HND: A Sátán markában

A filantróp növendék, Alexander Soros “szoknyás” képe járta be a napokban a magyar közösségi médiát. Nyilvánvaló, hogy a “szivárványos napok” apropóján került elő ez a twitteres kép, amely még 2020. januárjában jelent meg az illető közösségi oldalain. Lehet nevetgélni, lehet szörnyülködni a fotón, kinek-kinek ízlése, vérmérséklete szerint. Csakhogy, a kép háttere egészen más, ahogy az a “szoknya” sem azt jelenti, amire első nekifutásban sokan gondolnak.

A Soros-ivadék a burmai (myanmari) férfiak nemzeti viseletében pózolt, aminek a neve longyi [loundzsi]. Ez a ruházat a környező országokban is régóta népszerűvé vált.

Forrás: elevenmyanmar.com Alexander Soros’ social media page shows his meeting with education minister Dr Myo Thein Gyi (A. S. közösségi média oladala az oktatásügyi miniszterrel történt találkozását mutatja)

A januári twitter-bejegyzésből értesülhetett a nagyérdemű, hogy a Nyílt Társadalom Alapítány fiatal helytartója visszatért “dolgozni” Myanmarba, ami egyúttal visszatérést jelent “lungi”-jához (amerikai átiratban). Nos, hogy mit is ért az általa munkának nevezett tevékenységen, arról már korábban is írtam. A fennmaradásáért, a nemzeti önrendelkezési jogáért küzdő nép a Sátán és az NGO-k markában. A “szoknyás” kép valójában erről (is) szól.

Amikor George Soros nyilvánosan “aggódni” kezd egy ország jövőjéért, akkor nem árt az összes vészjelzőt bekapcsolni. Így történt ez 2020-ban, a svájci Davos-ban megtartott Világgazdasági Konferencián is, ahol – többek között – a kelet-ázsiai Myanmar (Burma) sorsát taglalta és egyben drámaian ecsetelte a kínai gazdasági befolyás negatív hatását az országra. Gondolhatjuk, hogy nem véletlenül utazott a messzi országba a fia, pontosan egy héttel, tehát még időben, Xi Jinping, a kínai elnök hivatalos látogatása előtt. Sokadjára figyelhetjük meg, hogy a pénz-oligarcha és újabban a trónörököse is, ki-bejárhatnak a különböző országok, ill. nemzetközi szervezetek, mint az EU, vezetőinél. Tanulságos cikket közölt Soros junior megjelenéséről a myanmari eleven.com online portál, angolul.

A mesés és titokzatos Myanmar/Burma jelenlegi konfliktusainak megértéséhez érdemes visszatekinteni az ország újkori történetébe.

Sunrise landscape view with silhouettes of old temples, Bagan, Myanmar. (Martin M303) Forrás: cdn.theatlantic.com (napfelkelte a templomvárosban, Pagan/Bagan-ban, Myanmar)

Nem is olyan régen még majdnem mindenki buddhista akart lenni a fejlett nyugati világban. A hollywoodi sztároktól kezdve az egyszerű panellakókig ezrek és ezrek keresték a csakrájukat, miközben meditálva zümmögték az “om” transzcendentális hangját, várva a megvilágosodásra. A Dalai Lámát, mint alternatív megváltót, rocksztárként ünnepelték világszerte, aki a békét, a gyengédséget, az emberi jóságot és a lelki tisztaságot jelképezte. Karma, újjászületés, nirvána – ennyi elég is volt a közfogyasztásra alkalmas buddhizmus-light divatjának elterjedésére. S valóban, akármelyik ágát vizsgáljuk ennek a sokrétű filozófiának, amit a távol-keleti szerzetesek egy életen át tanulmányoznak, az alaphang végül is a békére, megnyugvásra való törekvés.

Aztán hirtelen mintha megváltozott volna valami.

A világsajtó egy ideje látszólagos megdöbbenéssel címlapozott egy addig majdnem feledésbe merült országról, a katonai diktatúrából 2011-ben éppen ébredező Myanmar (Burma) harcos és állítólag vérszomjas buddhista szerzeteseiről. A diktatúra évtizedeiben csak annyi információ jutott ki ebből a titokzatos, legendákkal tarkított országból, hogy a demokratikus aktivistanő, Aung San Suu Kyi tizenöt évig házi-őrizetben volt és a magát haladónak nevező világ eközben mindenféle díjakkal tisztelte meg munkásságát: a Nobel-díjtól kezdve az amerikai Szabadság Kitüntetésig, gyakorlatilag minden létező emberjogista plecsnit neki ítéltek és az ír rockzenekar, a U2 frontemberével, a professzionális világmegváltóval, Bonoval az élén még egy dalt is dedikált neki (Walk on), ami minden bizonnyal már egy lovaggá ütéssel is felér.

Nos, a mainstream egykori idolja már elég régóta politikai vezető pozícióban dolgozik országa és népe felvirágoztatására, de mostanság nem tülekednek érte a prominens sztárok. Aung San Suu Kyi ugyanis nem ítélte el a szegény, üldözött és kisemmizett “rohingya” nép elleni “atrocitásokat”, amikkel időközönként tele van a nemzetközi sajtó.

Kik ezek a “rohingyák”? Az újságolvasó maximum annyit tud róluk, hogy szegényeket elüldözték Myanmarból és különböző lélekvesztőkön megpróbáltak Ausztráliába eljutni, amely egy ideje nem hajlandó hajón érkezett migránsokat felvenni, ezért Nauru szigetére vontatja őket. Bangladesh viszont a bengáli öbölben található Thengar Char nevű szigetre telepítené le a “menekülteket”, akiket a “buddhista terror” fenyeget. Valóban? 

A buddhista erőszakmentesség tana eléggé pragmatikus, ami azt jelenti, hogy amíg lehet, nem szabad erőszakot alkalmazni, de végveszélyben nincs más út. 

Ha megnézzük a mai kelet, dél-kelet ázsiai országok egy részét, feltűnik, hogy a korábbi buddhista, hinduista országok jelentős része muszlim vallásúvá vált az idők folyamán, elsősorban az angol, valamint holland gyarmatosítás jóvoltából. A távol-keleti országok évek óta véres küzdelmekkel próbálják magukat megvédeni az egyre előretörő iszlámosítás ellen. Nem volt ez másképp Burmában sem, ahova az angolok telepítettek be Bengáliából (Kelet Pakisztánból, amiből Bangladesh lett) muszlimokat.

A többi ázsiai országban a kikötői városokból arab hajókon érkezőktől terjedt az ige (Indonézia, ami momentán a világ legnépesebb muszlim országa és Malájzia) olyan sikerrel, hogy ma már mindkét ország dominánsan szigorú muszlim országgá vált, hijabbal, kövezéssel, saria törvényekkel.

A maradék hindu népesség Bali szigetén, a turistaparadicsomban, lassan kisebbséggé válik. Nincs ez másképp Sri Lankán (Ceylon) sem, ahol a korábbi szingaléz, tamil konfliktusok mellett lassan, de biztosan egy muszlim probléma is növekszik. Ennek egyik drámai manifesztációja a 2019-es húsvéti merénylet volt Sri Lankán. Azt ma már csak a hírekből tudjuk, hogy pl. Afganisztán is buddhista ország volt valaha és ennek utolsó nyomait, a Bamyan-Buddha szobrokat a talibán 2001-ben robbantotta fel. Thaiföld és a Fülöp szigetek is keményen küzdenek az iszlám befolyás ellen.

Visszatérve Burmába, a “rohingya nép” nem csak az angolok miatt települhetett be, hanem a függetlenség óta százezrével jöttek be illegálisan Bangladeshből, rögtön külön jogokat követelve maguknak, lenézve a helybélieket, akik csak földművelők voltak. Mecseteikben az imámok felszólították a férfiakat a helyi nők, gyerekek megerőszakolására, megölésére.

Rendkívül szívszorongató eseteket említett Rick Heizman, amerikai publicista, a SCRIBD-en megjelent tudósításaiban, aki évekig élt a helyszínen és felesége is az ú. n. rakhine buddhista kultúrából, az egykori mesés Arakan (Myanmar) birodalomból származott. Heizman részletesen foglalkozik a Human Rights Watch (milyen meglepő, hogy ez is egy Soros “aktivista” szervezet…) dicstelenül hazug, aljas szereplésével a világ közvéleménye előtt*, amelyben a buddhista őslakosságot és kétségbeesésükben a muszlim terror ellen fellépő szerzeteseket démonizálva, akár kitalált szatellita felvételre is hivatkozva próbálja a világgal elhitetni, hogy a szerencsétlen rohingya erőszakolók és gyilkosok a valódi áldozatok. (*Lassan már megszokottá válik, hogy a jeles filantróp NGO-inak viselt dolgairól tanúskodó linkek “kitörlődnek”, így történt a HRW dokumentumokkal is – HND). Rick Heizman összes létező közösségi média oldalát megszüntették, saját online portálját lekapcsolták, s csak a SCRIBD-en megjelent anyagok láthatóak. Még.

2017-ben megjelent a német zöldek egyik prominens képviselőjének  aki egyúttal az “LMBT + sok betű” mozgalom szószólója  felhívása a német kormány felé. A nevét csak a kezdőbetűkkel jelzem, mert több ezer eurós bírsággal jár, ha a feljelentgetős figura, aki amúgy a tolerancia, szabadság és emberi jogok felkent harcosa hátterét bárki, nálam híresebb személyek is akár, taglalják. Ez az úriember, nevezzük mondjuk V. B.-nek, az 1980-as években könyvet írva követelte a gyerekek és a felnőttek közötti egyetértésen alapuló szex legalizálását, amelyet ma már tagad (13 ezer euró a bírság, ha valaki ezt emlegeti!). Az illetőt 2016. márciusában a berlini rendőrség véletlenül elkapta, amikor nem csekély mennyiségű chrystal meth nevű szintetikus droggal a zsebében egy díler lakását elhagyta, nem messze a berlini kiskorúak strichjétől. Ahogy ilyenkor újabban szokás, történetünk hőse eléggé puhára esett, sőt, parlamenti mandátumát sem kellett leadnia. A chrystal meth egyébként a berlini soknemű party-nép alapanyaga, amivel a legkegyetlenebb aberrációkat is el lehet viselni – állítólag.

Ott tartottunk tehát, hogy ez az aktívan politizáló szubjektum felszólította a német kormányt nagyszámú “rohingya menekült” Németországba, tehát egyúttal Európába, történő direkt beszállítására, különgépekkel (!), megmenekítve őket ezáltal a “vérszomjas buddhisták” genocídiumától, azaz “népirtásától”. Az merő véletlen, hogy Soros már 2015-ben a holokauszt áldozataihoz (sic!) hasonlította a “rohingya népet”, és az is, hogy az illusztris zöld politszimuláns jó ismerőse a Soros-klánnak…

Angela Merkel, aki mint tudjuk, 2017-es csúfos választási kudarca dacára még mindig “világkancellárnő”, sőt egy ideje a szabad világ vezetője, rögtön felszólította a Nobel-díjas myanmari ikonikus politikusnőt, Aung San Suu Kyi-t  aki már nem volt annyira médiakedvenc, mint házi-őrizete idején  a “rohingyák” elleni atrocitásoktól való elhatárolódásra, miközben 60 millió eurót utalt át Bangladesh-nek, a menekültek megsegítésére. Ausztrália, amely viszont semmiképpen nem akar befogadást, s inkább egy távolabbi szigeten parkoltatja őket, fejenként 20 ezer dollárt ajánlott fel a “rohingyáknak”, ha visszatérnek Myanmarba (Burmába).

Kik ezek a “rohingyák” és mit akarnak? Ahogy említettem, az angol gyarmatosítás jóvoltából, 1891 óta szivárogtak be bengáli muszlim telepesek Burmába, három nagyobb hullámban, amely beszivárgás a későbbi műállam, Bangladesh (egykori Bengália, a világ legsűrűbben lakott országainak egyike) túlnépesedési hozadékaként egészen az 1990-es évekig folytatódott, illegálisan. Ez eleve ellentmond az általuk terjesztett legendának, miszerint a korábbi Arakan, jelenleg Rakhine (Rakhaing) tartomány mindig is az ő országuk lett volna. Először az 1960-as években nevezték magukat “rohingyáknak” a burmai kormány ellen lázadó muszlim telepesek (tehát rakhine-inek, Rakhinéből származónak) és a világsajtó csak az 1990-es évektől vette át ezt, a muszlim rebellisek által kreált meghatározást.

Olyan, hogy “rohingya nép”, nem létezik, ugyanúgy, ahogy “palesztin nép” sem. Ez utóbbit gyakorlatilag a német balliberális “Der Spiegel” magazinnak köszönhetjük, amely 1968-ban Jasszer Arafattal, a később Nobel-díjjal kitüntetett terroristával készített interjút a PLO, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet Kuwaitban (!) történt megalapítása után. Ebben az interjúban beszélt először Arafat az “arab nemzetről”, amely definitív mind a mai napig nem létezik, valamint a történelmi Palesztina területén található, vándorló arab törzsekről, mint “palesztin lakosokról”. Ugyanúgy, ahogy etnikailag sem a “rohingya”, sem a “palesztin nép” nem tekinthető önálló népcsoportnak, még kevésbé nemzetnek, mindkettő hatalmas propagandával, kívülről, tehát külföldről jövő segítséggel próbálja igazolni területi igényeit egy másik országgal szemben. A közelmúlt történelmének fintora, hogy pontosan azok az erők, amelyek a nemzeteket, a nemzeti öntudatot és ezzel egyidejűleg a népeket védő határokat akarják szisztematikusan lerombolni, azok eszkábálnak össze immáron egy másik, nem létező etnikumot! Ami nem csak egy újonnan kreált népet jelent, hanem annak területi igényeit is magában foglalja az általuk kiszemelt és benépesített országgal, országrésszel szemben. Az már teljesen véletlen megint, hogy a “béke vallása” a főszereplője e két folyamatnak. Újkori nép-gyártás...

Burma/Myanmar döntő többségében buddhista lakossága évtizedeken keresztül szenvedett a bengáli muszlim terror alatt, miközben látták és ismerték a környező dél-kelet ázsiai országok sorsát az iszlamizáció következtében. Egy ideje reagálnak, mert egy buddhista, a világ leghumánusabb, legszelídebb vallásának követője csak mint ultima ratio, azaz végszükség esetén alkalmaz erőszakot.

Myanmar lakói reagálnak a természetüktől idegen, brutálisan magas népszaporulatra, felgyújtott falvaikra, megerőszakolt asszonyaikra, gyerekeikre, lefejezett, szétbaltázott fejű szerzeteseikre és – ismétlem – gyerekeikre. Az állítólag “vérengző szerzetesek”, akiket ráadásul nacionalistáknak cimkéznek (jé, tényleg???), valamint az egyszerű burmai nép kiválóan együtt tudott és tud élni az ország második legnagyobb vallási csoportjával, a keresztényekkel, illetve a hinduistákkal. Ha a buddhisták – nagy hirtelen – olyan erőszakos, vérre szomjazók lennének, akik nem tűrnek meg másokat maguk mellett, akkor miért pont a keresztényeket, vagy a diaszpórában előforduló hindukat tolerálják? Miért tudnak évszázadok óta békésen velük együtt élni, miközben a magukat újabban “rohingyáknak” nevezőkkel ez lehetetlen?

Akik százezres nagyságrendben menekültek Myanmarból és akikről a világsajtó könnyzacskókat birizgáló képeket közölt szinte naponta, minden bizonnyal nem bűnösök – egyenként. Összességében azonban nem lehet kinyomozni, ki és kiket mészárolt le, kik azok, akik a legnagyobb büntetést is megérdemelnék. Egy régi kultúrájú nép nem akar a továbbiakban a betolakodók atrocitásaival együtt élni.

A konfliktus háttérben nagypályások játszanak, akik a “rebelliseket” ellátják fegyverrel, logisztikai eszközökkel. Itt kerül a képbe a Soros-klán, amely tíz millió dollárral támogatta a “rohingya” szervezeteket és aki 100 (száz!) NGO-t pénzel Myanmarban. Soros egyébként már 2003. óta jelen van az országban, ami akkor még bőven katonai diktatúra volt. Ugyanúgy, ahogy az apartheid idején is Dél-Afrikában.

A Google-ban számtalan rohingya érdekvédelmi szervezet található világszerte és az őket támogató országok listája is hosszú. A síró kisgyerekek, félvak öregasszonyok és a vízi lélekvesztőkről közölt drasztikus propaganda képek pontosan azt a célt szolgálják, hogy egy nem létező nép keserveit a világ közvéleményének eladják és újabb, még kevésbé integrálható muszlim bevándorlókat a fejlett országok nyakába sózzanak.

Forrás: deutschewelle.de A cikkhez való képet szándékosan választottam ki, harsány, klikkre vadászó illusztráció helyett. Elsősorban olvasóimat akarom védeni a Google-n található propaganda, vagy a brutális valóságot ábrázoló fotók ellen. Bárki megnézheti ezeket, ha a célszavakat: “Myanmar, rohingya, buddhist monk” beírja. Az általam közölt kép pikantériája, hogy ezt a német “Deutsche Welle”, világszerte fogható rádióállomása tette közzé, “Rohingyák ellen heccelő buddhista szerzetesek” címmel. 

Közismert, hogy filantrópék egyik jól bevált módszere, az általuk kiszemelt ország / országok nemzetiségi, nyelvi, vallási konfliktusait szervezeteik segítségével kiélezni, káoszt, alkalmasint akár fegyveres összetűzést, polgárháborút provokálni.

Már 2003-ban ismertetett az amerikai privát gondolatgyár, a “Council on Foreign Relations” egy Burmára vonatkozó tervet, amelyben társadalmi változásokat követeltek az országtól. A gondolatgyár alapítója David Rockefeller, tagjai között található George Soros és az elmaradhatatlan Henry Kissinger. Ahhoz képest, hogy ez egy magánszervezet, befolyása az amerikai külpolitikára, így a külügyminisztérium döntéseire is, számunkra elképzelhetetlenül hatalmas.

A sok látható és láthatatlan beavatkozásnak azonban korántsem emberjogista háttere van, hanem, mint már annyiszor, kőkemény gazdasági érdekek versenyét figyelhetjük meg. A sokat szenvedett Rakhine (Arakan) állam partjánál 2004-ben hatalmas szénhidrogén és földgáz területet fedeztek fel. Kína, amely addig is sokat invesztált Burmába, kőolaj és földgázvezetékeket épített az ásványi kincs kiaknázására, továbbá egy különleges gazdasági övezet létrehozásán szorgoskodik.

Csak halkan jegyezném meg, hogy függetlenül a kínai vezetésről alkotott véleménytől, a délkelet- és kelet-ázsiai országokban tapasztalható kínai gazdasági befolyás a hasonló kulturális és történelmi hagyományok alapján sokkal logikusabbnak tűnik, mint az ezekre az országokra egyáltalán nem jellemző “nyitott társadalom”.

A globalista felfogás szerint azonban a túl nagy kínai gazdasági befolyást akadályozni kell és ilyesmire kiválóan alkalmas például az etnikai konfliktusok további hergelése. Erről a feledhetetlen Lovas István – Isten nyugosztalja! – tudósított a német nyelvű Epochtimes portál cikke alapján. Az eredeti cikket, német nyelven, ITT olvashatjuk.

Amikor a Soros-palánta 2020. januárjában, longyi-ban pózolva a myanmari munkájáról tudósított, akkor minden bizonnyal erre a tevékenységre gondolt.

Kedves Olvasó, gondolom, Ön is látja már, hogy nem a “szoknya” volt a képen a főprobléma.

Forrás: thutatravel.com Monywa / Myanmar

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: Myanmar-visa-feautured outlookindia.com

A publikáció korábbi cikkeim ITT és ITT felhasználásával készült.