Van annak valami egészen bizarr mellékzöreje, hogy lúdtalpas, többnyire kirívóan puhány és / vagy amerikai stílusban elhízott csávók, akik katonaságot csak a play station-on vagy filmekben láttak, egy olyan zsigeri fasiszta, de legalább velejéig parazita formációt védenek, amely újabb kori történetében a szervezett bűnözésen, kurvákon, olcsó cigin, nagyipari béranyaságon és suttyomban telepített kísérleti laboratóriumokon kívül eddig nem sokat adott a világnak. Szláva banderapántlika!
Nem szokásom a magyar közéletet kommentálni, akkor sem, ha a távolság dacára, eléggé széleskörűen igyekszem tájékozódni kis hazánk aktuális ügyeiről, lehetőleg minden oldalt figyelembe véve. Most azonban kivételt teszek egy végtelen ostobaságában, tájékozatlansága miatt megrázó cikk apropóján, amit a magyar celebeket nagyipari méretekben provokáló és sokszor lejárató celeb, Puzsér Róbert volt képes kiadni a kezéből. A magát “megmondó embernek” címkéző Puzsér, akit a méltán népszerű “Hajóágyú” legénysége nemes eleganciával Zsupérként emleget, már többször bebizonyította, hogy nemhogy a saját szakmájához (történelem tanár) nem ért, hanem úgy általában eléggé hiányos tudással beszél és ír olyan dolgokról, amelyekről semmit, vagy keveset, legtöbbször azonban hibásan értesült.
Semmi baj nincs azzal, ha valaki csak egy szűk területen, jelen esetben a celeb-világban ismeri ki magát, amennyiben messzire elkerüli a természettudományos, a világpolitikai, történelmi és társadalomtudományi témákat. Egy olyan valaki, aki – a jelek szerint – nem olvas, nem kutat fel háttérinformációkat akár a mainstream forrásokból sem, de notórius rendszereséggel mégis önjelölt váteszként messzemenő következtetéseket von le abszurd feltételezéseinek elegyéből, az egyszerűen csak kínos.
A saját – elviselhetetlenül ordibáló – hangjába önfeledten szerelmes publicista nyilvánvalóan nem politikai agitátorként gyűjtötte össze hívei népes táborát. Ez rendben is van, akár örülni is lehet ennek, ha a világnézettől és életfilozófiától egyébként teljesen független toxikus butaságaival nem lihegne a gyanútlan közönség nyakában, melynek egy része kritikátlanul át is veszi égbekiáltó ostobaságait.
Dacára, hogy három elkezdett tanulmány hever a “fiókomban”, aktualitása miatt mégis egy napok óta megőrzött anyagot teszek közzé, aminek ugyan látszólag semmi közvetlen köze nincs Puzsér kirohanásaihoz, mégis kiváló válasznak érzem a bevezetőben említett kör, amelybe Puzsért is sorolom, háborúval kapcsolatos naiv, de ahhoz képest végtelenül veszélyes tévelygéseire. Az idézet végén mutatom be a Facebook-on (is) megjelent szöveg szerzőjét.
»A hónap dühöngője
A Brügge-i Collège d’Europe az EU saját, közpénzből finanszírozott karrieriskolája.
Három évvel ezelőtt az EU volt külügyi megbízottjának, Federica Mogherini-nek (aki fiatalon az Olasz Kommunista párt ifjúsági szövetségének tagja volt- HND) – az egyetem belső elosztási irányelveit figyelmen kívül hagyva, és az előírt képesítési követelményeket nem teljesítve – rövid úton felajánlották, szinte utána dobták az ottani rektori posztot.
Még írásos pályázatot sem nyújtott be, mivel a legmagasabb tudományos fokozatát, ami volt és mostanáig van neki, a dél-franciaországi Aix-en-Provence-ban egy “Erasmus Kollégiumban” szerezte.
A mérsékelten tehetséges olasz számára – a jelek szerint – semmilyen utófoglalkozást nem terveztek az ötéves (2014-2019) megbízatási időszak után, amely – mint emlékezhetünk rá – nem hagyott mélyebb benyomást. Mogherini magánéleti okokból Belgiumban akart maradni, de a munkaerőpiac szabad (politikai védelem nélküli) vadonjában nem talált megfelelő és felháborítóan jól fizető állást.
Elég egy telefonhívás és Herman Van Rompuy, az Európa Tanács korábbi elnöke amúgy, jelenleg az egyetemi igazgatási tanács elnöke szépen kizárta a német politológus, Prof. Dr. Jörg Monar utódjának formálisan alkalmas jelöltjeit. Talán nem véletlen, hogy a bizottsági elnök, von der Leyen is támogatta a – hozzá hasonlóan – hirtelen az égből pottyant “meglepetésjelölt” kinevezését. Így a sokéves egyetemi vezetői tapasztalattal rendelkező kiváló tudósnak szánt pozíciót, a vele járó inflációbiztos havi 14 ezer eurós fizetéssel együtt az egyetemi adminisztrációban újoncnak számító Mogherini kapta meg.
“A nepotizmus megdöbbentő esete” – foglalta össze akkoriban hitetlenkedve az eseményt a baloldali francia újság, a Libération.
Eddig, 1949 óta az egyetem tudományos évfolyamait (az úgynevezett “doktori fokozatokat”) mindig kiváló európaiakról nevezték el: Gottfried Wilhelm Leibniz, Leonardo da Vinci, Wilhelm és Alexander von Humboldt, Arisztotelész, Nikolaus Kopernikusz, Albert Einstein, Voltaire, John Maynard Keynes, Hannah Arendt.
Most jelentették be a következő posztgraduális évfolyam szellemi mecénásának kiválasztásáról szóló – nyilvánvalóan maga Mogherini által hozott – döntést: egy Madeleine Albright nevű “kiváló európai” kapja, ami bizonyára nem csak azért furcsa, mert ő az Amerikai Egyesült Államok volt külügyminisztere.
A születési hely, Prága, önmagában nem teszi “kiemelkedő európaivá” az amerikai politika egyik legbefolyásosabb alakját. Mit akar tehát ez a Brügge-i szellemi fáklya szimbolizálni egy ilyen választással, azon túl, hogy sürgetően szeretné transzatlanti irányultsággal politizálni az uniós akadémikusok következő generációját?
Albright neve óhatatlanul is mindenekelőtt a leghíresebb dokumentált embertelenségével kapcsolatos asszociációt idézi fel, nevezetesen azzal a kijelentésével, hogy 500 000 iraki gyermek halála megérte az USA Irak elleni embargóját.
A második Öböl-háború (inkubátor hazugság) után az USA tizenkét évre drákói szankciókat vezetett be Irak ellen, majd 2003-ban az ország illegális inváziója következett, Colin Powell korábbi külügyér hazugságára alapozva. Powel később beismerte, hogy az iraki tömegpusztító fegyverek valójában nem is léteztek.
Az Albright által 1997-2001-es hivatali ideje alatt fanatikusan szorgalmazott szankciós politika következtében 1,5 millió iraki vesztette életét (alultápláltság és/vagy az orvosi ellátás hiánya miatt), köztük 500 000 gyermek, több mint Hirosimában.
Az Egyesült Államok magas rangú ENSZ-tisztviselői lemondtak, mert “népirtásnak” tekintették az irakiak ezreinek tudatos és szándékos megölését.
Maga Albright azzal indokolta a szankciós politikát, hogy Irakot teljes leszerelésre kell kényszeríteni a világ többi részének védelme érdekében. A valóságban azonban az országot nem lehetett lefegyverezni, mert az USA által kitalált tömegpusztító fegyverek egyszerűen nem léteztek ott, akármennyire is keresték azokat.
Az amerikai televízióban arra a kérdésre, hogy utólag visszatekintve tényleg megérte-e a több halott gyerek, mint Hirosimában, Albright azt válaszolta: “Azt hiszem, ez egy nagyon nehéz döntés, de az ár… úgy gondoljuk, hogy megérte”.
Albright a vele rokon lelkületű lengyel radikális Zbigniew Brzezińskit hozta a Fehér Házba, akinek világhatalmi doktrínája az amerikai külpolitika legstílusosabb félreértése lett. A Kiotói Jegyzőkönyvről szóló tárgyalásokon (1997) ő volt az, aki kikényszerítette, hogy a NATO környezetpusztító műveleteit, amelyek – ebben a tekintetben is – gigantikus mocskolásnak bizonyultak, ne korlátozza az “üvegházhatású gázok” kibocsátásának ellenőrzése.
Tanácsadó cégével nemcsak azt tudta, hogyan lehet magánprofitot termelni a saját maga által létrehozott globális csatatereken, hanem megteremtette a politika és az üzleti élet közötti legbefolyásosabb személyi lízingelési pontot is. A Biden-kormány több vezető tisztviselője – köztük Victoria “Fuck the EU” Nuland – az Albright Stonebridge Groupnak dolgozott, amely egyébként a Pfizer gyógyszeripari óriáscéget is képviselte és képviseli nemzetközi kereskedelmi és szellemi tulajdonjogi ügyekben.
Úgy tűnik, ennek a visszataszító profitorientált, lobbizási és intrikusi – változó felállású alakulatnak egyetlen gyenge pontja, hogy a “Joschka Fischer & Company” nevű politikai stratégiai tanácsadó klikket tekinti neves együttműködő partnerének. (Nem véletlen, mert a német Zöld Párt egyik alapítója, a rendőrverésről, randalírozásról és demagóg nézeteiről ismert, képzést messziről sem látott korábbi külügyminisztere és George Soros németországi bizalmasának eredeti mentora Albright volt. – HND)
Madeleine “Megérte” asszonyság, a nemzetközi jog olyan mélyreható aforizmáinak megalkotója, mint:
-“Ha erőszakot kell alkalmaznunk, akkor azért, mert mi vagyunk Amerika”;
– vagy olyan kamaszos világrend-kívánságlisták, mint “Oroszország ásványkincsei túlságosan hatalmasak ahhoz, hogy csak az oroszoké lehessenek!”;
– illetve olyan metamorális manipulatív bölcsességek, mint “Ha elég gyakran ismételgetsz egy hazugságot, az kezd úgy hangzani, mintha igaz lenne”.
Albright, akinek zseniális víziója a NATO végtelen keleti terjeszkedéséről és Jugoszlávia szétzúzásáról nem hagyott mást, mint egy aknákkal teleszórt terepet – ugyanannak a kontinensnek a délkeleti részén, amelynek a Brügge-i Kollégium magasztos nevét köszönheti. A terület egy veszélyes időzített bombát képez, amely bármikor felrobbanhat, akár negyedszázaddal “sikeres elhelyezése” után is.
Semmi más, csak radioaktív és kémiai szennyezés – a talaj, a talajvíz, az élelmiszerláncok kontaminációja, hiszen Albright a Balkán fölött (ahogy később Powell Irak légterében) a “demokratikus pacifikáció” áldásait hozta el (becslések szerint) 31 000 urániumban szegényített lövedék ledobásával, ami – járulékos mellékhatásként – nem csak a nemzetközi jog célzott megsértésének legmérgezőbb precedensét teremtette meg, hanem az orvosilag korábban ismeretlen “Balkán-szindrómát” is, a leukémia egy speciális formáját, amelyet a többszörös rákos megbetegedések példátlan hulláma kísért.
Katasztrofális politikájának romjai a Nyugat-Balkánon és a Közel-Keleten, valamint az egész világon láthatók. Albright kurzusa a világ idegen régióinak erőszakos leigázása, a természeti erőforrások kíméletlen elrablása, titkosszolgálati beavatkozások és (nyílt) rendszerváltás, szuverén államok folyamatos zsarolása. Ez az alapvetően törvénytelen, mélységesen embertelen és a világ messze legbrutálisabb szankciós politikája időközben az addig érinthetetlenül magabiztos hegemónt, az USA-t – Albright döntő segítségével – az etikai, gazdasági és világpolitikai csőd szélén álló birodalommá változtatta.
A tisztesség azt követeli, hogy legalább egy jelöléssel, azaz Madeleine Albright jelölésével várjunk, még ha csak az “Arany Satrafa”-díjra* is, amíg a Föld legalább megközelítőleg ki nem heveri hagymázas szeszélyeinek örökségét, ami szakértői vélemények szerint körülbelül 4,5 millió év múlva következhet be. (*A szerző eredetileg a magyarra nehezen lefordítható, goromba német kifejezést “Pissnelke”-t használta.)
Addig is tegyünk Federica Mogherini-nek egy javaslatot az ég szerelmére! Nicolas Sarkozy például, akinek már régen börtönben kellene ülnie, de még mindig szabad. Ahogy Tony Blair is, a modern idők egyik jeles gazembere, akit még a királynő is lovaggá ütött, de az ütés sajnos csak a lovagságának szólt. És, hogy ne feledkezzünk meg az artikulált festékes zsákdobálás* világon leghíresebb célpontjáról, Joschka Fischerről sem. (Egy zöld pártkonferencián Bielefeldben a résztvevők egyike festékzsákot dobott Fischerre, tiltakozását kifejezve a zöldek koszovói háborús részvétele miatt -HND)
Mint láthatják, az “illegális támadó háború” narratívájának számos kitűnő európai alternatívája lett volna. Minek messze keresgélni, amikor háborús bűn olyan közel van?«
Egy nagyon érdekes, magyar nyelvű cikket küldött az egyik kollegina a sokat vitatott “szegényített urán lövedékekkel” kapcsolatban, amelyet – mérget vehetünk rá – a Puzsér-félék még csak véletlenül sem ismernek, mert akkor talán nem tapsikolnának olyan lelkesen az ENSZ jóváhagyás nélküli (!) nyugat-európai beavatkozásnak az egykori Jugoszláviában. Állítólag ilyen lövedékeket is fog kapni Ukrajna, ha már eddig nem adtak neki.
Mogherini, aki a nemzetközileg jól beágyazódott kvóta-nénik orvosi lova, hirtelen és csodába illő újabb karrier lépcsőjéről tanulságos cikket olvashatunk németül ITT.
A szöveg eredetileg Martin Sonneborn, a “Die Partei” nevű, gyakorlatilag minden jelenleg divatos ideológiától mentes, mégis inkább baloldali színezetű párt alapítójának és EP tagnak a Facebook oldalán jelent meg 2023. június 11-én, illetve a Twitteren is közölte.
A szatirikus újságíróból politikussá avanzsált Sonneborn azon kevesek közé tartozik, aki nem blamálta magát korábban nemzeti politikai fórumokon, hiszen éppen a megkövesedett, egyívású “pártokrácia” ellen lépett fel.
Természetesen változatlanul igyekszem kikerülni a hazai témákat. Amennyiben mégis hivatkozok valakire, vagy valamire, annak olyan kirívóan felháborító oka lehet, mint most is. Az internet korában nem érdekelnek a nemtudásra, tájékozatlanságra utaló kifogások, amennyiben az arroganciától lépni alig tudó elkövetők esetleg ilyesmivel érvelnének. Akkor tessék megmaradni a celebek langymeleg lábmosóvizében, ott nem történik semmi lényeges dolog, maximum egymás tyúkszemére lépnek.
Szerző: HeroesNeverDie (Martin Sonneborn nyomán)
Featured picture: https://cartoonmovement.typepad.com/
HeroesNeverDie Blog 