HND: A nép “Bulldózere”

Talán még ki sem hűlt a nemrég elhunyt tanzániai elnök,  John Pombe Magufuli teste, amikor a világsajtó – nem kevés gúnnyal fűszerezett – cikkek sorozatában elemezte a néhai politikus tevékenységét. Addig szinte soha nem jutott el semmilyen lényeges hír más földrészekre, de az elnök halála apropót adott némi kioktatásra, elsősorban az afrikai országok felé. Az valahogy kimaradt a tudósításokból, hogy Magufuli elnök a fekete kontinens egyik legsikeresebb vezetője volt, akit népe szinte félistenként szeretett, nem egyszerűen csak tisztelt, ami már önmagában is elég ritka.

Nehéz idők járnak a kritikus szellemű emberekre, azokra, akik a SARS Covid-19 pandémiával kapcsolatos WHO narratívát valamilyen okból megkérdőjelezik, netán bizonyos akciókkal vitatkoznak. A kritikus hozzállás korántsem jelent “vírus-tagadást” (sic!), vagy “oltásellenességet”.

Különösen nehéz helyzetben vannak olyan afrikai vezetők, akik már eddig is szembe szálltak a globalista terjeszkedéssel, vagy legalábbis megpróbálták kordában tartani azt, s akik saját népük érdekeit kívánták képviselni a túlerővel szemben.

A brit Guardian 2021. február 8-án a következőket írta, félreérthetetlenül az egykori gyarmatosítók arrogáns stílusában:

“Ideje lenne, hogy Afrika az oltásellenes tanzániai elnököt megzabolázza. John Magufuli könnyelmű tétlensége a Nagy Tavak körül kialakult koronás esetek tekintetében összeesküvési elméletek kialakulását segíti elő és életeket veszélyeztet.”

A cikket egyébként a Guardian “Global Development” (globális fejlődés) sorozatában publikálták, amely hivatalosan a Bill és Melinda Gates Alapítvány szponzorálásával jelenik meg. A Guardian erről így ír:

“Ezt a web-oldalt részben a Bill és Melinda Gates alapítvány finanszírozza. A zsurnalisztikai rész és más tartalmak szerkesztőségileg függetlenek, céljuk a globális fejlődésre koncentrálni.”

Tanzánia elnöke, John Magufuli, akit 2020-ban elsöprő többséggel újabb öt évre megválasztottak, nem csak és nem elsősorban arról volt híres, hogy felhívta a PCR tesztek megbízhatatlanságára a figyelmet, amikor papayától kezdve motorolajig a legváltozatosabb tárgyakon mutatta be azt, amit egyébként sokan tudnak, de nem mondanak, pedig a WHO is megváltoztatta honlapján a PCR tesztek alkalmasságára vonatkozó véleményét – közvetlenül Biden elnök “megválasztása” után.

Az eredetileg kémia és matematika szakos tanár, doktori fokozattal amúgy, elég régóta az afrikai vezetőket árgus szemmel figyelő és kritizáló nyugati mainstream média célpontja volt. Nem kellett ehhez világjárvány.

Munkája révén a csodálatos természeti adottságú, ásványi kincsekben rendkívül gazdag Tanzánia, az egykori Tanganyika, rohamos fejlődésnek indult. Magufuli magát a “nép elnökének” aposztrofálta, de ezek nem csak hangzatos szavak voltak, hanem tetteiben is a népet szolgálta.

Elutasított különböző hiteleket, igen, még kínait is, ami a kontinensen ritka. Helyette a legnagyobb multi céget, amely az aranybányászatot monopolizálta és a kitermelt nemes fémet addig szinte térítés nélkül kivitte az országból, adófizetésre kötelezte, visszamenőleg is. Az így befolyt összegekből a hatalmas ország infrastruktúráját kezdte el roham tempóban kiépíteni, aszfaltozott utak, autópálya, vasút és egy épülőfélben levő gigantikus vízerőmű jellemezték a nagy szabású tervet, amelynek “Vision 2025” a neve. A tipikus afrikai nyersanyag export helyett a helyi feldolgozó ipar létrehozását és megszilárdítását vette célba.

Nem hiteleket vett fel, hanem külföldi befektetőket invitáltak az országba, kedvező lehetőségek mellett, egyúttal azonban adófizetésre kötelezve őket. Lássunk csodát: jöttek! Eközben a Soros Alapítvány (Open Society Foundation) által fizetett NGO-k, mint Human Rights Watch, Amnesty International és a szokásos bagázs, nem győztek sivalkodni a Tanzániában uralkodó “autoriter” vezetési stílusról, a demokrácia és sajtószabadság akut hiányáról. Az unalomig ismert, ezer éves szöveg.

Az egyik kedvenc vesszőparipájuk azonban kényszerűen kimaradt a már agyon csócsált mantrából: a korrupció. Magufuli elnök ugyanis tűzzel-vassal be akarta szüntetni az afrikai politikára oly jellemző korrupciót. A saját elnöki fizetését is a korábbi egyharmadára csökkentette. Megtiltotta a politikusok első osztályú repülését. A függetlenségi ünnep parádézása helyett, az arra szánt pénzt inkább a kolera megelőzésre fordította. A felső oktatási tandíjat eltörölte.

Az általánosan javuló életkörülmények, az egyre jobb színvonalú oktatás és a kialakulóban levő magasabb középosztály igényeinek növekedése hatására a születési ráta csökkenő tendenciát mutat. Az általános közbiztonság példamutatóan jó.

John Magufuli beceneve, a “Bulldózer” is a korrupció elleni kíméletlen harcából eredt. Ezért is volt felettébb aljas a német “Der Spiegel” magazin sejtetése, mely szerint az elnököt autoriter stílusa miatt nevezték volna így.

Magufuli elnök első kormányzása idején vezették be a Tanzániában elég gyakran elforduló albínók üldözésének szigorú tilalmát, még a Parlamentbe is bekerült egy albínó képviselő. A témáról ITT írtam részletesebben.

Tanzania: The Soul of a New Africa – Full Documentary

Kérdés, hogy miképpen lehetne egy feltörekvő afrikai országot kormányozni, amely nem csak különböző klímazónákban terül el, hanem megszámlálhatatlanul sokféle nép lakja, s amelyben 125 különböző nyelvet beszélnek? Annyiszor leírtam már, de most sem leszek rest tudatni: az afrikai kontinens nem homogén. A legkülönfélébb emberfajták lakják, rengeteg nyelv, nyelvjárás és vallás, szokás létezik. A politika is nagyrészt egy-egy népcsoporthoz való tartozáson alapul, a hagyományok pedig igenis az “erős kezű” vezetőket részesítik előnyben.

Lehet ezeket a tényeket csűrni-csavarni, de attól még tények maradnak. Az meg különösen szembetűnő, hogy az afrikai országok függetlensége óta bármilyen korrupt, diktatórikus rendszert hajlandók voltak tolerálni a globalista erők, amíg azok országukat szabad prédának engedték át. Abban a pillanatban, ha valaki a saját országa érdekeit tartotta elsődlegesnek, akkor a diktátorok korábbi támogatói rögtön a renegát vezető ellen tüzeltek a média segítségével. Általában ilyenkor kezdődött el mindig a demokrácia exportálása

Érdekes módon a függetlenné vált afrikai országok egy sajátos nemzeti tudatot alakítottak ki az elmúlt évtizedek alatt. A mesterségesen meghúzott határok között, ahova a gyarmatosítás hagyatékaként sokszor egymással ellenséges népcsoportokat kényszerítettek, s ami mindig is a helyi háborúk, népírtások melegágya volt, idővel mégis egy bizonyos nemzeti öntudat kifejlődését tapasztalhatjuk.

Különösen így van ez olyan országokban, amelyek prosperálnak és valamilyen saját nyelvet választottak hivatalos nyelvként. A gyarmatosítók által bevezetett nyelv helyett, amit olykor távolabbi országrészekben nem is ért a lakosság, Tanzániában a swahili (szuahéli) nyelv lett a közösen használt, hivatalos nyelv. Ez egyfajta transzcendens nemzeti érzést kelt az emberekben.

Amennyiben egy sikeres, szinte mindenki által elismert, közszeretetnek örvendő, karizmatikus egyéniség kerül az ország élére, akinek politikai tevékenysége révén a lakosság jóléte látványosan növekszik, az ország kézzelfoghatóan fejlődik, akkor bizony előfordulhat olyan, hogy a vezetőt mintegy apa-figuraként, kvázi félistennek kezelik.

“This is Africa, baby!”

A WHO által követelt lezárások, a kereskedelem megbénítása, a szállítási láncok összeomlása katasztrofális hatással lett volna az éppen közepes jövedelmű ország szintjére emelkedett Tanzániára. Ezzel tisztában volt Magufuli elnök, aki szerint a gazdaság összeomlása halálos tőrdöfést jelentett volna hazájának.

Zárójelben jegyezném meg, hogy azok a fejlettebb afrikai országok, amelyek követték és mind a mai napig követik a WHO előírásait, például a turizmus teljes lenullázásával, hatalmas árat fizetnek a lockdown miatt. Azok a tipikusan afrikai kisvállalkozók, akik az elmúlt évet valahogy túlélték és pl. a turizmus helyett valami másba kezdtek, feláldozva utolsó megtakarításaikat, azok most az akárhányadik hullám okán kihirdetett lezárás miatt nincstelenekké válnak. De ez már egy másik történet…

Ennek tudatában különösen álszentnek tartom az ENSZ azon siránkozását, miszerint a pandémia következtében “biblikus méretű éhínség” várható majd világszerte. Ki hitte volna? Mert abba bizony emberek milliói fognak belehalni! A “The Great Reset” rémálom kitalálója, Klaus Schwab a világjárványt tartotta “biblikus méretűnek”. Úgy látszik, erre még jó nekik a Biblia…

John Magufuli elnök hazája szempontjából nagyon helyesen látta, hogy nem lehet ugyanazzal a keretszabályozással kiütni afrikai országokat, amelyek a vezető gazdag hatalmakat is a csőd szélére taszítják. Ahogy az európai eredetű “demokrácia”, különösen azonban, amit manapság neveznek annak, nem húzható kényszerzubbonyként a fejlődő országokra.

Így vált Tanzánia és a hozzátartozó autonóm köztársaság, Zanzibár szigete a tél és a véget nem érő lezárások elől “menekülők” oázisává, miközben a többi, turizmusból élő afrikai ország gazdasága a padlón van.

Sokan oda is költöztek, vagy legalábbis megpróbálnak maradni, amíg csak lehet. Ilyen például Dave Brych, német vlogger, aki – úgymond – a gyerekei védelmében hosszabb időre családjával Tanzániába ment, s aki az elnök halálát a helyszínről kommentálta:

Tansanias Präsident und sein Tod

2020. júniusában halt meg a fiatal és addig teljesen egészséges Pierre Nkurunziza, a Tanzániával szomszédos mini-állam, Burundi elnöke, aki kritizálta a WHO drákói előírásait, majd kidobta a szervezetet országából. A hivatalos verzió szerint szívroham volt a halál oka, de a mindent tudó Guardian feltételes módban megjegyezte, hogy “egyesek szerint” az elnök a vírus áldozata lehetett. Ezt a feltételes módot aztán átvette a többi média is. A következő elnök rögtön visszavonta a néhai Nkurunziza intézkedéseit.

Hetekig találgatta a nemzetközi sajtó, hogy vajon mi történhetett a tanzániai elnökkel, mintha addig naponta foglalkoztak volna vele. A suttogó propagandát, mint kiderült, nem más, mint a 2020-as választásokon csúfos vereséget szenvedett, de magát tizennégy százalékos eredménnyel mégis győztesnek tartó, majd csalást kiabáló ellenzéki vezér, Tundu Lissu nevű politikus szította a kies Brüsszelből, ahova állítólagos merényletek után menekült. Lissu tudni vélte, hogy az egyébként pacemakerrel élő elnököt korona fertőzéssel kezelik a kenyai Nairobiban.

2021. március 17-én elhunyt a 61 éves elnök, John Pombe Magufuli Dar es Salaam-ban, Tanzánia legnagyobb városának kardiológiai klinikáján. A kommüniké szerint szívelégtelenségben, amely betegséggel egyébként tíz éve harcolt. A korona vírus esetlegességét a szokásos feltételező módban a nemzetközi sajtó említette minden egyes cikkében. Helyettese, a Zanzibárról származó Samia Suhulu Hassan, aki az ország első női elnöke lett, felesküdött. Magufuli-t hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára, szülőhelyére, Chato-ba.

Mit tesz a sors? Hogy a tanzániai ellenzéki figura, Lissu szavainál maradjunk, aki azt mondta az elnök halálára, hogy ez valamiféle “költői igazságszolgáltatás” lett volna: a Bloomberg hírügynökség pontosan Magufuli elnök temetése napján tette közzé, hogy tanzániai utazóknál egy sokszorosan mutált korona vírust találtak. A véletlen egybeesések mindig lenyűgöznek.

Eretnekségnek hangzik, tudom, de Tanzánia néhai elnöke az afrikai országokban régóta terjedő, és valamennyire érthető bizalmatlanságának adott hangot, mely szerint a kontinens lakosságát évtizedek óta használták élő kísérleti alanyként különböző oltások, gyógyszerek tesztelésére. Talán nem ártana gondolkodni azon, hogy mi az afrikaiak helyzetében hogyan vélekednénk? Hasonló a helyzet Indiában is, holott a hatalmas ország saját maga is gyárt oltóanyagokat még exportra is, de a múltban sajnos sok rossz tapasztalatuk volt a kísérletező kedvű multinacionális gyógyszeripari konszernekkel.

Hogy mi történt valójában, azt talán soha nem fogjuk megtudni. Nem feladatom a néhai tanzániai elnök el-, vagy megítélése. Hogy az ország jövője milyen lesz, majd kiderül, ha majd egyáltalán az afrikai ország lakosain kívül bárkit érdekelni fog még Tanzánia sorsa.

Tény viszont, hogy a nemzetközi média által szított híresztelések olyannyira kontraproduktívak voltak, hogy egyre hangosabban terjed az a vélemény, miszerint a népnek kedves, önálló “afrikai utat” járó politikusok között egy “szívroham járvány” lépett fel. Nos, az ilyen közhangulat előbb-utóbb zavargáshoz vezethet, amivel szintén le lehet rombolni az eddig elért eredményeket.

A cikk elsődleges célja volt valamelyest árnyaltabb képet mutatni egy ritka adottságokkal rendelkező afrikai vezetőről. Mielőtt elfelejteném, az új elnökasszony a Világgazdasági Fórum tagja.

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: thetimes.co.uk

HND: Minden világok legjobbika – 1. rész

Kisértet járja be a világot, a “Nagy Újraindítás” (“The Great Reset”) kisértete. Nem véletlenül választottam Voltaire “Candide”-jára, illetve a Kommunista Kiáltványra utaló szavakat. Olyan időket élünk, amikor az eddig összeesküvési elméleteknek kezelt vélt, vagy valós tervek megvalósulni látszanak. Nem volt egyszerű kiszűrni a rendelkezésre álló információkból a lényeget, de legalább megígérhetem, hogy a cikk sem lesz könnyű olvasmány. Korántsem a stílusa, hanem a lehangoló tartalom miatt. Szóltam előre…

2020. júniusában jelent meg Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum alapítójának és elnökének legújabb könyve Thierry Malleret társszerzőjeként, “COVID-19: A Nagy Újraindítás”.

Forrás: amazon.com

Tulajdonképpen egyszerűen el lehetne intézni ezt a meglehetősen banális stílusban megírt, naivnak tűnő szóbuborékokkal operáló pamfletet azzal, hogy egy kényelemben és jólétben megöregedett, arrogánsan nagyzoló bácsi álszent kommunista elemeket tartalmazó, zöld ideológiával megspékelt, fasisztoid horror-showja. A probléma mégis az, hogy Klaus Schwab jelenleg a világ egyik legbefolyásosabb embere, akinek hívására a világ politikai és gazdasági vezetői megjelennek a svájci Davos-ban tartott elit találkozóra.

A fanatikus transzhumanista Schwab könyvének lényege: dicshimnusz a techno-totalitáriusan ellenőrző állam koncepciójára. Maga az ötlet nem új, s nem csak sci-fi alkotásokban találkozhattunk ilyennel. A világot irányító elit régóta keresett lehetőséget arra, hogy a fejlett országok egyre öntudatosabb, egyre tájékozottabb lakóit hogyan tudná különböző eszközökkel kontrollálni és egyúttal féken tartani. Nem véletlen tehát, hogy sokan már az 1970-es években kacsingattak Mao Ce-Tung kínai kulturális forradalmára.

Az egyik ilyen – meglepetés! – David Rockefeller, az olajmágnás és persze filantróp volt:

„Bármi is legyen a kínai forradalom ára, nyilvánvalóan sikerült nem csak a hatékonyabb és elkötelezettebb ügyintézés kialakításában, hanem a magas morál és közösség elősegítésében is. Mao elnök vezetésével a Kínában folytatott társadalmi kísérlet az egyik legfontosabb és legsikeresebb az emberiség történetében. ” (New York Times, 1973)

Zbigniew Brzeziński, a Trilaterális Unió alapítótagja, a “The Grand Chessboard” könyv szerzője, Carter, amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, valamint Obama mentora szintén a hetvenes években elmélkedett a jövő technológiailag fejlett társadalmáról, amelyben az emberek minden lépését nyomon lehet majd követni. Leghíresebb, egyúttal leghírhedtebb kirohanása mégis 2008-ban, a londoni Chatham House-ban megtartott beszédében hangzott el:

“A nagy világhatalmak, újak és régiek új realitással szembesülnek: míg hadseregeik felszereltsége nagyobb, mint valaha, képességük a politikailag felébredt tömegek ellenőrzésére történelmi mélypontot ért el.” […] “Egyenesen megfogalmazva: a korábbi időkben könnyebb volt egymillió embert irányítani, mint egymillió embert fizikailag megölni; ma végtelenül könnyebb megölni egymillió embert, mint egymillió ember ellenőrizni.”

Kevésbé vérgőzös, viszont ahhoz képest relative ismeretlen kanadai olajmilliárdosból lett környezetvédelmi aktivista, akinek az ENSZ klímavédelmi ágendáját köszönhetjük, miután sikeresen elhitette a világ vezetőivel, hogy egy 19. századi feltételezés alapján (!), a széndioxid, leánykori nevén CO2 minden evilági bajunk okozója. Maurice “Mo” Strong-ról van szó, aki szintén Kína és ezen belül is Mao Ce-Tung nagy tisztelője volt, amiről a nevébe illesztett “Mo” tanúskodik. Strong, Rockefeller és Soros személyes barátja, 1992-ben a következőket nyilatkozta:

“Nem az lenne a Planéta egyedüli reménye, ha az ipari társadalmak összeroppannának? Nem a mi felelősségünk, hogy ezt a célt elérjük?”

Maurice Strongról részletesebben ITT írtam, 2017-ben, a linkben a 2018-as másolat található.

Nos, kérem, jelenleg a fejlett ipari társadalmak gazdasági összeomlását tapasztaljuk, Kína kivételével. Ezt a folyamatot üdvözli szinte tapsikolva, mint az emberiség hatalmas lehetőségét egy jobb és szebb világ kialakítására Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum megalapítója és elnöke. Schwab Kína, de leginkább Xi Jinping elnök híve könyvének jelentős része a kínai modell dicséretével foglalkozik. Nem véletlenül.

Lássuk a tényeket:

2019. október 18-án a Világgazdasági Fórum, a Bill Gates Alapítvány és a Johns Hopkins Center New York városában egy pár órás pandémia-szimulációt tartott Event-201 néven. Dacára, hogy a gyakorlat megtartására vonatkozó információk a résztvevőknél nyilvánosan hozzáférhetők, a közösségi média mégis homályosan megfogalmazott “fact-check” (“tényellenőrzés”) címkét nyom minden egyes hivatkozásra.

A gyakorlat tartalmát így határozták meg:

“Egy új fajta zoonotikus (állati eredetű) koronavírus kitörése, amely denevérekről disznókra, majd emberekre terjed, s ez később hatékonyan fertőz embereket, súlyos pandémiát okozva. A kórokozó és az általa előidézett betegség a SARS megbetegedésekhez fog igazodni, viszont az emberi közösségekben enyhébb szimptómákkal, de gyorsabban terjed.”

2020. január 20-24 között jött össze Davosban a milliárdosok, konszern elnökök, vezető politikusok paláver-klubja, a Világgazdasági Fórum 50. Konferenciája, amelyen Merkel kancellár a nagy “transzformációról” beszélt. Ezzel egyidejűleg, január 23-án a kínai Wuhan városban kihirdették a világ első “lockdown”-ját (lezárás) és a globális hírözön beindult, miközben külföldi tudósítókat utasítottak ki az országból.

Alig néhány nap elteltével a WHO igazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus, a korábbi etiópiai kommunista rezsim egykori vezető kádere dicsérő szavakkal, követendő példaként, egyúttal irányt mutató megoldásként említette a kínai vezetés járványügyi intézkedéseit.

Februárban a német külügyminiszter, Heiko Maas, nagy mennyiségű (kínai eredetű) maszkot ajándékozott a kínai hatóságoknak, miközben a német egészségügyi miniszter, aki eredetileg bankszakember, egy azóta törölt twitter posztban a karantént diszkriminációnak deklarálta. Ursula von der Leyen Greta Thunberget fogadta a “European Green Deal” nevű, két billió (kétezer milliárd) eurós “klímavédelmi” terv bemutatásán.

Márciusban olasz haladárok elindították az “ölelj meg egy kínait” mozgalmat, vélhetően fatális következményekkel. Ebben az időszakban még egyik nyugat-európai repülőtéren sem vezettek be egészségügyi ellenőrzést.

Az eddig inkább csak a háttérben ügyködő, a szélesebb nyilvánosság előtt gyakorlatilag ismeretlen Klaus Schwab kilépett a világ elé és a “nagy újraindításról” kezdett értekezni.

A következő részben a könyv megdöbbentő tartalmával, annak eredeti forrásaival, a Világgazdasági Fórum hálózatával, továbbá a pandémia nyerteseivel fogok részletesebben foglalkozni.

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: heatherannmcbridge.com