HND: Minden világok legjobbika – 4. rész

A bajok akkor kezdődnek el, amikor az ember Istent akar játszani – írtam néhány évvel ezelőtt. Globális világunkban azonban már jó néhány messiás-komplexussal megvert, többé-kevésbé ismert közszereplővel van dolgunk, akik a fejükbe vették, hogy a maguk által kiagyalt torz képre akarják formálni az emberiséget, kerül, amibe kerül. Akkor is, ha az emberiségnek esze ágában sem lenne radikálisan megváltozni. Korunk egyik tragédiája, hogy ezek a – magukat valamiféle “Megváltónak” képzelő – figurák szorosan együttműködnek a maradék 99 százalék ellen.

A Világgazdasági Fórum weboldalán olyan hangzatos szlogenekkel találkozik a gyanútlan érdeklődő, melyek szerint a Fórum egy platformot képez a gazdaság, politika, entellektüelek és egyéb vezetők között a globális kulcsfontosságú kérdések megvitatására. Az ötven éve ápolt és szépen, lassan kiépített partnerség végső célja azonban a demokrácia megszüntetése, helyette globális gazdasági szempontok alapján kiválasztott, senki által meg nem választott irányító elit beültetése vezető pozíciókba. Ezek a vezetők nem a közjót, hanem a gazdaság érdekeit szolgálják.

A fasizmus huszadik századi – eredeti – verziója az állam és a gazdaság fúzióját jelentette (Olaszország, Németország).

A kommunizmus a gazdaság állami átvételét akarta megvalósítani, elvben a nép érdekében, gyakorlatban azonban ott is egy kiválasztott nómenklatúra profitált a rendszerből.

A 21. századi fasizmus viszont az államot akarja felhasználni a világot irányító egy százalék uralmának biztosítása érdekében, a biomasszának tekintett emberiség minél kevesebb beleszólásával. A covid pandémia csak egy eszköznek látszik az átalakítási folyamat felgyorsítására.

A járvány egy eddig soha nem látott vagyonelosztást eredményezett alulról felfelé, miután a lezárások miatt a különböző országok gazdaságai gyakorlatilag megbénultak. A középosztály, a kis és közepes vállalkozások, minden ország gazdasági gerince amúgy, millió számra mentek tönkre világszerte. Ez egyúttal a klasszikus kapitalizmus, az egyéni vállalkozások végét is jelenti a globális korporációk javára.

Az Egyesült Államok gazdasága, amely Trump elnök politikájának jóvoltából statisztikai rekordokat döntögetve regenerálódott a korábbi pangásból, gyakorlatilag a csőd szélén áll és ehhez nagyban hozzájárultak a mesterségesen szított, hónapokig tartó faji zavargások is.

Az természetesen – szintén – teljesen véletlen, hogy Joe Biden elnöki kampányának mottója “Build Back Better” (építsd vissza jobban) volt, ami nem más, mint a Schwab által forszírozott “The Great Reset” (nagy újraindítás).

Forrás. reuters.com Biden és Schwab a 2016-os Fórumon

A világjárvány egyértelmű nyertesei a nagy tech-cégek, mint Amazon, Google, Facebook, Netflix, Twitter és így tovább, valamint a gyógyszeripar, illetve Kína.

Előre bocsájtom, hogy nagy tisztelője vagyok a klasszikus ázsiai kultúráknak. Az egyéni szabadságot masszívan korlátozó kommunista, vagy bármilyen más diktatúrának viszont nem.

A Kínai Kommunista Párt egyik feltétlen barátja a nyugati világ – jelenleg – legbefolyásosabb ideológusa, Klaus Schwab. Harminc éve látja vendégül Davosban a kínai pártvezetőket és oligarchákat. Fia, Oliver Schwab, a Fórum pekingi irodájának vezetője, akinek felesége kínai. Nem véletlen, hogy a pandémia kínai kezelését, a bevezetett drasztikusan szigorú intézkedéseket a WHO igazgatójával, Tedros Adhanom Ghebreyesus-al kórusban éljenezte. A WHO igazgatója annak idején Kína nyomására kerülhetett pozíciójába, dacára a múltja miatti hatalmas ellenállásnak.

Egy különleges szövetség alakult ki a szemünk láttára a covid-válság apropóján: a nagy, multinacionális korporációk és a kínai kommunista vezetés közös nevezője a polgárok állandó megfigyelése, biometrikus-digitális rendszerbe foglalása és a Kínában már alkalmazott “társadalmi kredit” (social credit) bevezetése. Ez utóbbi minden diktatúra álma, melyben a polgárok legtöbb, akár legapróbb aktivitásait is digitálisan követve kívülről határozzák meg azok részvételi lehetőségét a társadalmi életben. “Aki nem lép egyszerre…”

A sorozat ugyan nem elsősorban a covid-19 járványról, hanem annak eszközként való felhasználásáról szól, de nem árt egy rövid áttekintést adni a történtekről:

  • 2015-ben az USA járványügyi guruja, Dr. Fauci, aki Obama, Trump és most Biden alatt is ebben a pozícióban tevékenykedik, a sűrűn lakott kínai Wuhanban található laboratóriumba telepítette ki a denevéreken folytatott korona vírusokkal történő kísérletezést, ami egyébként a bio-fegyver kategóriába esett. A történtekről angol nyelven ITT és ITT olvashatunk.
  • 2019-ben New York városában megtartották a már korábban említett Event 201 nevű pandémia-szimulációs gyakorlatot, amelyről felvételek készültek és az érintettek honlapján megtekinthető, és aminek célját – vigyázat! – tavaly áprilisban egy BBC interjúban az egyik főszervező, Bill Gates letagadta!
  • Miközben Kína a világ első, eddig soha nem látott nagyságrendű lezárását (lockdown) vezette be Wuhanban, majd Hubei körzetben és egyúttal nemzetközi újságírókat utasított ki az országból, februárban megjelent az első tanulmány arról a feltevésről, hogy az új fajta korona vírus esetleg laborból származhat. Német és angol nyelven ITT találjuk a tanulmány ismertetését, amit nem sokkal később el is tüntettek, már csak a cikkben látható részletek léteznek. Ezek szerint a vírus egy biológiai fegyver és a HIV vírus mesterséges úton modifikált változata lehet.
  • A világ szinte összes országa bezárkózott, a nemzetközi kereskedelem megbénult. Ekkor derült ki a globalizáció első, embereket veszélyeztető hátránya: a maszkok, védőruhák, orvosi eszközök hiánycikké váltak, mert szinte mindenki Kínából szerezte be ezeket és ilyen mennyiségre – nagy hirtelen – nem volt egyetlen ország sem felkészülve.
  • Miközben a világ nagyrészt a bezártság miatt szenvedett, megjelentek az első képek a “vírust legyőző” Kínáról, ahol az emberek gondtalanul ünnepeltek. Eközben az USA nagyvárosai lángoltak, az elnökválasztási kampányban rasszizmussal vádolták Trumpot, aki nem volt hajlandó abbahagyni a “kína-vírus” fogalom használatát. Ezt a kifejezést most Biden betiltotta.
  • Klaus Schwab és haverjai a kínai út helyességét ismételgették minden eléjük tolt mikrofonba, miközben mindenki a nagy megváltásra, a vakcinára várakozott.
  • A globalizáció és a világkormányzás kezdeteinek, azaz az “összeurópai összefogás” jegyében Angela Merkel, német kancellár utasította a saját, illetve a francia, holland és spanyol egészségügyi minisztereket (!), hogy nemzeti beszerzés helyett adják át az oltás megrendelésének tisztségét az EU részére. A kormánybarát német Bild Zeitung szerint Merkel és von der Leyen külön kívánsága volt, hogy a miniszterek alázatos hangnemben (!) írják meg kérésüket. Már előre kitervelték a nagy közös európai oltás ünnepélyes megkezdését. Mint tudjuk, másképpen történt. Nem akarom külön kihangsúlyozni, de én szóltam von der Leyennel kapcsolatban…
  • Az amerikai elnök beiktatása után, hogy, hogy nem, az addig tömeges tesztelésekre felszólító WHO megváltoztatta a véleményét a PCR tesztek megbízhatóságáról. Egyre másra jelennek meg, igen, most már a hazai sajtóban is, hogy a vírus valóban labor eredetű lehet és esetleg emberi hanyagság miatt kerülhetett ki a világba. Magyarul ITT, németül ITT és ITT tájékozódhatunk. Az utóbbi linkben több, mint 150 covid tartalmú tudományos cikk listáját is megtaláljuk, akit érdekel.

Az emberek alig várják már a bezártság végét. Számolják a napokat abban reménykedve, hogy visszakapják korábbi életüket.

A hátunk mögött azonban a társadalmat átépíteni akaró önjelölt elit más sorsot talált ki nekünk, amit az “új normalitás”, “globális kormányzás”, “bio-biztonság”, “új zöld egyezmény” és a “4. ipari forradalom” (4IR) címszavak alatt akar ránk kényszeríteni.

Sokszor látok olyan véleményeket, hogy majd a természet “megoldja” a nagyzási hóbortban szenvedő vénemberek társadalmat romboló ámokfutását. Csakhogy az évtizedek alatt kiépített szervezeteik, jól fizetett és mélységesen indoktrinált személyzetük ma már önjáró. Létezésük, tevékenységük teljesen függetlenné vált az alapító személyes jelenlététől.

A sorozatnak vége, de a téma megmarad. Az ellenállásra nem sok lehetőséget látok, kivéve, ha képesek vagyunk egy sokoldalúan képzett, magabiztos és valóban jól informált, kritikus szellemű fiatal generációt a megalomániás öreg fantaszták ellen mozgósítani. Olyan fiatalokat, akik tudása és az emberségbe vetett hite némi esélyt adhat a fasisztoid techno-horror megállítására.

A technika lehet áldás, de ha az összes tevekénységünkről lemondva kiszolgáltatjuk magunkat neki, akkor rabszolgák leszünk. Rabszolgák, sok-sok szép, minket folyton ellenőrző kütyüvel.

A sorozat első része ITT, a második ITT és a harmadik ITT olvasható.

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: klartextforum.ch

HND: Minden világok legjobbika – 2. rész

Nehéz elképzelni azt, hogy valaki, aki egy német gyárigazgató fiaként eleve privilegizált környezetbe született és eddig eltelt nyolcvan életévében “közönséges” embereket csak statisztikákból, hallomásból, valamint biztonságos távolból, maximum kiszolgáló személyzetként ismert meg, az az illető próbálja az emberiség további jövőjét megtervezni. Tipikus küldetéstudatos morálguru mentalitással rögtön a Föld lakóit kívánja megmenteni saját gyarlóságuktól. Mindet. Kivétel nélkül. A legnagyobb probléma azonban, hogy Klaus Schwab nincs egyedül.

Ötven évig szövögette kapcsolatait és építette ki saját hálózatát a világ leggazdagabb, legbefolyásosabb személyiségei, cégei, szervezetei buzgó támogatásával. A nagyobb nyilvánosság háta mögött, 2019-ben elérte egyik legfontosabb célját: Klaus Schwab a Világgazdasági Fórum elnöke és António Guterres, az ENSZ főtitkára partnerségi szerződést írtak alá a két szervezet között.

Sosem szabad valakit a külseje után megítélni, de egy személy kisugárzása óhatatlanul megérezhető, ha a fényképét tanulmányozzuk. A kamera nem hazudik. Mint tudjuk, a sajtó a legtipikusabb képeket szokta kiválogatni egyes cikkei illusztrálására. A vezető fotót, amely Klaus Schwabot felesége, Hilde társaságában ábrázolja, akit a Fórum “lelkének” tartanak, nem véletlenül választottam ki.

Schwab víziója egy zöld mázzal leöntött, kommunista stílusú, biometrikus-technokrata ellenőrzésű, erős állam létrehozása, amelyben az egyéni szabadságuktól megfosztott polgárok – kínai mintára – minden adatukat az őket felügyelő szervek rendelkezésére bocsájtják. Ezek a szervek a nagy tech-cégek és a gondoskodó “nanny-állam” összefonódásából jönnének létre. A szabadság odaadásának záloga egyfajta alapjövedelem lenne.

Zárójelben jegyzem meg, hogy a baloldaliak szimpátiája a muszlim ideológia iránt éppen abban rejlik, hogy a vallásként eladott doktrína a hívek legprivátabb, leghétköznapibb aktusaiba, viselkedésébe is beleavatkozik olyan mértékben, hogy azokat kvázi szabványosítja. A másik közös nevező a nemzet tagadása, mert a világ összes muszlim hívője végső soron az Umma-ba, az iszlám országoktól és nemzetektől független közösségébe tartozik.

Visszatérve Schwab könyvére, amelyben vagy megpróbál pánikot kelteni, vagy éppen a Kínai Kommunista Párt covid elleni intézkedéseit dicséri követendő példaként, olyan megdöbbentő kijelentésekkel is találkozhatunk, amelyeket nyugodtan a józan ész elleni támadásnak tekinthetünk (39. oldal):

“Már elhagytuk a klasszikus ‘poszt-newtonista’ fizikát, amely egyenes, kiszámítható, mondhatnánk előre meghatározott, egy új kvantumvilág és kvantumpolitika kedvéért. A covid-pandémia ezt a kvantumvilágot mutatta meg nekünk.”

Lefordítanám magyarra: már nem számítanak a tények, minden szubjektív és a megfigyelő nézőpontjától függ. Ezért van szükség még több “szakértőre”, mert az élet túl komplikálttá, túl komplexszé vált az egyszerű földi halandók számára. Már csak az hiányzott volna, ha kijelenti, kedves polgár te hülye vagy, majd az állam és a kapcsolódó szervezetek megmondják neked, hogy mi a jó… Ismerős szöveg, nem?

Nem lehet véletlen, hogy a transzhumanista Schwab ennyire lenézi a Föld lakóinak mondjuk 99 százalékát. A transzhumanisták a mesterséges intelligenciát tartják az evolúciós tudat új lépcsőfokának. Az egyszerű, – szerintük – hibásan kódolt, mert gyarló, gyenge, vagy túl szenvedélyes, tehát túlságosan különböző embereket már elavult modellnek tekintik. Ha a kedves olvasó még egy pillantást vet a vezető képre, az arrogánsan nagyképű arckifejezésre, minden bizonnyal igazat ad abban, hogy a kamera nem hazudik.

Klaus Schwab, ismétlem, ma a Föld egyik legbefolyásosabb közszereplője, a covid járványt tartja a világ újjászervezésére inspiráló hatalmas lehetőségnek. A Világgazdasági Fórum vezetője fantáziájában a digitális “szép új világnak” nincsenek határai: okos házak, okos városok (smart cities), távoktatás, távorvoslás, geo-mérnökösködés (pl. az időjárás befolyásolása), formatervezett bébik és organizmusok, az ember és a gép összeolvadása, amelyet egy mindent tudó hatalmas Mesterséges Intelligencia irányít.

Hogy az ehhez szükséges temérdek elektromos energiát honnét gondolja Schwab úr előteremteni, az nem derül ki az irományból. Megsúgom: szélmalmokkal, napelemekkel nem fog menni.

Szerinte egy drónokkal telehintett világ korlátlan lehetőségekből áll, miközben az emberiséget egy arctalan, igazgatni való masszának tekinti. Szó szerint az emberi egzisztencia rendszerszervezéséről ír, amikor testbe építhető okos telefonokról, okos tetoválásról áradozik, vagy akár az “okos digitális porról”, amely az emberi bélrendszerbe beépülve a testfunkciókat a tárgyakkal köti össze. Ezek az áldásos kütyük már a 4. Ipari Forradalom (4IR = Industrial Revolution) eszköztárába tartoznak.

Mielőtt azt hinnénk, hogy az idős bácsi megalomániás lázálmokban tévelyegne, nem! A megvalósítás már úton van, s partnerei ebben a nagy globális konszernek: a Big Tech, a Big Money, a Big Pharma, tehát az IT cégek, mint Facebook, Google, Microsoft, Netflix, Apple, nagy bankok és biztosítók, tanácsadó cégek, mint a McKinsey, a globális gyógyszergyárak, a nemzetközi oltási szövetség GAVI és nem utolsó sorban a kínai Huawei. Itt jegyezném meg, hogy egy-egy új műszaki innováció már 10-20 évvel azelőtt létezik valamilyen kísérleti formában, mielőtt a nyilvánosság tudomást szerezne róla.

A könyvben elég sokszor változik a hangnem, hol “bibliai kiterjedésű világjárványról” van szó, amelynek újra szervező hatása csak a 2. világháborúhoz hasonlítható (sic!), majd háziáldás színvonalú vulgár-filozofálgatással előadott riogatások halmazán vagyunk kénytelenek átrágni magunkat. Itt említeném meg például, hogy szerinte a jövőben az emberek a vírus/vírusoktól való félelmükben a személyes szolgáltatások helyett robotok, vagy online szervízek segítségét fogják igénybe venni. Vagy a friss gyümölcs illatának élvezete, esetleg frissen csavart gyümölcslé készítése is az állandó vírusveszély (sic!) miatt a múlté lesz.

Családi találkozások, messzebb lakó rokonok, barátok meglátogatása helyett inkább WhatsApp-bulikat javasol, mert az a környezetet is védi, továbbá biztonságosabb a személyes találkozásoknál. Egészen életszerű, nem?

Az egyik legijesztőbb, s a megjelenés óta valamilyen formában már többször idézett megállapítása mégis az, amivel már rögtön az elején fejbe kólintja a gyanútlan nagyérdeműt:

“Sokan kérdezik közölünk, hogy mikor fognak a dolgok visszatérni a normalitáshoz? A válasz egyszerű: soha!”

Az emberiség teljes elektronikus megfigyelése, a Schwab által is fetisizált kontroll-applikációk kikényszerített alkalmazása, a digitális diktatúra kiépítése nem új vízió. Hogy-hogy nem, a Rockefeller Alapítvány 2010-ben (!!!) jelentetett meg egy futurisztikus tanulmányt, amely – meglepetés! – a társadalom újra szervezését írta le egy világjárvány, azaz pandémia függvényében, majdnem évre pontosan amúgy:

Forrás: A Rockefeller Foundation jövőképe (pdf) angol nyelven itt olvasható

Mintha a mai történések tíz évvel ezelőtt megírt forgatókönyve lenne. Schwab könyve, valamint az ENSZ 2030 ágendája, amit 2015-ben tettek közzé, szinte egy az egyben a Rockefeller Alapítvány iránymutatásait ismétli (magyarul az ENSZ Agenda 2030 ITT tekinthető meg).

Az is minden bizonnyal csak a véletlennek köszönhető, hogy az Európai Unió 2011-ben, tehát röpke egy évvel a Rockefeller szcenárió megjelenése után egy könyvet adott ki “Infected” (Fertőzött) címmel, amiben egy kínai kislány menti meg a világot közös szolidaritás és összefogás segítségével.

A következő részben a tervezett fasisztoid rendszer neo-kommunista elveit fogom bemutatni, valamint az is kiderül majd, hogy kik profitálnak a legtöbbet a jelenlegi helyzetből.

Az első rész ITT olvasható.

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: img-luezernerzeitung.ch

%d blogger ezt szereti: