HND: Anyátok nyelve?

“Nyelvében él a nemzet” – tudatja velünk a szállóige. Tapasztalataim azt mutatják, hogy csodálatos, egyedülálló, végtelenül gazdag és változatos anyanyelvünk haldoklik. A közmondás alapján tehát haldoklik a nemzet? Esetleg párhuzamosan mindketten haldokolnak? Évtizedek óta különféle idegen nyelvi közegben élő emberként, akinek szinte ünnep, ha magyarul megszólalhat, vagy írhat, figyelem kis hazánkban a változásokat, a szellemi és egyúttal kifejezési készség felgyorsult romlását, a hétköznapokban és a médiában használt szókészlet elszegényedését.

“Vadászterületem” a közösségi média, amely mély betekintést enged a nép, az Isten adta, lelkivilágába, gondolkodási (?) és reakciós mechanizmusába, valamint kommunikációs eszközeibe. Az eredmény, előre mondom, lehangoló.

A Facebook, YouTube, TikTok uralja a a közvéleményt. Úgy nevezett influenszerek mondják meg több tíz- és százezres, kirívó esetekben milliós létszámú követőjüknek mit és hogyan gondoljanak, tegyenek, mi a legújabb trend (szerintük). Ennek következtében a sok, magát különleges egyéniségnek képzelő, félig sem művelt rajongó egyszerre lép, egyszerre reagál, egyszerre kiabál, egyszerre fogyaszt és egyszerre álmodik ugyanúgy, ahogyan a vezérürü diktálja neki.

Nem csoda, hogy egy, a közösségi médiában felkapaszkodott gyűlöletgenerátor lett Magyarország miniszterelnöke, aki olcsó demagógiával, becsületsértésnek beillő szitkozódással, folyamatos, “odamondogatós” hazudozással, faék egyszerűségű közhelyek végtelen ismételgetésével alakított ki magának egy velejéig bigott hitgyülekezetet, amely kritikátlanul őrjöng a gyönyörűségtől bármit is mond, vagy tesz ez a saját magát messiási rangba emelő, intellektuális csőd. A szegény ember szcientológiája.

Okos elemzők kimutatták, hogy a fiatalok döntötték el a választást és én ezt el is hiszem. Azt is látom viszont, hogy rengeteg idősebb szektás próbál fiataloSCHkodni, ami meglátszik a médiafelületeken is. A kereskedelmi tévék agy- és lélekrombolása, amit szerencsére csak az ilyeneket kifigurázó összefoglalókból ismerek, hatásos, de nem döntő erejű, mert a fiatalok nem a tévé előtt gubbasztanak, hanem éjjel-nappal magukkal hordják a médiát a kezükhöz nőtt, okosnak nevezett telefon formájában. Az influenszerkedés legmélyebb bugyrait, a millió követővel rendelkező, túlmozgásos konzumidióták megnyilvánulásait is kizárólag a vicces kiértékelések alapján lehet elviselni. Ennyi éppen elég.

Egy mazochista lelki nyugalmával nézegetem egyes népszerű, utazó vlogos (videó blog eredetileg) figurák úti kalandjait. Komolyan, szinte lenyűgöz az az ostobaság, a minimális tudás-, tájékozottságmentesség, ahogy ezek az – általában – huszon- és harmincvalahány éves pasik járják a világot, véleményeznek, kinyilatkoznak, miközben bornírt és mindig ugyanolyan szavak között csetlenek, botlanak.

Néhány példa:

“Milyen fasza kis templom; egész pofás pagoda; tök fullos kert, de ‘fullos’ bármi lehet ételtől kezdve a fülhallgatóig; csillezünk; hatványozottan kretén nyelven: tolják/toljuk a csillet…”

Angolul hézagosan, gyatrán és / vagy egyáltalán nem beszélő népek használják előszeretettel a hunglish címkéjű nyelvi torzszüleményt, ami magyar és némi angol párosításból keletkezett nyelvi öszvér. Pár éve még hangosan nevettem, amikor Gulyás “Marxi” Márton, ultra balos politikai influenszer, Márki-Zay Pétert endorzálta, azaz javasolta, támogatta. Azóta a net tele van vibe-okkal, flow-val, cringe-el és még számtalan ízlésficammal. Adott esetben akár félmagyarosítva, mint a Gulyás féle endorzálás.

Külön említésre méltó, hogy ezek az emberek olyan szegényes szókészlettel rendelkeznek, hogy folyton önmagukat ismétlik az agyukban tárolt, mert megtanult, számtalan variáció és stilisztikai eszköz hiányában. Az, hogy humoruk nincsen, az többször kiderült már, de ha mégis vicceskedésre adják fejüket, akkor még boldogult Sasjózsibácsi is felvonná a szemöldökét kínos zavarában.

Egyik szívügyem a járványként elterjedt, rettenetesen modoros, de legalább lényeges információt nem tartalmazó és – kéretik megkapaszkodni! – az első, magyar nyelvben eddig lehetetlennek tartott, gendersemleges kifejezés: a párom, párod, párja, stb. Okkal nem írtam az alapváltozatot, hogy “pár”, mert az nem fedi a lényeget.

Gyakorlatilag minden korosztályt érintve eltűntek a nemet (!) és a státuszt egyszerre kifejező szavak, mint barátnőm, barátom, feleségem, férjem, menyasszonyom, vőlegényem, szeretőm, pasim és biztos lehetne még sorolni. Helyette megérkezett a párom, további változataival együtt, akiről fogalmunk sincs, milyen nemű az illető, pedig ez manapság egyre komplikáltabb besorolásnak látszik, de ez egy másik történet. Azt sem tudja meg a gyanútlan érdeklődő, hogy milyen viszony fűzi ezt a titokzatos párt a másik emberhez. Tudom, semmi közünk hozzá, meg “taka van a hálószobámból!” (sic), hogy a hazai megmondó gender-néniket idézzem, de ez nem jelenti azt, hogy durva csapásokkal ki kell irtani nyelvünk legszebb szavait.

Apropó, durva. Ha létezik szó-pandémia, akkor a durva kifejezés egy alattomos vírus ebben a fantáziátlan játékban. Tudniillik jelenleg minden durva! Gyönyörű táj, izgalmasan tálalt, művészi módon elkészített étel? Durva. Fáradságos hegymászás, kalandosan szép hajóút? Durva. Egyedül és kizárólag a szó eredeti értelmében nem hallottam használni, mondjuk például, ha valakit durván elvernek. Pedig én szívesen közreműködnék egy ilyen fenyítésben a tíz perc alatt hallott huszonvalahányadik “egyébként” és harmincadik “durva” szavak elszenvedése után.

Végül, de nem utolsó sorban néhány szó a káromkodásról. Nem vagyok álszent és vallom, hogy a magyar nyelv káromkodási készlete fantáziadús, sokrétű, olykor akár vicces is lehet. Biztos vagyok abban, hogy külföldi életem alatt lényegesen többször káromkodok, ha éppen dühös vagyok, mint otthon bármikor. Ezt én egy fajta mentál-higénés aktusnak tekintem, mert rajtam kívül nem hallja senki, vagy nem érti, ha mégis van ott valaki, de egy jólirányzott “csúnya” szóval, mondattal már ki is fújtam a dühömet, csalódottságomat. Ilyenkor picit otthon érzem magam. Írásban, nyilvánosan tehát, nagyon ritkán, nyomós indokkal alkalmazok ilyen kifejezést, annak is a szelídített változatát, jelezve ezzel a felháborodásomat. Megjegyzem, ez hatni szokott, éppen azért, mert kivételes eset.

Az a mosdatlan szájú proliság, ami sajnos már évtizedek óta jellemezte a hazai közbeszédet, az beférkőzött a médiába. A kvázi kötőszóként használt kopulációs felhívás, vagy az anyák feltételezett ledér életformája, az apák elsődleges nemi szervének emlegetése mindennapossá vált a nyilvánosságban. Az, hogy a szegény Jóistent is bevonják ebbe a toxikus világba, sajnálatos módon közhellyé vált. Fiatal gyerekek, lányok és fiúk olyan magától értetődően ontják magukból a mocskos gondolatokat nagy plénum előtt, hogy nem csoda, ha egyéb agymunkára kevés energiájuk marad. Mint mindig, tisztelet a kivételnek, akiket a fehér hollóként kell keresni ebben a kakofóniában. Nem csoda tehát, ha a magukat influenszernek képzelő egyedek szótára és / vagy a közösségi médiában látható hozzászólások tömege hemzseg a fantáziamentes, de legalább valóban durva (!) ocsmányságoktól.

A mérhetetlen butaság és üres ostobaság egyik legkirívóbb képviselője, a hazai influenszerkedés orvosi lova látható a következő két videóban, Dancsó Péter, aki maga is az, de a jobbik fajtából, okos, egyúttal humoros összefoglalásában. A bemutatott Whisperton, azaz Suttogó Anton, gyakorlatilag mindent megtestesít, amitől a gyerekeket, fiatalokat, egyáltalán mindenkit óvni kéne. Helyette milliós követő tábora van tízenpár éves kiskorúak körében. Díjakkal, szponzor szerződésekkel halmozzák el, s ennek megfelelően elképesztő összegeket vág zsebre a semmivel. Ráadásul a túlkoros táncdalénekes, Korda György, nejével együtt egyébként, nemrég közös videót csinált ezzel a lénnyel. Pénzért mindent? De legalább nem káromkodik. Az is valami. Nem titok, hogy rengetegen utánozzák, ezért az utánpótlás is megoldottnak látszik.

Az természetesen a véletlen műve volt, hogy a választás előtt, mintegy varázsütésre, gyakorlatilag majdnem mindegyik, tiniket befolyásoló influenszer, az is, aki sosem politizált, a jelenlegi Nárciszterelnök és a huszonvalahány tagú Tisza párt mellé állt ki nyilvánosan. Ki hitte volna? Dancsó Péter a kevesek közé tartozik, aki nem hajlandó semmilyen politikai szekeret tolni, ahogy a Pressman féle követségi meghívásnak sem tett eleget.

Csodálkozik még valaki, ha úgy látom, a nemzet és anyanyelvünk haldoklik?

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: images-saatchiart.com