HND: Ökölbe szorult kérdések

Tényleg nem akartam az össznemzeti eufóriát megzavarni, amikor kiderült, kik kapták a 2023-as orvos-élettani Nobel-díjakat. Minek tenném, hiszen van így is elég bajom, nem is beszélve arról, hogyan próbáltak elnémítani a hatalmas visszhangot keltett “Virokrácia” cikkeim után. Jobb a békesség alapon és persze a tervezett összegző tanulmány valamikori elkészítésének reményében megfogadtam, hogy jelenleg inkább csendben maradok.

Különösen viccesnek tartottam az önfeledt mámorban úszó hazafiak és hazalányok kollektív feledékenységét abban a nem lényegtelen tényben, hogy kis hazánkban az emberek jelentős része bizony a kínai, valóban klasszikus, oltásnak tekinthető változatot, vagy pedig az orosz vektor technikán alapuló verziót választotta, ami hasonló elven működik, mint az AstraZeneca, csak kisebb mennyiségű hatóanyaggal. Mert Magyarországon bizony lehetett választani és sokan félelmükben nem akartak várni az európai beszerzésre, illetve a számukra biztosabbnak látszó anyag mellett döntöttek a kísérleti, ideiglenesen engedélyezett, rejtélyesnek tűnő mRNS készítmények helyett.

Az is sikeresen kitörlődött a kollektív emlékezetből, hogy bizony az ellenzék verte elég hangosan a tam-tamot, mely szerint ők az EU által “bevizsgált”, azaz nyugati vax-ot követelik az “ócska keleti” helyett. Ez a bevizsgálás ugyan sosem volt igaz, de legalább jól hangzott. Így lettek a Pfizer és/vagy Moderna hivő dékások és egyéb gyanús elemek “oltástagadók”.

Most mindenki picit magának érzi a Nobel-díjat, pedig már éppen diszkréten lemeszelték Karikó asszonyság tűzfalra pingált képét, amikor lassan kiderült, hogy a “megváltás” egyre több ember nyomorát okozza és okozta. Az is valahogy kimaradt a hírekből, hogy a díjat odaítélő bizottság egyik tagja, konkrétan megmondta, hogy a “vakcinába” vetett bizalmat akarták visszaállítani ezzel a díjjal. Azt sem verik nagydobra, hogy a Karolinska Intézet szponzorai között megtalálható a na, ki? Nem hiszik el! A Pfizer cég.

Lehet-e azonban csendben maradni, amikor egy ilyen kép és szalagcím kerül az ember szeme elé?

Screen shot Facebook

Milyen mérhetetlen arrogancia kell egy ilyen kijelentéshez? Vajon kikre gondolt a hölgy?

Esetleg azokra a korábban nemzetközi hírnévnek, megbecsülésnek örvendő immunológusokra, sejtbiológusokra, oltás és gyógyszer fejlesztőkre, toxikológusokra és még sorolhatnám, tehát vajon rájuk gondolt ezzel a nagyképűségtől csöpögő kijelentésével? Azokra, akik ideje korán kérdéseket mertek feltenni, akik addigi karrierjüket, reputációjukat kockáztatva tudományos vitákat követeltek, a megkérdőjelezhetetlen WHO és egyéb, politikai dogmák helyett? Hiszen a tudomány mindig is a konstruktív nézet ütköztetésekből élt. Eddig. Azokra a tudósokra, akik jogos és logikus kételyeik miatt hirtelen már nem voltak tehetségesek, akiket elüldöztek a hazájukból, akik a tudomány páriái lettek?

Nem véletlenül nem írtam virológust, holott a Facebook mindent is tudni vélő népe rögtön “tíz millió vírológusnak” címkézte azokat, akik bármit is mertek a témában mondani, írni, mert mérhetetlen nagy okosságukban odáig még nem jutottak el, hogy a vírológusnak van és volt a legkisebb szerepe ebben a témában.

Netán arra a szoftverárusra gondolt az asszonyság, akit ma a Föld legnagyobb vakcina szakértőjének tart a fél világ, de leginkább a saját maga által szponzorált szervezetek, anélkül, hogy bármilyen orvosi, vagy hasonló végzettséggel rendelkezne? Aki genetikailag módosított injekciókat akart a kis gyerekek vénájába (!!!) “vakcina” címen beledöfni? ITT 0:46-nál!

Persze ilyen lekicsinylő kijelentést biztosan nem tenne egy jó baráttal szemben, aki jó egy év alatt megduplázta a befektetését a BioNTech/Pfizer cégnél és még időben ki is vette a részét, mikor saját maga közölte egy szakmai publikum elött, hogy a “vakcinák” nem hozták meg a kívánt eredményt. Mégis a magát a világ urának képzelő entitás ajánlotta Karikó könyvét.

Bill Gates, Karikó Katalin, Stephane Bancel (Moderna) – Time Magazin

Talán a sors fintora, hogy most jelenik meg egy tanulmány, amelynek egyik társszerzője az a Dr. Ferdinandy Péter, aki a szkeptikus körökben híres-hírhedtté vált “Ham-ham” videó fogas kérdését tette fel. Nem, nem én írok hülyeségeket, tessék megnézni, különösen, hogy a felvétel nem akárhol készült:

Külön érdemes figyelni a vendéglátók arcát, továbbá itt árulta el Karikó, hogy ellentétben az addigi tájékoztatással, a beinjekciózott anyag nem marad a helyén, hanem bárhová, így a nyirokrendszerbe is bekerülhet. “Ham-ham”

Ferdinandy doktor tehát egy kutató csoport tagjaként az mRNS készítmények szívre ható mellékhatásait vizsgálta, különösen a gyerekek és fiatalok körében, akik eredetileg nem voltak veszélyeztetettek, mégis tömegesen megkapták és kapják a géntechnikai kezelést. Mélységes tiszteletem a doktor úrnak! Ezt részleteiben és még hasonló vizsgálatokat egy másik publikációban fogok bemutatni, ha még képes leszek rá.

Végül megemlékeznék azokról, akik már nem tudnak Karikó asszonyság sikerének lelkesen tapsolni. Azokról, akik eddigi egészéges élet után ma világszerte orvostól orvosig szaladgálnak mindenféle rejtélyesnek tűnő betegséggel, különösen a boosterek után. Azok, akik a jelenleg epidemikus sebességgel fellépő úgy nevezett “turbó rák” áldozatai lettek, akár egészen fiatalon is és aminek a lényege, hogy a rák kifejlődése abnormálisan rövid idő, tehát hetek, hónapok alatt megtörténik. Az mRNS készítménybe beépített pszeudouridin nukleozid szerepét vizsgálják most, mint feltételezett okozót.

Azokra a meg nem született, vagy elvetélt, esetleg halva született csecsemőkre is gondolok, akik még tapsolni sem tanulhattak meg, de a fejlett ipari országok hirtelen megugrott csecsemőhalandóság statisztikájában (20-25 % egy év alatt) mutatkoznak meg, miután terhes nőket, vagy szoptató anyákat is tömegesen beinjekcióztak . A becslések szerint (VAERS, EMA, WHO statisztikák alapján) elhunyt 12-14 millió áldozat sem tud már örömködni.

“Nem attól van.”

Milyen érdekes, hogy maga a Pfizer cég adott ki pénteken, október 13-án egy sajtóközleményt bizonyos mellékhatásokról:

Ez a elsősorban fiatal fiúk veszélyezettségéről szól, akik a készítmény beadása után myokarditisz és perikarditisz szívbetegségeket kaphatnak.

Nem, nem tudtam csendben maradni. Most sem.

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: manova.news


Discover more from HeroesNeverDie Blog

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

8 című bejegyzés “HND: Ökölbe szorult kérdések” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Örülök igen tisztelt HND, hogy újra olvashatom értékes fejtegetéseit.
    Ebben a bünözök, agyhalottak és aberráltak által felforgatott világban
    eröt ad, ha a gondolataimmal nem vagyok egyedül. Aki Killgatessel
    fotózkodik az a bünözökhöz és embergyülölökhöz tartozik.
    A DNA-mRNA-manipuláció pedig bünözés a Teremtö és a természet rendje ellen.
    Ennyi….
    Isten óvjon és vigyázzon Rád!

    Kedvelés

  2. Üdvözöllek!

    Egy kérdésem van hozzád. Te hogyan érzed? A lottó öttalálatosnál mennyivel nagyobb a valószínűsége annak, hogy ezt az Új Világrend/Great Reset világuralmi törekvést meg lehet állítani?

    Lehet, hogy én vagyok túl pesszimista?

    Köszönöm, ha válaszolsz. Röviden, tömören, egyértelműen.

    Üdvözlettel – Szabó Zoltán (Monorról)

    Kedvelés

    1. Kedves Zoltán,

      sajnos életemben először pesszimista vagyok ebben a témában, mert mindenütt nagy erővel dolgoznak a digitális valután és a digitális ID-n, kis hazánkat is beleértve. A világban uralkodó, egyszerre fellépő káosz-tendenciák szintén erre utalnak. Végül a nemzetközi szervezetek által kidolgozott általános hír-, vélemény ellenőrzés sem ígér sok jót.

      Hiába vagyunk egyre többen, akik fellépnénk a GR ellen, az emberiség többségének fogalma sincs mi történik.

      Üdv.,

      HND

      Kedvelés

      1. Köszönöm a válaszod.

        Írj továbbra is olyan jó cikkeket, mint eddig és legalább még addig, amíg úgy érzed érzed, hogy van értelme. És még akkor is, ha csak ki akarod írni magadból a feszültséget.

        Kívánok neked ehhez jó egészséget és sok-sok szerencsét! Üdv – Zoltán.

        Kedvelik 1 személy

      2. Szia!

        Az utolsó mondatodra reagálnék. https://www.youtube.com/results?search_query=kitett%C3%BCn+a+csizm%C3%A1t+az+aztalra 25:20 – 25:48 -ig

        És ehhez még egy WEF deklaráció https://thepeoplesvoice.tv/wef-declare-we-are-gods-if-you-stand-in-our-way-you-will-die/ Azt hiszem ehhez már megvannak az eszközeik bőven.

        És ha ezen elgondolkodik az ember, akkor lefagy, mint egy túlterhelt PC. Ezért beszél az utóbbi időben Klaus Schwab(+Harari) egyre nyíltabban, pimaszabbul és önelégülten a gonosz terveikről.

        Én 67 éves vagyok és nyilván másképp élem meg a helyzetet, mint egy fiatalabb vagy jóval fiatalabb.

        Jó éjt kívánok – Zoltán.

        Kedvelés

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

Discover more from HeroesNeverDie Blog

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Olvasás folytatása