Címke: ´Belgium

Ez a téma – sajnos – ismét aktuálissá vált, vagy talán mindig is az volt – HND

Úgy érzem egyre többen vagyunk, akiket nem csak zavar, hanem valójában megdöbbent a különböző vélemények higgadt megvitatásának lehetetlensége, az értelmes és ezáltal a konstruktív vitakultúra egyre gyorsuló, a társadalom szinte minden szintjét érintő leépülése, ami nem egy kizárólagos magyar jelenség. Másfél évtizedes internetes pályafutásom alatt figyelem az emberek reakcióit az egyszerű felhasználótól a közszereplőkig, állítólagos értelmiségiektől a valódi szellemi nagyságokig és a különböző beállítottságú politikusokig. A legtöbbjük, és ez elsősorban baloldali, magukat újabban “liberálisnak” tituláló, de alapvetően neo-marxista személyek azok, akik nem győznek a másképpen gondolkodóknak naponta “nevelő célzatú” programokat kitalálni, hogy az a másik mit csináljon, mit mondjon, hogyan gondolkozzon.

Szinte nem múlik el olyan hét, amikor legalább öten ne szólnának be nekem valahol (vérmérséklettől függően), hogy “ne osszam külföldről az észt”. Ez a leggyakoribb, immáron halálosan unalmas, de legalább még udvarias verzió, sok-sok felkiáltó jellel a végén. Talán a nyomaték kedvéért. Érdekes, ez a felszólítás kizárólag olyanoktól érkezik a megnyilvánulásaimra, akik örömükben bukfencet vetnek, ha pl. a brüsszeli EU valamiért megrója Magyarországot, vagy egy amerikai tőzsdespekuláns (ami definitív NEM antiszemita kifejezés) próbálja meg minden eszközzel a magyar társadalom többségi akaratából működő kormányt szabotálni. “Ne ugasson bele a mi dolgainkba!” – kiabálják nekem virtuálisan, adott esetben akár csupa nagy betűvel, ha valahol leírom személyes véleményemet. Pontosan azok egyébként, akik nyilvános fórumokon szinkronban borzalkodnak a szólás- és sajtószabadság diktatórikus megszüntetéséről (sic!) kis hazánkban, lájkok után kuncsorogva a nagyérdeműtől. Ki(k)nek a mércéje ez?

Évekkel ezelőtt teszteltem egy ilyen oldalt és viccből egy nekik tetsző kommentárt írtam, hatalmas sikert aratva ezzel, amire a vezérvélemény a következőképpen reagált: “milyen szégyen az, hogy már ilyen messze is ennyire rossz hírünk van, az egész világ rajtunk röhög”… Fárasztóan előre kiszámítható, egyszerű lelkekre valló reakció. Nem írom ide a mondat szerzőjének a nevét, aki egykori televíziós népszerűségéből próbál ma inkább kevesebb, mint több sikerrel politikai karriert barkácsolni magának Gyurcsány táskahordozójaként. Ugyanez az illető cenzúrázott ki, amikor néhány tagadhatatlan tényt soroltam fel arról a bizonyos spekulánsról, akit annyira magasztal, illetve az európai parlamentben Magyarországot kiosztó, amúgy saját bevallása szerint is pederaszta, francia zöld párti képviselőről közölt eredeti videót is törölte, megjegyezve, “ez nem tartozik ide”…

Ki(k)nek a mércéje az, amikor az ethnomazochizmusban fetrengők mindent gyűlölettel kezelnek, ami magyar? Akik a saját hazájuk polgárait “genetikusan alattvalónak” titulálják és ezért még tapsot is kapnak bizonyos körökben, mondjuk például azoktól, akik képesek mindent elkövetni hazájuk nemzetközi fórumokon való bemocskolására.

Ki(k)nek a mércéje az, hogy aki távolból, mind a mai napig magyar állampolgárként szereti a hazáját és azért nota bene aggódik, annak legszívesebben virtuális szájkosarat rendelnének el, miközben egy magyar történelmet és irodalmat nem ismerő, brüsszeli aparátcsik rosszindulattól fortyogó beszédén orgiasztikusan élvezkednek, továbbá a hazánkat démonizáló szöveg pontjait csámcsogó élvezettel hetekig elemezgetik? 

Tény azonban, hogy amivel mi magyarok felnőttünk és ami a többség gondolatvilágát erősen befolyásolta, az a mi évszázados harcunk az Oszmán Birodalom ellen, majd a 150 éves nemzeti tragédia, szinte teljesen ismeretlen Európa nyugati felében. A déli harangszó jelentését is csak kevesen tudják. A bécsi csata az, amit egyedül tanítanak ebből az időszakból és lassan már azt sem, mert a történelemtanítás egyre jobban marginalizálódik a sok “kompetencia” között.

Még valami kimaradt a nyugat-európai oktatásból: Belgium szerepe a gyarmatosításban. Belgium, ez a művileg összetákolt, korábban önállóan nem létező kis ország, amit Franciaország és Hollandia közé találtak ki, megteremtve ezáltal egy örökös darázsfészket a vallonok és flamandok között. Egy saját történelem nélküli mesterséges állam, ami nem véletlenül lett az EU központja, holott saját magát sem képes kormányozni az intrikák, korrupció és a mind a mai napig teljességében fel nem tárt pedofil botrány (Marc Dutroux) színhelye. A legenda szerint Antwerpent egy óriás terrorizálta, majd a legyőzője a kezeit levágta és a Schelde folyóba dobta. Ezek a levágott kézfejek később csokoládéként és kekszként csináltak karriert.

Afrikában erre másképpen emlékeznek. Lipót belga király, aki filantrópnak (!) nevezte magát és önjelölt tudományos felfedezőként, illetve az afrikai népek jótevőjeként az International African Society (Nemzetközi Afrikai Társaság) égisze alatt magán gyarmattá tette a Kongó medencét és annak lakosait, a kaucsuktermelés és gyémántbányászat nemzetközi kiaknázására. Ismerős címszavak? Se a francia, se az angol gyarmatosítók nem hagytak olyan pusztítást, mint a “filantróp”, azaz az emberbarát II. Lipót, aki amúgy Afrikába soha be nem tette a lábát. Becslések szerint 10 millió helyi lakost mészároltak le zsoldosai. Híven a levágott kezek hagyományához, aki a munkatáborokban nem érte el a kiszabott termelési kvótát, annak a kezét levágták, mondván “ezekre még a puskagolyót sem érdemes elvesztegetni”. Kosarakban szállították a felügyelőknek a levágott kezeket… Se gyerekeket, se nőket nem kíméltek. Az európai történelem könyvekben ez nem szerepel, ahogy azt is kevesen tudják, hogy a mai belga királyi család még mindig abból tengeti szerénynek nem mondható életét, ami a magángyarmat a belga államnak történt eladásából származott. 

Ebben az időszakban, a “büdöslábú ázsiai horda, Európa páriája”, ahogy a mai libretardált önrasszisták  magyar honfitársaikat emlegetni szokták, néhány nagy tudású képviselőjével szintén jelen volt Afrikában. A leghíresebb közülük gróf Teleki Sámuel, akiről többek között egy vulkánt neveztek el és aki rengeteg növényt, néhány, addig ismeretlen állatot fedezett fel. A gyarmatosítás után felszabadult országok nagyon gyorsan átkeresztelték az európai hódítókról elnevezett területeket. Egyetlen kivétellel: a magyar kutatók által felfedezett helyek neve mind a mai napig megmaradt! Mert a “genetikailag idegengyűlölő” magyarok bizony tisztelettel és érdeklődéssel kezelték az őslakosságot, a magyar Afrika kutatók nemes tradíciójában.

A magyar ember alapvetően vendégszerető és egyúttal érdeklődő mások kultúrája iránt. Nekünk nem kell akármilyen valakik mércéje szerint megtanulni más emberek, más életformák nyögvenyelős álszeretetét. Harminckét évi világjárásom megtanított arra, hogy a magyarok, akárhová viszi őket sorsuk, tisztelettel beilleszkednek az adott társadalomba, miközben a szívük és a lelkük magyar marad. Elvárják azonban azt a jogot, hogy otthon, a saját hazájukban eldönthessék, kivel és hogyan akarnak együtt élni. Ez ennyire egyszerű. Ez a mi mércénk.

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: https://goossens-chocolatier.com/wp-content/gallery/belgium-chocolates-banner/antwerp_hands.jpg

A cikk eredetileg 2017. június 1-én, a PolgárPortálon jelent meg.