HND: A mindenszarizmus csapdájában

Ismerem az ilyeneket. Rengeteg elégedetlen, panaszkodó embert láttam már, akik szerint minden szar. A rendszer, a társadalom, amiben élnek. Az iskola, majd később a munkahelyük. A családjuk még a szüleinél, utána a sajátja, ha egyáltalán képes lesz valaha is saját családot alapítani. A legtöbbször nem.

Ilyenekre szoktuk mondani, hogy energia vámpír, meg toxikus, holott inkább szánalomra méltók lehetnének, ha nem mérgeznék a környezetüket, akár a virtuális közeget is.

Most még több ilyennel találkozunk, ha akarjuk, ha nem, mert jó ideje mindegyik NER-ben csalódott, vagy örök elégedetlen akárki a szociális médiában mondja el, írja le, mennyire szar – szerinte – minden. Azzal fenyegetve az imamalomként mantrázott kesergésük miatt lassan unatkozó nagyérdeműt, hogy majd jól világgá mennek. Na, ez az egyedüli vicces a konzekvensen mindig másokat okolók ránk tukmált neurózisában.

Egészen új kategória bukkant fel a mindenszarista zsánerben: a kőgazdag, esetenként milliárdos sopánkodó. Azok, akik az elmúlt 16 évben gyarapodtak, gazdagodtak rohamléptekkel, mert a kedvező adórendszer és egyéb NER-es előny mindezt lehetővé tette. Persze kipróbálhatják a szerencséjüket máshol is. Németországban például úgyis van üresedés, mert aki teheti és gazdag, az többnyire igyekszik elköltözni onnét.

Igen, el lehet menni, de nem árt figyelembe venni azt, hogy bizonyos alibi-diplomák legkésőbb Hegyeshalom után semmit sem érnek majd. Egy jó szakma, egy valódi, keményebb, azaz mérnöki, IT, természettudományi diploma az a legtöbb helyen konvertálható, mint a valuta. Nyelvtudás sem árt az elmenéshez. Ezt a nagyvilágban azonban nem papírral, azaz nyelvvizsgával mérik, hanem hétköznapi és szakmai kommunikációs készséggel a megkívánt nyelven, továbbá az sem árt, ha az ember külföldiül megírt szerződések láttán sem bizonytalanodik el.

Akik valamilyen művészeti téren voltak kis hazánkban világhírűek, akik a szakmájukhoz feltétlenül a magyar nyelvet használják, nos, azok keményen pofára esnek, amikor kiderül, hogy a kutya sem ismeri és főleg nem érti őket másutt.

A párban, családdal történő világgá menés is kétoldalú: ugyan nem vagy egyedül, viszont két ember új egzisztenciáját kell lehetőleg egyszerre megteremteni. Ha valaki elég jól beszél valamilyen nyelvet, az párkapcsolatában nem fog a helyváltoztatáskor nyelvet is váltani a közös beszélgetésekhez. Pedig nem egy hátrány, ha valaki az adott nyelvközegben az élet minden területén azt a nyelvet beszéli, úgy, hogy egy idő múlva már talán álmodni is az idegen nyelven fog.

Jó néhány külföldön élő, éveken keresztül reménytelenül sikertelen embert láttam már, mert a domináns “otthoni beszéd”, tehát a kiköltözött pároknál, családoknál a magyar, gyakorlatilag megakadályozta őket abban, hogy igazán fittek legyenek a befogadó ország nyelvén.

De mindenki azt csinál, amit akar, csak léccike kíméljen meg minket a mindenszarizmus köldök néző nyomorával. Mert pontosan ezek azok, akik valamikor mégis rájönnek arra, hogy másutt is lehet szar, amennyiben nem tudnak beilleszkedni a fogadó társadalomba. Ha nem, vagy csak nehezen értenek meg embereket, akik ráadásul valamilyen ottani tájszólást beszélnek. Igen, még a nagyvárosokban is! Ha kiderül, hogy a magyar “diplomás ember” fétist másutt nem kultiválják, mert alibi végzettségűekkel ők is tele vannak és nincs annyi bölcsészekre szabott munkahely.

Abszolút híve vagyok annak, hogy fiatalok utazzanak, tanuljanak, dolgozzanak külföldön, de érdeklődésük, képzésük, illetve fejlődésük miatt és nem mindenszarizmusból. Akit csak a folytonos másokra mutogatás, a vég nélküli panaszkodás éltet, aki képtelen magának megtalálni életében a saját kis boldogságait, az mindenütt elégedetlen lesz. Az fülét-farkát behúzva fog visszasunnyogni, mert másutt is szar. Szerinte mindenféleképpen az. Sosem fogja belátni, hogy saját maga teszi szarrá azt a “mindent”.

Ne legyél mindenszarista, mert amíg a mások által megrajzolt csodára vársz, addig elrohan az életed és még észre sem veszed. Egy igazi individualista ember sosem vár másokra. Elárulom, ő az a bizonyos, aki a jég hátán is… Biztos hallottál már róla.

Amennyiben mégis úgy gondolod, hogy mindenszarista maradsz, mert az trendi, de legalábbis neked kényelmes, akkor léccike engem kerüljél el. Nagy ívben. Tudod, az én életem mottója, Roland Baader után szabadon: “alapvető emberi jogom, hogy békén hagyjanak”.

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: pinterest.com