HND: Az Európai Unió trójai kancája

“Ha az Európai Unió egy ország lenne, akkor a demokrácia hiánya miatt nem kerülhetne felvételre az Unióba.” – Martin Schulz, a nem éppen túlképzettségéről elhíresült korábbi EP elnök.

Olyan helyzetekben, amikor csak a pestis és kolera között lehet választani, az okosabbja kiegyezik akár egy összkomfortos vesekővel is. Így történt, történhetett meg az Európai Bizottság elnökének, az antiweber és az antitimmermans front hatékony asszisztálásával történő kinevezése: Ursula von der Leyen, akit korábban a német köznyelv Zensursula-ként (szójáték: cenzúra és Ursula) becézett, egy ideje viszont Flinten Uschi-ra (Puska Uschi) keresztelte át, s akiből majdnem ötszáz millió ember vezetője lett.

Régóta terveztem a hölgyről írni, mert annyi káoszt, inkompetenciát, zsarolást, intrikát, továbbá hatalmas károkat okozó hibás döntést egyetlen német miniszter sem produkált, mint Merkel 2005-ös választási „kompetencia-csapatában” (sic!) feltűnő és így országos ismeretségre szert tévő Ursula von der Leyen (röviden: UvdL) az elmúlt másfél évtizedben.

A magyar olvasók számára személye korábban gyakorlatilag ismeretlen volt, eddig tehát nem láttam értelmét UvdL botrányosan és kétségbeejtően dilettáns tevékenységét részleteiben taglalni. Az alábbi portréban képtelenség lenne mindenre kiterjedő információt közölni, mert amikor – aktualitása miatt – visszakerestem a legmarkánsabb eseteket, kiderült, akár egy regényre való anyagot is lehetne írni a női kvóta látványos kudarcáról.

Bizonyára sokan ismerik azokat az ezredforduló környékén nagy tömegben feltűnt hölgyeket, akik elsősorban valamilyen politikai pozícióban vették át az irányítást különböző vezetői szinten. Ezek a nők már uniformizált külsöjükkel és viselkedésükkel jelezték társadalmi státuszukat: betonfrizura, nadrágkosztüm, amelynek zakója mindig a kelleténél egy számmal kisebbnek látszott, férfiasítva ezáltal viselőjét, agresszív, követelőzően nyers modorú fellépés, pengeélesre összeszorított száj. Mindez a főnököt, a vezetőt akarta és akarja szimbolizálni, aki nem hallgat másokra, akivel a kommunikáció egyirányú utca, aki alárendeltjeit mélységesen megvetve érzékelteti velük, hogy azok kizárólag az ő parancsainak, kívánságainak végrehajtói.

Nos, ennek a nőtípusnak egyik díszpéldánya Ursula von der Leyen, aki elég későn jelent meg a politikában, apja, a korábbi tartományi miniszterelnök (Alsó-Szászország), Ernst Albrecht (CDU) nyomatékos közbenjárására. Von der Leyen először sikeresen kihasználta a karriert csináló hét gyermekes anya mítoszt, majd a vele készített interjúkban már az anyaság áldozatának állította be magát, ezzel indokolva megkésett politikai pályakezdését. A sok gyermek egyébként nem újdonság a befolyásos és / vagy gazdag, esetleg arisztokrata német családoknál, amelyek a nagy számok törvénye alapján mélyen hittek abban, hogy legalább egy utód a sok közül, majd képes lesz a család fényes hagyományait folytatni. A számos gyerek nevelése sem olyan nagy gond, amennyiben megfelelő létszámú személyzet áll rendelkezésre.

Ugyanez vonatkozott “kerékbe tört” orvosi pályafutására is, kihagyva azt az apró részletet, hogy soha nem tette le a szakorvosi vizsgát, viszont nem tiltakozott, ha nőgyógyásznak titulálták. Az sem volt ellenére, hogy a kaliforniai Stanford egyetemen végzett munkásságot tételeztek fel róla, holott csak néhány előadásra iratkozott fel férje ottani kiküldetése idején.

Von der Leyen elsőként a fiatalok, család, nők és idősek életével foglalkozó minisztérium irányítását kapta meg, s ezzel kezdetét vette egy olyan folyamat, amelynek hatásait – sokkal kiterjesztettebb formában – ma már európai szinten érezzük.

Miniszterként tulajdonképpen von der Leyen kezdte el masszívan kiépíteni a német egyetemeken az EU által 1998-ban elfogadott gender-mainstreaming direktívájának bázisát, létrehozva ezzel egy közpénzből fenntartott oktatói maffiát, amelynek tagjai elsősorban a radikális feminista miliő diaszpórájából kerültek ki, döntő többségükben a hírhedt berlini leszbikus-hálózat égisze alatt.

Itt álljunk meg egy pillanatra, hiszen normális ember nem kukucskál mások hálószobájába és nem kotorászik idegenek fehérneműjében, hiszen a szexuális preferenciákat magánügynek tartja. Csakhogy ezek a nők által létrehozott szervezetek hivatkoznak – kéretlenül is – az életformájukra, tüntetik ki egymást pusztán leszbikus aktivistáskodásaik miatt. Berlin hagyományosan ennek a szubkultúrának az egyik központja már kb. az 1920-as évek óta. Az ezredforduló után már hatalmat akartak maguknak, s ebben von der Leyen segítségükre volt, természetesen a “női egyenjogúság” jelszavával álcázva. A női kvóták bevezetésének hangos követelése is a miniszterasszony nevéhez fűződik, de erre még várni kellett néhány évig. A gender témáról ITT írtam bővebben.

Von der Leyen másik vesszőparipája volt a nemzetközi internetes gyerekpornó oldalak állami ellenőrzése, illetve az oldalak hozzáférhetetlenségének létrehozása. Maga az igény nemesnek tűnhet, akár dicsérni is lehetne, ha… Ha a miniszterasszony és – női – stábja nem állított volna fel eleve lehetetlen, mert technikailag kivitelezhetetlen feltételeket, ha a probléma megoldásának ideje reális keretekben marad és nem “választási ajándékként” akarták volna gyorsan prezentálni, továbbá amennyiben az IT szakmában vezető szakértőkre hallgattak volna.

Nem így történt. Anélkül, hogy a komplex téma technikai részleteivel untatnám a nagyérdeműt, lássuk a tényeket.

2008. őszén kitalálta a miniszterasszony, hogy az internet leginkább a gonosz férfiak játékszere, akik suttyomban gyerekpornókat néznek és ezért a családok megmentésére, az oldalakhoz való hozzáférést el kell lehetetleníteni. Hallomásból azt is tudta, hogy ez már Norvégiában működik, tehát mi sem egyszerűbb, mint az inkriminált oldalakat szép nagy, piros stop-táblákkal ellátni. Így gyűltek össze a vezető internetszolgáltató cégek, a Szövetségi Bűnügyi Hivatal képviselői, illetve a minisztérium jogászai, valamint néhány tudományos intézeti szakember. A cél az volt, hogy 2009. tavaszára elkészüljön a projekt és a miniszterasszony a sajtónak és a parlamentnek tálalhassa a sikert.

Mint kiderült, a megbeszélés résztvevőinek, a műszakiak kivételével a leghalványabb fogalmuk sem volt az internet mibenlétéről, mint általában az egyszerű felhasználóknak sem. Ez még nem baj, de ilyen esetben nem lenne hátrány a szakemberekre hallgatni. Nem ez történt. Von der Leyen, aki egyetlen ülésen sem volt jelen, hanem munkatársnőivel képviseltette magát, rögtön ellenséges indítékot tételezett fel a kizárólag férfiakból álló szakértőkről, megvádolva őket azzal, hogy nem a problémát akarják megoldani, hanem férfi privilégiumaikat megőrizni.

Ez a női kvóta útján, szaktudás nélkül magas pozícióba került feministák egyik alaptulajdonsága, hogy mindent, amit nem értenek meg, azt rögtön a műszaki férfiak összeesküvéseként kezelnek. Szerintük ezek a férfiak csak a parancsaikat végrehajtó, kiszolgáló személyzet tagjai, akiket nyomás alá kell helyezni, s adott esetben akár férfiasságukat kigúnyolva kell ellenállásukat megtörni. Az, hogy egyes követelésüknek objektív technikai akadálya van, az ő elképzelt valóságukban nem fordul(hat) elő. Ez mind a mai napig, sőt, egyre inkább érvényes doktrína.

A miniszterasszony harciasan támadta a parlamentben és az elé tolt mikrofonokban a “kooperálni nem akaró”, patriarchális beállítottságú műszakiakat, miközben az IT szakemberek egy tizenkét pontból álló, egyenként is komplex kérdéseket taglaló listával bizonyították, hogy az eredeti elképzelés kivitelezhetetlen. Megszületett ugyan egy törvény később az inkriminált oldalak hozzáférhetetlenségéről, ami ugyan nem volt igaz, de ezt a törvényt soha nem alkalmazták. Az egész cécó végül is az internet cenzúráját készítette volna elő, a piros táblás oldalak csak alibinek szolgáltak.

Az egyik vezető szakembert, aki tárgyilagos műszaki érvelésével különösen felhívta magára von der Leyen figyelmét, a miniszterasszony pártkapcsolatai felhasználásával kirúgatta a tudományos intézetből, ahol addig dolgozott, sőt doktori disszertációjának elfogadását is megakadályozták. Ez viszont későbbi, nemzetközi tudományos karrierjére végzetes volt. Az esetről teljes részletességgel, első kézből az érintett blogján német nyelven ITT olvashatunk.

Ursula von der Leyen következő reszortja a munkaügyi minisztérium volt, miután az előző helyén temérdek energiát és közpénzt pazarolt el eleve halva született ügyekre. Ez a minisztérium rendelkezik hagyományosan a legmagasabb büdzsével, amelynek dilettáns megcsapolása nem váratott sokat magára.

2011-ben megállapították, hogy a világ egyik leggazdagabb országában, Németországban, 1,6 millió gyermek él a szegénységi színvonal alatt, ezért von der Leyen egy képzési és “részvételi” offenzívát indított a gyerekek felemelésére. A “részvétel” szó abban az időszakban vált felkapottá, amely a hátrányos helyzetűek társadalmi részvételi képességét jelenti, állami segítséggel persze.

A minisztérium át is utalt 1,6 milliárd eurót különböző kommunális igazgatási szerveknek, rendkívül komplikált bürokratikus feltételekkel a pénz kiutalásával kapcsolatban. Elvben ez gyerekenként évi egyezer euró többletbevételt jelentett volna az érintett családoknál, amennyiben a közhivatalok direkt kifizették volna az összeget a már amúgy is szociális segélyen (Hartz4) tengődő gyerekeknek. Ehelyett újabb adminisztratív kapacitásokat kellett kialakítani a jogosultsági vizsgálatra és a pénz elosztására. Hogy végül is az “oktatási-részvételi csomag” másfél milliárdjával mi történt, az mind a mai napig rejtély.

Sokkal látványosabb volt von der Leyen és a szép milliárdos filantróp esete, amely jó egy évig uralta a német médiát. Élénken emlékszem, hogy nem volt olyan hét, amelyben ne szerepelt volna Nicolas Berggruen, az excentrikus sonnyboy némi neo-marxista attitűddel felvértezve, a miniszterasszony mellett.

Kiderült ugyanis, hogy Berggruen a gazdasági sáskák által évek óta kivéreztetett, nagy múltú Karstadt-Hertie áruház konszern iránt érdeklődött, megígérve annak haladéktalan felvirágoztatását. Munkahelyek megtartása, új munkahelyek teremtése, modernizálás – ezektől a tervektől volt hangos a német média. Von der Leyen kifejezett nyomására egyeztek bele a bankok a konszern “eladásába” 1, azaz egy (!) euró jelképes összegért a milliárdos részére. Az áruház konszern alkalmazottai készségesen belementek jövedelmük csökkentésébe, munkahelyük megtartása fejében, a hitelezők pedig hajlamosak voltak várni, amíg a beruházások ismét gazdaságossá teszik az objektumokat.

Egy probléma adódott viszont, mert Berggruen, a megváltóként kezelt széplélek semmit nem invesztált a konszernbe. A százmilliós nagyságrendű veszteségek eredményeként először a dolgozók egy részét bocsájtották el, majd 2013-ban kiderült, hogy Berggruen a konszern legértékesebb házait egy osztrák ingatlanbefektetőnek adta el 75,1 százalékban. Hogy az egy euróért átvett konszern részeiért kapott százmilliók hova mentek, csak találgatni lehet. A részletekről ITT és ITT olvashatunk német nyelven.

Forrás: twitter.com / Soros, Von der Leyen, Berggruen

Ha már a miniszterasszony eddigi két posztján ennyire “sikeres” volt, többször felmerült annak lehetősége, hogy egyszer megörökölheti Merkel kancellárságát. Többen egy elkeseredetten folytatott háttér konkurenciát véltek felfedezni a két kvótanő között, bár Merkel többször bizalmát fejezte ki védencével kapcsolatban, ami általában az illető karrierjének végét jelentette.

Nem úgy von der Leyen-nél, akit elég rendszeresen meghívtak a Bilderberg konferenciákra (2015; 2016; 2018; 2019), míg Merkel csak a kancellárrá választási évben, 2005-ben kapott meghívót. Olyan német kancellár, vagy lehetséges jelölt még nem volt, akit meg nem hívtak volna ezekre a zártkörű összejövetelekre, mióta a konferencia létezik.

Forrás: de.Wikipedia.org / screenshot

Majd eljött a nagy nap és 2013. decemberében először lett Németországban női honvédelmi miniszter, von der Leyen személyében. Addigra a hadügyet hozzá nem értő férfi politikusok teljesen leamortizálták és Merkel regnálása alatt (2005-től) már csak egy drága, de ahhoz képest marginalizálódott hadsereggel rendelkezett az ország: se technikában, sem felszerelésben nem ütötte meg a nemzetközi színvonalat, azon kívül, hogy szövetségesként Afganisztánban “védte meg az európai értékeket”, illetve 2013. óta Maliban, a nyugat-afrikai ország sivatagos vidékén támogatta a francia rendfenntartó erőket, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Nagy elánnal fogott hozzá az eddig már két reszortban is kudarcot vallott miniszterasszony a német hadsereg megreformálásának. Kijelentette, hogy család- és nőbarát hadsereget kíván létrehozni. Az egyenjogúság jegyében meg akarta könnyíteni a különböző szexuális beállítottságú emberek katonai pályáját, továbbá a migrációs hátterű, elsősorban muszlim származású fiatalok felé való nyitást is szorgalmazta.

Az ukrajnai válság idején már-már azt hitte az ember, hogy von der Leyen Oroszországnak is hadat akar üzenni. Szerencsére ez a harciaskodás megmaradt a retorikánál. Ugyanilyen hangokat lehetett hallani a szíriai polgárháborúval kapcsolatban is, aztán kiderült, hogy a német felderítő repülőket csak napközben lehetett használni, ha éppen repülésképesek voltak.

A szó “repülésképes” különös fontossággal bír repülőgépekkel kapcsolatban. Ezt a magától értetődő tényt addig nem tartották érdekesnek, amíg magas rangú német politikusok nem maradtak földön a Bundeswehr kezelésére bízott, a politikai elitet szállító, állami gépek sorozatos meghibásodása miatt. Nem csak a szövetségi elnök és a külügyér szerepét játszó, hazánkat éppen most fenyegető, másfél méternyi perszonifikált ön-túlértékelés, Heiko Maas dekkolt hosszabb ideig valahol repkedés helyett. Angela Merkel is került ilyen szituációba, amikor az argentínai Buenos Airesben csak egy napos késéssel tudott megjelenni egy fontos konferencián és – oh, mon Dieu! – reguláris járat első osztályán volt kénytelen átvészelni az utat.

A klíma és a világ megmentésére specializálódott Merkel azóta két géppel repül, akár Japánba is, hátha az egyik cserben hagyja.

Ursula von der Leyen bölcsődéket és óvodákat alakított ki a kaszárnyákban és shopping túrára indult a hadsereg női tagjainak megfelelő sminktükröket, ünnepi uniformist, illetve terheseknek való harci-hacukákat beszerezni. Kissé nagyobb pénzügyi vonzata volt annak az akciójának, amikor harckocsik megvételekor ragaszkodott a terhes anyáknak is alkalmas belső térkialakításhoz és ülésekhez.

Forrás: qpress.de / Illusztráció

A Flinten Uschi becenevet azzal érdemelte ki, hogy az újonnan megvásárolt fegyverek lőni lőttek ugyan, csak nem feltétlenül oda, ahova eredetileg szánták. Bizonyos helikopterekkel is adódtak nehézségek, nem csak az érzékeny színű, ámde ízléses belső dizájn miatt, hanem azért, mert az üléseket maximálisan csak nyolcvan kilóval lehetett terhelni, ami törpéket kisnövésűeket feltételez, ha a harci felszerelést tartalmazó hátizsák súlyát figyelembe vesszük. Hogy beszerzéseivel német helyett francia cégeket részesített előnyben, biztosan Macron elnök szimpátiáját vívta ki.

Nagy visszhangot keltett Flinten Uschi nagytakarítási akciója, amikor egy mesterségesen felfújt, feltehetően kitalált eset kapcsán “radikális jobboldali elemektől” tisztította meg a hadsereget és ennek következtében eltávolíttatta a legendás Dr. Helmut Schmidt, egykori SPD kancellár Wehrmacht uniformisban készült képét a Bundeswehr hamburgi egyeteméről.

A legnagyobb botrány mégis külső tanácsadói miatt tört ki. Két multinacionális tanácsadó céget (Accenture, McKinsey) bízott meg a hadsereg átalakításával és egyúttal diverzifikálásával kapcsolatban, több száz millió euró honorárium fejében. Nem elég, hogy a hatalmas apparátussal rendelkező minisztérium szakemberei fölé külső, a vállalati szférából érkező munkatársakat helyezett, de valamelyik gyereke is az egyik konszernnél dolgozott.

A McKinsey cég menedzser nőjét, Katrin Suder-t nem sokkal később államtitkárrá nevezte ki, akit később a tanácsadói “korrupció gyanús” botrány egyik kulcsfigurájának tartottak, illetve tartanak mind a mai napig, hiszen a megbízásokat a cégeknél dolgozó haverjainak kínálta fel. A német Queer magazinban fellépő, “büszke leszbikus” (saját szavai!) nőt, addigi szolgálatai elismeréseként egy katonai kitüntetés adományozása mellett, a német kormány digitális tanácsának elnökévé nevezték ki. Suder fizikát, színházi és nyelvtudományokat tanult és 2015-ben részt vett a 63. Bilderberg konferencián. Mi ez, ha nem kompetencia?

Mindezek dacára a legújabb Merkel kormányban ismét von der Leyen kapta meg a honvédelmi reszortot. A minisztériumon belüli panamák azonban már nem voltak eltitkolhatók, ezért egy parlamentáris vizsgáló bizottságot állítottak fel a visszásságok felderítésére. Jó néhány hadvezető nyílt levélben támadta von der Leyen dilettáns és feltételezhetően korrupt vezetését, masszívan kockáztatva ezzel saját egzisztenciáját.

A parlamenti vizsgáló bizottság a katonai titoktartásra hivatkozva, csak részben látható anyagokat kapott kézhez. Érdekes módon ez az érzékenység nem volt tapasztalható a külső, vállalati tanácsadók bevonásakor. Von der Leyen telefonjáról minden, esetleges kompromittáló adat kitörlődött. Mielőtt azonban az ügyészség felvette volna a vizsgálatokat, von der Leyen asszony az EU Bizottságának elnöke lett.

Munkája az Unió élén eddig nem sokban különbözik a németországi teljesítményétől: hatalmas tervek, nagy szavak, csak éppen más, az eddiginél sokkal nagyobb dimenziókban, tehát jóval drágábban. Míg Németországban száz milliók és pár milliárd euró folyt ki a viszont nem látásra az általa felügyelt pozíciókban, ma már billiókban, tehát ezer milliárdos nagyságrendekben tervez, az európai adófizetők kárára.

Ha valaki abban reménykedett, hogy Juncker után bárki jobb lehet a Bizottság élén, az tévedett. Azok viszont, akik szerint von der Leyen a megreformálhatatlannak tűnő Unió szétesését fogja hozzá nem értésével, utópisztikus kívánságaival felgyorsítani, azok még reménykedhetnek.

A tömeges migráció erőszakos forszírozása, az adófizetők pénzének multinacionális szervezetekre történő átjátszása, mint az European Green Deal, amelyben két billió euró “privatizálásáról” van szó, s amely egy külön tanulmányt érdemel. A gender-őrület bebetonozása a többségi társadalom ellenében, továbbá az iszlám privilegizált kezelése az Unión belül. Ez ma von der Leyen politikája.

Nem utolsó sorban azonban a korona vírussal kapcsolatos járulékos károk, amelyeknek nem csak hatalmas anyagi vonzatuk miatt lesz fatális következménye a kontinens lakóira nézve, hanem az alapvető szabadságjogok és a privát szféra megszüntetésére való törekvéseknek nyit szabad utat a jelenlegi helyzet.

Bill Gates már régóta követeli a privát kommunikáció ellenőrzését, az EU jó ideje akarja az internetet cenzúrázni, s most – úgy látszik – eljött az idő és a műszaki lehetőség ennek megvalósítására. Legkésőbb a bécsi merénylet után megtaláltatott az alibi is a magán chat-ek ellenőrzésére, mint pl. WhatsApp dekódolására.

Ursula von der Leyen pedig addig is szorgalmasan keresi és meg is találja a mikrofonokat, amelyekbe elmondhatja éppen aktuális beszédét, a mindig ugyanarra a kaptafára készült szöveget. Azt a naiv, valamilyen világjobbító szándék mázával leöntött infantilis giccset, amelyet már kívülről ismerünk. Eközben az Európai Unió csendben haldoklik.

Egy ilyen hatalmas szervezetet csak belülről lehet végleg tönkre tenni. Von der Leyen eddigi pályafutása azt mutatja, hogy erre a feladatra ő a legalkalmasabb.

Szerző: HeroesNeverDie

Ezt a cikket a PestiSrácok – Tutiblog átvette.

Featured picture: cdn-newsapi.com.au

HND: A genderisták alkonya

Elöszó

A hazai köztudatba csak néhány éve került be a “gender” fogalma, holott a felszín alatti bomlasztás a “nemek egyenlősége” nevében több évtizedes múltra tekinthet vissza. Amikor először publikáltam ebben a témában, csak marginálisan érintettem a gender-őrület egyik legmérgezőbb hatását: a gyerekek tudatos elidegenítését saját születési nemüktől és saját családjuktól, illetve a gyerekek korai szexualizálását. Az elmúlt pár év nemzetközi tapasztalatai azonban leghátborzongatóbb rémálmainkon is túltettek.

Feltétlenül szükségesnek tartom az újabb információkkal kiegészített tanulmány közzétételét. Nem véletlen, hogy az augusztusra áthelyezett “büszkeségi” dzsembori előtt hívom fel a figyelmet a gender-mánia destruktív hatására. Egy – még – előkészületi fázisban lévő cikkem tartalmának jobb megértéséhez is hasznos lehet a gender-tanulmányok történetének, alattomos, sokszor önkéntelenül is tragikomikus módszereinek felelevenítése.

Forrás: CSD Berlin stuttgarterzeitung.de

“Azt hitted viccelnek, mikor a kényszerzubbonyt húzták rád, mert átlagosan normálisnak tartottad magad.” – HND

Hatalmas vihart kavart fel anno a magyar kormány szándéka, amely a hazai úgynevezett “gender-tanulmányok” finanszírozását beszüntetné, a többségi társadalom számára haszontalan, nem tudományos, hanem ideológiai alapokon nyugvó ál-tudomány közpénzekből való támogatottságának indokolatlansága miatt. Rengeteg pro és kontra érvet olvashattunk a témában, de a leggyakrabban elhangzott vélemény, amely szerint a gender-tanulmányok témája elsősorban a nők társadalmi szerepével, egyenjogúságával foglalkozó tananyag lenne, gyakorlatilag téves, illetve félrevezető. Az sem indok az állami támogatásra, hogy csak kutassanak a magukat tudósoknak nevezők, aztán majd eldöntjük, mit kezdjünk az eredménnyel.

A genderizmus története

Az első áldozat egy kisfiú volt, aki Bruce (később David) Reimer néven, 1965. augusztus 22-én, Winnipegben, Kanadában látta meg a napvilágot, egypetéjű ikertestvérével, Briannal egyidejűleg. Hat hónapos korában egy fitymaszűkület műtéti eltávolítása miatt David pénisze menthetetlenül elroncsolódott. Egy John Money nevű, magát szexológusnak és tudósnak tituláló egyed javaslatára a már 22 hónapos kisgyerek szülei beleegyeztek a fiú operatív szexuális “átszerelésébe” és 12 éves korától női hormonokkal való kezelésébe. John Money nevét a “PEDOkrácia hatalma” című publikációmban is említettem. David/Bruce-ból Brenda lett. A “tudós” Money az ikrek fejlődésén akarta bebizonyítani, hogy a születéskor nyilvánvalónak tűnő biológiai nem korántsem határozza meg az emberek szexológiai besorolását, hanem a társadalmi befolyás, a nevelés az, amely a nemeket “konstruálja”.

Az ügy nagy port kavart fel, dokumentációk, könyvek jelentek meg róla, az immáron “Brenda” névre hallgató, átoperált, majd később mégis Davidként élni akaró ember, aki újra férfi szeretett volna lenni, életéről. David a sok megpróbáltatás után 2004. május 4-én, 38 évesen öngyilkos lett, nem sokkal ikertestvére, Brian, máig sem tisztázott körülmények közötti halála után. Az anyjuk szerint még mindkét fiú élhetne, ha nem vettek volna részt ebben az emberkísérletben.

A genderizálási téboly első lépései ugyan inkább egy frankensteini laboratórium hagymázas horror vízióját idézik, de mint később látni fogjuk, a társadalom radikális átalakításának egyik legfontosabbnak kikiáltott eszköze – az 1990-es évek közepe óta ENSZ és EU doktrína (!) is egyben -, amely az ilyen egyedi eseteknél is nagyobb károkat képes okozni. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy Magyarország az EU-ba történő belépésével kvázi ezt az elméletet is elfogadta.

Az évszám olvastán hirtelen felkaphatja a fejét a nyájas olvasó. Nem, ez kérem nem elütés! Jól látták, sőt a gender-témát először 1985-ben, a Nairobiban megtartott, az ENSZ által szervezett 3. Nők Világkonferenciáján említették, majd 10 évvel később Pekingben dolgozták ki részletesen ezt az agendát a 4. Világkonferencián. Mégpedig a meghosszabbításban, mikor már a kisebb országok képviselői, amelyekről feltételezhető, hogy tradicionálisan család- és gyerekpártiak, kénytelenek voltak elutazni, mert szegény nemzetek lévén nem engedhették meg maguknak delegációik maradását. Ravasz nem?

Miért csak kb. 2014 óta tud erről a nagyérdemű, illetve annak tájékozottabb része? Na és a tömeg? – kérdezhetné bármelyik ország polgára, így egy magyar is. Joggal. A válasz lehangolóan egyszerű: a “nemek egyenjogúsága” címkével ellátott, úgynevezett harmadik hullámos radikálfeminizmus és a társadalom legkisebb egységét, a családot megcélzó, ellentmondást, vagy kritikát nem tűrő, “tudományos” álruhába öltözött szemfényvesztés, amelynek deklarált indítéka a hagyományosan heteroszexuális családok tönkretétele, először egy működő infrastruktúrát követelt magának.

Szabadjegyet akart a megkérdőjelezhetetlenségre, sőt, az ellenkező nézetekkel fellépők általános megbélyegzésére, valamint leginkább az adófizetők által szponzorált kimozdíthatatlanul biztos államhivatalnoki állásokra. A genderizmus a népek, parlamentek, tehát az egyes országok polgárai háta mögött csempészte be magát, a közösség által gyakorlatilag láthatatlanul fészkelődött be a világ egyetemeinek szervezeteibe, az ott oktató egykori ’68-as, mára már megőszült generáció hathatós segítségével.

A címke természetesen és megtévesztően “igazságosnak” tűnik: a férfiak, nők és mindenféle kisebbség egyenjogúsága. Ki az, aki a mai világban ilyesmi ellen emelné fel a szavát? A valódi cél azonban, a társadalom eddig ismert formáinak, továbbá a természettudományok korántsem tudományos alapokon, hanem “érzéseken”, kijelentéseken, diktátumokon történő lerombolása.

Egy maroknyi fasisztoid, ellenvéleményt nem tűrő, konkrét valódi életre, igazi munkára képtelen, döntő többségében női réteg vette át a hatalmat. Olyanok, akik a klasszikus nézetű anyákat, asszonyokat lenézik, miközben privát neurózisaiknak, férfigyűlöletüknek és gyerekellenességüknek idegen szavakkal tarkított, normál emberek számára szinte követhetetlen, empirikusan bizonyíthatatlan – mert nem létező – téziseit öntik a nyakunkba. A vallási szekták, vagy az egykori marxizmus-leninizmus egyetem tanai voltak ennyire megkérdőjelezhetetlenül bebetonozottak.

A módszerek

“Az 1920-as évekig nemi sokszínűség volt jellemző, majd a nácik bevezették a többségi kétneműséget, amit mind a mai napig tanítanak biológiában” – bumm! Porzó és bibe? Hím és nőstény? Férfi és nő? Ugyan kérem! A születési anyakönyvi kivonattól az útlevélig számontartott nemem, ami alapján léteztem egész életemben, azt nem a kromoszómáknak és testi megjelenésemnek köszönhetem, nem! A nőneműségemnek egy fura bajszú, osztrák származású, foglalkozására nézve sikertelen festő, diktátor és háborús bűnös az oka!

Nem, nem zavarodtam meg, hanem szó szerint idéztem egy német, magát homoszexuális férfinak valló – ami lehet, hogy közben változott – gendertudós szavait, aki ráadásul biológiát is tanult és tanít. A nevét nem szabad leírni, mert nálam jóval prominensebb tollforgatókat, akik az illetőt nyilvánosan kritizálni merészelték, beperelt, hatalmas összegű kártérítéseket bezsebelve az elviselt lelki trauma miatt.

Ez egy alapdogma a gender-szektánál, ami röviden annyit jelent, aki a természettudományok, ebben az esetben biológia, kézzelfoghatóan és többszörösen bebizonyított igazságaiban hisz, az radikális jobboldali maszkulinista (férfipárti), elnyomó szemléletű rasszista, hetero, valamint nő- és kisebbséggyűlölő népség. 

Ezzel szemben állnak a morálisan magasabb rendű, baloldalian emancipált Emberek (igen, nagy E-vel), akik tagadják a biológizmus, azaz a reakciósan elavult tudományoskodások nézeteit, mert ők a patriarchák által diktált szellemi mocsárba vulgo természettudomány szintjére nem ereszkednek le.

A fent idézett egyed szerint még a nők definitív gyerekszülésre, utódkihordásra és annak táplálására képes teste is csak biológisztikus tévhit, hiszen a nők/párok kb. 15 %-nak nincs gyereke. S mindez elég indok is számára, hogy megtagadja az alapvető anatómiai tényt!

“A férfi és női elsődleges nemi szervek sem láthatóak a hétköznapi életben, hiszen azokat legtöbbször ruha takarja el, tehát a férfi és női kategóriába való organisztikus (szervi) besorolás téves, és a társadalom kényszeríti ezt a skatulyát a (szerinte!) sokneműséggel bíró alanyokra.”

Huh! Mint említettem volt, az illető egy német biológus és genderológus, egyetemi professzori besorolásban és kiváltságokkal, egy, az immáron kb. 250-300 közül, akiknek 98 százaléka nő, és nem mellesleg szinte mindegyikük radikálfeminista leszbikus. Korábban utaltam arra, hogy a gender-szekta a választók, a parlamentek, tehát a nép háta mögött települt be a nyilvánosság számára érzékelhetetlen módon az egyetemi beltenyészetekbe.

A társadalom nagy többsége mind a mai napig nincs tisztában a gender-mainstreaming miértjével és tartalmával. Maximum a német és más nyelvek feminizáló, majd a queer identitásokat (amelyek érintettjei csak ezrelékben kifejezhetőek a milliós többség viszonyában) is jelezni akaró, lassan kötelező jellegű nyelvi és nyelvtani bukfencek által tapasztalják a változásokat. Ez azt jelenti, hogy újabban gyakorlatilag olvashatatlanná váltak bizonyos szövegek a hím-, nő- és semlegesnemű nyelvtani szabályok komplett átépítésével, a szóközbeni – / _ / * jelek alkalmazásával, egyes szavak felismerhetetlenségig eltorzított változataival.

Én személy szerint mindig hálás voltam magyar anyanyelvemnek, annak utánozhatatlan gazdagságának, más nyelvekre szinte lefordíthatatlan, nagyszerűen plasztikus képszerűségének. Nekünk, magyaroknak mindig is a feje tetejére kell állítanunk belső nyelvi logikánkat, mikor egy idegen nyelvet tanulva tapasztaljuk a nyelvtani “nemek” kihatásait akár egy egész mondatra. Ezért örülök annak, hogy a magyar nyelv éppen egyedülállósága miatt a genderizálási pusztításra – még – alkalmatlan.

Azok a pancserek azonban, akik más, szintén gazdag és sokoldalú nyelvet a genderizmus lingvisztikai igájába kényszerítenének, abból a fatális tévedésből indulnak ki, hogy a “nyelvtani nem” egyenlő lenne a szexussal, tehát a biológiai nemmel. Ez definitív nem igaz, ahogy az egész gender-ideológia is egy empirikusan bebizonyíthatatlan luftballon.

A genderizmus kéz a kézben járva a radikálfeminizmussal egy demagóg konstrukció a gyökértelen, családtalan, hagyományok- és emlékezet nélküli, magyarán történelemmentes, magának való, így könnyebben manipulálható és irányítható arctalan egyen-fogyasztó, ámde mélyebben már nem gondolkodó tömeg felülről, azaz a háttérből való létrehozásának eszközeként.

A gender-szekta hatalma

A tudás fellegvárai, az egyetemek, amelyek hivatása az arra érdemeseknek, tehát akik – elvben – egy alkalmassági szűrésen megfeleltek, a jövő vezetőinek, értelmiségének magas szintű kiképzése, valamint egy ideológiamentes és a társadalom fejlődéséhez, ill. fejlesztéséhez nélkülözhetetlen szabad kutatás biztosítása.

A fanatizmusában, kirekesztőségében és dogmatizmusában páratlanul semmitmondó, de azt annál komplikáltabb és szinte követhetetlen szavakkal kommunikáló genderizmus, amelynek “professzorai” szinte kivétel nélkül a demokratikus alkotmányoknak ellentmondó, radikálfeminista alapon bevezetett “női kvóták” alapján kerülnek ebbe a pozícióba, ma már egy világszerte (adó)milliárdokkal támogatott üzlet. A haszonélvezői olyan kifejezetten csak fehér és heteroszexuális férfiakat gyűlölő, vagy szintén heteroszexuális, de a hagyományos női szerepet, családot preferáló nőket lenéző, gyerekeket kiskoruktól kezdve szexuális objektumként kezelő személyek, akik a tudomány templomát, az egyetemet, a saját be nem vallott pszichózisukat, neurózisaikat, a többségi társadalomban való életképtelenségüket kezelő “terápiás centrummá” degradálják. Olyan fanatikusok, akik a világ legfejlettebb országaiban még mindig a patriarchák uralmáról papolnak, miközben az ottani nők hatalmas gazdasági, társadalmi és politikai befolyással rendelkeznek.

Mit keres a genderkutatás – amely a legminimálisabb tudományos igényeket sem képes kielégíteni – az egyetemeken? Nem árt tudni, hogy Norvégia volt az első ország, amely az évi kb. 60 millió eurónak megfelelő állami támogatását a gender-fakultásoktól megvonta, azzal az érvvel, hogy ez nem tudomány és nincsen társadalmi haszna.

Milyen konkrét eredmények születtek eddig a gender-tanulmányokból általánosan a többi tudományra is kivetítve? Semmi, hiszen a klasszikus tudományokban használt vizsgálati, kísérleti, bizonyítási módszerek ismeretlenek, sőt kifejezetten tilosak a genderistáknál. Ilyesmiről vitatkozni sem hajlandóak, mert dogmáik vitathatatlannak tekintendőek. Főleg, ha a vitapartnert eleve a rasszista, LMTBQ-, nő-, rokkant- és színesgyűlölő patriarchátus képviselőjének tekintik, akinek még vita útján sem szabad nyilvánosságot adni. Avagy tekintsük tudományos véleménynek például azt, hogy:

“A nők jobban megértenék a matematikát, ha azt nem a patriarchátus találta volna ki…”, vagy netán “Az elnyomó ciszheteró patriarcha (vulgo technikus) szándékosan úgy állítja be a terem mikrofonjait női előadók részére, hogy így a nők beszédhangja kellemetlenül magas és rikácsoló legyen…”

Na ugye.

Milyen károkat okozott eddig a tudományoknak a gender-sarlatánság? Rengeteget, hiszen egy szintre emelték ezt az átnevelésre kitalált kuruzslást a valódinak tekinthető tudományokkal. A helyzet lassan odáig fajult, hogy egyes országokban csak akkor lehet természettudományos kutatásokra állami támogatást igényelni, ha a kérelembe belecsempésznek némi gender-szagú tézist is.

Miért lehet a genderfakultásokon jól fizető professzori állásokat a kötelező női kvóta alapján elnyerni, majd utána követelni pl. a professzornő helyett a kimondhatatlan “professx” megszólítást, mert az illető hirtelen nemtelennek érzi magát? Ugyanez a professx olyan szemináriumokat tart, ahol önsajnáló kollektív köldöknézésen, és a társadalom szexizmusa miatti kórusban való panaszkodáson kívül intervenciós napokat szerveznek a szupermarketekben található, szerintük maszkulin (férfipárti) áruk “láthatatlanná” tételére. Magyarán a polc hátterébe való eldugására és a femininnek tekintett produktumok láthatóságát növelendő, azok előtérbe történő átrámolására. Ezért már érdemes évi 250 ezer euró jövedelemért professx-kodni nem?

Mi a tudományosság a gender-tanulmányokban? A példák, amelyeket eddig eredeti anyagokra, kinyilatkozásokra támaszkodva bemutattam, azok a jéghegy csúcsát illusztrálják és önmagukért beszélnek. Szexizmusról panaszkodni, miközben a szexet állandóan valamilyen formában előtérbe tolva, összehallucinált nemekről értekezni, követelve az összes, tehát a két (!) biológiai nem megszüntetését – ez lenne a tudományosság? 

Hermafroditák nem jelentenek külön nemet. Ez egy genetikai ritkaság a férfi és a női nemi szervek egy emberen megjelenő anomáliájával.

A legnagyobb bűn mégis a gyerekek indoktrinálása, amely az óvodától a középiskoláig nem csak a fejlődésben lévő személyiség deformálására, hanem a pederasztia ill. pedofília régóta szándékozott és eddig sikertelen, “hátsó ajtón” való bevezetésére céloz. A gender-szekta társadalmi átnevelő tevékenységének következményeként a nyugati világban teljesen elfogadottá, sőt, politikailag támogatottá vált kiskorúak nemváltoztató operációja, az összes hormon-bomba alkalmazásával, akár szülői beleegyezés nélkül.

Az 1970-es, ’80-as években kerültek az érdeklődés középpontjába a traveszti-show műsorok, amelyek, kilépve az éjszakai bárok szubkultúrájából, meglehetősen gyorsan az állami tv-adóknál is adásidőt kaptak egy széles közönség szórakoztatására. Én is láttam, sőt ismertem is ilyen szereplőket és senki nem gondolt arra, hogy a nyitás lesz majd a kisebbségi identitási mozgalom kezdete. Tény, hogy közülük nagyon sokan tehetséges énekesek, táncosok voltak, akik a magánéletben szinte felismerhetetlenül egyszerű, hétköznapi benyomást keltettek.

Csakhogy a “travik”, akiket régóta “Drag Queen”-nek hívnak, nem maradtak meg a show világában. Egy ideje megjelentek az óvodákban, iskolákban meseolvasó performansszal “szórakoztatni” a kicsiket.

Forrás: storage.googleapis.com

Vagy a nagy feltűnést keltett szörnyeteg, aki a Michelle Obama könyvtárban jelent meg:

Forrás: pcdn.com/ michelle-obama-library

Egy ideje azonban gyerek “Drag Queen” sztárokat ünnepel a nyugati média, milliós videó-nézettséggel, követőkkel és ez már nagyon tudatos gyermekrontási kategória, teljesen legálisan…

Gondoljunk erre kérem, ha a főváros utcáit ismét ellepik a “szerelem nem ismer kort” szövegű plakátok.

Végül egy rövid anekdota: 2014-ben a világ egyik legszegényebb országába, az afrikai Beninbe keresett egy német állami segélyszervezet genderistákat kiküldetésre. Ebben a maláriától, AIDS-től, dengue-láztól és mélyszegénységtől szenvedő országban a legsürgősebb feladat nyilvánvalóan a német gender-tanácsadók megjelenése volt. A cél: adaptáltatni a maszkulinizmus elítélését, a genderkompetenciát (sic!) és a szexizmus elleni harcra tanítani a nagyérdeműt, megmagyarázva egyúttal a kb. 50-60 szexus (nem) jelentését.

Nem gyógyszereket, betegségmegelőző eszközöket, nem kutakat, netán egészségügyi berendezéseket, mint pl. vécét, vagy mosdókat, nem tanárokat, akik írni-olvasni tanítanának és nem is infrastrukturális javakat, anyagokat vittek Beninbe segítségként, hanem gender-tanácsadókat, akik feltehetőleg az ottani halászoknak, a mogyoró- és gyapotszedőknek referáltak a genderkompetens viselkedésről. A genderista újgyarmatosítók cinizmusban valóban verhetetlenek. Végül is sokkal felemelőbb érzés a gender-ideológiától megvilágosodva, semmint tudatlan ciszheteró maszkulinistaként például maláriában meghalni…

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: CSD NYC farm4.staticflickr.com

Az eredeti cikk itt jelent meg és a PS is szemlézte.