Hónap: 2024 február

Mint tudjuk, kis hazánkat folyton valaki kioktatja a “jogállamiságról”, bár azt még senki sem mesélte el konkrétan, hogy mit is ért alatta. Azt is tapasztalhatjuk, hogy egyes cselekedetek, események bezzegországoknál tökéletesen fedik a jogállamiság kényes kritériumait, míg kis hazánkat sorra bűnbakként kezelik a legkisseb eltérések alapján is, amelyek az EU, vagy az USA éppen aktuális követelményeinek (a szóhasználat nem véletlen!) nem felelnek meg. Úgy gondolom tehát, érdemes közelebbről is megvizsgálni egy igazi, mondhatnánk ötcsillagos jogállam gyakorlatát.

Ehhez ismét külső segítséget vettem igénybe, a blogon már többször említett Martin Sonneborn, német politikus az X-en (korábban Twitter) 2024. február 4-én megjelent szövegével. A szerzőről részletes ismertetést ITT olvashatunk.

A szöveg eredeti címe “Hazugokról, csalókról, tolvajokról” lenne, de ez ne riasszon vissza senkit! Végül is tudásszomjunk végtelen és most már tényleg ideje lenne megtanulni, hogy mit jelent az a bizonyos jogállamiság, mit kérnek rajtunk számon szinte naponta:

Ha Önt nem érdekli, hogy kormányát (és talán Önt is odakint a készülékein) az amerikai titkosszolgálat illegális programok segítségével figyeli, vagy ha még azt is gondolja, hogy ez teljesen rendben van – elvégre a parlamentjeinkben tapasztalható nyilvánvaló bűnözési arányt tekintve egyszer tényleg helyénvaló lenne az ilyen felügyelet -, akkor nem is kell tovább olvasnia.

Tegnapelőtt 40 év börtönbüntetésre ítélte a New York-i szövetségi bíróság Joshua Schulte-t, a CIA támadó kiberműveletekkel foglalkozó részlegének, a Center for Cyber Intelligence (CCI) egykori alkalmazottját. Schulte a gyanú szerint 2016-ban 2 milliárd oldalnyi “szigorúan titkos” CIA-adatot lopott el, jelentős részben olyan hatásos kódnevekkel ellátva, mint a “Brutal Kangaroo”, az “AngerQuake” vagy a “McNugget”, és egy évvel később továbbította azokat a WikiLeaks-nek. Ez a (WikiLeaks által “Vault 7” néven ismert) kiszivárogtatás tárta a nyilvánosság elé, hogy a CIA a digitális korban is képes egy olyan gyakorlatra, amiről eddig is feltételeztük, hogy módjában áll: hajmeresztő hacker-műveletekre és globális kémkedésre.

A szóban forgó programok egy sor olyan személyre szabott technikát tartalmaznak, amelyekkel a CIA nemcsak a wifi-hálózatokat és a webböngészőket tudja kompromittálni, hanem a Skype-ot is fel tudja törni, le tudja győzni a vírusirtó szoftvereket vagy a messenger-szolgáltatások titkosítását, és a digitális végberendezéseket (Apple és Android) lehallgató eszközzé tudja alakítani. Azt is tudja, hogyan lehet hozzáférni az “intelligens” televíziókhoz, a félig intelligens háztartási gépekhez és a teljesen ostoba hűtő, fűtő, keverő, szárító, világító, fújó és porszívó készülékekhez. Még a modern autók kormányrendszeréhez is (hoppá!).

A Vault 7 nem csak azt mutatta ki, hogy a CIA a világ legnagyobb szállítója a csúnya malware-eknek (vírusoknak!), hanem azt is, hogy képes digitális “bizonyítékokat” hamisítani, amelyekkel a CIA könnyen ráfoghatja saját (rosszindulatú) hacker műveleteit valamelyik “ellenfelére” (úgynevezett “fekete propaganda”). Nyugodtan feltételezhető, hogy mindazt, amivel az amerikai kormány valaha is megvádolt más államokat bizonyos kibertámadásokkal kapcsolatban, sokkal nagyobb mértékben a saját ügynöksége hajtotta végre.

A Vault 7 nyilvánosságra hozataláról a WikiLeaks a következőket írta:

“A forrás nyilatkozatában olyan politikai kérdéseket vázol fel, amelyeket véleménye szerint sürgősen meg kell vitatni a nyilvánosság előtt, többek között azt, hogy a CIA hackelési képességei túlmutatnak-e az átruházott hatáskörén, valamint az ügynökség nyilvános felügyeletének problémáját. A forrás nyilvános vitát akar kezdeményezni a kiberfegyverek biztonságáról, létrehozásáról, bevetéséről, elterjedéséről és demokratikus ellenőrzéséről”.

A Joshua Schulte elleni hosszadalmas eljárás kanyargósan alakult, és – akárcsak a CIA által a bejelentők és újságírók kriminalizálása érdekében folytatott más bírósági ügyek – számos olyan megkérdőjelezhető részletet és gyenge érvet tartalmaz, amelyeket nem szeretnénk itt elmesélni, és nem ajánljuk senkinek éjszakai olvasásra: túlságosan megingatná a jogrendszerbe vetett bizalmat. Csak ennyit: miközben a CIA semmi áron nem akarja, hogy a legkínosabb adatszivárgása büntetlenül maradjon, Schulte fenntartja ártatlanságát. A neki tulajdonított bűncselekményekkel kapcsolatos kétségek objektíve olyan nagyok voltak, hogy az esküdtszék már 2020-ban sem tudott megegyezni a CIA által összebarkácsolt vádpontokban, így az első tárgyalás 2020-ban teljes egészében összeomlott (“mistrial”).

Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy ki vagy mi is valójában a CIA. Bár ez az eredetileg csak információgyűjtéssel, elemzéssel és előrejelzéssel foglalkozó szolgálat – a 17 amerikai hírszerző ügynökség közül a legrégebbi – jogilag semmiképpen sem áll a törvények felett.

Fennállásának évtizedei alatt elsősorban jogosulatlan és törvénytelen magatartásával hívta fel magára a figyelmet: illegális adatgyűjtéssel (pl. amerikai állampolgárok százezreinek magánadatai), illegális vallatási módszerekkel (pl. waterboarding), Idegen területen végrehajtott illegális műveletekkel, köztük illegális felforgatási kísérletekkel és illegális puccsokkal (legutóbb feltehetően Pakisztánban). Nincs elég hely a felsorolásra, de a Google-ban (még talán) megtalálható. Továbbá illegális merényletkísérletek és gyilkosságok (pl. Patrice Lumumba 1961-ben), illegális kínzások (pl. Guantanamo-n és Abu Ghraib-ban), illegális kutatási programok pl. MK-ULTRA az amerikai hadsereg hatékonyságának tesztelésére, az elme manipulálására és az elme ellenőrzésére. Illegális kábító-es gyógyszerkísérletek (pl. vegyi anyagokkal, drogokkal, LSD-vel, meszkalinnal, angyalporral) gyanútlan kórházi betegeken és (fekete) börtönlakókon, valamint illegális együttműködés teljesen illegális terrorista hálózatokkal (pl. Al-Qaida). (A szerző nem említette a színes forradalmakra specializálódott részleget, pedig az talán a legtöbbször bevetésre kerülő és igen gyakran sikeres szervezetük. Az MK Ultra programról szóló cikk az én választásom – HND).

Ha önök úgy gondolják, hogy egy ilyen szimpatikus szervezetnek joga van továbbra is büntetlenül semmibe venni mindent, ami az útjába áll, akkor minden rendben van. És ha Önök úgy gondolják, hogy egy gazdag bűnlajstrommal rendelkező külföldi kormányzati szervezetnek természetesen szabad, vagy egyáltalán jogosult arra, hogy a világ minden csúnya bűnöző kormánya (kivéve a sajátját) után szisztematikusan, tiltott eszközökkel kémkedjen, akkor nyugodtan megnyugodhatnak. Végül, ha még mindig úgy gondolja, hogy visszaeső törvényszegőknek joguk van arra, hogy felhalmozott bűncselekményeiket a demokrácia kora előtti sötétkamrák titkosságában, minden nyilvános ellenőrzés ellenére kövessék el, akkor itt nem tudunk Önnek segíteni.

A WikiLeaks, Assange és mi természetesen reménytelenül elavultak vagyunk a CIA-hoz képest. Mi ragaszkodunk a demokrácia nagyon régimódi eszméjéhez, amely szerint Önöknek odakint joguk van tudni, hogy az Önök által hatalomra juttatott kormányok (és az alszervezetek, illetve szolgálatok zavaros másodlagos apparátusa) mit csinálnak az Önök nevében egész nap – különösen, ha a gyakorlatuk esetleg illegális. Szintén tegnapelőttről származik az az elképzelés (amelyet nemrégiben még “a demokráciára veszélyesnek” is minősítettek), hogy a kormányok még mindig teljes mértékben elszámoltathatók polgáraik által és ezért semmiképpen sem jogosultak arra, hogy a nyilvánosság elől elrejtsék saját vagy hatóságaik bűncselekményeit.

“Én voltam a CIA igazgatója. Hazudtunk, csaltunk, loptunk. Egész tanfolyamokat tartottunk erre.” – Mike Pompeo

A Vault 7, a legnagyobb (és valóban a legkínosabb) adatszivárgás az egész újkori történelem során, arra késztette a CIA-t és akkori főnökét, Mike “Dagadt” Pompeót, hogy brutálisan “totális háborút” hirdessen – persze nem a bűnözők vagy törvényszegők ellen, hanem a WikiLeaks és Julian Assange ellen, aki (rágalmazó módon) közzétette a kiszivárgott anyagot. Nem meglepő, hogy ez a “totális háború”, amelyet egy kriminális ügynökség hírhedt bűnözői szerveztek a WikiLeaks ellen, egy olyan platform ellen, amely a polgári demokratikus információs jogok helyreállítását és az átfogó intézményi átláthatóságot szorgalmazza, egyenesen egy másik bűncselekményhez vezetett: Julian Assange elrablásának és valamilyen módon történő meggyilkolásának aprólékos, szintén illegális megtervezéséhez, aki akkoriban politikai menekültként tartózkodott Ecuador londoni nagykövetségén. Az amerikai kormány egyébként csak azután emelt vádat Assange ellen, miután a CIA terve, hogy peren kívül rendezze az ügyet, kudarcot vallott.

Joshua Schulte hat és fél évet töltött előzetes letartóztatásban (2018 októbere óta) a New York-i Metropolitan Correctional Centre-ben (MCC). Olyan börtönkörülmények között, amelyek tulajdonképpen elképzelhetetlenek a civilizált társadalmak számára: úgynevezett SAM-ek – különleges adminisztratív intézkedések, amelyek célja a fogvatartott teljes elszigetelése és érzékszervi deprivációja (az eredeti szövegben “sensorische Deprivation” szerepel, magyarul: a szenzoros depriváció például azt jelenti, hogy valakit megfosztanak a különböző látási, hallási ingerektől- HND). Folyamatos magánzárka egy parkolóhely méretű betondobozban. Nem terepjáró hanem kisautó méretű, szándékosan elbarikádozott ablakkal.

Ügyvédeinek a bíróságon adott leírása jegyzőkönyvbe került: “A ketrecek mocskosak és rágcsálókkal, rágcsálóürülékkel, csótányokkal és penésszel fertőzöttek; a ketrecekben nincs fűtés vagy légkondicionálás, nincsenek működő egészségügyi berendezések, a világítás a nap 24 órájában ég, a raboktól pedig megtagadják a szokásos látogatásokat, a könyvekhez és jogi anyagokhoz való hozzáférést, az orvosi és fogászati ellátást”. A fogvatartottak hetente kétszer zuhanyozhatnak (meleg vizet csak törvényes ítélet útján kaphatnak). Nem nézhet tévét, nem hallgathat rádiót, nem kommunikálhat a külvilággal, nincs telefon, nincs e-mail, nincs füstjelzés. Csak ügyvédek látogathatják. A tárgyalóteremben egy, a padlóban lévő szembecsavarhoz van láncolva, ami ironikus módon pontosan megfelel annak a gyakorlatnak, amelyet a CIA alkalmaz az Al-Qaida foglyainak kihallgatásakor. Mivel az ügyvédi látogatások során nem mehet ki a mosdóba, kénytelen minden vizeletét és egyéb ürítését egy műanyag zacskóban intézni, amelyet az ülések elején egy őr ad át neki. A bíróságon bilincset kell viselnie a bokáján és láncot a derekán, amelyhez a kezeit, amelyeket egy külön acéldobozba zárnak, megbilincselik.

“Hogyan védi a nemzetbiztonságot, ha évekig nem láthatja az eget? Védi a nemzetbiztonságot, ha nem láthat orvost? Védi a nemzetbiztonságot, ha megtiltják neki, hogy olvasson? Nem védi. Ez csak azt bizonyítja, hogy az Egyesült Államok nem tiszteli az emberi jogokat és a jogállamiságot” – írja John Kiriakou, a CIA volt elemzője, a szenátus külügyi bizottságának vezető nyomozója és terrorizmusellenes tanácsadója.

Tehát most még 40 év börtön. Bűnös 13 vádpontban, főként az 1917-es kémkedési törvény alapján, amelyet történelmi szempontból kivételes körülmények között hoztak létre, s amely azóta is változatlanul érvényben van, annak ellenére, hogy – hacsak nem számoltuk el magunkat – az első világháború 107 évvel ezelőtt ért véget. Hogy valóban “kémkedésnek” tekinthető-e, ha egy bűnöző kormányzati szervezet által a demokratikus elszámoltathatóságot semmibe véve titokban tartott anyagot nem egy idegen állam vagy titkosszolgálat, hanem egyszerűen a demosz, a felelős állampolgárokból álló nyilvánosság számára teszik hozzáférhetővé, akik nélkül az adott titkosszolgálatnak a legcsekélyebb legitimitása sem lenne, az nagy vita tárgya.

Ugyanez vonatkozik természetesen az Assange-ügyben benyújtott amerikai vádiratra is, amely szintén az 1917-es kémkedési törvényen alapul. Arra a kérdésre, hogy mi a különbség közte és Mark Zuckerberg között, Assange egyszer azt válaszolta: “Én ingyen adok magáninformációkat szervezetekről, és én egy gazember vagyok. Zuckerberg pénzért adja a magáninformációkat szervezeteknek, és ő az év embere”. Gondolatban kiterjesztjük ezt a találó bon mot-ot a “bűnös kormányzati magatartás” és a “háborús bűnök” paramétereire – és Önökre bízzuk annak eldöntését, hogy megvan-e a plauzibilitás legcsekélyebb látszata is annak, hogy egy ausztrál publicista “kémkedésben” legyen bűnös azzal, hogy igaz információkat ad át Önöknek odakint. (“Az év kémje” 2010 – 2019).

Február 20-án és 21-én kétnapos meghallgatásra kerül sor Assange fellebbezésével kapcsolatban a londoni High Courtban – ugyanabban a bíróságban, ahol ugyanaz a púderes parókákból álló csapat ismét ugyanazt a határesetszerű jogi felfogást fogja tanúsítani, mint legutóbb (lásd a honlapomon található Assange-brosúránkat). Ha a saját fellebbezése iránti kérelme sikertelen lesz, Assange lehetőségei a brit jogrendszeren belül kimerülnek. Ekkor azonnal kiadnák az Egyesült Államoknak, ahol az ecuadori nagykövetségen eltöltött hét év elszigeteltség és a Hellmarsh szigorúan őrzött börtönében eltöltött öt év után további 175 év börtönbüntetés várna rá – többek között “az emberi jogok súlyos megsértése, beleértve a kínzással és rossz bánásmóddal felérő fogva tartási körülményeket” (Amnesty International). (Itt jegyezném meg, hogy az Amnesty egyes országokban még valóban azzal foglalkozik, amire eredetileg kitalálták – HND).

Az Amnesty (és számtalan más szervezet) szerint a WikiLeaks-en kiszivárgott dokumentumok közzétételét nem kellene büntetni, mivel ez “az oknyomozó újságírás általános gyakorlata”. Julian Assange megvádolása más újságírókat és publicistákat elriaszthatna attól, hogy éljenek a véleménynyilvánítás szabadságához való jogukkal”.

Khm… Ha ez még nem történt volna meg egyébként is az Assange-ról mostanra kellőképpen példát statuált példamutatás következtében, akkor azonal rúgjon meg minket egy ló.

Előzetes utóirat: Teljesen abszurdnak tartjuk, hogy a Pompeo által említett hivatalos hazugok, csalók és tolvajok képzésébe a kémkedés standard vádja mellett még néhány további vádpontot is be lehetne iktatni valamilyen kamu zűrzavarral. A CIA által felderített “ellenségek” ellen elkövetett számos dokumentált eset mindegyikében ez mindig puszta véletlen volt. A vádirat részletei a 18 éven felülieknek szánt fényképes anyagának (állítólag tényleges) birtoklásáról, amely állítólag Schulte által a CIA-nál hátrahagyott számítógépen bukkant fel, nem érdekelnek bennünket. Lehet, hogy igazak, vagy – az Assange-t évek óta hamisan vádoló nemi erőszakhoz hasonlóan – egyszerűen nem igazak. Sem az itt tárgyalt kérdés, sem a Schulte által (állítólagosan valóban) végrehajtott CIA-szivárogtatás megítélése szempontjából ilyesminek nem lenne semmilyen jelentősége.

Utó-utóirat: Amikor titkosszolgálatokról beszélünk, akkor egy alapvető kérdésről van szó, amelyre az európai társadalmaknak is választ kell adniuk: milyen jogokkal, milyen szabadságjogokkal és milyen hatáskörökkel akarjuk, hogy titkosszolgálataink rendelkezzenek? És mindenekelőtt: milyen célokat akarunk elérni velük, és milyen eszközökkel? Minden bizonnyal nem azokat, amelyeket a német Zöldek terveznek, akik nemrégiben ismét egy “európai hírszerző ügynökség” létrehozását sürgették a “terrorizmus” és a “dezinformáció” elleni küzdelem érdekében. Ugyanaz a “dezinformáció”, amelyre a vonatkozó DSA (az EU cenzúra szabályozása – HND) még csak definíciót vagy meghatározást sem ad, amely így az inkriminált kifejezést önkényesen alkalmazhatóvá teszi bármilyen elképzelhető tartalomra. Jó reggelt! Nagyon kételkedünk abban, hogy valóban szükségünk van-e saját uniós kémügynökségre, hogy csatlakozzon a (német – HND) kormány dezinformációs hisztériájához az EU különböző szintjein lehetővé tett tömeges megfigyelés közepette. A közvélemény formálásába való állami beavatkozás – vagy akár annak ellenőrzésére tett kísérlet – nem a “védekező” demokrácia eszköze, hanem mélységesen antidemokratikus gyakorlat.

Február 20-21-én Londonba utazunk az Assange-per tárgyalására, hogy onnan átfogó “dezinformációkkal” szolgáljunk Önöknek.

Az eredeti szöveg ITT látható németül.

Remélem kedves Olvasó, hogy a cikk után mindannyian tisztában vagyunk azzal, mennyi lemaradásunk van még a híres-neves jogállamiság ügyében. Demokráciáról már nem is beszélve. Eszembe jutott a pár évvel ezelőtti szárnyas paci, a Pegazus (kémprogram) legendája és hogy már majdnem ENSZ csapatokat hívtak be kis hazánkba, miközben kiderült, hogy igazándiból nem történt semmi. Legalábbis semmi izgalmas. Mert egy magyar még kémkedni sem tud, vagy nem is akar “rendesen”.

Szerző: HeroesNeverDie

Featured picture: wallhere.com