális. Szintén tegnapelőttről származik az az elképzelés (amelyet nemrégiben még “a demokráciára veszélyesnek” is minősítettek), hogy a kormányok még mindig teljes mértékben elszámoltathatók polgáraik által és ezért semmiképpen sem jogosultak arra, hogy a nyilvánosság elől elrejtsék saját vagy hatóságaik bűncselekményeit.

“Én voltam a CIA igazgatója. Hazudtunk, csaltunk, loptunk. Egész tanfolyamokat tartottunk erre.” – Mike Pompeo

A Vault 7, a legnagyobb (és valóban a legkínosabb) adatszivárgás az egész újkori történelem során, arra késztette a CIA-t és akkori főnökét, Mike “Dagadt” Pompeót, hogy brutálisan “totális háborút” hirdessen – persze nem a bűnözők vagy törvényszegők ellen, hanem a WikiLeaks és Julian Assange ellen, aki (rágalmazó módon) közzétette a kiszivárgott anyagot. Nem meglepő, hogy ez a “totális háború”, amelyet egy kriminális ügynökség hírhedt bűnözői szerveztek a WikiLeaks ellen, egy olyan platform ellen, amely a polgári demokratikus információs jogok helyreállítását és az átfogó intézményi átláthatóságot szorgalmazza, egyenesen egy másik bűncselekményhez vezetett: Julian Assange elrablásának és valamilyen módon történő meggyilkolásának aprólékos, szintén illegális megtervezéséhez, aki akkoriban politikai menekültként tartózkodott Ecuador londoni nagykövetségén. Az amerikai kormány egyébként csak azután emelt vádat Assange ellen, miután a CIA terve, hogy peren kívül rendezze az ügyet, kudarcot vallott.

Joshua Schulte hat és fél évet töltött előzetes letartóztatásban (2018 októbere óta) a New York-i Metropolitan Correctional Centre-ben (MCC). Olyan börtönkörülmények között, amelyek tulajdonképpen elképzelhetetlenek a civilizált társadalmak számára: úgynevezett SAM-ek – különleges adminisztratív intézkedések, amelyek célja a fogvatartott teljes elszigetelése és érzékszervi deprivációja (az eredeti szövegben “sensorische Deprivation” szerepel, magyarul: a szenzoros depriváció például azt jelenti, hogy valakit megfosztanak a különböző látási, hallási ingerektől- HND). Folyamatos magánzárka egy parkolóhely méretű betondobozban. Nem terepjáró hanem kisautó méretű, szándékosan elbarikádozott ablakkal.

Ügyvédeinek a bíróságon adott leírása jegyzőkönyvbe került: “A ketrecek mocskosak és rágcsálókkal, rágcsálóürülékkel, csótányokkal és penésszel fertőzöttek; a ketrecekben nincs fűtés vagy légkondicionálás, nincsenek működő egészségügyi berendezések, a világítás a nap 24 órájában ég, a raboktól pedig megtagadják a szokásos látogatásokat, a könyvekhez és jogi anyagokhoz való hozzáférést, az orvosi és fogászati ellátást”. A fogvatartottak hetente kétszer zuhanyozhatnak (meleg vizet csak törvényes ítélet útján kaphatnak). Nem nézhet tévét, nem hallgathat rádiót, nem kommunikálhat a külvilággal, nincs telefon, nincs e-mail, nincs füstjelzés. Csak ügyvédek látogathatják. A tárgyalóteremben egy, a padlóban lévő szembecsavarhoz van láncolva, ami ironikus módon pontosan megfelel annak a gyakorlatnak, amelyet a CIA alkalmaz az Al-Qaida foglyainak kihallgatásakor. Mivel az ügyvédi látogatások során nem mehet ki a mosdóba, kénytelen minden vizeletét és egyéb ürítését egy műanyag zacskóban intézni, amelyet az ülések elején egy őr ad át neki. A bíróságon bilincset kell viselnie a bokáján és láncot a derekán, amelyhez a kezeit, amelyeket egy külön acéldobozba zárnak, megbilincselik.

“Hogyan védi a nemzetbiztonságot, ha évekig nem láthatja az eget? Védi a nemzetbiztonságot, ha nem láthat orvost? Védi a nemzetbiztonságot, ha megtiltják neki, hogy olvasson? Nem védi. Ez csak azt bizonyítja, hogy az Egyesült Államok nem tiszteli az emberi jogokat és a jogállamiságot” – írja John Kiriakou, a CIA volt elemzője, a szenátus külügyi bizottságának vezető nyomozója és terrorizmusellenes tanácsadója.

Tehát most még 40 év börtön. Bűnös 13 vádpontban, főként az 1917-es kémkedési törvény alapján, amelyet történelmi szempontból kivételes körülmények között hoztak létre, s amely azóta is változatlanul érvényben van, annak ellenére, hogy – hacsak nem számoltuk el magunkat – az első világháború 107 évvel ezelőtt ért véget. Hogy valóban “kémkedésnek” tekinthető-e, ha egy bűnöző kormányzati szervezet által a demokratikus elszámoltathatóságot semmibe véve titokban tartott anyagot nem egy idegen állam vagy titkosszolgálat, hanem egyszerűen a demosz, a felelős állampolgárokból álló nyilvánosság számára teszik hozzáférhetővé, akik nélkül az adott titkosszolgálatnak a legcsekélyebb legitimitása sem lenne, az nagy vita tárgya.

Ugyanez vonatkozik természetesen az Assange-ügyben benyújtott amerikai vádiratra is, amely szintén az 1917-es kémkedési törvényen alapul. Arra a kérdésre, hogy mi a különbség közte és Mark Zuckerberg között, Assange egyszer azt válaszolta: “Én ingyen adok magáninformációkat szervezetekről, és én egy gazember vagyok. Zuckerberg pénzért adja a magáninformációkat szervezeteknek, és ő az év embere”. Gondolatban kiterjesztjük ezt a találó bon mot-ot a “bűnös kormányzati magatartás” és a “háborús bűnök” paramétereire – és Önökre bízzuk annak eldöntését, hogy megvan-e a plauzibilitás legcsekélyebb látszata is annak, hogy egy ausztrál publicista “kémkedésben” legyen bűnös azzal, hogy igaz információkat ad át Önöknek odakint. (“Az év kémje” 2010 – 2019).

Február 20-án és 21-én kétnapos meghallgatásra kerül sor Assange fellebbezésével kapcsolatban a londoni High Courtban – ugyanabban a bíróságban, ahol ugyanaz a púderes parókákból álló csapat ismét ugyanazt a határesetszerű jogi felfogást fogja tanúsítani, mint legutóbb (lásd a honlapomon található Assange-brosúránkat). Ha a saját fellebbezése iránti kérelme sikertelen lesz, Assange lehetőségei a brit jogrendszeren belül kimerülnek. Ekkor azonnal kiadnák az Egyesült Államoknak, ahol az ecuadori nagykövetségen eltöltött hét év elszigeteltség és a Hellmarsh szigorúan őrzött börtönében eltöltött öt év után további 175 év börtönbüntetés várna rá – többek között “az emberi jogok súlyos megsértése, beleértve a kínzással és rossz bánásmóddal felérő fogva tartási körülményeket” (Amnesty International). (Itt jegyezném meg, hogy az Amnesty egyes országokban még valóban azzal foglalkozik, amire eredetileg kitalálták – HND).

Az Amnesty (és számtalan más szervezet) szerint a WikiLeaks-en kiszivárgott dokumentumok közzétételét nem kellene büntetni, mivel ez “az oknyomozó újságírás általános gyakorlata”. Julian Assange megvádolása más újságírókat és publicistákat elriaszthatna attól, hogy éljenek a véleménynyilvánítás szabadságához való jogukkal”.

Khm… Ha ez még nem történt volna meg egyébként is az Assange-ról mostanra kellőképpen példát statuált példamutatás következtében, akkor azonal rúgjon meg minket egy ló.

Előzetes utóirat: Teljesen abszurdnak tartjuk, hogy a Pompeo által említett hivatalos hazugok, csalók és tolvajok képzésébe a kémkedés standard vádja mellett még néhány további vádpontot is be lehetne iktatni valamilyen kamu zűrzavarral. A CIA által felderített “ellenségek” ellen elkövetett számos dokumentált eset mindegyikében ez mindig puszta véletlen volt. A vádirat részletei a 18 éven felülieknek szánt fényképes anyagának (állítólag tényleges) birtoklásáról, amely állítólag Schulte által a CIA-nál hátrahagyott számítógépen bukkant fel, nem érdekelnek bennünket. Lehet, hogy igazak, vagy – az Assange-t évek óta hamisan vádoló nemi erőszakhoz hasonlóan – egyszerűen nem igazak. Sem az itt tárgyalt kérdés, sem a Schulte által (állítólagosan valóban) végrehajtott CIA-szivárogtatás megítélése szempontjából ilyesminek nem lenne semmilyen jelentősége.

Utó-utóirat: Amikor titkosszolgálatokról beszélünk, akkor egy alapvető kérdésről van szó, amelyre az európai társadalmaknak is választ kell adniuk: milyen jogokkal, milyen szabadságjogokkal és milyen hatáskörökkel akarjuk, hogy titkosszolgálataink rendelkezzenek? És mindenekelőtt: milyen célokat akarunk elérni velük, és milyen eszközökkel? Minden bizonnyal nem azokat, amelyeket a német Zöldek terveznek, akik nemrégiben ismét egy “európai hírszerző ügynökség” létrehozását sürgették a “terrorizmus” és a “dezinformáció” elleni küzdelem érdekében. Ugyanaz a “dezinformáció”, amelyre a vonatkozó DSA (az EU cenzúra szabályozása – HND) még csak definíciót vagy meghatározást sem ad, amely így az inkriminált kifejezést önkényesen alkalmazhatóvá teszi bármilyen elképzelhető tartalomra. Jó reggelt! Nagyon kételkedünk abban, hogy valóban szükségünk van-e saját uniós kémügynökségre, hogy csatlakozzon a (német – HND) kormány dezinformációs hisztériájához az EU különböző szintjein lehetővé tett tömeges megfigyelés közepette. A közvélemény formálásába való állami beavatkozás – vagy akár annak ellenőrzésére tett kísérlet – nem a “védekező” demokrácia eszköze, hanem mélységesen antidemokratikus gyakorlat.

Február 20-21-én Londonba utazunk az Assange-per tárgyalására, hogy onnan átfogó “dezinformációkkal” szolgáljunk Önöknek.

Az eredeti szöveg ITT látható németül.

Remélem kedves Olvasó, hogy a cikk után mindannyian tisztában vagyunk azzal, mennyi lemaradásunk van még a híres-neves jogállamiság ügyében. Demokráciáról már nem is beszélve. Eszembe jutott a pár évvel ezelőtti szárnyas paci, a Pegazus (kémprogram) legendája és hogy már majdnem ENSZ csapatokat hívtak be kis hazánkba, miközben kiderült, hogy igazándiból nem történt semmi. Legalábbis semmi izgalmas. Mert egy magyar még kémkedni sem tud, vagy nem is akar “rendesen”.

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: wallhere.com

Ukrajna 4IR – A tesztpálya

Hosszú kényszerszünet után egy olyan műfajban jelentkezem, amellyel eddig még nem igazán foglalkoztam: egy, a napokban megjelent teljes cikk magyar adaptációját olvashatja az érdeklődő az alábbi publikációban. Miért veszek át egy “idegen” anyagot a saját blogomon? A válasz nagyon egyszerű: olyan aktuális témák hátterét ismerteti a szerző, amelyek a napi hírek között nem szerepelnek, de mégis segítik megérteni a körülöttünk eszkalálódó folyamatokat. Vajon miért ragaszkodnak a globális erők Ukrajna bármi áron történő öngyilkos “védelméhez”? Megismerhetjük továbbá a belső hatalomátvétel alatt álló Soros-impérium sötét előtörténetét, illetve milyen szerepet játszott a rendszerváltó “forradalmak” társadalom-mérnökösködésében? Ezekre a kérdésekre ad választ Tom-Oliver Regenauer, a regenauer.press-ben megjelent cikke. A szerző részletes bemutatása, illetve a forrás alkalmazásának jogi szabályozása a publikáció végén található. – HND

A 70-es években Kína volt az. Ma Ukrajna: az újkolonialista befektetési sáskák áldozata, akik hasznot húznak a katasztrófa-kapitalizmusból, és az országot egy totalitárius társadalmi berendezkedés kísérleti terepeként használják. A globalizált korporatista technokrácia 2.0-ás verziójához. A “negyedik ipari forradalom” (4IR) bevezetésének kísérleti projektjeként.

Arnaud Charles Paul Marie Philippe de Borchgrave (1926 – 2015) az 1749-ig visszavezethető de Borchgrave d’Altena nemesi család dinasztiájának sarja volt. Apja többek között a belga katonai hírszerzés vezetője volt. Arnaud azonban újságíró lett. Olyan lapoknak írt, mint a Newsweek, a The Washington Times vagy a United Press International, és sikeres karrierje során előszeretettel tudósított a nemzetközi politikáról, háborúkról, geostratégiáról és pénzügyi kérdésekről. De Borchgrave leleplező cikkének köszönhetően, amely a The Washington Times 2011. április 28-i számában jelent meg, most már megérthetjük, hogyan is kezdődött valójában George Soros rendszerváltás-specialista és mélyállam-filantróp karrierje.

Elöljáróban – mint ilyenkor mindig – le kell szögezni, hogy a következőkben ismertetett tények a korrupció, a szervezett bűnözés és az antidemokratikus struktúrák kutatásáról szólnak, ezért teljesen közömbös számomra, hogy a tárgyalt személyek melyik felekezethez tartozónak érzik magukat. Még akkor is, ha a Rothschild bankárdinasztiát vagy Sorost említik. Mert számomra csak kétféle ember létezik: jó és rossz. Akit egy ilyen szövegben tehát a főszereplők vallási irányultsága foglalkoztat, annak talán először saját gondolatvilágának beskatulyázását kellene megkérdőjelezni.

Ezenkívül sajnálatos módon meg kell jegyeznem, hogy nem támogatom Putyint, a NATO-t vagy más imperialistákat. Kivétel nélkül minden háború rossz és elítélendő. Ez ugyanúgy vonatkozik mindenkire, aki a háborúkat finanszírozza, elindítja, támogatja, dicsőíti, relativizálja vagy instrumentalizálja.

“De a mi felszabadítóink…!” – kiáltja most sok ál-békeharcos az USA védelmében, anélkül, hogy figyelembe venné, hogy Németországot a második világháború végén azok “szabadították fel”, akik ezt a világégést egyáltalán lehetővé tették. És nem, nem támogatom a pártokat. Egyiket sem. Mert korunk képviseleti parlamentarizmusát az igazi demokrácia koporsószögének tartom.

De most térjünk rá az elején említett Arnaud de Borchgrave cikkének tartalmára, amely “A genfi gnóm globális rettegése” kezdetben rejtélyes cím alatt jelent meg. A de Borchgrave által említett “genfi gnómok” a “zürichi gnómok” megfelelői a francia nyelvű Svájcban. A két mulatságos nevű csoport magánbankárok, befektetési menedzserek és pénzügyi mágnások titkos hálózata, akik a legjobb kapcsolatokat ápolják a politikával, az üzleti életben vagy a titkosszolgálatokkal, és a világ minden tájáról származó milliárdosok, oligarchák, fehérgalléros bűnözők, diktátorok és adócsalók titkos számlaszámú birodalma felett uralkodnak. Aligha beszél valaki ezeknek a hálózatoknak az árnyékban zajló tevékenységéről.

Még nyugdíjas korában sem törte meg egyik “törpe” sem a hallgatását. Egy kivétellel: Georges Coulon Karlweis (1928-2012), a “Rothschildok fedezeti alap guruja”, ahogy a Bloomberg nevezte. A férfi, akinek a neve többször is szerepel a hírhedt “Paradise Papers”-ben, különböző alapkonstrukciókban és a panamai “igazgatói jelentésekben” 1964 és 1981 között. Egyébként azonban a diszkrét és befolyásos csúcsbankár életrajzáról alig van információ a neten. Itt-ott néhány sor a pénzpiaci szaklapokban és egy-egy méltatás a haláláról. Ennyi. Csak kétes vállalkozások és pénzügyi eszközök szövevényes hálózata követhető nagyjából nyomon az Offshore Leaks adatbázis vagy a Paradise Papers segítségével. Karlweis nyilvánvalóan nagy gondot fordított arra, hogy a háttérben maradjon. Ha nem lenne egy Bérénice de la Salle nevű egykori női ismerőse blogja, aki az olykor meglehetősen intim szövegekben kendőzetlenül úgy jellemzi Georges C. Karlweis-t, mint aki “képes volt elmondani neki az 1929-es tőzsdekrach valódi okát”.

Bérénice szerint:

“A neve Georges Coulon Karlweis volt, és az Edmond de Rothschild Banque Privée – a szupergazdagok enklávéjában, a titkos számlaszámok országában – alelnökeként és befektetési stratégaként dolgozott. A bécsi zsidó, aki hamis papírokkal élte túl a második világháborút, 1969-ben feltalálta a világ első fedezeti alapját – a Leveraged Capital Holdings-ot -, és úttörője volt egy olyan iparágnak, amelyre késői életében egészséges megvetéssel tekintett vissza.”

Itt kapcsolódik Bérénice narrációja de Borchgrave újságíró Karlweis-szel folytatott beszélgetéséhez. E páratlan beszélgetés során, amely talán csak azért jött létre, mert Karlweis nemesi származása miatt de Borchgrave-ot a sajátjának tekintette, az idősödő Rothschild bizalmasa kifejtette, hogy személy szerint mit tart a legnagyobb szakmai sikerének: “Soros Györgyöt és a Quantum Alap 1969-es megalapítását”

De Borchgrave ezután a következőképpen idézi Karlweis-t:

“Mindenki belátja, hogy túl messzire mentünk. A pénztárak kimerültek, a múltbeli túlzott költekezés óriási túlköltekezéshez vezetett, és senki sem tudja, hogyan lehet újabb hiteleket finanszírozni. A megtakarításaikból élő embereket megkopasztották. A befektetéseik nem hoznak semmit. Esélyes, hogy mindent elvesztettek. Az előttük álló idők nem néznek ki túl rózsásan. Miután egyre több és több pénz nyomtatásával weimari köztársaságokká változtatták az országokat, mindannyiuknak olyan monetáris biztosra lesz szükségük, mint Hjalmar Schacht, a német bankár, aki a Reichsbankot vezette, és aki Hitler korai támogatója lett, hogy megmentse őket ettől: a hiperinflációtól. Reméljük, hogy addig nem változtatják a rendszereiket Harmadik Birodalommá.

Ezt követően a belga-amerikai újságíró elmagyarázza:

“Érdemes tehát meghallgatni az embert, aki Soros úr eredeti sikere mögött áll – nem fél megszólalni nyugdíjasként sem. Soros alapjának eredetileg 100 ezer dolláros részesedése 1994-re 150 millió dollárt ért. A hozam 1970 és 2000 között 33,65 százalék volt. Tíz egymást követő évben 42,6 százalék volt évente. 1992-ben Soros úr milliárdokat tett fel a brit font ellen, és tönkretette a Bank of England-et (Fekete szerda).”

Soros György tehát karrierje kezdetétől fogva a modern történelem leghatalmasabb bankárdinasztiájának pártfogoltja volt, minden idők legnagyobb magánvagyonának tulajdonosainak frontembere. Konzervatív becslések ma 400 milliárdról, mások egy-két billióról beszélnek. Az összegyűjtött információk fényében már nem is tűnik elrugaszkodottnak az a tézis, hogy a család ma már nagyobb vagyont ellenőriz, mint a tíz leggazdagabb család vagy a világ népességének 75 százaléka együttvéve. Míg a világ nyolc leggazdagabb embere máris annyi vagyont birtokol, mint az emberiség legszegényebb 50 százaléka. A Rothschildok alig szerepelnek a világ leggazdagabb családjainak hivatalos listáin, annak ellenére, hogy vitathatatlanul csillagászati vagyonuk és az ezzel járó befolyásuk elképzelhetetlenül nagy. Ennek oka, hogy vagyonuk az egész világon szétszóródott. Számtalan alapban, befektetésben, részvénytulajdonban és emberbaráti eszközökben – úgynevezett Closely Held Corporationsban -, amelyekben kizárólag több tulajdonosi szinten keresztül vesznek részt. Maga a család soha nem jelenik meg, és a tényleges befektető neve ritkán kerül a nyilvánosság elé.

Niall Ferguson brit történész egy 1999-es könyvében a “pénz prófétáinak” nevezte az 1744 óta dokumentált Rothschildokat. Egy titokzatos pénzügyi klán, amely ma már büszkén mutatja saját családi archívumában az elmúlt évszázadok geopolitikai-feudalista és így antidemokratikus befolyását. Lásd Waterloo (1815), Szuezi-csatorna (1895) vagy Balfour-nyilatkozat (1917) – hogy csak a legismertebb példákat említsük. A családi krónika idővonala sokatmondó. Legyen szó akár a nemzetközi banki struktúrák létrehozásáról, a központi bankrendszerre gyakorolt befolyásról, az aranypiac szabályozásáról vagy olyan háborúk finanszírozásáról, amelyekben a család előszeretettel támogatott több felet, hogy profitálhasson a végeredményből: a történelemben újra és újra találkozunk a Rothschild névvel.

Annál érdekesebb az a tény, hogy George Soros 1969-ben ennek a klánnak egyik főbankárjától kapta az induló finanszírozást. Ugyanakkor minden tényellenőrző azt állítja, hogy a család egykor a világ leghatalmasabbja volt, de már régen elvesztette 200 éves befolyását a pénzügyek, a politika és a geostratégia területén. Minden ezzel ellentétes beszámolót alaptalan összeesküvés-elméletként utasítanak el. Természetesen az antiszemitizmus bunkósbotja sem hiányozhat. Ezen a ponton emlékezzenek vissza a szöveg elején tett erre vonatkozó megjegyzésemre.

Mindenesetre a Rotschildok még mindig úgy viselkednek a pénzügyi piacon, mintha bennfentes tudásuk, előrelátásuk vagy látnoki képességeik lennének. Akár 2016-ban, amikor a “GoldCore” arról számolt be, hogy a család példátlan mértékben és agresszivitással kezdett hatalmas mennyiségben aranyat és nemesfémeket vásárolni, akár 2019-ben, amikor a genfi székhelyű Banque Privée Edmond de Rothschildot kivették a tőzsdéről, hogy az egyetlen 100 százalékban magántulajdonban lévő svájci bank legyen, nem sokkal a Corona-válság kezdete előtt.

A Rothschildok 2023 februárjában is előrelátónak bizonyultak: amikor a párizsi (franciaországi) székhelyű Rothschild & Co SCA a piacon látható “Concordia” márkanéven keresztül bejelentette, hogy visszavásárolja részvényeit, és kétszáz év után kivonja a bankot a párizsi tőzsdéről. Éppen időben, mielőtt az amerikai bankválság a Silicon Valley Bank összeomlásával kiéleződött volna. A Rothschild & Co SCA részvényeinek árfolyama egyébként a 2000. évi hat amerikai dollárról mára 47 dollár fölé emelkedett.

Az Edmond de Rothschild Csoport felső vezetése, amely nemcsak banki tevékenységet folytat, hanem az Edmond de Rothschild Alapítványokat (filantrópia) – mottója: “A JÖVŐ MEGTEREMTÉSE” – és az Edmond de Rothschild Heritage-t (bor, luxusszállodák, gasztronómia) is irányítja, így támogatta az akkor 39 éves George Sorost. Azt az embert, akiről a The New Yorker magazin 26 évvel a Quantum Alapcsoportja megalapítása után azt kérdezte: “A spekuláns és filantróp egyszemélyes külpolitikai gépezet vagy egy szabályozhatatlan milliárdos messiás-komplexussal?”.

A szerző, Connie Bruck a 2015. január 15-i cikkében bővebben ír erről:

“Ez nem volt mindig így. Soros a pénzügyi piacokon spekulánsként szerezte a vagyonát, 1969 óta vezet fedezeti alapot – egy enyhén szabályozott, magánbefektetési partnerekkel, amely a tehetős magánszemélyeket célozza meg, és jellemzően nagy, erősen tőkeáttételes fogadásokon keresztül igyekszik gyors, kiemelkedő hozamokat elérni. Sok éven át, akárcsak társai ebben a titokzatos világban, ő is élvezte a névtelenséget. Még a filantrópiában is, amelyet Soros mintegy tíz évvel ezelőtt kezdett el komolyabban – amikor Budapesten alapítványt hozott létre, amelynek célja a nyílt társadalom demokratikus értékeinek előmozdítása volt”.

Soros Nyílt Társadalom Alapítványairól van szó, amelyeket a magyar származású spekuláns 1993-ban indított el, 24 évvel a Rothschild bankárdinasztia első pénzinjekciója után. A meglepő induló finanszírozást 15 évvel a London School of Economics elvégzése után kapta. Új adományozói bizonyára engedelmes és képlékeny pártfogoltat láttak a motivált és gátlástalan, akkoriban még mérsékelt sikerekkel megáldott Sorosban, aki addig eredménytelen volt. Hiszen korábban hiába próbált behatolni a pénzügyi nagypályások titokzatos világába.

Sorost a német médiában gyakran holokauszt-túlélőként írják le. Amit általában figyelmen kívül hagynak, hogy Soros csak azért élte túl sértetlenül ezt a sötét időszakot, mert “apja kereszténynek adta ki, ezért 14 éves korában segített a náciknak leltárt készíteni zsidó társai vagyonáról, akiket kisajátítottak, majd a koncentrációs táborokba deportáltak”, ahogyan azt Aya Velázquez újságíró nemrég helyesen megjegyezte. Hozzáteszi: “Ami bármelyik normális embert egy életre traumatizálta volna, Soros úr saját bevallása szerint nem érzett bűntudatot”. Valóban, úgy tűnik, az erkölcsi kérdések soha nem foglalkoztatták Sorost.

Ez megmagyarázhatja, hogy miért nem aggódik amiatt, hogy bizonyos geopolitikai érdekeket támogasson, és egész országokat taszítson káoszba a rendszerváltó műveleteivel, amelyeket az USAID, a NED és a CIAügynökei mellett nem kormányzati szervezetei (NGO-k) végeznek. “Buldózerforradalom” (Szerbia, 2000), “rózsás forradalom” (Grúzia, 2003), “narancsos forradalom” vagy “Euromaidan” (Ukrajna, 2004/2014), “tulipános forradalom” (Kirgizisztán, 2005), Horvátország, Csehszlovákia, Jugoszlávia stb. – mindig Soros szervezetei voltak, amelyekhez a nemzetek feletti érdekcsoportok hatalmas összegeket tesznek szabaddá és osztanak szét, szorosan együttműködve a londoni, washingtoni vagy ottawai kormányokkal, valamint azok titkosszolgálataival, amelyek mindig is részt vettek a destabilizáló tevékenységek előkészítésében.

Saját adatai szerint a Nyílt Társadalom Alapítványok jelenleg 41 országban tevékenykednek, és 1800 embert foglalkoztatnak. A 2016-os éves költségvetésük 930 millió dollár volt. A 2021-es évben a kiadások lényegesen magasabbak, 1,5 milliárd dollár. Ennyi pénzzel sokat lehet mozgatni. Ezt írta le a The Epoch Times 2022. július 20-i cikke is, amely kiemelte Soros ukrajnai befolyását, megjegyezve, hogy “egyik fő projektje immár 30 éve Ukrajna”. 2014-ben, amikor Victoria “Fuck the EU” Nuland és a bűnöző Biden-klán elkezdte strukturálni a kijevi vezetést az USA és annak digitális-pénzügyi komplexuma számára, Soros jelezte, hogy ő is 500 millió dollárt fog pumpálni az országba az elkövetkező években. A pénzügyi mogul hatalmas befolyásáról Oroszország küszöbén lévő tucatnyi országra, amit a vezető médiumok is tudtak, mert még 2020-ban is félig-meddig őszintén beszámoltak róla. Még az ukrán hírportálok is nyíltan tanúsították, hogy George Soros a második legbefolyásosabb ember Ukrajnában, közvetlenül Volodimir “Pandora Papers” Zelenszkij után, még 2019-ben.

Ezen a ponton feltárul a kínai történelemmel való analógia. Míg az 1970-es években olyan geostratégák, mint David Rockefeller, Heinz Alfred “Henry” Kissinger, Richard Nixon és Zbigniew Kazimierz Brzeziński a vállalati oligarchia nevében mindent megtettek azért, hogy “megnyissák Kínát a Nyugat előtt”, hogy oda Mao-val együtt a világ első és mindeddig egyetlen működő technokráciáját telepítsék, addig most úgy tűnik, Soros vette át a vezetést egy hasonló geopolitikai projekt előkészítésében és elindításában Ukrajnában. Legalábbis a megfelelő londoni City és Wall Street-i érdekcsoportok fedőembereként. Hasonlóan mint azoknak a bank- és vállalati kartelleknek a végrehajtó bábja, amelyek egykor Hitlert, a bolsevikokat vagy Kína “legfőbb vezetőjét” is finanszírozták – mert a politikai spektrumok és ideológiák csak elhanyagolható szerepet játszanak az ő geopolitikai gondolatgyáraikban. Így a köz-magán partnerségek és a “globális kormányzás” nemzetek feletti, technokrata korporatizmusa ma Ukrajnában megismétli azt, amit a neokapitalizmus sáskái tettek fél évszázaddal ezelőtt a Középső Birodalomban (Kína): egy országot valamilyen felülről erőltetett új társadalmi modell kísérleti terepévé változtatni. A CIA és más amerikai szolgálatok nem sokkal a második világháború után kezdték támogatni a szélsőjobboldaliakat Ukrajnában, és megfelelő csoportokat építettek ki. Nemzetközi náci hálózatok alakultak ki, amelyek ma is aktívak. Az angol-amerikai hegemónia tehát már röviddel a háború vége után célba vette a régiót, mint a hosszú távú tervezés geostratégiai eszköztárát. Soros részvétele a kontinentális Európa zavaros kelet-európai térségében, amely szorosan összefonódik a katonai-ipari komplexummal, nem véletlen. Ezt támasztja alá egy dokumentum, amelyet a pénzügyi zsonglőr 1993. november 1-jén tett közzé hivatalos honlapján. A címe: “Egy új világrend felé: A NATO jövője”.

Ebben Soros kijelenti:

“Nem fogok elméletem részleteibe belemenni. A legfontosabb, amit a boom-bust* (*fellendülés-válság – HND) mintával kapcsolatban mondani szeretnék, hogy ez egy időben korlátozott, egyirányú folyamat, de nyitott vége van, és diszkontinuitások is jellemzik. Vagyis egy uralkodó trend bármikor megfordulhat. Valójában a trend esetleges megfordulása szerves része a boom-bust mintának, és a trend megfordulásának időpontja nincs előre meghatározva. (…) A boom-bust minta másik fontos jellemzője, hogy aszimmetrikus. A “boom” elhúzódik, a “bust” pedig sűrűsödik. Az idő hiánya teszi a fellendülést olyan hevessé. Az események olyan gyorsan történnek, hogy nagyon nehéz a gondolkodást és a viselkedést a változó körülményekhez igazítani. Azok a lépések, amelyek a kezdeti szakaszban megfelelőek lettek volna, egy másik szakaszban hatástalanok vagy kontraproduktívak. Ez nagyon zavaró lehet, különösen akkor, ha az emberek nem ismerik fel a különbséget az egyensúlyhoz közeli és az egyensúlytól távol eső állapotok között.”

A NATO és Oroszország szerepéről 1993-ban ezt jegyezte meg:

“Közép-Európa országai a lehető leghamarabb teljes jogú NATO-tagságot követelnek, lehetőleg még Oroszország talpra állása előtt. Oroszország tiltakozik, de nem azért, mert bármilyen szándéka lenne egykori birodalmával szemben, hanem mert nem lát előnyt a beleegyezésben. (…)

Elsősorban konstruktív elkötelezettségre van szükség a demokratikus, piacorientált és nyitott társadalmakra való áttérésben. Ehhez olyan unióra vagy szövetségre van szükség, amely messze túlmutat a katonai aggályokon, és magában foglalja a gazdasági segítségnyújtás jelentős részét. A szövetség katonai és gazdasági aspektusainak egyaránt foglalkozniuk kell az államokon belüli belső fejleményekkel és az államok közötti kapcsolatokkal, mivel a térség békéje és biztonsága mindenekelőtt a nyitott társadalmakra való sikeres átállástól függ.”

Nem lehet nem arra gondolni, hogy Soros itt a rendszerváltás és a társadalmi mérnöki tevékenység tervét írja le, amelyet az adott célpontok akarata ellenében tervez alkalmazni. Nemcsak egy országban, hanem egész régiókban gondolkodva. Egy megismételhető folyamat, egy “bevezetési sablon” a társadalmak nyitottabbá tételére. Hogy mit jelent a “nyitottabb”, azt jelenleg Ukrajnában lehet megfigyelni. A “katasztrófakapitalizmus”, az “érdekeltek kapitalizmusának” fekete előhírnöke, leszállt az ostromlott országra. A BlackRock, a JP Morgan, az amerikai vállalati oligarchia, a Google (Alphabet) és társai szégyentelenül, nyaktörő sebességgel privatizálják az állami és nemzeti vagyont. A modern kor aranyát bányásszák: az adatokat. A vállalatok állami funkciókat vesznek át; a vezető média szerint mindez csak befektetés, hogy “segítsék Ukrajnát az újjáépítésben”.

Pedig a neokolonialista sáskák már sokkal korábban elkezdték felfalni a korrupciótól sújtott országot. Már 2014-ben, amikor Ukrajnát az értéknyugat által irányított rendszerváltás utáni felfordulás és társadalmi konfliktus jellemezte, az Oakland Intézet egyik kiadványának a következő címet adta: “Az ukrán mezőgazdaság vállalati átvétele”, angolul: „The Hostile Takeover of Ukrainian Agriculture by the Corporate Economy”. Geopolitikai korporatizmus a “nagy sakktáblán” (Z. Brzeziński, 1997). Ugyanebben az évben regisztrálták először a “Myrotvorets” webdomaint is az egykori Euromajdan-aktivisták, az ukrán bérgyilkosok halállistáját. Az ellenség elleni védekezésként deklarált projektet a CIA fedőcége, a NED (National Endowment for Democracy) és a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok ukrajnai fiókja, a Soros-féle Open Society Foundations finanszírozza. És 2014 óta sok minden történt.

Lásd a Hunter Biden, az amerikai elnök fia körüli botrányokat, aki az elmúlt években többször is feltünést okozott kétes ukrajnai üzleti ügyleteivel, bio-laborok finanszírozásával, valamint laptopjának nyugtalanító tartalmával. Egy amerikai kormánybizottság jelenleg is vizsgálja a korrupt elnöki család működését. (Eddig öt millió dolláros kenőpénzt emlegettek, amely egy ukrán oligarchától származik a korrupt Biden család részére, de pár napja már tíz millióra emelkedett ez az összeg és a tranzakcióról hangfelvétel is létezik, amit az FBI eddig visszatartott -HND). Mivel Ukrajnában teljes mértékben érvényesül a “katasztrófa-kapitalizmus” – amely háború idején működik a leghatékonyabban -, a szokásos gyanúsítottak ma a tipikus követelésekkel lépnek fel, és fújják a buborékokat a vitaterembe. Lásd az elnéptelenedés szószólóját, Bill Gates-t, aki körülbelül hat hónappal ezelőtt azt sugallta: “Ukrajna orosz megszállása hosszú távon jó lesz, mert rákényszeríti az országokat, hogy áttérjenek a zöld energiára”. Ezután dicsérte az ESG befektetéseket, a “környezeti, társadalmi és kormányzási célokat”.

Mondjuk ki a zöld digitális gazdaság és a Gates-Rockefeller közös vállalkozás által táplált zöld forradalom egy „osztályharc felülről”. Színtiszta kulturális marxizmus. Inkluzív kapitalizmusnak öltöztetve. A ragadozó kapitalizmus posztmodern formája, amelyet álhumanista szivárványszínekkel szépítenek. Miután a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és annak bűnöző főnöke, Christine Lagarde először éveken keresztül hitelekkel sújtotta Ukrajnát, és függőségbe taszította, most milliárdosok és sáskák, mint Larry Fink – a BlackRock főnöke és sokak számára a világ legbefolyásosabb embere – látszólag önzetlen segítséget nyújtanak. Eközben felvásárolják és kisajátítják a rendkívül eladósodott országot. Ez a gazdasági bérgyilkosok ellenséges felvásárlása. Viszlát szuverenitás.

Most a Microsoft és a Google állt az ukrán internet védelmének élére. Csak a Microsoft a legnagyobb adományozóként 430 millió dollárt hagyott Ukrajnára. Ráadásul az amerikai technológiai óriás az ország teljes informatikai rendszerét a szerverein tárolja. És így a kormány összes adatát, következésképpen a lakosság összes magánadatát is. Eközben a külső adatmentést nagyvonalúan az Amazon veszi át. A Google stratégiákat dolgoz ki a kibertámadások vagy a dezinformáció elleni küzdelemre, és egy légiriasztó alkalmazást is szállított.

Peter Thiel cégei, a Palantir és az Anduril, két tömeges megfigyelésre és kémkedésre specializálódott cég is nagyon aktív Kijevben. A ClearView AI mellett egy New York-i cég is közreműködik, amely szintén régóta tárolja az összes internetes és közösségi médiafotót – még azokat is, amelyek létezéséről nem is tudtunk – egy adatbázisban, és eladta azokat a nyomozó hatóságoknak, valamint magánérdeklődőknek. Igen, a tech-cégek segítik Kijevet: mégpedig a kontinentális Európa első “zöld szociális hitelrendszerének” bevezetésével. Ennek érdekében Ukrajna már 2020-ban elindította a “Diaa”-t, egy állami okostelefon-alkalmazást, amelyhez egy webportál is tartozik, és az ukrán e-kormányzat, a “Digitális Átalakulás Minisztériuma” márkanév alatt regisztrált, amelyet a Világgazdasági Fórum (WEF) ellentmondásos tagja, Mikhailo Fedorov vezet, aki a következőket jósolta:

“Ukrajna 2030 – a világ legszabadabb és legdigitálisabb országa. Bürokrácia nélkül, de erős technológiai iparral. Készpénz és papír nélkül. Ezt a jövőt építjük”.

Az új Ukrajna. Ukrajna 2.0 vagy inkább “Ukrajna 4IR” – a “negyedik ipari forradalom” rövidítéseként. Az amerikaiak szeretik a rövidítéseket. És a “Build Back Better” szlogent (Joe Biden választási jelszava volt az „építsd vissza jobban”, amit Klaus Schwab „The Great Reset” amerikai megfelelőjeként alkalmaztak. – HND) . Most a BlackRock használja ezt Kijevben.

Nemcsak amerikai techóriások segítettek a Diaa alkalmazás kidolgozásában. A CIA fedőszervezetei, például az USAID is kezdettől fogva részt vettek a fejlesztésben – derül ki a házon belüli sajtóközleményből. Azzal az egyértelmű bejelentéssel, hogy a közeljövőben más országokba is exportálni fogják a “küldetésnyilatkozattal” reklámozott, “az állam egy okostelefonban” elnevezésű közösségi pontgyűjtő alkalmazást.

Észtországban már most elkezdték. Ezzel kapcsolatban nem szabad elfelejteni, hogy a Google-t, mint sok más felügyeleti állami céget, a CIA finanszírozta és jelentős mértékben (társ)építette. A Google folyamatos együttműködése a titkosszolgálatokkal nem titok. Még a mainstream GUARDIAN is ezt a címet adta 2018. december 20-án: “A Google Earth: hogyan segít a techóriás az államnak kémkedni utánunk?”.

A szokásos gyanúsítottak mellett Warren Buffet családja is támogatja Ukrajnát. Fia 2022 nyarán több mint két és fél millió dollárt adományozott. Érdekes, hogy mindig azok a szupergazdagok adakoznak jótékonykodva, akik annyira aggódnak a túlnépesedés miatt.

Buffet 2003-ig a sterilizációs és elnéptelenedési programok legradikálisabb híveit támogatta. Ezután saját bevallása szerint abbahagyta ezeket a tevékenységeket. Csak azért, hogy 2014-ben egy abortuszspecialistát nevezzen ki vállalati konglomerátuma amerikai jótékonysági befektetési ágának vezetőjévé.

Annál riasztóbb viszont az a tény, hogy az ukrán lakosság számára gyakorlatilag lehetetlen az ilyen pénzemberek által szponzorált applikáció nélkül boldogulni a mindennapokban. A Diaa applikáció már több mint 120 kormányzati szolgáltatást kínál. Legyen szó adófizetésről, vállalkozás bejegyeztetéséről, állami juttatások igényléséről, vezetői engedélyekről, postai szolgáltatásokról, digitális személyi igazolványokról, COVID tanúsítványokról vagy biometrikus felismerési szolgáltatásokról a bankszámlához való hozzáféréshez: alig van olyan interakció az államapparátussal és a gazdasággal, amelyet ne dehumanizáltak volna már, ne redukáltak volna nullára és egyre, és ne delegáltak volna az okostelefonra. Még chatfunkció is van, amellyel a potenciális ukrán ellenségek gyanús tevékenységeit valós időben jelenthetjük a kormánynak.

2024-ben pedig, a fentieknek megfelelően, a digitális valuta, az “e-hrivnya” is bekerül a rendszerbe. A digitális központi banki valuta valószínűleg a Stellar blokklánc hálózaton fog futni. A Jed McCaleb által 2014-ben alapított és a WEF-tag Denelle Dixon vezérigazgató által vezetett vállalat már 2021 decemberében együttműködést kötött az ukrán Tascombank kereskedelmi bankkal egy digitális központi banki valuta (CBDC) kísérleti projekt elindítására. Mindezek fényében a Diaa CO2 követés bevezetése már nem várathat magára túl sokáig.

Időközben számos harmadik féltől származó alkalmazás is megköveteli a személyazonosság biometrikus ellenőrzését a Diaa segítségével. Más szóval, Diaa nélkül nincs zene a Spotify-on, nincs hozzáférés a kriptotárcához és nincs gyors rendelés a csomagküldő cégektől. Még a 2023-as népszámlálást is az Apple-el együttműködve fogják elvégezni az állami okostelefonos alkalmazáson keresztül, az ukrán digitális átalakulásért felelős minisztérium szerint. Samantha Power, az USAID 2021 májusa óta hivatalban lévő igazgatója el van ragadtatva ettől a gyors előrelépéstől, mindezt 2023. január 19-én a Twitteren osztotta meg a nyilvánossággal.

Diaa – ez az üvegpolgár feletti teljes ellenőrzés. A részvétel kizárt. Ha holnaptól az útlevelet csak digitális formában fogadják el, a felhasználó erről egy szűkszavú “felugró ablakon” keresztül értesül. Egy névtelen háromsoros üzeneten keresztül a mobiltelefonja kijelzőjén. Ez a hatalom abszolút központosítása az állam és a vállalatok arctalan elegyének kezében. És mindezt egy olyan országban, ahol az ellenzéket betiltották, és a médiavilágot szinkronizálták. Az ENSZ szerint a lakosság 63 százaléka már használja az alkalmazást. Ez körülbelül 18,5 millió embert jelent. A háború előtti lakosság mintegy fele. A tendencia növekvőben van. Alternatívák hiányában.

Ami Ukrajnában zajlik, az egy ipari termék bevezetésére (“roll-out”) emlékeztet. Az eljárás hasonlít a nagy nemzetközi vállalatoknál a szoftverek bevezetésénél alkalmazott projektmenedzsment módszerhez. Először egy “sablont” fejlesztenek ki, egy ERP (Enterprise Resource Planning) szoftvert, amelyet az egész vállalatcsoportra optimalizálnak, és amely megfelel minden vállalati funkciónak és telephelynek. A legismertebb az SAP. Értékesítés, termelés, logisztika, könyvelés: minden egy rendszerben, szabványosított, skálázható és globális.

A globális vállalatok projektjeit gyakran “One Client”, “One Solution” vagy “One Business” néven emlegetik. A fejlesztés során figyelembe veszik a csoport minden telephelyére vonatkozó üzleti folyamatokat, jogszabályokat és adószabályokat, és ezeket a paramétereket, valamint a vonatkozó dokumentumokat leképezik a rendszerben. Amikor a sablon végül készen áll a használatra – ez a komplexitástól függően hat hónapot, de gyakran több évet is igénybe vehet -, egy nemzeti vállalatot jelölnek ki kísérleti projektként. Egy korábban kidolgozott projekt-, kommunikációs és változáskezelési terv alapján egy kis vezetői csapat most ezen a helyszínen vezeti be a szoftvert, a vállalatot a globális csoport előírásainak megfelelően építi át, és megpróbálja ezt a bevezetési eljárást megismételhetővé tenni.

A munkavállalóknak az a benyomásuk, hogy van mozgásterük és befolyásuk az átalakulási folyamatokra, amelyek többnyire hátrányosak az egyén számára. Ez azonban hazugság. A kívánt eredményt már előre meghatározzák. A folyamatok, eszközök, sablonok, a kommunikáció és az idő szabványosított. Létrejön egy iparosított bevezetési módszertan. Ezt aztán – megismételhetőségének köszönhetően – még kisebb és akár külső csapatok is használhatják, még rövidebb projektekben és párhuzamosan, több helyszínen. Ily módon még a legnagyobb globális vállalatot is fel lehet forgatni néhány év alatt.

A közölt információk alapján minden bizonnyal azt lehet állítani, hogy a nemzetek feletti korporatizmus finanszírozta Kínát az 1970-es években, hogy ott Mao-val együttműködve kialakuljon a világ első és egyetlen technokráciája. A városi felügyeleti infrastruktúrára, az ideologizált oktatáson keresztül megvalósuló konformizmusra, az egyéni szuverenitás kollektivizmusban való feloldására, az információszolgáltatás szinkronizálására egy kívülről árnyékolt médiatérben és a hatalom totalitárius érvényesítésére összpontosítva. Most, miután a kínai QR-kód-disztópia keserű valósággá vált – végül is fél évszázad állt rendelkezésükre a sablon kifejlesztésére -, a generációk közötti ragadozó kaszt úgy döntött, hogy világszerte bevezetik a “Technokrácia 2.0 verzióját”. “4IR”, az ENSZ 2030 Agenda (magyarul ITT) szerinti “zöld digitális gazdaságot”.

Ukrajna pedig kísérleti projektként működik, mielőtt a hatalom, a gazdaság és a társadalom e megvetendő modelljét a felelősök iparszerűen kiterjesztenék arctalan birodalmuk többi helyszínére.

Ebben a forgatókönyvben óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy hogyan lehet egy ilyen fejlődést egyáltalán megállítani, hiszen a projekt minden demokratikus befolyást kikerül?

Ismét egy pillantás a vállalati oligarchia parkettájára nyújthat támpontokat. Ott az ilyen projekteket akkor függesztik fel, amikor a bevezetési költségek robbanásszerűen megnőnek, az eladások csökkennek, túl sok alkalmazott nem működik együtt, az új megoldást bojkottálják, vagy a rendszeren kívüli kézi “megoldások” jönnek létre. Sajnos azonban a projektek gyakran új néven térnek vissza, amint a helyzet ismét kedvezőbbnek tűnik a vezetőség számára. Kivéve, ha a munkatársak időközben saját új, decentralizált tevékenységi területeket alakítottak ki, és egyszerűen már nem állnak a projekt rendelkezésére.

(Úgy gondolom, hogy ebben az elemzésben szinte minden benne van, amit Ukrajna, de az egész világ tervezett jövőjéről tudni kell. Elkeserítő, különösen azoknak, akik tevékenységük miatt már ízelítőt kaptak a “szociális kredit” intézményének egzisztenciát romboló hatásából. Annak a rengeteg anyagnak egy része, amit az elmúlt időszakban átnéztem, összhangot mutat Regenauer megállapításaival. A szövegben közölt linkek kb. 80 százalékát vettem át, a többi az eredetiben megtalálható – HND)

Forrás: https://www.regenauer.press/ukraine-4ir [A tartalomért felelős: Tom-Oliver Regenauer – ©A weboldalon kínált szövegek/tartalmak nem kereskedelmi jellegűek, és a Creative Commons AttributionNon-Commercial licenc alá tartoznak. A szövegekben található további linkekért nem vállalunk felelősséget. Egy weboldalra való hivatkozás nem jelenti azt, hogy teljes mértékben támogatom az ott képviselt álláspontokat vagy információkat. A szövegeim tartalmáért kizárólag én vagyok felelős. Ez vonatkozik a munkáim másodközlésére is, amelyek a fenti licenc alapján egyedi engedély nélkül újra felhasználhatók – amennyiben nem rövidítik vagy változtatják meg őket, és az eredetire hivatkoznak.]

Szerző: Az 1978-ban született Tom-Oliver Regenauer üzleti adminisztráció szakon végzett, és különböző iparágakban és szerepkörökben dolgozott, többek között üzletvezetőként, vállalati és vezetési tanácsadóként, valamint nemzetközi projektmenedzserként, több mint 20 országban. A 90-es évek közepe óta zenei producerként és szövegíróként is tevékenykedik, és egy független lemezkiadót vezet. A német származású szerző 2009 óta Svájcban él. Legutóbbi kiadványa a “Homo Demens – Texte zu Zeitenwende, Technokratie und Korporatismus”. További információk a regenauer.press oldalon.

Magyar adaptáció: HND

Featured image: manova.news