HND: Ökölbe szorult kérdések

Tényleg nem akartam az össznemzeti eufóriát megzavarni, amikor kiderült, kik kapták a 2023-as orvos-élettani Nobel-díjakat. Minek tenném, hiszen van így is elég bajom, nem is beszélve arról, hogyan próbáltak elnémítani a hatalmas visszhangot keltett “Virokrácia” cikkeim után. Jobb a békesség alapon és persze a tervezett összegző tanulmány valamikori elkészítésének reményében megfogadtam, hogy jelenleg inkább csendben maradok.

Különösen viccesnek tartottam az önfeledt mámorban úszó hazafiak és hazalányok kollektív feledékenységét abban a nem lényegtelen tényben, hogy kis hazánkban az emberek jelentős része bizony a kínai, valóban klasszikus, oltásnak tekinthető változatot, vagy pedig az orosz vektor technikán alapuló verziót választotta, ami hasonló elven működik, mint az AstraZeneca, csak kisebb mennyiségű hatóanyaggal. Mert Magyarországon bizony lehetett választani és sokan félelmükben nem akartak várni az európai beszerzésre, illetve a számukra biztosabbnak látszó anyag mellett döntöttek a kísérleti, ideiglenesen engedélyezett, rejtélyesnek tűnő mRNS készítmények helyett.

Az is sikeresen kitörlődött a kollektív emlékezetből, hogy bizony az ellenzék verte elég hangosan a tam-tamot, mely szerint ők az EU által “bevizsgált”, azaz nyugati vax-ot követelik az “ócska keleti” helyett. Ez a bevizsgálás ugyan sosem volt igaz, de legalább jól hangzott. Így lettek a Pfizer és/vagy Moderna hivő dékások és egyéb gyanús elemek “oltástagadók”.

Most mindenki picit magának érzi a Nobel-díjat, pedig már éppen diszkréten lemeszelték Karikó asszonyság tűzfalra pingált képét, amikor lassan kiderült, hogy a “megváltás” egyre több ember nyomorát okozza és okozta. Az is valahogy kimaradt a hírekből, hogy a díjat odaítélő bizottság egyik tagja, konkrétan megmondta, hogy a “vakcinába” vetett bizalmat akarták visszaállítani ezzel a díjjal. Azt sem verik nagydobra, hogy a Karolinska Intézet szponzorai között megtalálható a na, ki? Nem hiszik el! A Pfizer cég.

Lehet-e azonban csendben maradni, amikor egy ilyen kép és szalagcím kerül az ember szeme elé?

Screen shot Facebook

Milyen mérhetetlen arrogancia kell egy ilyen kijelentéshez? Vajon kikre gondolt a hölgy?

Esetleg azokra a korábban nemzetközi hírnévnek, megbecsülésnek örvendő immunológusokra, sejtbiológusokra, oltás és gyógyszer fejlesztőkre, toxikológusokra és még sorolhatnám, tehát vajon rájuk gondolt ezzel a nagyképűségtől csöpögő kijelentésével? Azokra, akik ideje korán kérdéseket mertek feltenni, akik addigi karrierjüket, reputációjukat kockáztatva tudományos vitákat követeltek, a megkérdőjelezhetetlen WHO és egyéb, politikai dogmák helyett? Hiszen a tudomány mindig is a konstruktív nézet ütköztetésekből élt. Eddig. Azokra a tudósokra, akik jogos és logikus kételyeik miatt hirtelen már nem voltak tehetségesek, akiket elüldöztek a hazájukból, akik a tudomány páriái lettek?

Nem véletlenül nem írtam virológust, holott a Facebook mindent is tudni vélő népe rögtön “tíz millió vírológusnak” címkézte azokat, akik bármit is mertek a témában mondani, írni, mert mérhetetlen nagy okosságukban odáig még nem jutottak el, hogy a vírológusnak van és volt a legkisebb szerepe ebben a témában.

Netán arra a szoftverárusra gondolt az asszonyság, akit ma a Föld legnagyobb vakcina szakértőjének tart a fél világ, de leginkább a saját maga által szponzorált szervezetek, anélkül, hogy bármilyen orvosi, vagy hasonló végzettséggel rendelkezne? Aki genetikailag módosított injekciókat akart a kis gyerekek vénájába (!!!) “vakcina” címen beledöfni? ITT 0:46-nál!

Persze ilyen lekicsinylő kijelentést biztosan nem tenne egy jó baráttal szemben, aki jó egy év alatt megduplázta a befektetését a BioNTech/Pfizer cégnél és még időben ki is vette a részét, mikor saját maga közölte egy szakmai publikum elött, hogy a “vakcinák” nem hozták meg a kívánt eredményt. Mégis a magát a világ urának képzelő entitás ajánlotta Karikó könyvét.

Bill Gates, Karikó Katalin, Stephane Bancel (Moderna) – Time Magazin

Talán a sors fintora, hogy most jelenik meg egy tanulmány, amelynek egyik társszerzője az a Dr. Ferdinandy Péter, aki a szkeptikus körökben híres-hírhedtté vált “Ham-ham” videó fogas kérdését tette fel. Nem, nem én írok hülyeségeket, tessék megnézni, különösen, hogy a felvétel nem akárhol készült:

Külön érdemes figyelni a vendéglátók arcát, továbbá itt árulta el Karikó, hogy ellentétben az addigi tájékoztatással, a beinjekciózott anyag nem marad a helyén, hanem bárhová, így a nyirokrendszerbe is bekerülhet. “Ham-ham”

Ferdinandy doktor tehát egy kutató csoport tagjaként az mRNS készítmények szívre ható mellékhatásait vizsgálta, különösen a gyerekek és fiatalok körében, akik eredetileg nem voltak veszélyeztetettek, mégis tömegesen megkapták és kapják a géntechnikai kezelést. Mélységes tiszteletem a doktor úrnak! Ezt részleteiben és még hasonló vizsgálatokat egy másik publikációban fogok bemutatni, ha még képes leszek rá.

Végül megemlékeznék azokról, akik már nem tudnak Karikó asszonyság sikerének lelkesen tapsolni. Azokról, akik eddigi egészéges élet után ma világszerte orvostól orvosig szaladgálnak mindenféle rejtélyesnek tűnő betegséggel, különösen a boosterek után. Azok, akik a jelenleg epidemikus sebességgel fellépő úgy nevezett “turbó rák” áldozatai lettek, akár egészen fiatalon is és aminek a lényege, hogy a rák kifejlődése abnormálisan rövid idő, tehát hetek, hónapok alatt megtörténik. Az mRNS készítménybe beépített pszeudouridin nukleozid szerepét vizsgálják most, mint feltételezett okozót.

Azokra a meg nem született, vagy elvetélt, esetleg halva született csecsemőkre is gondolok, akik még tapsolni sem tanulhattak meg, de a fejlett ipari országok hirtelen megugrott csecsemőhalandóság statisztikájában (20-25 % egy év alatt) mutatkoznak meg, miután terhes nőket, vagy szoptató anyákat is tömegesen beinjekcióztak . A becslések szerint (VAERS, EMA, WHO statisztikák alapján) elhunyt 12-14 millió áldozat sem tud már örömködni.

“Nem attól van.”

Milyen érdekes, hogy maga a Pfizer cég adott ki pénteken, október 13-án egy sajtóközleményt bizonyos mellékhatásokról:

Ez a elsősorban fiatal fiúk veszélyezettségéről szól, akik a készítmény beadása után myokarditisz és perikarditisz szívbetegségeket kaphatnak.

Nem, nem tudtam csendben maradni. Most sem.

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: manova.news

HND: Ne hergeld az alvó algoritmust!

Azt hitted, még megúszhatod, de már késő volt – HND

Végre, végre! Megszületett a nagy műalkotás, az európai polgárok lelki egyensúlyán aggódó, nekünk mindig csak jót akaró és felettünk fáradhatatlanul anyáskodó Főnök asszony, Ursula von der Leyen évtizedek óta dédelgetett álma: a csúnya internet cenzúrájáról készült jogszabályi monstrum hatályba lépett! Még magyarul is bele lehet mélyedni, nehogy kimaradjunk valami jóból.

Ki törődik olyan apróságokkal, hogy az új (túl)szabályozás a nemzeti alkotmányokkal, alaptörvényekkel, de az EU statútumaival is szembe megy? Hogy gyakorlatilag felrúgva a szólás- és gondolatszabadság alapjogait, hatalmilag megszabott, uniformizált vélemény-buborékot kényszerít majd a közösségi média kezelőire és felhasználóira is. Az európai értékek, a transzparencia, tolerancia és mindenféle egyéb “-cia” jegyében.

A most bevezetésre kerülő nemiscenzúra egyébként teljesen szinkronban van Uschi néni nagy pályás haverjainak, a világot minden körülmények között, akár erőszakkal is megváltani kívánó emberbarátok, bizonyos filantropaták…, eh, miket beszélek, “filantrópok” követelésével, hogy az általuk nem kívánatosnak tekintett tartalmak, mint például leleplezések, alternatív kutatások eredményei bármilyen területen, a továbbiakban ne jelenhessenek meg többé.

-Legyen vége az interneten való felelőtlen hancúrozásnak! – olvashattunk évek óta ehhez hasonló megnyilvánulásokat, persze nem ilyen pongyolán megfogalmazva, Bill Gates, George Soros, Klaus Schwab és a többi nagymenőtől, akik Uschi nénivel karöltve szintén csak a javunkat akarják. Azt láttam valahol, hogy az ENSZ egész információbiztonsági hadsereget akar bevetni a fake news és egyéb gusztustalankodások ellen.

Egyedül Elon Musk tartja még a frontot a gyorsan “X”-re átkeresztelt egykori Twitteren, mert szerinte a vélemény- és sajtószabadság alapvető emberi jognak számít. Különösen tetszett nekem az a nézete, amelyet egy korábbi interjúban hangoztatott, hogy az embereknek jogukban áll hülyének lenni, jogukban áll akár ostobaságokat beszélni és természetesen tévedni is.

Igen! Mindig is óvakodni kell a magukat tévedhetetlennek deklaráló ál-messiásoktól, az abszolút igazságot hirdetők mainstream kórusától! De ez már egy másik történet lesz, ha megérem.

Hogy mi is az a fake news? Minden, ami ellentmond az általuk éjjel-nappal, hatalmas média befolyással mantrázott ágendának, teljesen mindegy, milyen témában. Mi a gyűlölet beszéd, a dezinformáció? Azt természetesen majd a nagyságos cenzorok fogják meghatározni, akik a fenti önjelölt “elit” zsoldjában állnak.

Részletek a Deutschlandkurier ide vonatkozó cikkéből:

»Mostantól a 45 milliónál több felhasználóval rendelkező nagy internetszolgáltatókra az EU úgynevezett digitális szolgáltatási törvénye (DSA) vonatkozik. Amit Ursula von der Leyen bizottsági elnök cinikusan az “európai értékek” érvényesítéseként ünnepel, az nem más, mint újragondolt, önkényes cenzúra! Európát a világon egyedülálló megfigyelőhálózattal borítják majd be, amely alatt csak azt lehet kimondani vagy látni, amit a totalitárius uniós rendszer megenged.

A Twitteren von der Leyen így ujjongott:

“Európai értékeinket átültetjük a digitális világba. A digitális szolgáltatásokról szóló törvényünk szigorú átláthatósági és elszámoltathatósági szabályokkal kívánja megvédeni gyermekeinket, társadalmainkat és demokráciáinkat.”

Konkrétan az új uniós cenzúratörvény azt jelenti, hogy a nagy online platformok (köztük a Facebook, YouTube, Twitter, Instagram) és az olyan keresőmotorok, mint a Google kötelesek évente egyszer úgynevezett “kockázatértékelést” végezni arról, hogy szolgáltatásaiknak van-e negatív hatása az alapvető jogok gyakorlására. Minden algoritmikus rendszert és tartalom-moderációt meg kell vizsgálni, majd az eredményeket egy újonnan létrehozott uniós hatóságnak, valamint az érintett tagállamoknak kell benyújtani, ahol szintén létre kell hozni a megfelelő ellenőrző intézményeket, vagy részben már létre is hozták, mint például Németországban.

A “gyűlöletbeszéd” és a “dezinformáció” elleni küzdelem átlátszó ürügye alatt a cenzúra satuját még jobban meghúzzák. Nagyjából minden, ami nem tetszik az EU csinovnyikjainak vagy a velük együtt szinkronizáló kormányoknak (az illegális tömeges bevándorlás, a klíma-hiszti, az EU háborús uszítása vagy a belsőégésű motorok végének kritikája), komoly következményekkel járhat az internetes óriások számára, akik viszont valószínűleg majd még gyorsabban reagálnak törlésekkel és blokkolásokkal a felhasználókra.

Azoknak a vállalatoknak, amelyek az EU szerint nem küzdenek megfelelően a “gyűlöletbeszéd” és a “dezinformáció” ellen, éves forgalmuk akár hat százalékának megfelelő bírságra kell számítaniuk. A Facebook példája mutatja, hogy ez a büntetés milyen súlyos lehet. Az amerikai platform 2022-ben 116,6 milliárd dolláros forgalmat bonyolított, így a hat százalék valamivel kevesebb mint hétmilliárd dollár lenne. A Facebook éves nyeresége azonban nemrég még “csak” 23 milliárd dollár volt, így a hétmilliárd a nyereség majdnem egyharmadát tenné ki. Ez a példaértékű számítás jól mutatja, hogy mekkora nyomás nehezedik a vállalatokra.

Thierry Breton, az EU belső piacért felelős biztosa azonban már világossá tette, hogy valójában merre vezet az út a neten: a Bizottság a DSA alapján akár teljesen blokkolhatja a közösségi hálózatokhoz való hozzáférést, ha az üzemeltetők nem lépnek fel az EU által “illegálisnak” tartott tartalmak ellen, mint például hazájában, Franciaországban a társadalmi zavargások esetében.«

Külön pikantériája az ügynek, hogy Thierry Breton hazájában, Franciaországban, egyidejűleg az új rendelkezéssel digitálisan akadályozzák a hozzáférést a Rumble videó-megosztó platformhoz, amelyre egyre több, a YouTube-on cenzúrázott, sokszor világhírű véleményformáló költözött át, illetve külön csatornát tart fenn, ahol lényegesen merészebben, szókimondóbban közöl tartalmakat.

Az előző cikkemben bemutatott német politikus, Martin Sonneborn szarkasztikusan éles választ adott von der Leyen-nek, külön kiemelve, hogy a bizottság elnöke addig ne beszéljen átláthatóságról és az általa (is) már felismerhetetlenségig tönkretett európai értékekről, amíg gondosan titkolja az EU Chartában lefoglaltakkal is ellentétes magán (!) megállapodását a Pfizer elnök-igazgatójával:

Ezt a cikket azért kellett gyorsan publikálni, mert egyre több oldalt töröl a Facebook, első sorban konzervatív és/vagy keresztényi tartalmakat közreadó platformokat. A magánfelhasználókat sem kímélik, hiszen az ismeretségi körömben is egyre több korlátozás, törlés, figyelmeztetés, vagy akár a saját oldalhoz való hozzáférés megtagadása mindennapossá vált. Egészen bizarr esetek jelentek meg, mint például amikor egy születésnapra szánt “Isten éltessen!” az algoritmusok áldozatává vált. Oh, mon Dieu! Azt merte mondani: Isten!

Az immáron négy elkezdett és befejezésre váró cikkem tehát még mindig a laptopban kuksol, mert ezt a témát sürgősebbnek ítéltem meg.

Kedves EU polgár, majd mi jól megvédünk téged, ha kell saját magadtól is és a jövőben tízszer is megfontolod, hogy miket fogsz gondolni! Egyáltalán miért is akarsz gondolkodni? Mi majd megmondjuk neked, hogy mi a véleményed!

Önöknek is feltűnt már, hogy minél több kvóta nénit eresztenek rá a társadalomra, annál demagógabbá, humortalanabbá és tiltási fanatikusok színterévé válik az egész életünk?

Hogy pletykáljak is egy picit, holott nem az, de eddig sehol nem láttam erre vonatkozó magyar jelzést: a drágalátos EU egy új beutazási szabályozást talált ki nem EU polgárok részére, amely vonatkozik olyan országokra is, mint például az USA, Ausztrália és hasonlók, s amelyekre nem igazán jellemző, hogy polgárai tömeges menedéket kértek volna az Unió területén. A lírai hangzású “ETIAS” ne tévesszen meg senkit!

Végre eljutottunk volna oda, hogy az emberek eléggé szabadon utazgathattak ide és oda is, amennyiben volt rá pénzük, de most ezt meg akarják nehezíteni. Az ide vonatkozó tervezet egyelőre még csak angolul látható. Mint minden ilyen esetben, várható, hogy az érintett nem EU országok hasonló rendszerrel fognak reagálni.

A bennem lakó kis ördög természetesen megszólalt, mert véleményem szerint ez már az amúgy régóta tervezett (!) magán utazások korlátozásának az előszele. A szabad utazás – egy újabb áldozat a klíma-szekta oltárán.

Az más kérdés, hogy érvényes dokumentumok nélkül az európai határokat ostromlók változatlanul “menedéket” fognak kapni, hiszen az jár nekik. Az európai értékek jegyében.

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: weforum.org

HND: Virokrácia – a józan ész Waterlooja, az infantilizmus diadala (2. rész)

“A ‘kovinizmus’, mint a puritanizmus egyik formája, megosztja a másként gondolkodók és eretnekek iránti intoleranciáját a vele rokon kálvinizmus ideológiájával.” – ismeretlen internet felhasználó megállapítása.

Bűnbakokra igény van. Minden magára adó társadalom szorgalmasan keresi és meg is találja az éppen aktuális saját bűnbakjait, akiket aztán gondosan beleilleszt egy adott korszak politikai eszköztárába. Elcsépelt frázis, hogy a történelem megismétli önmagát, de mint minden ilyen leegyszerűsített séma, ez is tartalmaz részigazságot. Tény viszont, hogy az emberiség egyszerűen képtelen tanulni – már akár többször is elkövetett – hibáiból, újra és újra megpróbálja ugyanazt, annak reményében, hogy talán most sikerülni fog.

A dolgok jelenlegi állása szerint az aktuális bűnbakok olyan kivételes tehetségű tudósok, kutatók, orvosok, akik eddigi reputációjukat és az ezzel járó kényelmes egzisztenciájukat kockáztatva megpróbálják a világ közvéleményét felrázni a virokrácia néhány, nem sziklába, hanem médiába vésett fatális tévedésének bemutatásával. Akik erről a sziszifuszi, már, már kilátástalannak tűnő tevekénységről tudósítanak, azok a bűnbakok gyalogságát képezik. Videókat, cikkeket tiltanak le megjelenésük után kevesebb, mint 24 órával. Virtuális kapcsolatok szűnnek meg, “páriákkal nem barátkozunk” alapon.

A fent vázolt jelenség az, ami engem érdekel. Arra keresem a választ, hogy eddig nemzetközileg elismert szaktekintélyek, egy életen keresztül a gyógyítás, a kutatás szolgálatában álló tudósok miért lettek hirtelen “tehetségtelenek”, “összeesküvési elméleteket gyártók”? Mióta és miért szűnt, szűnhetett meg az akadémikusi egzisztencia alapja, a tudományos vita, a nézetek, kutatási eredmények összehasonlítása, esetleges konfrontációja? Hogyan lehetséges az, hogy többszörösen kudarcot valló, de politikailag irányvonalas orvos-celebek, vagy egy megalomániás szoftvermonopolista szava ma többet ér, mint a nemzetközi tudományos világ színe-java?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy dacára cikkem első részének megírása utáni tudatos passzivitásomnak, a publikáció rekord látogatottságot könyvelhetett el magának, amit egyértelműen a kedves olvasóknak köszönhetek, akik fáradhatatlanul osztották meg írásomat a legkülönbözőbb platformokon. Külön figyelemre méltó az a tény, hogy a szövegekben közölt linkekre is rengetegen kattintanak, ami szintén az aktív érdeklődés jele.

Sokáig tartott a második rész előkészítése, mert most elsősorban magyar feliratos videók begyűjtésére koncentráltam, abban a reményben, hogy így olyanok is követhetik egyes “renitens” szakértők megnyilvánulásait, akik nem, vagy nem elég magas szinten értenek idegen nyelven. Ebben az esetben konkrétan nem érdekelt, hogy ki fordította le a szövegeket, a helyesírási hibák is mellékesek. Inkább arra figyeltem, mennyire autentikusan, az eredeti mondanivalóhoz hűen adták vissza magyarul az elhangzottakat.

Még egyszer: a kétrészes cikkem kizárólag és egyértelműen a genetikailag manipulált, megtévesztő módon “oltásnak” deklarált, kísérleti anyagokkal szembeni – jogos – kételyekről szól, amelyek létjogosultságát az egyre hangosabb nemzetközi ellenállás, világszerte ismert kutatók, tudósok, orvosok tényeken alapuló véleménye határozza meg.

A második rész témája a SARS Covid-19 “hullámai”, mutációi, az immunrendszer, kísérleti fázisban levő “oltások” és szakértők viadala, továbbá a tanzániai események a poszt-Magufuli érában lenne. Mindez már önmagában komplex és bonyolult tartalom, amit számtalan példával fogok megvilágítani. Elöljáróban azonban egy hátborzongató személyt kell megemlítenem.

Ismeri valaki Jacques Attali nevét? Nem szégyen, ha nem. Klaus Schwab személyéről sem tudott a szélesebb közvélemény semmit, tovább megyek: Schwab eddig gondosan eltitkolt múltja is most került élesebb megvilágításba. A magát világmegmentőként aposztrofáló ideológus, aki amúgy a híres-hirhedt Henry Kissinger tanítványa volt a Harvard egyetemen, nem csak egy német (majd német-svájci) gépipari cég örököse és vezetője volt, ami egykor a jeles “Nemzeti szocialista mintaüzem” megjelölést viselte és a német nukleáris bomba fejlesztésében vett részt, hanem az 1970-1980-as években, már Klaus Schwab vezetése alatt, a dél-afrikai apartheid rezsim ez irányú, bombasztikus törekvéseinél is bábáskodott, embargók, szankciók dacára. Részletek angolul ITT és németül ITT olvashatóak.

Az algériai származású, francia pénzember, Jacques Attali a globalista “nagy játékosok” krémjéhez tartozik, anélkül, hogy ezt a belső kör kivételével bárki regisztrálta volna. Ez az úriember különböző magas szintű banki, majd tanácsadói karrierje mellett a titokzatos Bilderberger Konferencia oszlopos résztvevője, a Franciaország-Kína Alapítvány stratégiai tanácsának tagja és – nem utolsó sorban – a Világgazdasági Fórum “Pozitív Planéta” csoportjának vezetője, 2021. márciusában, saját web-oldalán a következőket nyilatkozta:

“Újabb vírusvariációk fellépésére kell felkészülnünk, amelyek az eddigi oltásoknak ellenállnak, újabb lezárásokkal (lockdown) fogunk szembesülni, miközben milliárdnyi oltóanyagot kell nagyon gyorsan gyártanunk és az egész világra kiterjedő oltási kampányokat kell szerveznünk. Arra kell berendezkednünk, hogy ezt a következő évtizedekben minden évben megtegyük; mindez vonatkozik a koronára, de kétségtelenül egyéb betegségekre is. Utána el kell határoznunk, hogy megtesszük azokat a lépéseket, amiket már egy évvel ezelőtt kellett volna, azaz társadalmunkat felkészíteni arra, hogy a többszörös pandémiák világában, amennyire lehet, helyt álljon. Különös tekintettel az oktatási és a munkahelyek átszervezésére, hogy ezek az ilyen periódusokhoz strukturálisan igazodjanak, amelyeket folyamatos egymásutániságban fogunk átélni.”

Kész. Ennyi. Nem menekülsz!

Ebben a megvilágításban sokkal érthetőbb Klaus Schwab kijelentése a “The Great Reset” című pamfletjében, miszerint soha nem fogunk visszatérni normális életünkhöz. De ez még mind semmi! Attali úr már egy 1981-ben megjelent interjú kötetben is egészen figyelemre méltó jövőképet festett, amit most, a jövőbeli járványokkal sűrűn tarkított víziójára válaszul néhányan előbányásztak a feledés homályából. Azóta próbálják internetes “tényellenőrző” kommandók törölni, fake news-ként beállítani azokat a horrorisztikus mondatokat, amelyek a – ma már nem kapható – könyvben szerepeltek. Csakhogy! Aki keres, az talál és a idézet magyar fordítása alatt megmutatom az említett könyvből kifotózott oldalakat. Persze, tudom, a múltat végképp el kell törölni, de azért lássuk, mit mondott ez a kiváló úriember 1980-ban:

“A jövő a népesség csökkentéséről fog szólni, amire megoldást kell találni:

-először az idősekkel kezdjük, mert ahogy az ember túllépi a 60.-65. évét, már nem termel és így a társadalomnak sokba kerül;

-aztán jönnek a gyengék, majd a haszontalanok, mert a társadalomnak nem adnak semmit, de egyre többen lesznek;

-és végül a buták.

Az eutanázia ezeket a csoportokat veszi célba. Jövőbeli társadalmunk lényeges eszköze lesz az eutanázia minden ilyen esetben.

Természetesen nem leszünk abban a helyzetben, hogy kivégezzük, vagy táborba zárjuk őket. Úgy fogunk tőlük megszabadulni, hogy elhitetjük velük, miszerint csak a legjobbat akarjuk nekik. Legtöbbször a haszon nélküli túlnépesedés az, ami anyagilag túlterheli a társadalmat. Társadalmilag is jobb, ha az emberi gépezet hirtelen leáll, ahelyett, hogy lassan leromlana (utalás az egészségügyi rendszer idősebb és / vagy külünösen súlyos betegekkel történő leterhelésére – HND).

Arra mérget vehet, hogy nem leszünk abban a helyzetben, hogy milliók és milliók intelligenciáját előzőleg leteszteljük.

Valamit fogunk találni, vagy okozni, talán egy járványt, egy vírust, ami az emberek bizonyos csoportjára, például öregekre, kövérekre céloz, vagy gazdasági válságot, mindegy, amelyben a gyengék elesnek, a félősek, s a buták meg elhiszik és kezeltetni fogják magukat.

Addigra gondoskodnunk kell arról, hogy az a kezelés rendelkezésre álljon, ami a megoldás lesz. Az idióták szelekciója magától elintéződik, mert önként mennek majd a mészárszékre.”

Egy francia kritikus elemezte Attali úr, amúgy Mitterand elnök egykori tanácsadója, szövegét az említett interjúban. A könyvből kifotózott oldalak.

Csak nekem tűnt fel, hogy az emberiség apokaliptikus jövő-képét mindig valamilyen küldetésmániás, végtelenül arrogáns vénemberek próbálják ránk tukmálni?

Gyerek korunk óta arra kondicionáltak bennünket, hogy az oltások védenek. Nem véletlen, hogy védőoltásoknak hívták ezeket az anyagokat, amiket minden gyerek megkapott, nem csak a fejlettebb országokban. Emlékszem, amikor néhány éve heves vitát folytattam egy anyukával, aki megrögzötten mindenféle oltás ellenzője volt és kisfia betegségét is azokra vezette vissza. Akkor tudtam meg, hogy manapság a gyerekeket jóval több betegség ellen oltják be, mint korábban.

A magam részéről átéltem szinte az összes gyerekbetegséget, olyanokat is, amelyek ellen ma már oltanak. Gyerekkori élményem a Hong-Kong-i influenza néven elhíresült betegség, anélkül, hogy elkaptam volna. Egyáltalán: az összes influenza variációt láttam már, amit életem folyamán járványként kezeltek. Ápoltam influenzás betegeket, nem is egyszer. Majd következtek a nagy mumusok, mint a SARS, MERS, madár- és sertésinfluenza, valamint a jelenlegi lakhelyemen, akkor még vendégként, a chikungunya járvány és soha, ismétlem: soha nem kaptam el semmilyen vírus-influenzás megbetegedést.

Egy fejlettebbnek számító afrikai országban élek, de többször jártam már elmaradottabb afrikai államokban is. Betartva néhány óvatossági előírást soha nem lettem beteg. Két éve egy korállméreg támadott meg, ami baleset kategória, de abból is saját erőből gyógyítottam ki magamat.

Nem szakemberként, hanem logikusan gondolkodó személyként ebből arra következtetek, hogy az immunrendszerem robosztus, amit évtizedek óta kondicionálok is, különösen stresszes és / vagy járványos időszakokban. Eddig az ilyen figurákat, mint engem is ugye, egészségesnek nevezték. Valamilyen rejtélyes indítékból azonban, egy éve már nem léteznek egészséges emberek, csak aszimptómatikusak.

Az úgy nevezett sertésinfluenza járvánnyal kapcsolatban találtam egy érdekes cikket. Ez volt az a “pandémia”-riogatás, amely tökéletes kudarcba fulladt, elsősorban Merkel akkori és mostani vírus-gurujának, professzor Christian Dorsten-nek köszönhetően több száz millió euró értékű, hirtelen összekatyvasztott vakcinát kellett hatalmas járulékos költséggel megsemmisíteni, miután világszerte rengetegen meghaltak, illetve mellékhatásként narkolepsziás megbetegedések fordultak elő leginkább gyerekek között, akik mind máig szenvednek ettől.

Dorsten fatális járványkezelése miatt akkor egy parlamentáris vizsgálatot indítottak, amely vezetője az a professzor Dr. Wodarg volt, akinek nyilatkozatait jelenleg cenzúrázzák és a kancellárhoz ill. az EU-hoz intézett kéréseit figyelmen kívül hagyták. Wodarg professzor évtizedes, sikeres tevékenységén alapuló álláspontja a jelenlegi helyzetről, magyar feliratokkal, laikusok számára is érthető elemzés. (Zárójel: akit a forrás zavar, kérem, ne hallgasson az előítéletekre, sok értékes anyag található ott.)

A látványosan kudarcot vallott korábbi “pandémiához” kapcsolódik tehát az említett cikk egy német minta polgártól, aki az összes javasolt oltást, a sertésinfluenza ellenit is (Pandemrix) beadatta magának. Majd 8 (nyolc!) év után egy enyhe meghűlésbe majdnem belehalt. Senki nem tudta hetekig, mi baja van, mígnem kiderült, hogy a sertésinfluenza elleni oltás maradéka okozott a szervezetében egy citokinvihart ennyi év után. Egy évig volt az illető súlyos beteg. Talán mégsem ördögtől való az oltások évekig tartó tesztelése. Az egész történetet németül ITT nézhetjük meg, az alsó piros sorra kattintva. Felmerül a kérdés, hány ember lesz súlyos beteg, vagy hal meg “rejtélyes” betegségekben, akiknél nem ismerik fel egy régebbi, kísérleti oltás utóhatását?

Az oltás-cunami jóvoltából újabb stigmát talált ki a a beoltottak kasztja a géntechnikai kezelésekben, azaz az mRNS injekciókban (nem oltás!) kételkedő makkegészségesek megbélyegzésére: kovidióta, aszociális nagymamagyilkos, libernyák, akkor is, ha inkább konzervatív nézetű, aki(ke)t internáló táborba, börtönbe, kőbányába kéne zárni, esetleg rövid, de “hatásos módon elintézni”, függetlenül attól, hogy esetleg több bejegyzés van a nemzetközi oltási igazolványukban, mint a leghangosabban kiabálóknak. Mint például nekem is, aki tíz évenként frissítette fel az alapoltásait, kiegészítve a tetanusszal és néhány, trópusi helyre javallott, vagy kötelező oltással.

Az mRNS-el kapcsolatos kételyeim miatt hirtelen “oltásellenessé” mutáltam. Van ilyen. A közösségi médiában hajmeresztő hasonlatokat, kétségbeejtően infantilis reakciókat olvashatunk. Inkább eltekintek a felsorolásuktól, mert lassan már nekem kínos az ilyen, amikor látom ezeket. A legostobább asszociáció mégis az autó és a jogosítvány összehasonlítása a tökéletesen egészséges emberek genetikai kényszerkezelésével.

A helyzet groteszk mivoltára utal, hogy pontosan ebben az időszakban jelent meg egy, a géntechnikailag módosított élelmiszerek elleni cikk, amelynek a hozzászólásai is érdekesek. De olvashatunk Bill Gates viselt dolgairól is ITT és ITT, ami természetesen – még – elmondható. Arról a kappanhangú szoftverárusról van szó, aki az egyik általam is bemutatott videóban (Szkeptikus-kerekasztal) kijelentette, hogy genetikailag módosított anyagokat (genetically modified vaccines) fognak a gyerekek vénájába (!) belőni, s mindezt látványosan be is mutatta! Ahhoz képest, hogy már évek óta oltási fanatizmusával házal és a Google a “legismertebb orvos” címszó alatt hozza az amúgy gyógyászatilag (is) képzetlen pszichopata nevét, nem tudja, hogy oltásokat NEM vénába, hanem intramuszkulárisan, azaz az izomzatba adják be.

Naponta látom, olvasom azt az unalomig elcsépelt vádat, miszerint a “tíz millió virológus országa lettünk”. Ez így nem igaz, mint ahogy semmilyen általánosítás sem volt soha valóság. Nem lehet egy kalap alá venni a – bármilyen érdekből – elhallgatott, ám régóta érvényes tudományos tényeket, vagy újabb kutatások eredményeit olyan amatőr megnyilvánulásokkal, amiket józan ember úgy sem vesz figyelembe. Ezért úgy döntöttem, hogy rövid ismertetővel mutatok be néhány fontos és – szerintem – a megértéshez szükséges szakértői véleményt. Mindenki döntse el saját magának, mennyire tartja hitelesnek az információt. Meggyőződésem, hogy a #HND blog követői igényt tartanak a lehetőleg objektív, a mainstreamtől eltérő tájékoztatásra.

Professzor Dr. Sucharit Bhakdi, a thai származású, az USA-ban nevelkedett, Németországban élő tudós, aki egyetemi tanszék vezetőjeként tudósok generációit oktatta, akinek az édesanyja a Johns Hopkins egyetemen tanított, számos könyv szerzője, korábban a német média kedvenc szakértője volt, ha vírusok, járványok kérdésében állást kellett foglalni. Huszonöt évig éltem Németországban, ismerem tehát Bhakdi professzor eddigi pályafutását és népszerűségét.

Feleségével, Dr. Karina Reiss-el, aki szintén kutató, egy újabb könyvet jelentetnek meg, amiből német és angol nyelven egy-egy olvasópróbát adtak közzé. Bhakdi professzor egy éve próbálja felhívni a közvélemény figyelmét a tüskefehérjék veszélyes hatására, különös tekintettel arra, hogy a géntechnikailag előállított kísérleti anyagok azokat az aktív tüskefehérjéket tartalmazzák, mint maga a vírus. Mindenki számára érthetően magyarázza, illetve a professzor úr meg is mutatja ennek mechanizmusát: ITT és ITT – magyar felirattal. Igen, különösen kedvelem azokat a nagy tudású embereket, akik képesek bárki által követhetően, komplikált tudományos tényeket előadni.

Mielőtt azonban további videókra hívnám fel a figyelmet, itt említem meg, hogy a – lassan monopóliumra törekvő – Pfizer genetikai injekció klinikai tanulmánya hozzáférhető, amelyben többek között olvashatjuk, kiket zártak ki (!) a tesztelésből (s nekik is beadják jelenleg az anyagot!), illetve a feltételezett veszélyt, mely szerint beoltottak oltatlanokra fertőzően hatnak és ez azóta lassan bizonyossággá válik, mint ahogy az alábbi videókból megtudhatjuk. Az EU egyébként most szerződött a céggel 1,8 milliárd (!) adag “vakcina” szállítására 2023-ig.

Zárójelben: az elmúlt évben, tehát a pandémia miatt inkább többé, mint kevésbé lezárás alatt tartott Németországban 21 (huszonegy!) kórházat zártak be veszteséges működés miatt, illetve az intenzív ágyak 25 (huszonöt) százalékát építették le. Harminc további kórház bezárását tervezik. Így jár a profitorientáltságú egészségügy.

Van egy rossz hírem: a testünk, környezetünk tele van mindenféle vírussal, igen, koronavírusokkal is és baktériumokkal, de a jó hír, hogy ezekkel élünk már régóta és amikor találkozunk egy új, addig ismeretlennek tűnő vírussal, vagy baktériummal, akkor – jó esetben – a testünk reagál és megpróbálja a betolakodót legyőzni. Ehhez gyógyszerek formájában segítséget is kaphat. Az, hogy egy járvány kellős közepén az egész világon szinte, emberek millióit “oltották” be, annak viszont drámai következményei lehetnek és vannak. Nem csak az eddig soha nem látott nagyságrendű mellékhatások miatt.

Világszerte tapasztalható volt az a jelenség, hogy a tömeges oltás dacára a megbetegedések, illetve a halálozások száma felfutott és már nem kizárólag a veszélyeztetett csoportokban, hanem fiatalabbak, akár gyerekek között is, akik addig gyakorlatilag koronamentesek voltak, bár éppen a gyerekeket kínozták a legjobban azzal, hogy “tünetmentesen terjeszthetik a bajt”… Eszem megáll!

Idézek egy magyar származású, külföldön, a frontvonalban dolgozó orvostól:

“Prof. dr. Stefan Hockertz német immunológus, toxikológus, oltás-fejlesztő írja a Twitteren:

Az alábbi tudományos szakcikk: bomba. A Circulation Research szakfolyóiratban írják, hogy a tüskefehérje / Spike-protein hozzájárul az erek endotél sejtjeinek károsodásához és a Covid-19 a valóságban egy érbetegség. És az oltás pontosan ezt a tüskefehérjét / Spike-proteint tartalmazza.

A tudományos szakcikk azt taglalja, hogy kirajzolódott: a covid-19 betegség elsődlegesen, oki értelemben NEM légúti, hanem ér-betegség: károsítja az erek falát, éppen a tüskefehérje által. Azáltal a tüskefehérje által, aminek a termelésére programozza, a hamisan ‘vakcinának’ vagy ‘védőoltásnak’ nevezett mRNS-terápia a sejtjeinket. A koronavírusos betegek szélütéses és tüdő-panaszai is az érkárosodás talaján alakulnak ki (tüdőembólia, agy-érelzáródás, bevérzések stb.)

Prof. Stefan Hockertz immunológus, oltásfejlesztő szerint az mRNS-sel és ‘vektorral’ kezeltek PCR-tesztpozitívvá válnak. Tehát kovid-betegnek lehet őket hazudni vagy hinni. A tüskefehérjétől meg betegek. Betegek, tesztpozitívak, de nem a vírustól, hanem az mRNS program által velünk termeltetett vírus-tüskefehérjétől.

Valóban, az S fehérje (tüske fehérje) önmagában toxikus. Valóban, ha ‘megfelelő’ tesztelést választanak, az összes ilyen eset kihozható covidra még ha nincs is a betegekben replikalódó vírus. De ez az oltás ennél több. Kiszelektál olyan variánsokat, amik az oltás hatására létrejött antitestekre immunisak. És még itt se ér véget a történet: a következő az lesz, hogy az oltás blokkolja a saját immunrendszer hozzáférését a vírushoz, ÉS nem pusztítja el azt.

Tehát a saját immunrendszered nem működik, az oltás pedig csak akkor hatásos, ha megkaptad a legújabb verzióra az aktuális frissítő oltást. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy elkobozzak tőled a saját immunrendszeredet és helyette kapsz egy helyettesítő génterápiás kezelést, amit rendszeresen fel kell vegyél, különben azonnal elkapod a vírust és NAGYON beteg leszel.

Az immunrendszer átállítása a tulajdonosi modellről az előfizetéses modellre. Eddig a tiéd volt az immunrendszered, ha jól gondját viselted, megvédett a kórokozóktól. Innentől az immunrendszered a miénk, és rendszeresen kell fizess, hogy működjön. Ha nem fizetsz, vagy ha mi valami miatt úgy ítéljük meg, hogy nem akarunk veled szerződést hosszabbítani, akkor kurva nagy szarban vagy.”

Tulajdonképpen, erről beszélnek a tömeges “oltások” ellen fellépő orvosok, tudósok és erről szól egy cikk is németül, angol nyelvű forrásokkal. Ezek a nyilatkozatok egyúttal választ adnak az állítólagos hullámok keletkezésére, amiket egy-egy újabb vírusvariáns okozhat, s bár már ezernyi mutáció létezik, mégis egyes speciális verziót találnak nagyobb tömegben az újra és újra fellobbanó járványban.

Amikor az oltások, vakcinák szakértőiről beszélünk, akkor külön kiemelendő Dr. Geert Vanden Bossche belga professzor személye, aki egész reputációját egy lapra téve figyelmeztette és folyamatosan figyelmezteti a világot. Nem akárkiről van szó. Életpályája alapján a szakma elitjéhez tartozik, ezért több magyar nyelven is fellelhető anyagot ajánlok az érdeklődőknek ITT, ITT és természetesen az első részből már megismert szkeptikus barátunknál is, akivel sikeresen felvettem a kapcsolatot. Külön pikantériája a szkeptikus videónak, hogy én a premierjét még láttam, de a legnagyobb videómegosztó platform pár óra múlva el is távolította a filmet, így három másik helyen lehet megtekinteni, ezekből az egyiket itt láthatjuk. Vanden Bossche teljes szakmai szövegét ITT lehet megnézni angolul.

Mindig is a megelőzés híve voltam és ahogy tapasztaltam, a nagy hangzavarban és a mediális napi stressz-dózis adagolásában a prevenció valahogy kimaradt, pedig nem csak vajákosok, hanem komoly orvosok, orvosi szervezetek ajánlásai is a köztudat szerves részévé kellett volna váljon az elmúlt jó egy év alatt. Nem ez történt. Évtizedek óta mást sem hallottunk, különösen az európai téli időszak elején, hogy hogyan erősítsük az immunrendszerünket, nem csak táplálkozással, hanem újabban, éppen a városi, túlcivilizált létforma miatt szükségessé vált vitamin és ásványi sók adagolásával. Nos, ezek a kiegészítők a korona kezelésében is szerepet játszanak, ezért érthetetlen számomra, miért nem tudatosították a lakosságban is, mint a megelőzés egyik lehetőségét, különösen a téli naphiányos időszakban egy bizonyos fajta D vitamin alkalmazásával.

Természetesen az állandósult stressz, a bizonytalanság, bezártság, félelem, a mainstream és a közösségi média #mindmeghalunk zsánerű riogatásai, az izoláció (különösen gyerekeknek, akiknek szükségük van az immunrendszer fejlesztéséhez az “idegen” baktériumokra) és nem utolsó sorban a folytonos, mániákus fertőtlenítés, amit néhány éve még károsnak tartottak a hétköznapi életben, nos, mindez nem igazán segítette elő az immunrendszer szinten tartását, esetleg erősítését.

Ahogy a szegényebb országokban korona megbetegedésekre alkalmazott, olcsó és jól bevált Hydroxychloroquine (HCQ) körül is megpróbáltak nemzetközi botrányt keverni, ugyanúgy cirkusz tört ki egy szintén olcsó, amúgy egészen más célra használt, mégis hatásosnak bizonyult gyógyszer, az Ivermectin ellen. Indiában a tömeges oltások megkezdése után látványosan megnövekedett fertőzések miatt az ottani kormány újra engedélyezte az Ivermectin alkalmazását, továbbá megelőzésre egy szinte bárki által megfizethető csomagot vezetett be, ami ezt az egyébként paraziták elleni gyógyszert is tartalmazza.

Magyar médiában szinte nem is találkoztam vele, de másutt orvosi lapokban említették a “Budesonid” kereskedelmi névvel ellátott asztma elleni sprayt, amit enyhébb korona megbetegedéseknél alkalmaztak sikerrel, illetve ami a súlyos lefolyást akadályozta meg, akár otthoni kezelésként is. Most ezt is bevetették Indiában.

Apropó, India. Találtam egy kiváló magyar cikket az indiai helyzetről, egy olyan – nekem szimpatikus – blogon, amely megpróbál tárgyilagosan, sem jobb, sem baloldali szemszögből egyes eseményeket vizsgálni. Kiegészíteném azzal, mégpedig első kézből, tehát a helyszínen lakók elmondásából, hogy a legnagyobb problémát, mint minden fejlődő országban, a lezárások és a kereskedelmi láncok összeomlásának következtében kialakult élelmiszerhiány, a mezőgazdasági termelés szabotálása miatt kialakuló konfliktusok jelentik és egyre inkább egy általános éhínséghez fognak vezetni.

A kvázi mesterségesen provokált éhezés viszont újabb migrációs nyomást fog eredményezni az érintett országokból, aminek az okát a “klímaváltozásban” fogják elmagyarázni azok, akik a széndioxidot tették a világ bajainak felelősévé, de semmi gondjuk azzal, hogy maszkba kényszerített milliók a saját elhasznált levegőjüket, tehát széndioxidot lélegeznek vissza … De ez már egy másik történet.

Tanzániában, a poszt-Magufuli érában, rögtön az elhunyt elnök temetése után egy “AfriCOVID” nevű szervezet álláshirdetést jelentetett meg online egy adminisztratív menedzseri poszt betöltésére. Az “AfriCOVID” szervezet önismertetése valószínűleg senkit nem lep meg. A nemrég kinevezett elnökasszony közölte, hogy az ország járványkezelésén változtatni fognak, akármit jelentsen is ez.

Hogy másképpen is lehet a járványt kezelni, ráadásul sikeresen és minden korlátozás feloldásával, illetve bármilyen digitális igazolvány szigorú elutasításával, arra ékes példa Florida állam és további, amerikai szövetségi államok eljárása.

Minap egy barátom kérdezte, hogy miért csinálom magamnak ezt a rengeteg munkát? Mi hajt engem? A válaszom nagyon egyszerű, akkor is, ha “lekovidiótáznak”, ha “oltásellenesnek” titulálnak, s akkor is, ha tudom, hogy csak pár ezer emberhez jutnak el írásaim: nem akarok azok közé tartozni, akik tudták, látták, hogy valami nincs rendben, de mégis szemet hunytak a dolgok felett. Ma már nem lehet mentség az, hogy “nem tudtunk róla”…

Hogy mégis van remény, arra ékes bizonyíték volt az áprilisi londoni felvonulás, amit a mainstream média megpróbált lekicsinyíteni, vagy elhallgatni. Dacára, hogy a németek az ilyen jellegű megmozdulásokat rögtön a szélső jobboldali extrémista sarokba próbálják begyömöszölni, ez soha sem a bal-, vagy jobboldalról szól, hanem az emberek szabadságvágyáról, önrendelkezési jogáról egy magát elitnek képzelő, minden lépésünket ellenőrizni akaró réteg technofasizmusa ellen.

Humanity on its Feet | Oracle Films | London 24.04.2021

Úgy tűnik mégis, hogy az elkövetkezendő hónapokban sem fogunk unatkozni, mielőtt az akárhányadik hullám valamelyik egzotikus mutánsa megjelenik. 2021. júliusában egy új katasztrófára fognak “gyakorlatozni” azok, akik kisebb, nagyobb Armageddon-okat próbálnak előidézni. Kérem, jegyezzék meg ezt a kifejezést: Cyber Polygon 2021 – az “internet lockdown”.

Mindeközben a zöld khmer nemzetközi pánik-zenekara már a következő apokalipszis-koncertre hangol.

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: gasmask-unbesorgt.de